2016. november 15., kedd

"Vona: a karaktergyilkossági kísérlet azt mutatja, hogy a Fidesznek nincsenek érdemi érvei a Jobbikkal szemben" Miért nem balliberálisokat buziz és mocskol hazugságokkal a zsidesz cselédsajtója? Mert azok nem kihívóik, azért. Többet is szerepelhetnek a közmédiában a szocik, mint a Jobbik! Inkább fizetik a bntetést csak ne kelljen teret adni a Jobbiknak. Német? országban van ilyen médiastratégia a szélsőjobboldalnak nevezett erők ellen, rosszat vagy semmit.

Miért nem balliberálisokat buziz és mocskol hazugságokkal a zsidesz cselédsajtója? Mert azok nem kihívóik, azért. Többet is szerepelhetnek a közmédiában a szocik, mint a Jobbik! Inkább fizetik a bntetést csak ne kelljen teret adni a Jobbiknak. Német? országban van ilyen médiastratégia a szélsőjobboldalnak nevezett erők ellen, rosszat vagy semmit.

"A Fidesz-KDNP nagyon jól tudja, a Jobbik az a politikai közösség, amely a valódi alternatívát jelenti, és képes őt 2018-ban leváltani"

"a múlt keddi sikertelen alaptörvény-módosítás után a Jobbik hétfőn benyújtotta javaslatát az Országgyűléshez, amely egy mondat kivételével szóról szóra megegyezik az Orbán Viktor kormányfő által kezdeményezett módosítással. Ez a mondat a letelepedési kötvények üzletágát tenné alaptörvénybe ütközővé."

Vona: a karaktergyilkossági kísérlet azt mutatja, hogy a Fidesznek nincsenek érdemi érvei a Jobbikkal szemben

A Jobbik elnöke szerint az alaptörvény módosítása, a letelepedési kötvény "üzletágának" megszüntetése az a helyzet, amikor mindenkinek meg kell mutatnia valós szándékait.

Vona Gábor Balassagyarmaton azt mondta: ha a Fidesz és a kormány úgy dönt, hogy ebben nem partner, akkor a magyar társadalomnak kell nyomást gyakorolnia a kormányra, és azt sem tartja kizártnak, hogy az embereknek az utcára kell vonulniuk Magyarország megvédését követelve. A Jobbik elnöke a migránsokat befogadó Közösségi Szálló előtt tartott sajtótájékoztatón ismertette: a múlt keddi sikertelen alaptörvény-módosítás után a Jobbik hétfőn benyújtotta javaslatát az Országgyűléshez, amely egy mondat kivételével szóról szóra megegyezik az Orbán Viktor kormányfő által kezdeményezett módosítással. Ez a mondat a letelepedési kötvények üzletágát tenné alaptörvénybe ütközővé.

Az ellenzéki politikus azt kérte Rubovszky György elnöktől, hogy az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága minél hamarabb vegye napirendjére javaslatukat, egyben arra kérte a Fidesz és KDNP képviselőit, hogy ne próbálják meg szabotálni kezdeményezésüket, "mert ha ezt teszik, akkor minden vád, amit velünk kapcsolatban hazaárulás címén megfogalmaztak az elmúlt napokban, az rájuk hullik vissza".

Vona Gábor hangsúlyozta: a Jobbik mindig is a teljes védelmet tartotta fontosnak, azt, hogy se szegény, se gazdag migránst ne lehessen Magyarországra telepíteni, se szegény, se gazdag terrorista ne érkezhessen Magyarországra. Közölte: Orbán Viktort arról tájékoztatta a népszavazás utáni négyszemközti találkozón, hogy a Jobbik akkor támogatja az alaptörvény módosítását, ha az Országgyűlés ezt a teljes biztonságot garantálja, vagyis kivezeti az idegenrendészeti törvényből a gazdag migránsok letelepítését lehetővé tevő letelepedési kötvényt, ez azonban nem történt meg, ez a vita a Fidesz és a Jobbik között.

Az elnök szerint most a Fidesznél pattog a labda, a gondolkodó emberek számára pedig egyértelművé válik, ki az, aki a valódi, teljes biztonságot akarja, és ki az, aki pusztán politikai kampányeszközként használja a menekültkérdést. Vona Gábor újságírói kérdésre az ellene irányuló "karaktergyilkossági kísérletre" reagálva azt mondta, ez pont azóta zajlik, amióta közölte Orbán Viktorral, milyen feltétellel támogatja a Jobbik az alaptörvény módosítását. "Azóta elszabadult hajóágyúként viselkedik a Fidesz-közeli média", ellene és a pártja ellen "elképesztő csúsztatások, rágalmazások, hazugságok hangzanak el".

Ennek mi örülünk, hiszen egyrészről azt mutatja, hogy a Fidesznek nincsenek érdemi érvei a Jobbikkal szemben, másrészt azt mutatja, hogy a Fidesz-KDNP nagyon jól tudja, a Jobbik az a politikai közösség, amely a valódi alternatívát jelenti, és képes őt 2018-ban leváltani – fogalmazott Vona Gábor.

https://kuruc.info/r/2/166149/

Utcára hívhatja az embereket a Jobbik, ha a kormánypártok nem engedik a parlament elé a hétfőn benyújtott kvótaellenes alaptörvény-módosító javaslatukat. Belefojtják a szót a Jobbikba, mert feudalista - kádárista módon gondolkodik sok ember a fideszben, a jó állampolgár mindig csak kussol és tűr, álságos a hazaárulózó politikai konkurrencia ellenesség a hatalom birtokosaitól. Ha valahol tilos politizálni, ott azzal tilos szembeszállni ahogy a tulajdonos politizál. A fidesz az új mszmp, állampártként viselkedik, van is ennek neve : a NER.

Ahol csak lehetőséget kapnak, hogy elmondhassák. Utcán is. Vidéken és Budapesten. Klubokban, előadásokon. Igen, az Á és a Hír tévében is. Van egy ide illő idézet, de minek kiírni. :P

Belefojtják a szót a Jobbikba, mert feudalista - kádárista módon gondolkodik sok ember a fideszben, a jó állampolgár mindig csak kussol és tűr, álságos a hazaárulózó politikai konkurrencia ellenesség a hatalom birtokosaitól. Ha valahol tilos politizálni, ott azzal tilos szembeszállni ahogy a tulajdonos politizál. A fidesz az új mszmp, állampártként viselkedik, van is ennek neve : a NER.

„Ha Rubovszky Györgyék nem veszik napirendre, akkor mi egy dolgot tudunk tenni: tiltakozunk kézzel-lábbal, és elmondjuk az álláspontunkat ahol csak lehet. Úgy gondolom, hogy ekkor csak egy esély marad: az emberekhez kell fordulni, akár azt sem tartom kizártnak, hogy az utcára kell vonulnia Magyarországnak, utcára kell vonulniuk az embereknek, és az utcán kell követelni a Fidesz–KDNP-től azt, hogy védjük meg Magyarországot" – mondta Vona Gábor.

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/utcara-hivja-a-jobbik-az-embereket-ha-nem-fogadjak-el-1371518

Az hogy én így meg úgy okosabb vagyok ennél meg annál és ne védjem a Jobbikot, egyrészt hiúságra építő terelési kísérlet, másrészt "feláldozom magam" ha ez kell, az eszközök is csak viszonosak azzal amiket a fidesz használ a nemzeti erők ellen. Rózsadombi paktum 2-ben írják hogy el kell lehetetleníteni ezeket, ha hamis iromány akkor is aszerint cselekszenek fideszék és a szocik, közösen.

Utcára hívja a Jobbik az embereket, ha nem fogadják el

KaG, 2016. november 15., kedd 14:20, frissítve: kedd 17:45

Utcára hívhatja az embereket a Jobbik, ha a kormánypártok nem engedik a parlament elé a hétfőn benyújtott kvótaellenes alaptörvény-módosító javaslatukat.

Vona Gábor pártelnök azt reméli, hogy indítványukat a Fidesz és a KDNP is támogatni fogja, mert a szöveg csupán egy mondattal tér el a kormánypártok múlt héten elbukott módosítójától. A Jobbik nemcsak az idegen népesség betelepítését tiltaná meg, hanem a letelepedési kötvényeket is megszüntetné.

A Jobbik hiteltelenné vált, amiért nem szavazta meg múlt héten a kvótaellenes alaptörvény-módosítást – reagált Vona Gábor szavaira a Fidesz-frakció. A kormánypárt háromsoros közleményében nem írt a letelepedési kötvényekről.

Aki ilyesmire vetemedik, attól őszinte és hihető hogy a magyar emberek érdekeit védi? Erről a kialakult helyzetről nem a Jobbik tehet... A Habony Művek újabb hírhamisításai: Rákosi sírva könyörög a receptért A Jobbik hatósági eljárásokat indít

Aki ilyesmire vetemedik, attól őszinte és hihető hogy a magyar emberek érdekeit védi? Erről a kialakult helyzetről nem a Jobbik tehet...

A Habony Művek újabb hírhamisításai: Rákosi sírva könyörög a receptért

A Jobbik hatósági eljárásokat indít

2016-11-15 14:31

https://jobbik.hu/videoink/habony-muvek-ujabb-hirhamisitasai-rakosi-sirva-konyorog-receptert-jobbik-hatosagi

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=lmBpYPDv1M0



"Hol vannak a fideszes férfiak?" - kérdezte Dúró Dóra, azt kérve: álljanak ki és "ne egy Terry Blacket küldjenek maguk helyett", a szakpolitikai javaslatukra pedig ne hazugságokkal válaszoljanak. Szóvá tette a KDNP hallgatását is." amikor a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy járt értelmiségi összejövetelekre, éppen Orbán Viktor polgári körébe, akkor a mondat második fele nem szerepelt a Tényekben.

Nem szabad annyiban hagyni a fideszes hazudozást és lejáratókampányt!!!

A kdnp nem keresztény csak megélhetési politikusok és kretének, a munkásőr mazsihiszes zoltai gusztáv barátai, besúgók és egyéb volt mszmp-sek. Szenteskedésük csak kompenzálás, képmutatás a célja.

Hírhamisítás: Pereket indít a Jobbik

A Jobbik több sajtóorgánum ellen is pert indít hírhamisítás miatt - közölte Dúró Dóra, a parlament kulturális bizottságának jobbikos elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, "a fideszes médiabirodalom" Terry Black és Zuschlag János bevetése után a hírhamisítástól sem riad vissza, a TV2 pedig meghamisította Vona Gábor egyik nyilatkozatát a vágással. Kifejtette: amikor a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy járt értelmiségi összejövetelekre, éppen Orbán Viktor polgári körébe, akkor a mondat második fele nem szerepelt a Tényekben.

A Jobbik médiahatósági panaszbeadvánnyal él és polgári pert indít a csatornával szemben, és perre számíthat a Pesti Srácok, az Origo, a Lokál és a Ripost is - sorolta Dúró Dóra.

A közszolgálati média is hasonló eszközökkel él, az M1 híradójában is megvágták a kifogásolt mondatot, a Ripost pedig az MTI-nek lett fontos hivatkozási pontja az elmúlt időszakban - közölte.

A jobbikos politikus szerint az elmúlt időszakban több helyreigazítási pert is nyertek az érintett sajtóorgánumokkal szemben, és továbbiak is folyamatban vannak. Az ezekben a lapokban megjelent cikkeket annak tulajdonította, hogy próbálják lejáratni, elhitelteleníteni pártját, amely véget vetne a letelepedésikötvény-biznisznek.

"Hol vannak a fideszes férfiak?" - kérdezte Dúró Dóra, azt kérve: álljanak ki és "ne egy Terry Blacket küldjenek maguk helyett", a szakpolitikai javaslatukra pedig ne hazugságokkal válaszoljanak. Szóvá tette a KDNP hallgatását is.

A jobbikos politikus kérdezték arról, hogy miért nem emeltek szót korábban a kuruc.info magánéletben kutakodó írásai ellen. Azt felelte: a portál előtt is voltak ilyen eszközök, azonban az a politikai kultúra, hogy egy párt szakpolitikai javaslatára egy "nyilvánvaló hazugsággyár" a válasz, nem volt jellemző Magyarországon.

http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=98954
http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=98929
http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=98927

Úgyis az lesz hogy a fidesz sajátként adja majd be ezt az általa tárgysorba se vett Jobbikos alaptörvény-módosító javaslatot, mert a pártérdekből fenntartott büszkeségük "erőt kell mutatni, hurr durr" nem engedi meg nekik hogy engedjenek a Jobbiknak. Makacs óvodások pontosan a fideszben vannak. A Fidesz kitart a letelepedési kötvény mellett Leszavazta a kormánytöbbség az Országgyűlés Gazdasági bizottságában a Jobbik letelepedési kötvény megszüntetésére tett javaslatát.

Úgyis az lesz hogy a fidesz sajátként adja majd be ezt az általa tárgysorba se vett Jobbikos alaptörvény-módosító javaslatot, mert a pártérdekből fenntartott büszkeségük "erőt kell mutatni, hurr durr" nem engedi meg nekik hogy engedjenek a Jobbiknak. Makacs óvodások pontosan a fideszben vannak.

A Fidesz kitart a letelepedési kötvény mellett

Leszavazta a kormánytöbbség az Országgyűlés Gazdasági bizottságában a Jobbik letelepedési kötvény megszüntetésére tett javaslatát.

http://alfahir.hu/a_fidesz_kitart_a_letelepedesi_kotveny_mellett
https://www.youtube.com/watch?v=Bp80e_qfBRQ

NAPI AKTUÁLIS - A Fidesz kitart a letelepedési kötvény mellett

Úgyis az lesz hogy a fidesz sajátként adja majd be ezt az általa tárgysorba se vett Jobbikos alaptörvény-módosító javaslatot, mert a pártérdekből fenntartott büszkeségük "erőt kell mutatni, hurr durr" nem engedi meg nekik hogy engedjenek a Jobbiknak. Makacs óvodások pontosan a fideszben vannak.





A Fidesz kitart a letelepedési kötvény mellett

Leszavazta a kormánytöbbség az Országgyűlés Gazdasági bizottságában a Jobbik letelepedési kötvény megszüntetésére tett javaslatát.




http://alfahir.hu/a_fidesz_kitart_a_letelepedesi_kotveny_mellett


https://www.youtube.com/watch?v=Bp80e_qfBRQ

"A Fidesz-média alakítása pontosan előrevetíti, hogy milyen kampányra készülhetünk az úgynevezett polgári-konzervatív kormánypártok részéről. Az adónkból méregdrágán fenntartott közmédia híradójában ugyanis ezt a játékot már pénteken eljátszották: a műsorban ott is kivágták Vona Gábor mondatának lényegi részét, vagyis azt, hogy a Jobbik elnöke a polgári körről beszél, még hozzá Orbán Viktoréról."

Nyíltan hamisítanak, mert nincsenek érveik a Jobbik ellen!. Bizony. A libsik legalja gagyi bulvár mocska a "polgári" fidesznyik média szintje. Ha radikális a Jobbik akkor szélsőséges, ha visszafogott akkor cuki. Mindegy. A fidesz egy nagy segg ami ráült az országra, álljon fel és adja át a helyét, 8 évnél több hatalom nem jár nekik se.

Meghamisította Vona Gábor szavait a TV2

Nem szívbajosak: a Jobbik elnökének szavait úgy vágták össze, mintha járt volna melegklubokban. Szürreális világjárásba kezdett a TV2 Tényeknek nevezett hírműsora, ahol a konkrét, nettó, átlátszó, ostoba hazudozás már a napi munka része.

A csatorna (mármint a TV2, nem a szennyvíz elvezetésére szolgáló nagyszerű találmány) lehozta a Rácz Károly ("művésznevén" Terry Black) által nagy leleplezésnek szánt, 2009-es EP-választáson készült képet http://alfahir.hu/ennyire_megbizhato_forras_a_teri_es_ennyire_lehet_meleg_a_vona bár ezt már kevésnek gondolták, ezért konkrétan meghamisították Vona Gábor egyik mondatát.

A Jobbik elnöke a múlt héten egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy felelevenítve az emlékeit, valóban járt ilyen értelmiségi összejöveteleken fiatalon

- a TV2 azonban itt elvágta a mondatot, mintha Vona beismerte volna, hogy járt melegbulikon - szúrta ki a 24 hu.

Csak a mondat vége maradt le, az, hogy ez amúgy Orbán polgári köre volt, a Szövetség a Nemzetért Polgári kör.

Ezt hívjuk hírhamisításnak.

A teljes sajtótájékoztatót itt olvashatja el.

Vona Gábor: Büszke heteroszexuális vagyok

http://alfahir.hu/vona_gabor_buszke_heteroszexualis_vagyok

"Igen erősen beletenyereltem valamibe, ami Orbán Viktor számára fontos, egy korrupt és piszkos, nemzetbiztonsági szempontból pedig végtelenül aggályos üzletágba" - kezdte sajtótájékoztatóját Vona Gábor. Amióta jeleztem a miniszterelnöknek, hogy mi az a kontextus, ami alapján támogatni tudjuk az alaptörvény-módosítást, a Fidesz politikusai és a Fidesz közeli média folyamatosan hazudozik és mocskolódik velem kapcsolatban.

A csatorna amúgy nagyot hasít mostanában:

Összekeverték: rossz embert járatott le egy ország előtt a TV2 híradója

http://alfahir.hu/osszekevertek_rossz_embert_jaratott_le_egy_orszag_elott_a_tv2_hiradoja

Történt, hogy a hvg.hu újságírója, Gergely Zsófia írt egy cikket arról, hogy infarktust kapott a Fidesz egykori pártigazgatója, Várhegyi Attila.Ez a hír valamiért annyira felhergelte a Habony-műveket, hogy egy 888-Magyar Idők-TV2 kombót küldtek az újságíróra.A kormánypártok médiabirodalmának csúcsát jelentő kereskedelmi csatorna ezért egy olyan lejárató anyagot adott le a szombat esti Tényekben, ami lényegében arról szólt, hogy

A közpénzből kitömött közmédia kezdte

A TV2 azonban csak második lehet a képzeletbeli dobogón, már ami a hírhamisítást illeti. Az adónkból méregdrágán fenntartott közmédia híradójában ugyanis ezt a játékot már pénteken eljátszották: a műsorban ott is kivágták Vona Gábor mondatának lényegi részét, vagyis azt, hogy a Jobbik elnöke a polgári körről beszél, még hozzá Orbán Viktoréról.

A teljes adás ezen a linken érhető el, a lényegi részt 26:30-tól tekintheti meg (feltéve, ha van hozzá gyomra). http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1930-2016-11-11-i-adas/

A Fidesz-média alakítása pontosan előrevetíti, hogy milyen kampányra készülhetünk az úgynevezett polgári-konzervatív kormánypártok részéről.

http://alfahir.hu/meghamisitotta_vona_gabor_szavait_a_tv2