2013. november 30., szombat

Minden sarkon átverés ez a liberálkapitalizmus és még ráadásul a csalások átverések áldozatait teszik egyedül felelőssé a libsik

Minden sarkon átverés, ez a liberálkapitalizmus - és még ráadásul a csalások + átverések áldozatait teszik egyedül felelőssé a libsik.

http://www.civilkontroll.com/rona-peter-ilyen-nincs-a-vilagon/

"…Még valami. A Népszabadság ez év aug. 25-i számában Dr. Bodnár Zoltán, az ELTE jogi karának pénzügyjogi docense, válaszolva írásomra, azt írja, hogy :

"Ezek a szerződések meglehetősen bonyolultak, megítélésükhöz olyan szakmai ismeretek is nélkülözhetetlenek, amelyekkel a bírói kar természetszerűleg nem rendelkezhetett, ugyanakkor mind a Kuria, mind az Országos Bírói Hivatal rendkívüli erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az ügyeket tárgyaló polgári jogi bírák megszerezzék ezeket az ismereteket."

Kérdezem én: miféle jogállam az, ahol az átlagember csak olyan hitelhez juthat, amely feltételei értelmezéséhez a bírói karnak (!) rendkívüli erőfeszítésekkel előteremtett külön kiképzésre van szüksége? Hogyan képzelhető el, hogy létrejött az a közös akarat, ami a szerződés megkötésének alapfeltétele, ha szöveg értelmezése, külön kiképzés hiányában, meghaladja a magyar bírói kar képességét?

Komolyan mondom: ilyen nincs a világon."

Üdvözlettel,

Róna Péter"

"A neoliberalizmus marketingstílusának társadalmi megtűrése, elfogadása pedig arra kényszerít bennünket, hogy alaposan felkészült orvosok, patikusok, biokémikusok és vegyészek legyünk mindannyian és egy személyben, ha nem akarjuk, hogy bóvlit vagy mérgeket sózzanak a nyakunkba, amikor mondjuk élelmiszert vagy kozmetikumot vásárolunk. A neoliberális világban a becsapott bűne, hogy becsapható. Aki becsapja, a csaló pedig az új logikának megfelelően ártatlan. Mi több, sikeres üzletember, vagy éppen zseniális marketingszakember."

Nemzeti Civil Kontroll NCK

Ombudsmani állásfoglalás a közjegyzők tevékenységéről - Google Drive

Ombudsmani állásfoglalás a közjegyzők tevékenységéről - Google Drive

https://docs.google.com/document/d/1VLLhbGyOkYsq-4haO7wkFMlmL1VJXC1F0VtozKWqr3k/edit

Dabasi Tamástól : "Nincs mit, csak már végre az emberek hinnének nekem és
megindulnának végre és feljelentenék a közjegyzéket és megindítanák a
kártérítési pereket ellenük!!!!!! De nem, nekik könnyebb a kényelmes fotelbe
ülni és várni a sült galambot, nekik nincs szükségük kártérítésre, (pénzre)!!!!!"

MÁR AZ OMBUDSMANI állásfoglalás is megerősíti a Fehér Kéményseprők Szövetségének
álláspontját, mely szerint a "Közjegyzők" teljes mértékben alkotmányellenesen,
törvényt sértve állítanak ki egyoldalú kötelezettség vállalási nyilatkozatot az
adós nevében, amivel nagyon komoly anyagi kárt okoztak a hiteleseknek!
KÖVETELJÜK AZ AZONNALI JOGI ÉS ANYAGI FELELŐSSÉGRE VONÁSUKAT!!!

A „Fehér Kéményseprők" Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, gazdasági
szakmai csoportja Kiemelt figyelmet fordítva a legjobb szakmai tudásunkkal
segítjük a Kúria döntése hatására felfüggeszthetővé vált jelzáloghiteles
devizaadósok ellen indított végrehajtási eljárások megszüntetését. Melyet
megerősített a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke is, aki szerint ez nem
jár az adósnak többletköltséggel. Orbán Viktor kormányfő szerint a devizahitel
hibás termék.

A végrehajtási eljárások akkor is felfüggeszthetők, ha a teljes hiteltartozáshoz
képest meglehetősen csekély (az átlagos kölcsönöknél néhány tízezer forintos) az
értékkülönbség, amely az árfolyamrés eltérő számításából ered. Ráadásul igen
valószínű - mint egyébként az a végrehajtók reagálásából is érzékelhető -, hogy
ez az összes deviza jelzáloghitelt érintheti. A Kúria döntése alapján (ami ugyan
nem jogegységi határozat, de a bíróságok nagy eséllyel alkalmazni fogják a
mostani ítéletben leírtakat) semmis lehet a hitelszerződés, amikor a teljes
hiteldíjba nem vették bele a vételi és eladási árfolyam közti különbséget,
illetve az árfolyamrés mértékének változtatását nem közölte a bank az adóssal.
A Kúria döntése alapján egyértelmű a közjegyzők és azon banki alkalmazottak
bűntető felelőssége, akik egy általuk kitalált összeg alapján a közjegyzőt
megtévesztve kiállításra kerültek a „Végrehajtási Záradékok". Ezen dokumentumok,
közokiratnak minősülnek és a közokirat hamisítás bűncselekmény, és egyértelmű a
közjegyzők anyagi felellősége is.

Ezennel felszólítjuk az összes közjegyzőt, hogy saját hatáskörben, azonnal
töröljék az összes általuk kiállított Közjegyzői záradékot.
A közjegyző által kiállított végrehajtási záradék törvénysértő módon került
kiállításra, ezért az Adós a Vht. 211.§ (2), a 212.§ (1) és a 31/E.§ (2)
bekezdések alapján kéri annak törlését.

Közjegyző felelőssége

A közjegyző által kipostázott felmondás a törvénytelen joggyakorlatban ítélet
értékűvé válik a bank "bemondására". A kioktatás hiánya, a kellékhiányos végzés
és az alapján indított jogszerűtlen végrehajtás a közjegyzők felelősségének
kérdését is felvetik {Kjtv. 1. § (2) és 3. § (1)} Teljes mértékben megállapított,
hogy Alakilag hibás közjegyzői eljárás/határozat (jegyzőkönyv, tanúsítvány)
kiállítása.

A felmondás és kézbesítése nem felel meg a közjegyzői határozatok formai és
tartalmi követelményének, a Vht. 31/E. § (2) alapján a határozathoz fűződő
követelményeket be kellene tartani. Az Adósnak kiküldött felmondás semmiféle
jogorvoslati kioktatást nem tartalmaz, ahogy az egy tisztességes határozathoz,
avagy súlyos jogkövetkezménnyel járó joghatáshoz ez alapkövetelmény lenne.
Vht. 31/E. § (2) A közjegyző eljárása - mint polgári nemperes eljárás - a
bíróság eljárásával azonos hatályú. A közjegyző által hozott határozat a helyi
bíróság határozatával azonos hatályú.

Vht. 31/E. § magyarázat: Fontos megállapításokat tett az intézménnyel
kapcsolatban az Alkotmánybíróság a 46/1991. (IX. 10.) AB határozatban. Bizonyos
okiratok közjegyzői záradékolását a testület alkotmánysértőnek találta, mert azt
a hatályos szabályok alapján nem előzte meg a végrehajtás előfeltételeként
megkívánható bírósági vagy garanciát nyújtó közjegyzői eljárás. Önmagában
ugyanakkor a közjegyzői végrehajtás elrendelését összeegyeztethetőnek tartotta
az alkotmányos előírásokkal, ennek előfeltétele a határozat szerint az, ha a
záradékolást a közjegyzőnek a bírósági eljárásokhoz hasonló garanciákkal
ellátott eljárása előzi meg.

A Tanúsítvány nem a kötelezettektől származik

A Tanúsítvány záradékolásához alkalmatlan, mivel az nem a kötelezettől (Adóstól),
hanem a jogosulttól (Végrehajtást kérőtől) származik.

A Tanúsítvány azt tanúsítja, hogy a Végrehajtást kérő a kölcsönszerződést
felmondta, de nem azt, hogy a felmondás feltétele bekövetkezett-e, illetve, hogy
a felmondást jogszerűen tette-e. Csakhogy a Vht. 21. § (2) bekezdés szerint nem
a felmondást kell igazolni, hanem azt a körülményt, hogy a felmondás feltételei
fennállnak (beálltak). A felmondás közjegyzői postázása az Adós részére nem
pótolja az Adós, mint kötelezett elismerő nyilatkozatát. A Tanúsítvány a
Végrehajtást kérőtől származó és a Nyilatkozatból egyenesen le nem vezethető
összegeket tartalmaz, amelyet a közjegyző a jegyzőkönyvben/Tanúsítványban úgy
rögzít, mintha az alapja lehetne a záradék kiállításának.

Visszaélés a záradékolási joggal

Jelen törvénysértő joggyakorlat a végrehajtást kérő egyoldalú nyilatkozatának
rendeli alá azt a körülményt, amelyet kontradiktórius eljárásban lehetne csak
jogerőre emelni, illetve a tartozás elismerő nyilatkozatnak megfelelően, ha az
adós a felmondást elfogadja, közokiratba foglalni. A közjegyzők azonban a bankok
egyoldalú nyilatkozatát a másik fél meghallgatása nélkül jogerőre emelik. Ez a
joggyakorlat tipikusan a bírósági peres eljárást megkerülő, a bankok érdekében
történő joggal való visszaélés, amely súlyos hátrányt okoz a kötelezetteknek. A
jogszabályba ütköző, jogszabály megkerülésével kötött feltétel semmis.
Ptk. 5. § (1) A törvény tiltja a joggal való visszaélést.

(2) Joggal való visszaélésnek minősül a jog gyakorlása, ha az a jog társadalmi
rendeltetésével össze nem férő célra irányul, különösen, ha a nemzetgazdaság
megkárosítására, a személyek zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik
csorbítására vagy illetéktelen előnyök szerzésére vezetne.

Ptk. 200. § (2) Semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet
jogszabály megkerülésével kötöttek.

Rendelkezünk azzal az alkotmánybírósági határozattal, mely szerint
Alkotmánysértő a jogosulti nyilatkozat bemondás alapján történő záradékolása —

2013. november 18., hétfő

Ezért jobb időkben, jobb helyeken kötél járt, kiváltságosoknak golyó.

Ezért jobb időkben, jobb helyeken kötél járt, kiváltságosoknak golyó.

Ez a nagykönyvi hazaárulás. Ezzel (is) tették tönkre Magyarország
hírét, amely gazdasági és morális következményekkel jár. És a népet
annyira lebutították, elzüllesztették a médiájukkal, hogy fel sem
fogja, miről van szó. Az emberek nem értik a jelentőségét ennek. Nem
értik, hogy közvetlenül érinti ez a mindennapjaikat, hogy ettől
magasabb a törlesztőrészlet (az ország nemzetközi megítélése
közvetlenül hat a forint árfolyamára), ettől drágább az élet. És a
marha állatja mit csinál ahelyett, hogy kapát-kaszát ragadna?! Bámulja
tovább a kereskedelmi média hazugságait, a sorozatokat, zabálja a
multik szemetét és a gyógyszermaffia termékeit, költekezik hitelből,
tesped, betegszik, hülyül, ahelyett, hogy a lényeggel foglalkozna! Mi
folyik ebben az országban? Bocsánat, elfelejtettem, hogy én már nem
élek benne, jelenleg is 1000 km-re vagyok. EZEKnek köszönhetően még
félmillió honfitársammal együtt, akik az elmúlt 10 évben vándoroltak
ki! Csak Stuttgart környékén 50 ezren hallgatjuk, ahogy osztják az
észt olyanok, akik sosem jártak nálunk, de a göncök és koloncok hangos
hazugságai miatt kioktatnak emberségből, toleranciából! Mert számukra
én csak egy gaz náci vagyok, mert szeretni merészelem a hazámat!
Anémet nácizza a magyart, amikor nem ismer, csak a "diktatúráról"
hall. (Nem szeretem én sem a kormányunkat, de nem kifelé kiabálom ezt
németül, angolul, ez egy belső "családi" ügy, ehhez semmi köze
másoknak.) És amikor éneklem székely népviseletben Lehár művét,
elsírom magam annál a sornál, hogy "süsses Land der Muttersprache,
Heimatland"! Persze a német közönség meghatódik az élethű előadáson,
csak sajnos az ott éppen akkor nem színészet! Egy hete patakokban
folyt a könnyem, és rettegtem, vajon abba tudom-e hagyni, be tudom-e
fejezni az áriát, amiben 3 c-t éneklek! Mert aznap jöttem vissza 2
hónap boldogság után, 2 hónapra hátat fordítva a szerelmemnek, a
családomnak, a magyar honnak. Mert ezek a rohadékok elveszik tőlem,
hogy a családommal legyek, elveszik a jövőmet, azzal, hogy elhülyítik
a népemet, a helyünkre tolják az ikszfaktoros kurvákat és buzikat,
akik nem művészek, nem értékesek és nem segítenek felüdülni a
léleknek, nem közvetítenek értékeket, csak hamis világot,
hazugságokat, hamis illúziókat! A népemtől meg elveszik azt, amiért
itt sorba állnak, amit itt megbecsülnek! Csak mert nem tetszik nekik,
hogy vannak nemzetek, és azoknak országai! Már nagyon elég! És ne
csitítgasson senki, ne merészeljen kioktatni, mert 3 dolog van, amiben
nem ismerek sem kompromisszumot, sem viccet: a hitem, a hazám és a
családom. Mindhármat elszakítják ma a magyartól, mert fáj nekik a
közös erőnk! Médiával, pénzzel szétverik azt, amit tatárnak, töröknek,
labancnak, szovjetnek fegyverrel sem sikerült. Kapjon már észbe ez a
nemzet, ez az ország! És igenis elég a sunnyogásból! Elég abból, hogy
közönyt mutatunk, nem merünk tetszikelni, kiállni a véleményünk
mellett! Ez a céljuk: félj! Ne vállald a véleményed! Mert ha mindenki
azt hiszi, egyedül van, nem lesz változás. Pedig el kell takarítani a
szemetet, és igen, nem kell hozzá sem fegyver, sem pénz. Egy kell
hozzá: ébredés. Agyilag és lelkileg egyaránt. Elég a rózsaszín
maszlagból! Kőkemény tétek vannak! Meddig vártok? Amíg elviszik a
házatokat, kitelepítenek, a gyereketeket nem tanítják, hanem hülyítik
az iskolákban, nem tud már magyarul beszélni sem lassan? Ideje
kikapcsolni a TV-t, és magyarként kiállni a többi magyar mellett! Mert
nekünk másunk sincs, csak a nemzetünkben rejlő összerő. Külön-külön
gyengék vagyunk. És amíg ők összetartanak, győznek, minket eltaposnak.
MOST nem kérek hozzászólást. Tiszteletet, elgondolkodást kérek. Ez az
én véleményem. Jogom van hozzá. Toleráld! Még akkor is, ha nem fogod
fel, amit írtam.

Ma kiderült, amit mindig is tudtunk!

Göncz Kinga és Tabajdi Csaba írta a Magyarországot elítélő brüsszeli jelentést.

http://mno.hu/ahirtvhirei/elismertek-goncz-es-tabajdi-muve-a-tavares-jelentes-1188443

ADD TOVÁBB, EZT MINDENKINEK TUDNIA KELL!

2013. november 3., vasárnap

Matolcsyzmus, magyar modell, másolják

Az igazán jó nemzetépítő intézkedések között felfedezhetjük a Jobbik
programpontjait, ami meg nem hasznos nekünk többségieknek az a Fidesz
- inkább szadeszes mint jobboldali - liberálisaitól származik.

"Amit mi elkezdtünk, mások folytatják: Európa jó néhány országa, a
magyarokat másolva, immáron hátrafelé nyilaz. Ez a magyar modell."

Magyar modell

1. ~ minket másolnak 2. ~ hátrafelé nyilazni

Példamondat: "Készülődünk egy váratlan tettre."

Van itt egy új helyzet. A magyar modell azt jelenti, hogy minket másolnak.

A helyzet radikálisan új, mivel az elmúlt bő fél évszázad arról szólt,
hogy mi másolunk másokat. A Kádár-rendszerben az oroszokat, utána meg
azt, amit nyugatinak gondoltunk, vagy amit a demokratákká vált
posztkommunisták annak tartottak.

Először arról volt szó, hogy szocializmust építünk. Aztán kiderült,
hogy mivel a szocializmust nem lehet csak úgy építeni, először inkább
az alapokat kellene leraknunk. Mintegy vezényszóra megkeződödött tehát
a szocializmus alapjainak lerakása. Aztán kiderült, ahhoz, hogy
lerakjuk az alapokat, ehhez először is ki kellene ásni az alapok
helyét. Ha tovább folytatódik a történet, akkor talán az is kiderül,
hogy először az alapok kiásásához szükséges szerszámokat kellene
előállítanunk, és így tovább. Szóval, a Kádárizmus zsákutcának
bizonyult.

A rendszerváltás után azt hittük, hogy a nyugati vagy annak látszó
intézmények másolása megoldja majd az összes problémánkat. Az a tény,
hogy felszabadultunk a szovjet típusú megoldások másolási kényszere
alól, lehetővé teszi majd számunkra, hogy csatlakozzunk a Nyugathoz. A
szovjet típusú megoldások másolási kényszere helyébe azonban egy másik
mesterséges "ösztönző", a nyugati megoldások másolási kényszere
lépett. Ahhoz pedig, hogy elérjünk célunkat - már nem a szabadságot,
hanem a nyugati világra jellemző jólétet - , nem kell mást tennünk,
csak gyorsítanunk.

Miközben másokat próbáltunk másolni, aközben elfelejtkeztünk legalább
két dologról. Az egyik: a problémáknak nemcsak ideje (gyorsítani
kell), de lokalitása is van (vannak olyan speciális közép-európai
problémák, amelyeket, mivel ezek részben a kommunizmus örökségeként
maradtak ránk, nem ismer a Nyugat). Másrészt, hogy nem csak
alkalmazkodni lehet és kell, mert vannak ugyan reálpolitikai
megfontolások és geopolitikai adottságok, de kezdeményezni is lehet.
Azaz tenni valami megjósolhatatlant, mert mi magyarok mindig
"készülődünk valami váratlan tettre."

A magyar modell azt jelenti, hogy a felmerült problémákra nem
ugyanazokat a válaszokat adjuk, mint a világ rajtunk kívül fekvő
része. Más problémákat azonosítunk be, más válaszokat adunk és
tudatosan mást csinálunk mint a többiek.

Miközben a válságba jutott és a válság előidézésben komoly szerepet
játszó Unió még mindig ragaszkodik a válságkezelés régi eszközeihez,
és eközben újabb és újabb kötelezettségszegési eljárásokkal, kettős
mércével, Tavares-jelentéssel büntetné a magyar válságkezelést, addig
Európa jó néhány országa átveszi a magyar megoldásokat.

Csehország a rezsicsökkentés útjára lépett. Az angolok nemcsak a
rezsibefagyasztás ötletével álltak elő, de közmunkához kötnék a segély
kifizetését is. Franciaország és Szlovákia a méltányos közteherviselés
érdekében különadókat vetett ki. Lengyelország ez év szeptemberében
döntött arról, hogy nem teszi többé kötelezővé a magán-nyugdíjpénztári
befizetéseket.

Amit mi elkezdtünk, mások folytatják: Európa jó néhány országa, a
magyarokat másolva, immáron hátrafelé nyilaz. Ez a magyar modell.

- 1 -

Magyar modell: Százezrek menekülnek külföldre a kilátástalanság elől,
államadósság, tönkretett oktatás, alig működő egészségügy, a kultúra
átideologizálása, minuszos gazdasági növekedés.

Az a baj, hogy angliában lehet közmunkázni, mert nem az éhenhaláshoz
(sem) elegendő lóvét adnak érte nyugaton van miből megszorítani,
nálunk nincs miből, nálam ez a rezsicsökkentés amúgy is a
szavazatvásárlás egy igen hatásos formája, ink. a fizetéseket kellene
növelni, mert sokaknál nincs miből kifizetni a csökkentett rezsit sem.

Komment : igen ez igaz, csakhogy ezért is a neoliberális politika a
felelős, ami bizony ott van a Fideszben is részben! A fizetések
vásárlóértékét is kell növelni, amúgy, meg persze az össgeüket is.
Bérfelhajtó mechanizmus a jó magas minimálbér, hát ne ellenezze senki.
Sőt, közmunkáért is az annak megfelelő szakma minimális bére járjon -
hiszen ugyanúgy munka az is!!! Igazi munka, igazi bér!

"Menekülnek külföldre" - és aztán rájönnek, hogy ott sem jobb. De hát
a remény hal meg utoljára...

- 2 -

A menekülés, mint válasz egy helyzetre nem mindig csak a helyzetet
magát jellemzi. Én Magyarországról Székelyföldre "menekültem" :D, és
nagyon elgondolkodtat az, hogy a székelyek ebből a 200-szor nehezebb
helyzetből, miért nem menekülnek úgy, mint a magyarországi magyarok a
ténylegesen sajátjuknak mondható országukból. Ebből a szempontból, azt
lehet mondani, hogy egy lépéssel előrébb járnak. De persze miután
beáramlik oda is a liberális-immorális nyugatiságot majmoló
magyarországi tv csatornák szennye, az elvégzi ugyanazt a szellemi
pusztítást, amit Magyarországon, és akkor a székelyek is
megtizedelődnek és nemzeti identitástudatukról lemondanak. de boldogok
éppúgy nem lesznek, mint a magyarországi magyarok, akik eme
identitástalanságot már évtizedek óta gyakorolják.

Erről a jelenségről mondta azt Jézus, hogy, aki meg akarja nyerni
életét elveszti azt és aki feláldozza, az megnyeri. Vagyis aki az
életét valami többre áldozza, mint a földi örömékért való ön- és
környezetkizsákmányolás, az lesz csak boldog...
- gfg -

2013. november 2., szombat

Balliberálisok, valakik, senkik, Magyarok, Cigányok

Balliberálisok, valakik, senkik, Magyarok, Cigányok

Eszembe juttatja, hogyan vélekednek az idegen érdekeket kiszolgáló,
hazaáruló tolvaj neolibek a magyarokról - sőt az országban rajtuk
kívül élő többiekről is!

Baliberálisok ha be tudnak csapni akkor azért néznek le, ha nem tudnak
befűzni támogatónak - szavazónak, akkor pedig gyűlölnek.

Sándor Sz

Ma este lesüllyedünk a dedó szintjére. Persze nem úgy, hogy
'megmondalak anyucinak'...ááá, nem. Sokkal érdekesebb lesz, mert
szóismétlések lesznek benne. Igen sűrűn, mert Hazánk két rétegéről
lesz szó.

Akiket ma nem tanulmányaik szerint kategorizálok. Nem is társadalmi
rangjuk szerint és nem vagyonuk szerint...

Két szereplős lesz a mesém. Szólni fog senkikről és valakikről.

Pár posztomban már tettem említést az egyikről. Ők a senkik, senkik földjén.

És nem azért a földjük, mert tulajdonolják (hiszen, akkor valakik
lennének), dehogy is. Azért a senkik földje, mert senkik lakják be
zömmel. Senkik tartják fent, senkik feszülnek senkiknek, senkik ölik
ki a reményt senkikben.... Miközben valakik ezt figyelik, kezelik,
irányítják...és bele szólnak senkiket irányítva, ha érdekük úgy kívánja.

Mert, ez az ország már csak senkikből és valakikből áll.

Senkik vannak túlnyomó többségben. Általában egy senki a másik senki
szomszédja, a senkik kisboltjában vásárolnak, senkik postáján fizetnek
be (valakik csekkjeit) és veszik fel járulékaikat, ha van...Ezért
teljesen elhiszik ma már, hogy ők senkik. Elhiszik, mert csak senkiket
látnak maguk körül... Mert a valakik sose vegyülnek senkikkel. Nem
járatják valakik a gyereküket a senkikkel egy óvodába, nem járnak egy
munkahelyre, vagy ha igen, akkor egymástól elszeparálva...És nem is
élnek semmilyen közös életet közös terhekkel, mert a senkik terhei nem
valakik terhe. A senkik megszokták, hogy valakik kihúzzák magukat a
terhek alól...Azon terhek alól, amiket szintén valakik találtak ki, hogy
a senkikből még nagyobb hajléktalan, beteg, kiszolgáltatott, magára
hagyott senkiket csináljanak...

A senkik ezt nem látják, mert valakik úgy irányítják a senkik fejét
megvezető médiát, hogy pár percig a senki is valakinek hiheti magát,
hiszen a reklámok szerint még egy senki is jól járhat, a lottón még
egy senki is nyerhet, a hírekben híres valakik pedig adakoznak
senkiknek (úgy, hogy senkiktől vesznek előtte és utána el...De, ezt már
senkit sem érdekel.)

A senkik földjén, a kis számban, de jó módban élő valakik kiemelt
életet élnek. Senkik emelték fel őket szavazatokkal, támogatásokkal,
befizetésekkel, lájkolásokkal. Ma Hazánkban bárki lehet valaki, ha sok
senkit meg tud vezetni, vagy ha van kapcsolata a valakik által
vezetett médiában. Ami ugye a senkiket dróton rángatja.

Ma elég annyi a népszerűséghez, ha úgy öltözöl, mint egy valaki; ha
úgy beszélsz, mint egy valaki, és ha úgy élsz (minimum kifelé), mint
egy valaki. Mert bizony, valakik között meg van szabva, hogy ki miként
lehet valaki és még inkább valaki... lényeg, hogy NE legyen senkivel
kapcsolatod, ne érzékenyülj el senki problémája hallatán, ne viseld
senki keresztjét... mert minden valakinek van jól fizető keresztje!
Mindenki, aki valakivé vált, senkiken taposva lett valaki...Emiatt nulla
emberi érzés van bennünk a senkik iránt.

Ha pedig úgy viselkedsz, mint egy valaki és úgy is öltözöl és
beszélsz, miközben érzéketlen vagy a senkik nyomorára, akkor a (senkik
szeretetét élvezve) valakik igazán valakivé tesznek. Mert megértetted
valakik érdekeit, megértetted a senkik földjének üzemeltetését és
tudod már te is adni a mesét senkiknek senkikről, miközben valakik
mindig nyerészkednek rajta... mert ez ebben az egészben a lényeg:

Vannak a beavatott valakik, akik senkik által talicskázott vagyonnal
senkiket tartanak senkiknek a saját földjükön...és vannak a senkik, akik
egymást marva, egymás hátán taposva haladnak a senkik testéből
felépülő dombra, ahonnan azt hiszik, elérhetnek valakit! Elérhetik azt
a valakit és megkérhetik, hogy szóljon pár szót senkik érdekében...

Hány éve is hitegetik valakik a senkiket, hogy fogjanak össze valakik
érdekében? Mióta is tartják fent a valakik több pártos rendszerét
olyan senkik, akiknek gőzük sincs hány valaki taposta meg őket?? Hány
ciklus is ment le a politika cirkuszában, ahol valakiknél az ostor,
senkiknél a bohócjelmez??

Mi van senkik?? Bejön senkinek maradni?? Vagy...várjátok, hogy
helyettetek végre valaki (félre)vezéreljen benneteket, mint az utóbbi
ki tudja hány és hány évtizedek alatt??

Egyáltalán...akartok ti még valaha valakikké válni?? Akarjátok, hogy a
senkik földje ismét magyarok osztatlan közös tulajdona legyen??
Akarjátok, hogy a manipuláló kis csoport valakik megérdemelten senkik
legyenek??

Akartok egyáltalán magyar valakik lenni??? Mert, ha nem, akkor
teljesen felesleges senkikként rúgkapálni és valakik bábjaként, logók
mögött parádézva elhinni, hogy valaha valakik lehettek...

Csak és kizárólag magatokat emelhetitek ki a senkik gyűjtőjéből úgy,
hogy soha többet nem álltok szóba a csinált valakikkel, akik nulla
értéket teremtve, senkiket gyalázva, magukat tették valakiknek,
miközben senkiknek hazudoztak!!

Térj már észhez, hogy igazán Valaki lehess...

Kinek mi az érdeke? JOBBIK

Kinek mi az érdeke?

A "nyugati" neoliberálisok, bankárok és nagytőkések szerint a gazdaság
fejlődésére a legjobb motiváció a szegénység.

A szegénységben tartott nép szerintük rákényszeríthető, hogy alacsony
bérekért dolgozzon, hogy lemondjon a teljes körű és minőségi
közszolgáltatásokról.

Ezek a tőkések úgy akarják megoldani a válságot, hogy az
érdekeltségükbe tartozó cégek az alkalmazottaik rovására növelik a
profitjukat, az általuk pénzelt politikusok a gazdagoknak kedvező
adórendszert tartanak fenn, és az állami kiadások csökkentésével
csökkentik cégeik adófizetési kötelezettségeit.

Az Európában egyre szaporodó megszorító csomagok, a nyugdíjasok és
általában a szociális rendszerek elleni támadások azt mutatják, hogy a
rendszer hasonlóan működik az egész világon. A szegénységet csak akkor
lehet csökkenteni, ha a többség felismeri, hogy a hatalmat el kell
venni azoktól, akik a szegénység növelésével akarják megoldani a
válságot.

Nekünk, a szenvedő többségnek nem érdekünk, hogy a mi nevünkben
hozzanak olyan törvényeket, amelyek minket tesznek még szegényebbé,
hogy a mi szegénységünkön meggazdagodott milliárdosok uralkodjanak
rajtunk.

A mi érdekünk, hogy a politikai életben ne azok érvényesüljenek akiket
a neoliberális milliárdosok pénzelnek.

A mi érdekünk az, hogy demokratikus alapjogok, a többség akarata érvényesüljön.

A mi érdekünk az, hogy ne lehessen a szavazatok egyharmadával
megszerezni a hatalmat.

A mi érdekünk, hogy mindenki szót kapjon, hogy a választók
megismerhessék a lehetséges programokat.

A mi érdekünk az, hogy jogunk legyen a munkához, a lakhatáshoz, a
tanuláshoz, a gyógyuláshoz.

A mi érdekünk, hogy Európa minden országában érvényesüljenek az emberi
jogok, a Szociális Európa értékei megvalósuljanak Magyarországon is.

JOBBIK!

Morfogenetikus mező és Nemzetünk emelkedése

Morfogenetikus mező és Nemzetünk emelkedése

Ha valami elégszer megismétlődik, egy morfogenetikus mező jön létre,
és a rezonancia ezzel a mezővel növelne annak valószínűségét, hogy az
esemény újra megtörténjen.

Az események ugyanúgy képesek rezonálni, mint a hang. A számunkra
hasznos tanítások és Nemzeti események ismétlése ősi szokások újra
teremtése. Rendszeres beszélgetések gyűlések rendezvények növelik az
újra teremtés megtörténésének valószínűségét.

Az események helyszínét morfogenetikus mezőnek, az ismétlődő események
jelenségét pedig morfogenetikus rezonanciának nevezzük.

Ha a morfogenetikus rezonancia elterjed, hatása minden időre és térre
kiterjed. Növeljük ezt a rezonanciát, mert média nélkül éri el
testvéreink szellemi lényét. A szellem irányítja a fizikai test
cselekedeteit így megszűnik a passzív cselekvő képesség időszaka.

Ha létrejön egy morfogenetikus mező, azonnal hatást gyakorol minden
más helyre. Nincs térbe, időbe, távolságba akadály. A megteremtett
MEZŐ REZONANCIA soha nem vész el és szabadon, akaraton kívül terjed.
Tudatott fizikai tenni akarást "idézve elő a befogadó Magyar
identitást hordozó átkódolt testvéreink szellemi és fizikai valójában.

Nem kizárólag a DNS felelős azért, hogy a családtagok hasonlítanak
egymásra, hanem a családi nemzetségi morfogenetikus rezonancia is
szerepet játszik ebben. Így ha elültetjük a visszatérő nemzeti kódokat
azok automatikusan terjedni fognak. Lenyomatot hagyva a megfelelő
rezonancia szinten. Befolyásolják a genetikát és a viselkedést Nemzet
tudatott örökölhetően DNS kódokkal örökítve.

A mezővel folyamatosan kapcsolatban vagyunk, akár tudunk a
létezéséről, akár nem. És a mező hat ránk, mint ahogy mi is a mezőre.
A MEZŐ VISSZAMANIPULÁLÁSA KOMOLY FELADAT DE VALÓSZÍNŰ ELENGEDHETETLEN.
A mező relációja nem számol idővel! Teljesen mindegy, hogy egy-időben
jönnek rá többen vagy 100 év differenciával Éppen ez a jelenség ad
módot arra, hogy nemzedékekre visszamenő információkhoz jussunk a
mezőből.

Morfospirituális mező

Csak emberi lényeknek van Morfospirituális energiájuk; az állatoknak
és más létformáknak nincs.

A DNS kromoszóma programozások némelyike, ami felépíti az éteri, első
asztrális, mentális és érzelmi testet, ebből a mezőből áll. Külön
tudomány foglalkozik átkódolásunk technikájával és annak
fejlesztésével. A mező tartalmazza minden (valaha is élt) személy
gondolatait (hiedelmeit) és érzelmeit (energiákat).

A hiedelemhez kapcsolt gondolatok és érzelmek azok, amelyek a
diszharmonikus energiával létrehozzák azt, amitől félünk. Féljük a
cselekvést, féljük a változást, féljük a vallást, féljük a megtorlást,
féljük a védekezést. Ezeket a félelmeket át örökítjük. Nem az
egészséges önbizalommal teli életmódot éljük . Alapoktól kezdve
rombolták a ősi kódjainkat teszik ezt ma is. Erős cselekvő tanítókra
van szüksége a Nemzetnek, hogy megtörténjen az ősi program újra írása
és találkozása a jelenben élő generációkkal. A morfogenetikus mező
annyira bizonyítva van, hogy még most is amikor olvasod ezt az
írásomat, benne vagy, és gondolatok, és érzések támadnak benned ennek
hatására. Viszont az egyed kialakulása megalkotódása sem magyarázható
nemhogy evolúcióval, de még a DNS-el sem. Ugyan is, a DNS-nek is
valamilyen információra van szüksége ahhoz, hogy majd rajta keresztül
eljuthasson az információ a sejtekhez, és végül is előállhasson az
ember.

A DNS sokkal inkább egyfajta "áteresztő-szűrő" amely bizonyos
információkat átenged, bizonyosakat pedig nem. Ettől lesz egyedi,
minden ember. Nem pedig véletlenül. Hogy honnan Jön az információ,
arról már vitatkozhatunk, illetve ütköztethetjük a hitrendszereinket,
de azt bizonyosan le lehet szögezni, hogy a test maga nem rendelkezik
önnön kialakulásához szükséges információval. Logikátlan is lenne,
hiszen a egyedek testei eredendően nem léteztek, ahhoz pedig, hogy
önnön kialakulásuk információit hordozhassák, már létezniük kellene
mielőtt megfogantak volna. Ez tehát igen érdekesen arra mutat, hogy az
információ külső forrásból ered a teremtőtől. A leghitetlenebb ateista
tudós sem tagadhatja, hogy a testen túl van valami más erő, ami ezt az
élettelen matériát élővé, méghozzá akaratlagosan, gondolkodó és
cselekvő, alkot organizmussá teszi. A családi kötődések, és egyáltalán
az emberi lelki kötődések, amelyek társaságokat, nemzeteit, barátit,
családit, munkahelyit végül összekötnek, nem magyarázható semmiféle
anyagi működéssel.

A lelki kötődéseid, emberekhez, állatokhoz, tájakhoz, városokhoz
stb... nem magyarázható anyagi működéssel. A morfogenetikus mező egy
olyan "energia" mező, amelyben az ember és az őt megelőző nemzedékek
teljes életpályája illetve annak információi tárolódnak. Ezek
átalakításával új program írásával hamis nem létező és átírt
történésekkel egész Nemzeteket, lehet átalakítani kezelhető anyaggá
tenni. Egy irányító idegen entitású uralkodó alakváltó fajnak. A
morfogenetikus mező az az energia, vagy lélek-mező, amelynek
köszönhetően tulajdonképpen a minket felépítő élettelen anyagok életre
kelnek. Ez a mező hordozza azt az információt, amitől az ember ember,
és az ő rájellemző formai és tartalmi elemek megjelennek. Magam
részéről nem vetem a szemére senkinek, hogy egy jó gondolatot kitől
hallott meg, és nem degradálnám azt sem akitől hallotta, hanem örülök,
hogy egyáltalán valaki tudomást szerez az ősi tanításokról mindegy
milyen forrásból, és ezáltal a számunkra kívánatos szellemi környezet
alakul ki. TERJEDNI KEZD A MEZŐ ÁLLTAL. Az ember odatartozónak érzi
magát valahova, akkor azt mondjuk, identifikálódik. Az identitás
kifejezés, az entitás kifejezésből lett... Érdekes elgondolkodni azon
akkor, hogy ha a családunkba, a városunkba, a nemzetünkbe, az
országunkba stb... identifikálódunk, akkor tulajdonképpen mi is
történik? Komolyan kéne ezt venni és tudatosulni a családdal,
nemzettel, szűkebb közösséggel. Ha például ORSZÁGUNKBAN rosszul
érezzük magunkat, az lehetséges, hogy saját negatívumaink kivetülése,
DE NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL EGY MORFOMANIPULÁCIÓ RÉSZE.

A Nemzeti viszonyok ideálistól való eltéréseit könnyen felfedezhetjük,
ha a NEMZETET, mint a tagjait magába foglaló önálló entitást
szemléljük. A fizikai és szellemi jelenségekből, következtethetünk a
NEMZET Szerkezet torzultságának milyenségére, vagyis a Nemzet, mint
individuum lelkiállapotára.

Akarat, gondolkodás, cselekvés. Hova jutottunk! E három fogalmat nézve
megláthatjuk, hogy ezeknek bizony nincsen testük, nincsen fizikai
megnyilvánulásaik, sőt a szavainknak és a gondolatainknak, és az
érzelmeinknek szintén nincsen fizikai aspektusa, mégis hatást gyakorol
az emberre, ami érzésekből, gondolatokból, és egy fizikai
megnyilvánulásból, testből áll össze, legalább is a felszínes szemlélő
számára. Aki nagyon felszínes, annak a számára persze csak egy fizikai
test, és annak a működése. Ámbár még ő is elgondolkodhat azon, hogy mi
működteti, és mi kapcsolja egybe más testekkel olyan szoros
kötelékként, hogy abból családok, társadalmak, nemzetek lesznek. Te
leszel Magyarország

Mintha Magyarország egy személy lenne. Te megszemélyesíted, ennek a
személynek, Magyarországnak a szerepét. Na de hogy is van ez?
Magyarország nem egy ember, vagy egy élőlény, hogy emlékei és érzései
lehetnének!!! Vagy mégis? Hogyan tud egy ember, egy másik
tudatállapotba kerülni? Ha kilép egy előzőből. Nem de? De. Ha pedig
belép egy nemzet tudatállapotába, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az a
nemzet egy élőlény, mégpedig érzésvilágokkal, gondolatvilágokkal,
emlékezettel, jövőképpel. Ezt nevezzük nemzettudatnak, vagyis nemzeti
identitásnak.

A hatás, tehát nemzedékeken átívelő! Az ember életének élményei,
tovább élnek az itt maradottakban, a halála után dominánsan még
legalább 3-4 nemzedéken keresztül. Elengedhetetlenül szükséges, hogy
mindenki tudatosítsa magában, hogy a NEMZET, nem pusztán több ember
együttélését jelenti, hanem olyan spirituális kötelék, mely
{elszakíthatatlan, megszüntethetetlen.

A Nemzeti viszonyok ideálistól való eltéréseit könnyen felfedezhetjük,
ha a NEMZETET, mint a tagjait magába foglaló önálló entitást
szemléljük. A fizikai és szellemi jelenségekből, következtethetünk a
NEMZET Szerkezet torzultságának milyenségére, vagyis a Nemzet, mint
individuum lelkiállapotára.

Akarat, gondolkodás, cselekvés. Hova jutottunk. E három fogalmat nézve
megláthatjuk, hogy ezeknek bizony nincsen testük, nincsen fizikai
megnyilvánulásaik, sőt a szavainknak és a gondolatainknak, és az
érzelmeinknek szintén nincsen fizikai aspektusa, mégis hatást gyakorol
az emberre, ami érzésekből, gondolatokból, és egy fizikai
megnyilvánulásból, testből áll össze, legalább is a felszínes szemlélő
számára. Aki nagyon felszínes, annak a számára persze csak egy fizikai
test, és annak a működése. Ámbár még ő is elgondolkodhat azon, hogy mi
működteti, és mi kapcsolja egybe más testekkel olyan szoros
kötelékként, hogy abból családok, társadalmak, nemzetek lesznek. Te
leszel Magyarország

Mintha Magyarország egy személy lenne. Te megszemélyesíted, ennek a
személynek, Magyarországnak a szerepét. Na de hogy is van ez?
Magyarország nem egy ember, vagy egy élőlény, hogy emlékei és érzései
lehetnének!!! Vagy mégis? Hogyan tud egy ember, egy másik
tudatállapotba kerülni? Ha kilép egy előzőből. Nem de? De. Ha pedig
belép egy nemzet tudatállapotába, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az a
nemzet egy élőlény, mégpedig érzésvilágokkal, gondolatvilágokkal,
emlékezettel jövőképpel. Ezt nevezzük nemzettudatnak, vagyis nemzeti
identitásnak.

A hatás, tehát nemzedékeken átívelő! Az ember életének élményei,
tovább élnek az itt maradottakban, a halála után dominánsan még
legalább 3-4 nemzedéken keresztül. Elengedhetetlenül szükséges, hogy
mindenki tudatosítsa magában, hogy a NEMZET, nem pusztán több ember
együttélését jelenti, hanem olyan spirituális kötelék, mely
felszakíthatatlan, megszüntethetetlen.

Ez a szó, a LELKESEDES. Ez a szó azt fejezi ki, hogy az adott emberi
közösség körül, egy közös lélek egy energia, vonzás-taszítás, szeretet
gyűlölet, tehát viszonyulások alakulnak ki, amely viszonyulásokkal
kapcsolatos minden információt, ez a közösségi lélek tárol, ezt a
közösségi lelket morfogenetikus mezőnek nevezték el e jelenség
felfedezői. Észrevenni azt ami van, és elfogadni úgy ahogy van - ez a
legfontosabb. Ráadásul ebben a módszerben a dolgoknak szabad is
olyanoknak lenniük, mint amilyenek. "Egyetérteni azzal, ami van:" ez
nagy oldódással jár. Ehhez szükség van az életben némi bátorságra...

Szokásaink, beidegződéseink hatására inkább félrenézünk, inkább
elfedjük a valóságot odanézés helyett, védekezünk elfogadás helyett.
Okolunk, magyarázatokat keresünk a velünk történt eseményekre
ahelyett, hogy "csak" szembenéznénk: "ez és ez történt." Ennyi. Ha
megállunk a valóság előtt, az hatni kezd.... és ebből tiszta erőt
meríthetünk. Hogy mi a valóság? Például, hogy szüleink gyermekei
vagyunk, hogy mindkettőjüket egyformán szeretjük. Hogy mindent
odaadtak amit tudtak, és a legtöbbet adták, az életet. A valóság, hogy
senki sem tökéletes, mi sem. Hogy az élethez szervesen hozzátartozik a
halál, a szenvedés, a betegség. De ezeknek a tudomásulvétele
kellemetlenségekkel jár. Ezért inkább elfojtjuk, letagadjuk MINT A
KÖRNYEZETÜNKBEN TÖRTÉNTEKET. Országunk állapotát, a valóságot. Az
embernek bele kell egyeznie a valóságba. Egy dolga van az embernek:
nyitottan közeledni a valósághoz. Mert a tények elismerése, ez az ami
hat. Az a régi közmondás, hogy "Az átkok (ehhez lehet számítani az
áldásokat is) visszaszállnak", ezt az igazságot foglalja magába, és
megmagyarázza azokat az eseteket, amikor - ahogyan ezt sokan tudják -
egy jó és magasan fejlett emberre irányított rossz gondolatok őt
egyáltalán nem támadják meg, viszont néha rettenetes és pusztító
hatást fejtve ki visszahatnak teremtőjükre. Innen ered az a
nyilvánvaló következtetés is, hogy a tiszta szív és elme a legjobb
védelem az érzelmek és a gondolatok ellenséges támadásával szemben.

PONTOSAN EZ A FELADAT VISSZAKÜLDENI AZ IRÁNYÍTÓKNAK A ROSSZ KÓDOKAT ÉS
ÚJRA ÍRNI AZ ŐSI MAGYAR KÓDOT.

SEKELI SIJAAS ATYA

http://nimrod-rendje.lapunk.hu

Hogyan működik a morfogenetikus mező

Hogyan működik a morfogenetikus mező

Az előttünk álló, nem mindennapi fejlődés átéléshez az utca emberének
is meg kell értenie, hogyan működik az a "valami", ami által a
tényleges előrelépés rövidesen megtörténik. Ami által végre valóban
változást láthatunk az emberi lét minőségében... ez valami, ami véget
vet a válságnak, a széthúzásnak, és egy korszakot befejező csúnya évek
sorozatának. "Válság" van! Már szinte divat mondani. És tényleg az
van. Az emberi tudat válsága zajlik, a polaritás, avagy dualizmus
korának alkonya, annak is végnapjai. Ezért e káosz. De a romokból egy
szépséges világ születik hamarosan.

Szó esett már ezen írás névadó közegéről, mely egyre több
kvantumfizikus figyelmét köti le: az úgynevezett Morfogenetikus mező.
Morfo-genetikus mező a következőképpen határozható meg:

"Morfogenetikus mező - Olyan energia-mező, mely által az emberi faj
egyedei nem fizikai módon kommunikálnak egymással. A morfogenetikus
mező metafizikai energia-formák összekapcsolódósából keletkező
információs közeg: az emberi faj gondolatainak és érzelmeinek
összessége akkor is kapcsolatba lép egymással, ha erre az adott ember
nem tudatos. A tudatos emberek ezt a mezőt képesek nagymértékben
pozitív irányba "hangolni", míg egyes érdek-csoportok ugyanezt a mezőt
használják alvó tudatok irányításához, médián, reklámokon és
pornográfián keresztül"

A közös tudat-mező, avagy háló tehát ez információs közeg, melyen
keresztül metafizikai energiaminták, gondolatok és érzelmek
"találkoznak" Olyan ez, mint az emberi faj közös kompjútere. Nem
véletlen tehát, hogy ennek a közegnek a segítségével bizonyos
érdekcsoportok gyakorlatilag vegetáló állapotban tartják az emberiség
nagy részét. A média tökéletes eszköz arra, hogy mesterségesen
állítsák be mindazt, hogy mit higgy. Behatárolják "fontos" politikai
csoportokról a véleményed, megmondják, neked, milyen ruhában leszel
vonzó az ellenkező nem számára, és elhitetik, hogy a Föld kocka, csak
tulajdonképpen gömbnek tűnik.

Figyeld meg, hogy a híradóban a hírek túlnyomó többsége nemcsak
negatív, de valójában lényegtelen is. Az ember természeténél fogva
hajlamos pozitív gondolkodásra, mert így született, ez a természete.

Ha viszonylag több időt töltöttél már külföldön, megfigyelheted:
idegen származású, vallású, politikai ideológiákat magukénak valló
emberek is nagyon könnyen összebarátkoznak hasonló körülmények között,
(közös munkahely, például) HA nincs közöttük mesterséges szítás
(gyakran még akkor is). Az emberi faj nem bűnben született, nagyon is
harmonikus állapotban élhetne és élni foga természettel, amint egy
picit is tudatosabb lesz önmagára és személyes energiáira.

A közös tudatháló segítségével az emberi faj is nagyon gyorsan (a
jelenleginél sokkal gyorsabban) fejlődhetne és fejlődni is fog. Itt
most nem a kéthavonta megjelenő telekommunikációs és informatikai
fejlesztésekre gondolok, hanem az emberi lét értelmének, a tudatnak
előrelépésére, ami által lehullik a maszlag erről a reklám-cukormázas
kirakatvilágról. Ami által az emberiség és a bolygó jelentős problémai
végre megoldódhatnak.

Ha nincs fék. Csakhogy a média még milliók tudatát mossa nap, mint
nap. Most nem arról van szó, hogy minden műsor rossz, és szándékos
butítás. Bár ezekből is akad szép-számmal, korántsem ez a fontos. A
gazdasági elitnek éppen elég, ha tömeg-tudat hálóját jelentéktelen
dolgokkal köti le, mert az leköti a figyelmet: ahol a figyelem ott
pedig az energia, és aki jelentéktelen dolgokkal tölti az idejét, az
nem ér gondolkodni: így eszébe sem jut, hogy szolgaként él. Nagy trükk
ez, és az alvó tudat szépen be is veszi. Jól tudják azok ott az
elitben, hogy lehet az emberből szorgos dolgozót faragni, úgy hogy az
még kérdezni sem fog. Miért kell nekem 12 órát dolgozni? És miért nem
tudok megélni belőle? Az "Azért mert nincs más" és az "azért mert
válság van" válaszok pedig elégségesek egy mélyen alvó tudat számára.
Jól tudják azok ott az elitben: add meg nekik a szabadság illúzióját,
és a nép kezes báránycsordaként válik irányíthatóvá. Irányítsd a
gondolkodásukat és ők meg sem fogják kérdezni, hogy mi miért történik.


Szabad fordításban idézném John Lennon szavait: "Kábítanak vallással,
szexszel, TV - vel. Azt gondolod, annyira okos vagy, és a társadalmi
rétegek szabadok. De amennyire én látom, ti még mindig kibaszott
rabszolgák vagytok"

Mikor ültél le utoljára úgy híradót nézni, hogy feszülésig tele
voltál izgalmakkal és alig vártad, hogy kezdődjön? Mert valójában így
kellene történnie... tele izgalmas és érdekes, fejlődést képviselő
eseményekkel. Új anyagot fedeztek fel, új expedíció a holdra, megszűnt
az AIDS, gyógyíthatóvá vált a rák Megélénkülne és pezsdülne a világ,
hiszen ahol a figyelem, ott az energia. Ehelyett elég a figyelmet
érdektelen politikai és gazdasági adatokon, és celebek magánéletén
tartani. Így tartják álomban a jóravaló munkásembert, aki melója után,
ha van még neki (persze ez is "normális", hiszen "válság" van)
hazatérve csak TV mellett szeretne vacsorázni... és várni, hogy lassú
haldoklása egyszer véget érjen. Talán majd ez a kormány... most már
biztosan jobb lesz... jobbnak kell lennie.

Képzeld el, hogy ha Híradóban minden este bemutatnák a szabad
energia-energia jelenségét, és az ahhoz kapcsolódó fejlesztéseket.
(Csak itt jegyzem meg, hogy bár technológiai fejlesztések sohasem
állnak meg, a szabad-energia jelensége már több éve felhasználható
lehetne!) A morfogenetikus mező által a tömegtudat robbanna... Néhány
hónap alatt, ténylegesen fűthetnénk és közlekedhetnénk segítségével -
gyakorlatilag ingyen. Mi szükséges ehhez? Mindössze a szabad energia
témájára irányuló, megfelelő mennyiségű figyelem. Minél több ember
foglalkozik és gondol a szabad-energiára, a válság, egyetlen gyors, és
végleges megoldásaként, a valóság annál hamarabb fogja ezt a gondolati
mintát követni. Persze ehhez fel kéne nőni, kollektív tudatossági
szinten is.

Gondolkoztál azon, mi az akadálya, hogy az autód nem forgó-mágneses
motorral szállít reggelente téged - ingyen - a munkahelyedre, ahonnan
egy fél délelőttnyi "munka" után már mehetnél is a családodhoz,
barátaidhoz, szerelmedhez?

Mi vagyunk az oka. Mert még mindig alszunk. Még mindig azt várjuk,
hogy majd bemondja a TV... meg majd megtörténik magától az egész. Nem
nem, ideje rájönni, hogy az a doboz nem tartozik a barátaink közé.
Tudod, a "rosszak" legnagyobb fegyvere, hogy a "jó" emberek gyakran
nem tesznek semmit. Tudják, hogy a birkanyáj közepén vannak, de nem
cselekednek. Az elit pedig elégedetten néz végig a cseléd-seregen.

Mi a megoldás? A megoldás az információ terjesztése, most már széles
körű társadalmi rétegekben is.

Nem csupán ezoterikus weboldalak cikkeiben, de életmód és természet
témájú magazinok, online és nyomtatott verziójában, ismereterjesztő
könyvek és folyóiratok formájában, de akár egy-egy cikk erejéig
Kiskegyed vagy a Nők Lapja hasábjain is. A szabad energia nem
misztikum és nem alternatív technológia, hanem a globális válság, a
dualizmus válságából az egyetlen kivezető út. Könyvkiadók és
magán-tulajdonú médiumok előtt itt a lehetőség, hogy korszakalkotó
technológia témáját végre felvállalják, és széles körben juttassák el
az arra kiéhezett társadalom felé. Gondolj rá, beszélj róla, esetleg
írj róla vagy tarts előadást ismerőseidnek!

Minden Magyarnak hallania kell a szabad-energiáról, tudnia azt, hogy
ez nép rendeltetett arra, hogy az Új világ új technológiáját a bolygó
többi részébe kisugározza. Mert - bár ez a jelenünkben gyakran nem
látszik - a Magyar ősi, spirituális gyökerekkel rendelkező nép, amely
el fogja hozni a szabad-energiát a Kárpát-medence majd a Földanya
többi vidékére is.

Így lesz, méghozzá nagyon hamarosan.

Forrás: Ezotop

A morfikus mezők átterjednek a téren és időn

Morfogenetikus mezők

Morfogenetikus mező neve a "morph = forma" és a genezis = létrejövés
szavakból ered.

Valamennyi rendszert az energián és az ismert anyagi tényezőkön kívül
láthatatlan szervezőerők is regulálják. Ezek okozati mezők, mivel a
forma- és viselkedésminták előképeiként szolgálnak. E mezők nem a szó
normális értelmében vett energiával bírnak, mivel hatásaik átjutnak a
tér és idő gátjain, ami a normális energia áramlásában akadályt
jelentene. Távoli hatásuk éppoly erős, mint közelről gyakorolt
hatásuk. E hipotézisnek megfelelően bármikor, ha egy faj egyede
elsajátít egy új viselkedési mintát, ez megváltoztatja az adott faj
oksági mezejét, legalábbis enyhe mértékben. Ha e viselkedés elég
sokáig ismétlődik, akkor "morfikus rezonanciája" kihathat az egész
fajra.

E mező működése a távolra-hatást is tartalmazza, mind térbeli, mint
időbeli jelentésben. Az időn kívül eső fizikai törvények által
determinált formáktól eltérően a morfogenetikus mező az időn átterjedő
"morfikus rezonanciától" függ.

Ez annyit jelent, hogy a morfikus mezők átterjednek a téren és

időn, s az események képesek hatni a bárhol, más időben végbemenő eseményekre.

Ennek egy példáját mutatja be Lyall Watson: Lifetide: The Biology of
Consciousness (Életáradat: a tudat biológiája) című könyvében,
amelyben leírja a népszerűén csak a "századik majom elvének" nevezett
elméletet. Watson azt látta, hogy miután majmok egy csoportja
megtanult egy bizonyos viselkedést, más szigeten élő majmok a
kommunikáció "normális" módjának lehetősége nélkül egyszer csak
szintén tudták ugyanazt a viselkedést.

Dr. Dávid Bohm a "Revisions" című folyóiratban azt állítja, hogy
ugyanez igaz a kvantumfizikában. Leírja, hogy az Einstein-Bodolsky-
Rosen-kísérlet szerint van helyhez nem köthető, vagy szubtilis
kapcsolat a részecskék között. Azaz a rendszernek egy kollektivitása,
amit nem tulajdoníthatunk csupán e részecske sajátjának, hanem az
egésznek. Emiatt bármi, ami a távollévő részecskékkel történik, más
részecskékkel alaki mezőjére is hatással lehet. Bohm továbbmegy, és
azt állítja, hogy az "univerzumot kormányzó időtlen törvényekről
alkotott elképzelés úgy tűnik, nem tartható fenn tovább, mivel maga az
idő is kifejlődött szükségszerűség része".

Ugyanebben a cikkében Rupert Sheldrake a következő következtetésre
jut: " A kreatív folyamat, mely új gondolatokat szül, s amelyek
segítségével új teljességre bukkanhatunk, hasonló az alkotó
valósághoz, mely az evolúciós folyamat során nyújt lehetőséget új
teljességek felmerülésére. Az alkotó folyamat úgy tekinthető, mint
különálló dolgok egymáshoz kapcsolódása útján létrejött komplett és
magasabb szintű egészek következő fejlődési állomása.

A "Fényen túli" egymáshoz kapcsolódás a magasabb-rendű valóságon
keresztül valósulhat meg. Azt gondolom, hogy a mi valóságunk feletti
valóságban a "dolgok jobban összekapcsolódnak", az "eseményeknek" több
közük van egymáshoz, és hogy a "dolgok" egy még ennél is magasabb
szinten keresztül teremtenek kapcsolatot egymással, így magasabb
szintekre eljutva képesek lehetünk megérteni, hogyan működik a
közvetlen kapcsolatlétesítés.

A fizikusok azt állítják, hogy az anyagnak nincsenek elemi
építőkövei.Az univerzum egy szétválaszthatatlan egész, egymással
összefüggő, egymással kölcsönhatásban lévő, egymással összefonódó
valószínűségek hatalmas szövedéke.

2013. november 1., péntek

"betegek az államok és lassan a polgáraik is, de a bankok erőtől duzzadnak"

Az évezred csalása: A bankok 3 ezer milliárd forinttal károsították
meg a devizahiteleseket

http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/11/01/az-evezred-csalasa-a-bankok-3-ezer-milliard-forinttal-karositottak-meg-a-devizahiteleseket/

Neoliberális búcsúcédulák

http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/11/01/dr-lehmann-gyorgy-devizahitelesek-megmentese-ahogy-a-cof-gondolja/

Egy fogadási csalás élveboncolása

MH 2013. október 31., csütörtök

A bundapénzt sem a kartellbe tömörült bankároknak álcázott szélhámosok
biztosítják, hanem uzsorás pénzpiaci spekulánsok
A devizahiteleseket nem lehet megmenteni, mert aki nincs, azt
megmenteni sem lehet. Úgy is fogalmazhatnánk, ami nincs (mármint
deviza), annak alanya sem lehet. A magyar devizahitelezés egy
közönséges csalás. "Ennek a forinthitelnek a köze a devizához annyi,
mint a parizernek a húshoz, vagy még annyi se" - írta lapunkban Boros
Imre pénzügyi szakközgazdász, az első Orbán-kormány minisztere.

Öt évig tartott a rászedés: 2004 és 2009 között a forint nem gyengült
a svájci frankhoz képest. A reklámokkal lépre csalták a gyanútlan
ügyfeleket (fotó: MH)

Ezt a tételt 2011-ben a legilletékesebb, a Pénzügyi Szervezetek Állami
Felügyeletének elnöke is elismerte a Heti Válasznak. Szász Károly azt
mondta: "A hitelfelvétel pillanatában a deviza csak egy elszámolási
eszköz volt. A hitelfelvevő nem a devizát kapta meg, hanem annak
forintosított ellenértékét. Tehát nincs mögötte export-import
kereskedelmi vagy fizetési forgalom. Ezekben az esetekben pedig a
devizavételi és eladási árfolyamok alkalmazásával a bankok
többszázalékos extra nyereségre tesznek szert úgy, hogy nincs mögötte
költség, sem valós kockázat."

Ez közvetett módon a csalás beismerése, illetve annak bevallása, hogy
mindezt a bankfelügyelet is tudta - csak éppen nem tett semmit az
emberek fosztogatásának megállítása érdekében. Makkos Albert pénzügyi
szakközgazdász a PSZÁF-ról, vagyis a magyar fogyasztóvédelemről egyik
előadásában azt mondta: "Bemegy ötszázötven ember egy üvegpalotába,
ahol jó sok fizetést kap, kellemes meleg is van, s ezért nem kell
csinálni semmit. Sőt, azért kapja a fizetését, hogy ne csináljon
semmit." (A fogyasztóvédelmi hatóságot ugyanis lényegében tagdíjszerű
banki befizetésekből tartják fenn - a szerk.)

Ugyanaz a Szász Károly, a PSZÁF elnöke - aki két évvel korábban
beismerte, hogy a deviza csak biodíszlet ebben az ügyletben, vagyis
nem igazi pénz - az idén nyáron a Kúria elnökének címzett levelében
már azt állította, jól gondolják meg, miként döntenek a jogerősen
pervesztes OTP felülvizsgálati kérelmében, mert a deviza átváltása
bankcsődhöz, sőt akár államcsődhöz is vezethet.

Szerencsére a Kúria bírói tanácsa nem ijedt meg a "fenyegető
víziótól", az ítélete - amely egyetlen ügyfél ügyére vonatkozott -
lényegében az egyelőre még ki nem mondott csalásnak a végét is
jelenthetné, ha Magyarországon lenne precedensjog. Az ítélet ugyanis
arról szólt, hogy az a szerződés, amelyben nem szerepel az
árfolyamrés, semmis. Ha pedig feltűnik ez a fogalom a szerződésben, a
mértéke akkor sem lehet nagyobb, mint egy százalék.

Cserebere, egyenleghamisítás

Ebből az ítéletből a legtöbb devizaadós, persze, egy kukkot sem ért.
Arról van szó, hogy a bank a devizaalapú hitelszerződésekben úgy
hazudott devizát, hogy a kölcsönszerződés papírjára ráírt egy
devizaösszeget. Amikor ennek értékét forintban kifizette, vételi
árfolyamon - persze, nem igazából -, fiktíven megvásárolta tőlünk ezt
a devizát. Később pedig, amikor a kölcsönt törlesztjük, a nem létező
svájci frankot a bank eladja nekünk - igaz, ezt már frankonként
húsz-harminc forinttal drágábban, tehát eladási árfolyamon.

Ez az átverés, amely mögött a legfőbb fogyasztóvédő és a Kúria ítélete
szerint sincs semmilyen hozzáadott érték, valójában spekulációs
csalás. A bank arra spekulált, hogy a svájci frank erősödni fog a
forinthoz viszonyítva, míg a rászedettek - anélkül, hogy erről tudtak
volna - arra spekuláltak, hogy a svájci frank árfolyama tíz-húsz évig
gyengülni fog, vagy legalábbis nem fog változni. A bank persze tudta,
hogy ő nyer, s lám, igaza is lett. A Magyarországon működő bankok
ezzel a spekulációval vásároltak tőlünk 6800 milliárd forintért
140-150 forintos árfolyamon fiktív svájci frankot, amit aztán az
egymillió-háromszázezer ügyféltől 10-11 ezer milliárd forintért
visszaadtak nekünk.

Csakhogy ennek a visszaadásnak, mármint, hogy mi, ügyfelek kötelesek
is vagyunk ezt ekkora veszteséggel visszavásárolni, a szerződésekben
nincs nyoma.

A pénzintézetek az irányunkba tett "kedvességüket" azzal is fokozták,
hogy a "svájci frankos játékpénzükre" úgy tekintettek, mint igazi
pénzre, a mi valódi forintjainkra pedig úgy, mintha az lenne a
játékpénz. Ezzel a "csereberével" - szakmai nevén egyenleghamisítással
- újabb néhány ezer milliárdot kiszedtek az ügyfelek zsebéből, s
mellesleg az államot is legkevesebb hatszázmilliárd forinttal
rövidítették meg. (Lásd a Lelepleződött a devizahiteles csalás című
cikkünket, MH, 2013. október 4.)

Lapunk másik cikkével (Csalárd termék a devizaalapú hitel, MH, 2013.
október 18.) megegyező következtetésre jutott Makkos Albert pénzügyi
szakközgazdász is. "Ha nem volt deviza, akkor nem volt devizaváltás
sem, csupán átszorzás. Amennyiben nem volt mit átváltani, a meg nem
történt átváltásnak költsége sem merülhetett fel. Ha nincsen deviza,
nincs mit eladni, és nincs mit megvásárolni. Tehát nem befektetés,
hanem legfeljebb fogadás történhetett a bank és a kölcsönfelvevő
között. A helyzet kísértetiesen hasonlít a lóversenyfogadásra.
Mindenki ismerheti a lovak teljesítményét, esélyét, majd fogadnak a
befutás sorrendjére. A devizafogadás esetén a kölcsönfelvevő és a bank
is ismeri az egyes devizák árfolyamát, változási mértékét, és
eldöntheti, melyik deviza emelkedésére fogad. A nyeremény az árfolyam
emelkedésével egyezik meg. A lóversenyfogadáshoz képest azonban a
devizaalapú hitelek esetében egy eltérés van: a bank előre tudta a
befutót!" - írja Makkos Albert lapunkhoz eljuttatott szakvéleményében.

Gyurcsány eszement ötlete

A bank tehát előre tudta a befutót - írja Makkos -, az ügyfél viszont
még azt sem tudta, hogy egyáltalán fogadott. A fogadás az 1991. évi
XXXIV. szerencsejáték-törvény hatálya alá tartozik, amely szerint a
fogadás is szerencsejátéknak minősül. A szerencsejáték szervezése
azonban koncessziós jog függvénye, amellyel a bank vélhetőleg nem
rendelkezik.

Ehhez a fogadási csaláshoz az utat a Gyurcsány-kormány és a Magyar
Nemzeti Bank korábbi vezetése kövezte ki. Az IMF már 2004-es
jelentésében leírta, hogy Kelet-Európában Magyarországon a leggyengébb
a szabályozói fellépés a bankrendszerben. Szász Károly parlamenti
albizottság előtt ismerte el, hogy a PSZÁF-ot a Gyurcsány-kormány
gyakorlatilag "kormányhivatallá" minősítette vissza, szerepe a
jogszabályok véleményezésében merült ki.

Az MNB 2004. áprilisi stabilitási jelentése már azt rögzítette, hogyha
a devizaalapú hiteleket a bank nem köti referenciakamathoz (vagyis a
svájci frank jegybanki kamatának mértékéhez), akkor a hitelfelvevők
gyakorlatilag kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. (Lengyelországban,
Bulgáriában, Horvátországban, Oroszországban mindenütt a svájci frank
kamatához igazították a kölcsönök kamatait, nálunk pedig akkor is
emelték a kamatokat, amikor a svájci jegybank nullára csökkentette a
kamatlábat - a szerk.)

A lakosság kifosztásának előjátéka Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő
Száz lépés programjának egyik eszement ötletével, az áfakulcs
ötszázalékos csökkentésével kezdődött 2005-ben. Az adócsökkentést
ugyanis a kereskedők megköszönték, és szépen lenyelték. Az árak nem
mérséklődtek, a költségvetést viszont "megrövidítették". Veres János
pénzügyminiszter nem győzött magyarázkodni ("a költségvetés köszöni
szépen, jól van"), Gyurcsány pedig Brüsszelbe rohangált, hogy
engedélyt kapjon a konvergenciaprogram benyújtási határidejének
meghosszabbítására. Megkapta, így a 2006-os választásokat sikerült
elcsalni, hiszen előtte nem kellett bevallani, hogy a költségvetés,
köszöni szépen, nincs jól (2005-ben csaknem tízszázalékos lett a
hiány).

A választások előtt limuzinból hazudozó miniszterelnök aztán 2006-ban,
a választások után még rátett egy lapáttal. Szinte cinizmussal határos
vaksággal szemlélte a lakosság "rászedését" és eladósodását, azt
remélve, hogy a GDP-t felpörgetik majd a lakossági hitelek. Egy forint
GDP-növekedéshez kilenc forint adósságnövekedés társult. Már Gyurcsány
elődje, Medgyessy Péter tett arról, hogy a forintot "kivégezze", a
"merényletet" az MNB a jegybanki alapkamat duplájára emelésével
honorálta. A forinthitelek kamata 2004 januárjában tizenhat százalék
volt, s ez megnyitotta az utat az évezred szélhámossága, az olcsó
kamatú "játék devizahitelek" előtt, 2005 végére a lakossági hitelek
ötven százaléka már devizaalapú volt.

A Gyurcsány-kormány pénzügyi tanácsadója, Róna Péter, az Oxford
Egyetem professzora 2007-ben egy Gyurcsány által összehívott
megbeszélésen azzal a javaslattal állt elő, hogy a kormány terjesszen
a parlament elé törvényjavaslatot, amely megtiltaná, hogy a
devizahitelekre jelzálogot lehessen bejegyezni. Mint lapunknak Róna
elmondta, a megbeszélésen Gyurcsány mellett Bajnai Gordon és Veres
János képviselte a kormányt, Simor András elnök és Király Júlia
alelnök az MNB-t, és persze ott voltak a Magyar Bankszövetség vezetői
is. A javaslat ellen a legharsányabban Simor és Király Júlia
tiltakozott, a bankszövetség emberei pedig közölték, hogy ők ebben az
esetben beszüntetik ezt a hitelezési formát. Erre Gyurcsányék Róna
javaslatát lesöpörték az asztalról - tudtuk meg a professzortól. E
háttértörténet alapján ma már megfogalmazható a magyar devizahitel
definíciója. A devizahitelnek álcázott uzsorás forintkölcsön valójában
egy csalárd spekulációs termék, illetve még az sem, hanem ténylegesen
fogadási csalás, amelyben a pénzhez juttatott kuncsaft kizárólag egy
előre megbundázott eseményre fogadhat, arra, hogy ő fog veszíteni.
Ehhez a fogadási csaláshoz még a bundapénzt sem a kartellbe tömörült
magyar bankároknak álcázott szélhámosok biztosítják, hanem uzsorás
pénzpiaci spekulánsok.

A magas jegybanki kamatok lehetővé tették a "flexibilis
forrásbevonást", ami azt jelenti, hogy még a kötelező tartalékrátában
előírt öt százalékot sem kellett a bankoknak svájci frankban
elhelyezniük az MNB-ben. Az előre megtervezett fogadási csaláshoz
álláspontunk szerint bűnsegédletet nyújtott a Gyurcsány-kormány több
tagja, a Magyar Nemzeti Bank korábbi vezetése és a Magyar
Bankszövetség háttérintézményeként működő PSZÁF vezetése.

Felelős egy sincs

A csalók az illegálisan forgalmazott pénzügyi heroinnal átverték az
államot, ezermilliárd forint nagyságrendű kárt okozva a
költségvetésnek, csőbe húzták az önkormányzatokat, a csőbe húzás árát
megfizettetve az adófizetőkkel, és kiraboltak közvetlenül
három-négymillió embert, közvetve pedig a teljes magyar lakosságot.
Tettükkel aláásták az embereknek a magyar bankrendszer tisztességébe,
a jogállam működésébe, a törvényességbe vetett maradék hitét is.

Több embert öngyilkosságba hajszoltak. Ellehetetlenítettek több
tízezer munkahelyet és több százezer család egzisztenciáját, elvették
több százezer család életének nélkülözhetetlen eszközét, a
gépkocsiját, és megfosztottak több tízezer családot az otthonától.

Mindezt nagyjából húsz bűnszervezetbe tömörült csaló tette. Felelős
azonban egyelőre egy sincs.

Neoliberális búcsúcédulák

2013. október 31., csütörtök

Öt éve tart a nemzetközi pénzügyi válság. A nyitányt a nagy hírű New
York-i bankház, a Lehman Brothers látványos összecsuklása jelentette.
A hatszázmilliárd dollárra taksált csődtömeg a pénzvilág sok
szereplőjét temetett maga alá, egyebek mellett a hazai
mainstream-hívők egy hányadát is, akik vásároltak a bankház
adósságleveleiből. Kérdés, képesek-e saját kárukon tanulni, és
legalább utólag rájönni arra, hogy kisebb áhítattal kellett volna inni
a Lehman Brothers szavait. Különösen akkor, amikor még ők döntöttek a
pénzpiac létfontosságú kérdéseiben.
Hirdetés

A nyitány után kezdett azonban kibontakozni a tragédia teljes
cselekménye. Amerikából ezermilliárd dolláros hitelcsomag érkezett,
jutott belőle több országban is az érdekelt bankoknak. Mintha egy
láthatatlan kéz osztotta volna előre kigondolt terv szerint a bajt.
Közben e bajon már önmagában is sokat lehetett keresni. Még a csalás
előtt meg kellett shortolni az ingatlanos cégek papírjait, amelyek a
krízis kitörésekor végleg a padlóra hullottak, ahonnan azonban ügyes
kezek felkapkodták őket, természetesen amerikai központi banki
hitelből. Persze aktív és egykori pénzügyminiszterek áldásos
asszisztenciája mellett. A méreg közben átúszott az óceánon, s
bejutott az európai banki szervezetekbe. Kitisztításához
elengedhetetlen volt a gyors állami beavatkozás. Jóllehet e bankok
korábban nem erőltették meg magukat, hogy adóikkal az állam
pénztárcáját gazdagítsák, de most segítségért kiáltottak, méghozzá
mindjárt akkoráért, hogy szinte teljesen kiürült az államkassza,
magának az államnak is kölcsönt kellett felvennie, hogy a beteg
bankokat rendbe hozza. Az állam olyan kitartóan és elszántan
gyógyította őket, hogy közben maga is megbetegedett. Úgymond,
"krónikus pénzhiányt kapott", ami kóros eladósodásként fordítható
magyarra. Hála azonban áldásos tevékenységének, a bankok időközben
kitűnő egészségnek kezdtek örvendeni, mi több, kritikával illetik
korábbi doktorukat, mondván, csúnya dolog a nagy fokú eladósodás ,amit
csak további és egyre drágább gyógyszerrel, azaz a még ennél is
nagyobb eladósítással lehet gyógyítani. Vagy szerezzen az állam pénzt
ott, ahol tud. Például tegyen nagyobb adóterheket polgárai nyakába. Az
állam helyett inkább annak polgárai legyenek betegek!

A kórságból felépült bankok életerőtől duzzadva, derűvel telve
lendültek újra munkába, s eddig nem látott "üzleti konstrukciókat"
vetettek be. Minek itt az egyedi üzletekkel bajlódni - kérdezték -,
amikor ügyletek százezrein lehet keresni egyetlen ügyes húzással.
Erről szól egyebek mellett a nemzetközi referencia-kamatlábak
hamisítása. Néhány tized százalék, vagy ahogy mondani szokás, apró
bázispontok is milliárd dollárokat jelentenek. Nincs ez másként az
árfolyamokkal sem. Kereskedelmi üzletek százezreinek valós ára függhet
attól, hogy mennyibe kerül a dollár egy adott nap meghatározott
órájában, milyen szinten áll be "fixing", ahogy bankárvilágban
mondják. Ha kicsit összebeszélnek a fixáló bankok, lehet az árfolyam
itt is, de egy kicsit odébb is. A kettő között pedig ismét milliárdok
húzódnak meg.

Ahol rest a macska, ott cincognak ez egerek. Kiváltképpen így van ez
akkor, ha a macskák az egerekkel közös tálból esznek, azaz, ha a
korábbi bankárok pénzügyminiszterek lesznek, majd onnan esetleg ismét
bankba, esetleg a központi bankba távoznak. Oda jutottunk, hogy
betegek az államok és lassan a polgáraik is, de a bankok erőtől
duzzadnak, a betegek meg azt keresik, kik okozták a kórt. Vádak tömege
születik, csekély eredménnyel. A bankszektorban nem a hatalmi ágak
függetlenedett bírói ága az illetékes, hanem egyfajta belső
"becsületbíróság" ítél. Egyre-másra halljuk és olvassuk az ítéleteket.
New York egyik legpatinásabb bankja fizetni köteles 13 milliárd
dollárt azoknak, akiket, magyarán fogalmazva, átvert, bankárnyelven
ezt szégyenlősen kiegyenlítésnek hívják -, s kész, le van zárva az
ügy. Pedig a következő kiegyenlítés is készülődik, ugyancsak
hatmilliárd dollár értékben. És Európa egyik legnagyobb bankja is most
szeretne kiegyenlíteni, ugyancsak hatmilliárd dolláros összegben. A
bank vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy ezután új stílus lesz náluk
a módi. Kérdés, hogy milyen stílus? Talán az eddigieknél is trükkösebb
és ügyesebb?

Rengeteg a banktitok, annál kevesebb viszont a büntetőügy, ha van
egyáltalán. Sokáig titok volt, hogy Amerika magántulajdonban lévő
központi bankrendszerének legizmosabb reprezentánsa mennyit is adott
kölcsön a shortoló banknak. Bírói végzés kellett hozzá, hogy
kiderüljön: nyolcszázmilliárd dollár volt ez az összeg. Övezze
tisztelet a bíró döntését, s ez talán megóvja az egészségét és testi
épségét károsító eseményektől.

Büntetőjogi felelősségre vonással is próbálkoztak. Egy amerikai ügyész
azzal hárította el a lehetséges vádemelést, hogy nem bizonyítható a
szándékos károkozás. Szerintem viszont csak a szándékos, minden gátlás
nélküli károkozás és haszonszerzési vágy vált világossá és
egyértelművé. Az is jól látható, igyekeznek előre menekülni a
felelősök. Részint éppen a milliárdos modern búcsúcédulákkal,
amelyekkel meg lehet váltani a bűnt manapság. A bűnmegváltás ilyen
módja a 16. században egyházszakadáshoz, közelebbről a reformációhoz
vezetett. A bankunió és a közös bankfelügyelet pedig arról szól, hogy
a bankszektor teljesen légiesedjen. S ezzel vonja ki magát a mindenki
másra kötelező törvények alól. Képezzen a maga részére és az
adófizetők terhére biztonsági alapot, ügyeiben pedig egy senkinek
felelősséggel nem tartozó grémium, a közös bankfelügyelet döntsön. Ha
ismét pénz kell, akkor meg ott vannak a balek államok...

Szép kilátások!