Fidesz, az aszfalt és a beton pártja. Anti-fa!
A parlamenti pártokhoz fordulnak, hogy élhető városokban élhessünk
Vajon megvédhető az állami beruházásoktól a természeti környezetünk? Sikerül hatni szakmai érvekkel a döntéshozóinkra, parlamenti képviselőinkre? Bebizonyítható, hogy a városi zöldterületek és zöldfelületek védelme nem pártpolitikai ügy, sokkal inkább rólunk, ha tetszik, a választópolgárokról szól?
Egy komoly, és talán még politikai szempontból sem támadható szakmai fórum 5 pontos kiáltványát mutatták be szerdán a Greenpeace Magyarország védnöksége alatt. A támogatók a városi zöldterületek és zöldfelületek védelméhez szükséges intézményi és jogszabályi feltételeket foglalták össze.
A 27 oldalas háttéranyag a következők szerint osztályozza a témát:
http://alfahir.hu/sites/default/files/kepek/2016_11/20161123_varosi_zoldfeluletek_tanulmany.pdf
"A városi zöldterületek és fasorok kapjanak az infrastrukturális hálózatokéval megegyező védelmet!"
"A fejlesztések elsősorban a leromlott állapotú városrészek rehabilitációját szolgálják, és ne a város meglévő zöldterületeit terheljék!"
"Jó gazdát a városi zöldfelületeknek! Minden városi önkormányzatnál legyen felelőse a zöldterületek fenntartásának és fejlesztésének!"
"A kiemelt állami beruházások se mentesüljenek a környezet védelmét szolgáló előírások hatálya alól!"
"Semmit a közparkokról a helyi civilek nélkül!"
Jellemző, hogy számos, több évtizedes szakmai háttérrel rendelkező civil és szakmai szervezet, szakértő támogatja a kiáltványt, így például a Magyar Tájépítészek Szövetsége, a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Greenpeace Magyarország, a Levegő Munkacsoport és a Budapesti Városvédő Egyesület is a közreműködők között van.
Veszített az értékéből
A természeti környezetünk védelme az elmúlt években jelentősen veszített a fontosságából, igaz, az ezt szolgáló intézményi hátteret is szépen lassan felszámolták az Orbán-kormányok: 2010 után megszűnt az önálló környezetvédelmi tárca, azóta már az államtitkárság is, míg a másik oldalon hiányzik a forrás a kármentesítési alapból, és továbbra sem sikerült jogszabályban garantálni a szennyező fizet elvét.
Amikor a Fidesz belevágott a zöld politika kiüresítésének, mindenki sejtette, ezzel a nagyberuházások/nagyberuházók előtt igyekszik megtisztítani a terepet - így tűnhettek el a fák a Dagálytól, a Római partról, a József nádor térről, az Erzsébet térről, de így kezdhettek bele az irtásba a Városligetben is. A nagy volumenű építkezések pedig ahhoz szükségesek, hogy látványos keretek között átadjanak egy-egy projektet, elfedve ezzel az elhibázott gazdaságpolitika következményeit.
Ilyen helyzetben vajon mennyit nyom a latban a zöld területek védelme, alkalmas az egészséges élethez való jog?
Ez a város sokkal nagyobb ennél
Bardóczi Sándor szerint létezik a magyar társadalomban igény a természeti környezet védelmére. Az okleveles tájépítész mérnök lapunknak arról beszélt a Greenpeace rendezvényét követően, hogyha a különböző politikai pártok saját közvélemény-kutatása ezt a külső késztetést érzékeli, akkor kénytelenek lesznek foglalkozni a parlamentben is ezzel a témával. Elmondta, a Greenpeace egy jó platform arra, hogy a környezetvédő szervezeten keresztül a szakma és a politika között létrejöjjön egy párbeszéd. "
Modern nagyváros nem létezhet zöldfelületi infrastruktúra nélkül, tulajdonképpen ez a tény nemzeti minimum részét kell, hogy képezze"
- fogalmazott a szakember.
Csakúgy, mint számos európai nagyvárosban, Budapesten is kialakult az úgynevezett rozsdaövezet (jellemzően a Hungária-körgyűrű és Körvasút között). Itt a kábelégetés és az illegális hulladéklerakáson kívül évtizedek óta nem zajlik érdemi gazdasági tevékenység, hangsúlyozta Bardóczi, hozzátéve: ezeken a területeken az állami intervenciónak iszonyatosan nagy szerepe lenne. A tájépítész figyelmeztet:
"ki kellene szakadni abból, hogy mindig a millenniumi fővárost próbáljuk újrarekonstruálni, ez a város sokkal nagyobb ennél".
Majd hozzáfűzte: hiába a Budapest2030 elképzelés, sem a múzeumnegyed, sem pedig a 2024-es olimpia nem ezeket a területeket célozza meg.
Bardóczi optimista, szerinte a Ligetvédő mozgalom sokkal nagyobb hullámokat vetett, amint amire előzetesen számított. Arra a kérdésünkre, hogy a politikában találtak-e már szövetségeseket, az Alfahírnek azt felelte, hogy a Greenpeace tapogatózásaira az ellenzék nyitottabb, de számukra a kormány is ugyanolyan fontos partner.
Szakmai szinten
Lapunk Schmidt Hajnalkánál, a Greenpeace Magyarország vezetőjénél is aziránt érdeklődött, hogy miképpen tudnak érdemi kommunikációt kialakítani a megbélyegzésre különösen fogékony belpolitikai szereplőkkel. A környezetvédelmi szervezet ügyvezető igazgatója elmondta, a kiáltványt támogató szakmai csapat kikezdhetetlen szaktekintélyekből, szervezetekből áll, éppen ezért reméli, hogy amit szerdán letettek az asztalra, az a későbbiekben is fontos alap lehet városrendezési kérdésekben.
Közölte, a Greenpeace továbbra sem engedi el a "helyi ügyeket", ugyanakkor képesnek kell lenni működőképes, életszerű megoldásokkal szolgálni a döntéshozóknak a paradigmaváltás érdekében. Márpedig a ma bemutatott szakmai anyag alkalmas erre - tette hozzá Schmidt Hajnalka.
Elválaszthatatlanul
Szabó Marcel, ombudsman-helyettes (frissen megválasztott alkotmánybíró) a Fatestvér programot emelte ki, amelyet a jövő generációja szószólójaként nyújtott be a parlament elé. Ennek lényege, hogy minden egyes megszületendő gyermek tiszteletére ültessenek egy fát, ezzel is kifejezve, hogy minden magyar gyermek gyökerei itt vannak a hazában. A gyermek és a fa együtt cseperedik, szimbolizálva, hogy az ember és a természet elválaszthatatlanok. A javaslat ugyanakkor kitér arra is, hogy a fák pótlása ökológiai szempontból is arányos legyen (egy facsemete elültetése ne váltsa ki egy nagytölgy kivágását).
Ezzel Szabó Marcel azt kívánja elérni, hogy „kellő teher legyen egy fa kivágása" az önkormányzatok számára. Nagyon bízik abban, hogy ezt minden parlamenti párt támogatni fogja.
"Azt gondolom, hogy a helyi közösségek és a civilek összefogása építheti Magyarországot, és teheti azt kert Magyarországgá"
- fogalmazott.
http://alfahir.hu/a_parlamenti_partokhoz_fordulnak_hogy_elheto_varosokban_elhessunk
Képeken a József Nádor tér, fidesz előtt és fidesz után. Mit szidták a zöldfelület-etlenítésért az el nem számoltatott demszkyt (mert közösek a bűnök!), erre ugyanott folytatták.
Tudjuk, merjük, tesszük, ami nekünk kell az emberektől elvesszük. Egyeztetés a helyiekkel, netán népszavazás, bármiféle társadalmi kontroll NINCS mert lesöpri a kormány. Nemcsak a növényekkel, az egész társadalommal így bánnak ezek az arrogáns férgek. Ők is így lesznek eltakarítva, mint e tér fái! Radikálisan azaz gyökerestől.
2016. november 23., szerda
"Vajon megvédhető az állami beruházásoktól a természeti környezetünk? Sikerül hatni szakmai érvekkel a döntéshozóinkra, parlamenti képviselőinkre? Bebizonyítható, hogy a városi zöldterületek és zöldfelületek védelme nem pártpolitikai ügy, sokkal inkább rólunk, ha tetszik, a választópolgárokról szól?" Tudjuk, merjük, tesszük, ami nekünk kell az emberektől elvesszük. Egyeztetés a helyiekkel, netán népszavazás, bármiféle társadalmi kontroll NINCS mert lesöpri a kormány. Nemcsak a növényekkel, az egész társadalommal így bánnak ezek az arrogáns férgek. Ők is így lesznek eltakarítva, mint e tér fái! Radikálisan azaz gyökerestől.
Szerdán az Európai Parlamentben (EP) a Fidesz képviselői ismét a multinacionális cégek érdekében szavaztak, ám a mostani döntésük súlyosabb az eddigieknél. Ezzel ugyanis meggátolták az EP-t abban, hogy az Európai Bírósághoz forduljon annak érdekében, hogy kiderüljön az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) befektetői bírósági rendszere összeegyeztethető-e az európai jogrenddel. Ragaszkodik a CETA-hoz a fideszes hazaáruló banda! Olvasatlanul, feltétlenül. Midnen áron, a mi bőrünkre, az országot kiszolgáltatva a nagytőkének. Ahogy a globalogazdi parancsolja nekik. Ennyit is ér egy narancsliberális álnemzeti nagyotmondó de semmittevő orbán kormány. Ilyenkor hol a híres fideszes nemzeti érdek védő szabadságharc? Van helyette a rendszert kiszolgáló, népet nem képviselő megélhetési politikusokra jellemző elvtelen csicskulás! :P
Ragaszkodik a CETA-hoz a fideszes hazaáruló banda! Olvasatlanul, feltétlenül. Midnen áron, a mi bőrünkre, az országot kiszolgáltatva a nagytőkének. Ahogy a globalogazdi parancsolja nekik. Ennyit is ér egy narancsliberális álnemzeti nagyotmondó de semmittevő orbán kormány. Ilyenkor hol a híres fideszes nemzeti érdek védő szabadságharc? Van helyette a rendszert kiszolgáló, népet nem képviselő megélhetési politikusokra jellemző elvtelen csicskulás! :P
Mennyit ér a Fidesz?! Ismét a multik oldalán szavaztak az Európai Parlamentben
Szerdán az Európai Parlamentben (EP) a Fidesz képviselői ismét a multinacionális cégek érdekében szavaztak, ám a mostani döntésük súlyosabb az eddigieknél. Ezzel ugyanis meggátolták az EP-t abban, hogy az Európai Bírósághoz forduljon annak érdekében, hogy kiderüljön az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) befektetői bírósági rendszere összeegyeztethető-e az európai jogrenddel.
A beterjesztésre 419 képviselő mondott nemet (köztük a fideszes, szocialista, DK-s politikusok), 258-an támogatták a kezdeményezést (Jobbik, LMP, Együtt), míg 22-en tartózkodtak.
http://www.europarl.europa.eu/news/hu/news-room/20161117IPR51553/ceta-meps-pave-the-way-for-vote-on-eu-canada-trade-agreement
A beadvány lényege az volt, hogy az EP a bíróságon vizsgáltassa meg, hogy a CETA-ban szereplő bírósági rendszer nemzetállamok feletti működése összeegyeztethető-e az európai jogrenddel. Ugyanis a szabadkereskedelmi egyezmények kritikusai szerint kockázatos, hogy szuverén államokról offshore jellegű testületek döntsenek.
A fideszes szavazatoknak köszönhetően, ez az esély is elszállt, újabb lépéssel közelebb a multinacionális cégek intézményesített erőfölényének végleges kiépülése.
Kínos, de hétfőn a magyar parlament Európai ügyek bizottságának kormánypárti többsége söpörte le az asztalról azt az LMP-s javaslatot, melyben az ellenzéki párt szólította volna fel a kormányt, hogy ugyanebben az ügyben forduljon a Bírósághoz.
Valójában ennyit ér minden hangzatos fideszes szólam, amely hazánk biztonságáról szól.
Ahogy arról beszámoltunk http://alfahir.hu/alairtak_a_szabadkereskedelmi_egyezmenyt_oda_a_nemzeti_szuverenitas_es_a_gmo_mentesseg október 30-án Brüsszelben a kanadai kormány és az Európai Bizottság aláírta az EU-Kanada közti szabadkereskedelmi egyezményt, ezzel a CETA 2017 első felében ideiglenesen hatályba lép. Az EU-Kanada csúcs több napot késett, ugyanis a belga tartomány, Vallónia több napig ellenállt, így többek között kiharcolta, hogy a belga szövetségi kormánynak kötelező legyen az Európai Bírósághoz fordulnia annak érdekében, hogy kiderüljön, a szerződésben szereplő befektetési bírósági rendszer összeegyeztethető-e az európai jogrenddel. Hazánkban is kérték ezt az Orbán-kormánytól civilek, illetve Szabó Marcel ombudsman-helyettes, de erre szólította fel a kormányzatot a Jobbik és az LMP is http://alfahir.hu/birosaghoz_kellene_fordulni_a_ceta_miatt de mindhiába. Sőt, utóbbi párt javaslatát hétfőn söpörte le az asztalról a Fidesz az országgyűlési bizottságban.
Futótűz indulhat Pécsről! Itt lehet hazánk első CETA-mentes övezete
„Azt szeretném, hogy futótűzként terjedjen el hazánkban a kezdeményezésünk, és minél több önkormányzat nyilvánítsa magát szabadkereskedelmi egyezmény mentes övezetté" - közölte lapunkkal Vicze Csilla, hangsúlyozva, hogy december 8-án Pécs lehet az első olyan magyar település, amely szembe megy a nemzeteken átívelő tőkeérdekkel.
Vicze Csilla, pécsi önkormányzati képviselő (Összefogás Pécsért Egyesület - ÖPE) lapunknak bemutatta azt az önkormányzati határozatot, amellyel a baranyai megyeszékhely csatlakozhat a Barcelonai Nyilatkozathoz.
http://alfahir.hu/sites/default/files/kepek/2016_11/barcelonai_nyilatkozat.pdf
Hazánkban kevésbé ismert, de már több mint 2100 európai önkormányzat csatlakozott az idén április 21-én életre hívott civil kezdeményezéshez, melyben az öntudatos polgárok többek között leszögezik: a TTIP-CETA-TiSA nemzetközi szerződéseket át nem látható módon tárgyalják meg, semmibe véve az európai demokratikus és részvételi szabályokat.
"Hisszük, hogy az átláthatóság nem áldozható fel a kereskedelem titkosságának javára. Helyi és regionális testületeknek nélkülözhetetlen szerepet kell játszaniuk a felhatalmazás megtárgyalása során".
A nyilatkozat támogatói egyetértenek abban, hogy az Európai Uniót ért válság politikai megoldást igényel, a Közösség válaszút elé érkezett.
Hazánk egy fehér folt:
Ugyanakkor kétségkívül új eszközökre van szükség, hiszen a vezető elitünk vagy tehetetlen, vagy rosszabbik esetben a nemzetközi tőkeérdek kiszolgálója. Ugyanakkor változás addig nem várható, amíg hiányzik a társadalomból a civil kurázsi. S bár látunk előremutató jeleket, de ebben azért még van hova fejlődnünk. De talán csak egy követendő példára lenne szükség, és a futótűz végigsöpörne az ugaron.
Vicze Csilla ehhez a szikrát Pécsett adná meg: november 17-én határozatot nyújtott be az önkormányzatnak. Ennek elfogadásával,
a Közgyűlés úgy dönt, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozzon az előterjesztés melléklete szerinti Barcelonai Nyilatkozat aláíróihoz, s ezáltal Pécs legyen jelképesen CETA és TTIP mentes övezet;
a Közgyűlés felkéri az országgyűlési képviselőket, hogy ne szavazzák meg az egyezmény ratifikálását;
a Közgyűlés kezdeményezi a Kormánynál, hogy forduljon az Európa Unió Bíróságához annak megvizsgálása érdekében, hogy az egyezményben szereplő befektetési bírósági rendszer összeegyeztethető-e az uniós joggal!
S bár néhány nappal ezelőtt még nem vette napirendre a javaslatot a fideszes többségű képviselő-testület, december 8-án ugyanakkor már kötelező lesz foglalkozni az ÖPE-beterjesztésével (ez amiatt lehetséges, mert a 27 képviselőből heten, jobbikos, LMP-s, szocialista, sőt még DK-s politikus is támogatja a civileket).
A kérdés ugyanakkor ott lóg a levegőben: megváltoztatható-e a CETA-val kapcsolatos Fideszben uralkodó vélemény? Hiszen a nagyobbik kormánypárt képviselői Strasbourgtól Budapestig minden alkalommal a multinacionális vállalatok érdekeit képviselték, míg az Orbán-kormány aláírásával támogatta a CETA ideiglenes hatályba lépését.
Vicze Csilla szerint vannak rések a Fideszben, ezeket kell tovább tágítani. Emlékeztetett, a parlamenti szavazáskor sem volt egységes a nagyobbik kormánypárt. Mindehhez viszont meg kell szólítani a lelkiismeretes fideszes képviselőket, helyben és országosan, egyaránt. Lapunknak elmondta, sokan tisztában vannak azzal, hogy a CETA kártékony, antidemokratikus és intézményesíti a multik gazdasági erőfölényét, ugyanakkor kitapintható az a szemlélet is, miszerint a szabadkereskedelmi egyezmény központi kérdés, "nem ránk tartozik".
A Tubes-védő civil mozgalom korábbi szóvivőjének reménye szerint, ha Pécs CETA-mentes övezetté válik, az futótűzként terjedne szét a magyar önkormányzatok között. Ennek érdekében első lépésben a napokban több baranyai település vezetőjével egyeztet, tette hozzá. Vicze Csilla ugyanakkor optimistán tekint a jövőbe - úgy látja az európai démosz újbóli feltámadása előtt állunk, amely végül megerősíti a nemzetállamokat.
Szabadkereskedelem - itt nincs helye a magyar mezőgazdaságnak
Az emberi civilizáció fejlődik, ez a folyamat nem áll le egy pillanatra sem, a mindennapjaink része. Az iránya bizonyos törvényszerűségeket követ, kényszerhelyzeteket szül. Vajon a nemzetállamok eltűnése, leépítése a fejlődésünk elengedhetetlen feltétele, vagy éppen a társadalmi összeomlás kiváltója? Cikksorozatunkban erre a kérdésre keressük a választ.
A küszöbön áll az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok (USA) közti szabadkereskedelmi egyezmény (Transatlantic Trade and Investment Partnership - TTIP) megkötése. A tárgyalások a legnagyobb titokban zajlanak (2013 óta tíz alkalommal ültek asztalhoz a felek), és csak komoly küzdelem árán lehet információhoz jutni, ám az egyezmény kerete, az ebben megtestesülő világkép tökéletesen kidomborodik már így is.
Ami kijelenthető, hogy a TTIP nem egy kereskedelmi egyezmény, hanem egy új (gazdasági) világrend legfontosabb letéteményese.
Sorozatunk nyolcadik részében dr. Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője, illetve az Összefogás Pécsért Egyesület igazgatósági tagja válaszol a kérdésünkre. Beszélgettünk a hazai mezőgazdaságra leselkedő veszélyekről, a Fidesz elszalasztott történelmi lehetőségéről, illetve arról, hogy végre itt az ideje annak, hogy kezünkbe vegyük sorsunk irányítását.
Ön szerint mi a TTIP lényege? - kérdeztük dr. Vicze Csillát.
A pénzügyi háttérhatalom világuralmi törekvésének megszilárdításához elengedhetetlen a teljes gazdasági erőfölény megszerzése - válaszolta a civil jogvédő.
Az Európára erőltetett szabadkereskedelmi egyezmények, mint például a CETA, a TTIP vagy a most tudomásunkra jutott TISA (Trade in Services Agreement), ennek a globális szándéknak az eszközei. Az államok feletti nagytőke így tiltaná meg a nemzetállamok számára, hogy a kormányok olyan jogszabályokat alkossanak, amelyek a befektető magáncégek profitérdekeivel ellentétesek.
Milyen kockázatokat rejtenek ezek a szabadkereskedelmi egyezmények?
Az európai és a magyar mezőgazdaságra nézve különösen komoly veszélyt jelent a TTIP, hiszen speciális előjogokat biztosít a multinacionális befektetők számára. Az elhibázott, liberalizált, egységes szabályozórendszer kötelezővé tétele ugyanis gyengíti az európai környezeti-és élelmiszer-biztonsági normákat.
Hogy egy konkrét példával éljek: az Egyesült Államokban megengedett a glifozát gyomirtó használata, amit korábban az amerikai hadsereg a vietnami háborúban vegyi fegyverként alkalmazott. A glifozát egy genotoxikus anyag, vagyis károsítja a DNS-t, és persze rákkeltő is - ezt nemrég az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője is elismerte egy londoni konferencián. A rendezvényen az is elhangzott, hogy a Monsanto által kifejlesztett növényvédő szert rendszeresen kimutatták a brit kenyerekben is.
Az EU-ra jellemző elővigyázatosság elve már régóta zavarja az észak-amerikai biotechnológiai szektort.
Mivel Európa piacait a vámok már rég nem védik (még a Matolcsy-féle hatástanulmány szerint is mindössze 3-4 százalék a mértékük), ezért a szabadkereskedelmi övezet legnagyobb akadálya az EU-ban jelenleg érvényes, az amerikainál szigorúbb szabályozás a vegyi anyagok, illetve a veszélyes hulladékok kezelése, valamint a génmódosított növények termesztése, forgalmazása terén.
Részleges sikerként könyvelhető el, hogy 2015. július 8-án az Európai Parlament arra vonatkozóan fogadott el határozatot, hogy ne kerüljön sor megállapodásra olyan területeken, amelyeken „az EU és az USA igen eltérő szabályokkal rendelkezik" (például egészségügyi szolgáltatások, hormonok alkalmazása, vegyi anyagok szabályozása, klónozás). Bár ez egy igen laza és pontatlan meghatározás, látszik, hogy érdemes az európai civileknek küzdeni, nyomást gyakorolni a képviselőkre, hogy azok ne árulják el választóikat, az európai közösségeket, és ne szolgáltassák ki a kontinens népeit a multinacionális befektetők gátlástalan profitéhségének.
S ha a multik érdekérvényesítő-ereje lesz hangsúlyosabb?
Ha esetleg engedélyeznék a génmódosított élelmiszerek európai forgalmazását, az alapjaiban fenyegetné hazánk GMO-mentességét. A zéró-tolerancia nemcsak egészségünk megőrzése miatt fontos, a moratórium feloldása elszívná az európai piacokat a magasabb hozzáadott értékkel bíró, de ezért drágább magyar agrártermékek elől, így a hazai gazdálkodók végleg tönkremennének. Magyarország versenyelőnye a tiszta, egészséges élelem előállításában rejlik, de ezt meg is kell védeni, főleg a globálisan egyre elterjedtebb, génmódosított, ipari jellegű mezőgazdasági termelés közepette.
Az amerikai szenátus által különböző előjogokkal támogatott tengerentúli agrár-nagyüzemmel képtelenek felvenni a versenyt a a kis- és családi gazdálkodók, hiába egészségesebb a magyar portéka, eladhatatlan az Észak-Amerikából érkező dömpingárú miatt. S így valóban eltűnnek az ökológiailag fenntartható gazdálkodási formák, amelyek képesek lennének egészséges élelmiszerrel ellátni a helyben élőket, a helyi közösségeket.
Fontos kiemelni, hogy az egyezmény aláírásával a veszélyes és környezetszennyező palagáz technológiát alkalmazó amerikai cégek is versenyhelyzetbe kerülnének. A Matolcsy-féle hatástanulmány szerint is „biztonságpolitikai összefüggésű kérdés az energiahordozó-forgalom teljes liberalizálása".
Ha már szóba került a korábbi nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György neve, milyen álláspontot képvisel a kormány a TTIP-pel kapcsolatban?
Tény, júliusban a Fidesz elszalasztotta történelmi lehetőségét, hogy a TTIP ellen szavazzon az EP-ben. Ne feledjük, Mikola István, biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár (KKM) még április 4-én kijelentette: Magyarország a kezdetektől fogva támogatja az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalásokat. S azóta Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője, valamint Szijjártó Péter külügyminiszter is többször érveltek a TTIP mellett. Jellemző, hogyha esetleg szóba is kerül, a hazai sajtó általában csak tompítja a kockázatokat, de leginkább hallgat róla; ahelyett, hogy erről harsognának a médiumok. Nyílván ennek belpolitikai okai is vannak, így eshet, hogy még Bayer Zsolt műsoraiban is tabutéma a TTIP.
A megállapodás legfőbb agyréme, a befektetési záradék (ISDS) ellen Szájer Józsefék ugyan felszólaltak, s azt kérték, hogy egy olyan konfliktus-rendezési rendszert támogasson az EP - ami alapján az Európai Bizottság az Unió nevében tárgyalna -, amely tiszteletben tartja a nemzeti joghatóságok döntéseit, a tagállamok közpolitikai célkitűzéseit. Azonban a Fidesz, a szocialisták, valamint a DK által megszavazott jelenlegi tervezet továbbra is lehetővé teszi a multinacionális cégek számára, hogy bepereljék azokat az országokat, amelyek állampolgáraik egészsége vagy a környezet védelme érdekében bizonyos intézkedéseket, jogszabályokat alkotnak meg. Azzal, hogy az európai parlament megszavazta az ISDS-re vonatkozó kompromisszumos javaslatot, nem adott lehetőséget azoknak a módosító javaslatoknak, amelyek egyértelműen nemet mondtak volna az a befektető és állam közti vitarendezési mechanizmusra.
Bíztunk abban, hogy a fideszes és szocialista képviselők egy része nemet mond majd erre a kompromisszumos javaslatra, de csalódnunk kellett, csak a két jobbikos (Morvai Krisztina, Balczó Zoltán), illetve a két zöldpárti képviselő (Meszerics Tamás - LMP, Jávor Benedek - Együtt-PM) szavazott nemmel a módosítóra. Ennek értelmében így nem offshore-, hanem külön erre a célra felállított bíróságok előtt zajlanak le ezek a költséges peres eljárások. S hiába a demokratizmus látszat, a nyilvánosság, a fellebbezési lehetőség, valójában kiveszik a jogrendszert, az igazságszolgáltatást a nemzetállamok fennhatósága alól.
Fontos aláhúzni, a bíróság előtti vitarendezés megfizethetetlen lesz a szegényebb országok számára, akiknek így még elvi esélye sem marad a multinacionális tőkével szembeni érdekérvényesítésre.
Ön szerint mit tehet a magyar kormány a mostani helyzetben? Megfelelő az Orbán-kormány hozzáállása?
Óriási a magyar kormány, a kormányzópártok és a képviselők felelőssége, mert távolról sem tettek meg mindent a magyar érdekek képviseletében. Már korábban is felszólítottuk a parlamenti pártok képviselőit, hogy nyújtsanak széleskörű, tárgyilagos, valós tájékoztatást ezekről az egyezményekről, független szakemberek bevonásával; utasítsák az európai parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a szabadkereskedelmi egyezmény elfogadását; a magyar parlament vegye napirendre a CETA ratifikálásának és a TTIP tárgyalásának ügyét, és utasítsa el ezeket az egyezményeket!
Ez a meccs még távolról sincs lejátszva, minden eszközzel küzdünk azért, hogy megakadályozzuk a jövőnket döntően befolyásoló, aláásó egyezmény elfogadását.
Ezek szerint megakadályozható?
Tubes-védő civilként nem tudjuk elfogadni a felülről, ránk kényszerített rossz, hatalmi döntéseket. Öt év sorozatos kudarca után, - napi pofonok a Gyurcsány-kormánytól és kiszolgálóitól - 2010-ben végül a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a honvédelmi minisztérium által kiadott építési engedély sok sebből vérzik, így sikerült megakadályozni, hogy megépüljön Tubesre, egy védett, Natura 2000-es területen, lakóhelyeinktől pár száz méterre egy nagyhatósugarú NATO radar, amely nemcsak katonai célpont lett volna, de komoly egészségügyi kockázata is volt, egyben elszennyezte volna Pécs vízbázisát.
Számomra most is elfogadhatatlan a tehetetlenség érzése: nem igaz, hogy nem tehetünk semmit, bízom benne, hogy megakadályozhatjuk a ratifikálást, ezért küzdünk. Alulról szerveződve, helyi közösségeken alapulva, az önkormányzatok megerősítésével kell elindulni a változás útján. A saját kezünkbe kell venni végre sorsunk irányítását. A TTIP talán ráébreszti erre az EU polgárságát.
(A STOP TTIP oldalon Ön is támogathatja aláírásával a szabadkereskedelmi egyezmény elleni civil küzdelmet).
https://stop-ttip.org/alairas/
Állandó rovatunk korábbi cikkei : http://alfahir.hu/cimkek/alfahir_vs_ttip
http://alfahir.hu/mennyit_er_a_fidesz_ismet_a_multik_oldalan_szavaztak_az_europai_parlamentben
http://alfahir.hu/futotuz_indulhat_pecsrol_itt_lehet_hazank_elso_ceta_mentes_ovezete
http://alfahir.hu/szabadkereskedelem_itt_nincs_helye_a_magyar_mezogazdasagnak

2016. november 22., kedd
Nyugdíjemelés : 0,9 % ugye ugye, mondták hogy ez és sok más ! szegényebb rétegeket érintő ! szociális megszorítás lesz a csak a tőkének kedvező járulékcsökkentésből, nem? Valódi infláció : legalább 10%. Forintot tervezik gyengíteni az exportáló multik érdekében - és mindenki más kárára, az még rádob a pénzromlás mértékére egy lapáttal. Éljenek a fideszes képviselők CSAK ennyiből. A nép nem biodíszlet és nem haszonállat! Reagálás Orbán Viktor bejelentésére: még mindig megalázó a nyugdíjemelés összege.
Valódi infláció : legalább 10%. Forintot tervezik gyengíteni az exportáló multik érdekében - és mindenki más kárára, az még rádob a pénzromlás mértékére egy lapáttal.
Nyugdíjemelés : 0,9 % ugye ugye, mondták hogy ez és sok más ! szegényebb rétegeket érintő ! szociális megszorítás lesz a csak a tőkének kedvező járulékcsökkentésből, nem?
Éljenek a fideszes képviselők CSAK ennyiből. A nép nem biodíszlet és nem haszonállat! Reagálás Orbán Viktor bejelentésére: még mindig megalázó a nyugdíjemelés összege.
https://jobbik.hu/videoink/reagalas-orban-viktor-bejelentesere-meg-mindig-megalazo-nyugdijemeles-osszege
https://www.youtube.com/watch?v=1k_8SIHwFW8
Valódi infláció : attól függ, ki mit kénytelen venni és igénybevenni. Élelmiszerek se 1%-al drágultak évente. Jövedéki adó emelés az üzemanyagokon. Tömegközlekedés jegy és bérletár emelései. Ami biztosan undorító, az a kormány valóságtól elrugaszkodott győzelmi jelentései, az udvari netes felületeikről bárminemű kritikai hsz törlése.
A szocialisták szüntették meg a béremeléseket követő úgynevezett svájci nyugdíjkövető rendszert, és a fidesz hagyta helyben ezt a megszorítást is az elmúlt 6 évben.
http://kepviseloleszek.blog.hu/2014/03/19/zero_inflacio_de_akkor_miert_elunk_rosszabbul_10_pontban_elmondom?full_commentlist=1#comments
http://www.vg.hu/velemeny/miert-lehet-magasabb-az-erzekelt-inflacio-a-valosagnal-424578
http://www.zsiday.hu/blog/miért-csal-az-infláció

A Stratfor - Stratcom félék a dezinformációs és egyéb módon történő befolyásolási kísérletekkel az oroszokat vádolják, közben nyíltan beszélnek a maguk befolyásoló szerepéről politikában, közéletben, és a médiavilágban is. Stratégiai kommunikációjuk a hasbara kamuzási stratégiák kutatása, összefoglalása, tanítása. "A multipolaritás betört a globális hírközlésbe"
"A multipolaritás betört a globális hírközlésbe"
Az indexről balliberális körökben egy ideje azt beszélik, fideszes lett. Pontosabban, a fideszt támogató liberálisok tulajdonolják. Ezek nem feltétlen magyarok. ;) Sok más, magát függetlennek hazudó ám továbbra is vonalas neolib média cég (az origó is) megkapta a "lefeküdtek a fidesznek" minősítést, de a kormány kiknek feküdt le hogy ezek nem támadják már (annyira)?!
Változatlanul a neolib cionista ellen - értékrend szerint szerkesztenek híreket, cikkeket, blogokat, kommentálnak és manipulálnak képeket és videókat.
A Stratfor - Stratcom (stratcomcoe.org, a MIL-es az másik) félék a dezinformációs kampány szervezői. Ők a dezinformációs és egyéb módon történő befolyásolási kísérletekkel az oroszokat vádolják, közben nyíltan beszélnek a maguk befolyásoló szerepéről politikában, közéletben, és a médiavilágban is. Stratégiai kommunikációjuk a hasbara kamuzási stratégiák kutatása, összefoglalása, tanítása. Tisztára mint egy rabbitanács a zsidóviccekből! :3
Az aztán tényleg összeesküvés elméletek egymásra hányt kusza halmaza, amit a status quo bebetonozók előadnak ottan. Nem ilyen paranoidok, hanem szervezett média és politika hiszterizálók, szó szerint "nemzetközi helyzet" - eszkalálók. háborús héják megrendelésére megszerkesztett tényferdítő pdf-ek sokasága "bizonyítja" hogy az oroszok már a spájzban vannak.
A törökök valószínűleg kilépnek a NATO-ból és az eurázsiai katonai együttműködést választják helyette. Már EU tagok se akarnak lenni. Nem kell szeretni őket, de egy ravasz és előrelátó ország akkor is. 3:)
Érdemes olvasni az ellenséget, azok is kíváncsiak ránk. A "gender as a symbolic glue" című, vadliberális 68-as kulturális marxista antinémet friedrich ebert stiftung + nőKERT feminista soros listás alapítvány fabrikálta pdf is ott volt valahol, szerzői : Andrea Pető, Eszter Kováts, Anikó Félix, és egyéb férfiak. Csak azért említem, mert ez a pdf is említ engem. 8|
Nincs visszaút: a multipolaritás betört a globális hírközlésbe
Az orosz állami média globális információs térbe való betörése a hírközlés terén is kikezdte az egypólusú világrendet; a főbb világpolitikai eseményekkel kapcsolatban ma már nem csak az amerikai narratíva elérhető a széles tömegek számára. Az Európai Unió cenzúrával próbálja hátráltatni a globális információs tér többpólusúvá válását.
Az Európai Unió "East Stratcom" munkacsoportja előkészített egy úgynevezett dezinformációs szemlét, ami egyszerűsített formában elmagyarázza az európaiaknak, hogyan kell viszonyulniuk a fővonalú média magyarázataitól eltérő hírértelmezésekhez. A kezdeményezés célja, hogy a politikusok számára egységes útmutatást adjon, ami alapján "biztosítani tudják, hogy az európai állampolgárok tudatában legyenek az orosz dezinformációs veszélynek". Egy leegyszerűsített frázisokkal operáló kézikönyvről van szó, aminek gyakorlati alkalmazását már az Index.hu hírértelmezéseiben is tetten érhettük; többek között akkor, amikor alkalmazottaik kifejtették, hogy amennyiben a többségi lakosság tömeges szexuális zaklatás miatt tüntetni kezd a menekültek befogadása ellen, ott valószínűleg orosz titkosszolgálati munkát kell sejteni a háttérben.
A formula egyszerű; minden olyan történést, ami a liberális kisebbség céljaival nem összeegyeztethető, amögött orosz titkosszolgálati munkát kell sejtetni, http://www.hidfo.ru/2016/04/on-is-hitt-a-demokraciaban-az-eu-ban-es-az-amerikai-szovetsegben/ – és minden olyan véleményt, ami a liberális hírértelmezésekkel szemben alternatívát jelent, a Kreml propagandagépezetének részévé kell nyilvánítani.
A magyarországi Amerika-barát sajtóorgánumok egységes hírértelmezései nem pusztán véletlen egybeesés következménye; a német kormánypárt (CDU) tagja, Holger Eekhof egy orosz sajtóorgánumnak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy újonnan a német politikusok rendszeresen kapnak egy kéretlen hírlevelet, ami azt részletezi, hogy "az oroszok" éppen milyen dezinformációs kampányt folytatnak Németországban. Ezt a "tájékoztatást" a tervek szerint ki akarják terjeszteni az Európai Unió egészére; egy 400 fős szakértői gárda dolgozik azon, hogy az európai politikusok számára könnyen emészthető magyarázatokat állítsanak elő az orosz dezinformációs propagandagépezetről, amivel mindössze annyit kell tenniük, hogy szóról szóra visszamondják a választóknak, hiszen az már könnyen érthető formában, tálalásra készen elő van készítve. Eekhof beszámolójából kiderül, hogy ez a tevékenység elsősorban az úgynevezett álhír oldalakra összpontosít; bizonyos híreket megcáfolnak, vagy olyan értelmezési keretbe helyeznek át, ami a nyugati sajtóban elfogadható. Amellett, hogy ez gyakran valóban a megalapozatlan álhírek elleni harcot jelenti, a fent említett szakértői gárda tevékenysége kontextusba helyezhető az egypólusú világrend felbomlásával, és a multipoláris világrend kialakulásával.
A többpólusú világrend kialakulásáról az utóbbi évek során rengeteg alapvető információ ill. elgondolás szivárgott be az európai fővonalú sajtóba is. A gazdasági-politikai folyamat lényege, hogy a nem-nyugati országokban lezajlik/lezajlott egy technológiai-ipari forradalom, melynek során elterjednek ugyanazok a technológiák ill. ipari-termelési módszerek, melyek a nyugati világban általánosan elterjedtek. A nem-nyugati hatalmak azonban embererőforrás terén összehasonlíthatatlan előnnyel rendelkeznek a hanyatló demográfiájú, elöregedő nyugati országokhoz képest; így azonos technológiai-ipari-oktatásbéli színvonal mellett a nyugati világ nem tudja fenntartani gazdasági befolyását a nem-nyugati országok felett. Ebből adódóan idővel a gazdasági dominanciára épített politikai befolyását is elveszíti.
Amiről a fővonalú médiában egyelőre kevés szó esik, hogy
"
a multipolaritás nem csak a gazdaság, a politika és a katonai viszonyok mentén mutatkozik meg; a globális hírközlés is többpólusúvá vált.
A globális információs tér az utóbbi évtizedek során egypólusú volt; a nemzetközi jelleggel működő sajtóorgánumok az amerikai, vagy a tágabban értelmezett nyugati megközelítést közvetítették a világpolitikai eseményekkel kapcsolatban. A nyugati narratívát képviselő sajtóorgánumok domináns helyzetben voltak, egyeduralmukat semmi nem kérdőjelezte meg, a nézőközönség számára nem is volt elérhető információforrás, ami ezzel szemben alternatívát jelentett volna.
A globális média multipolárissá válása azzal kezdődött meg, hogy az orosz állami sajtóorgánumok beléptek a globális információs térbe, és ott erős jelenlétet építettek ki. A nagy világnyelvek valamelyikét ismerő nézőközönség számára többé nem csak a CNN, BBC, és ezekkel azonos narratívát nyújtó globális médiafelületek elérhetők, hanem könnyen elérhetőek olyan hírforrások, melyek a vezető nyugati hatalmak állami érdekeivel szemben más államok érdekei mentén megfogalmazott hírértelmezéseket nyújtanak. Ilyen médiafelületek a nemzetközi jelleggel működő orosz hírügynökségek, mint a Szputnyik hírügynökség, vagy a Russia Today. Ahogy a CNN, Fox News stb. az amerikai érdek mentén folytat globális hírközlést, megjelentek ezzel párhuzamosan, szintén globális jelleggel működő orosz hírügynökségek, melyek az orosz érdek mentén folytatnak hírközlést? Ahogy a CNN az amerikai érdek mentén gyakran egyértelmű hazugságokat közöl, ezek az orosz hírügynökségek is gyakran saját állami érdekeik mentén ferdítik a tényeket?
Ugyan akkor, ezek az orosz sajtóorgánumok nem feltétlen kell hazudjanak ahhoz, hogy sikeresek legyenek; a nyugati világ vezetői számára nem az orosz dezinformációs kampány jelenti a legnagyobb fenyegetést. A hazugságokat ugyanis le lehet leplezni, meg lehet cáfolni tényekkel. A CNN-nel és társaikkal szemben egyre népszerűbbé váló globális orosz sajtó azonban nem hazugságokkal vált népszerű alternatívává; vannak olyan történések, amit a nyugati sajtó nemes egyszerűséggel, ideológiai megfontolások mentén elhallgat. Ahol a hatalmi elit bevándorlást és multikulturalizmust akar, és azt szeretnék, hogy az emberek pozitívan viszonyuljanak a közel-keleti menekültekhez, ott a fővonalú sajtó egyszerűen elhallgat minden olyan történést, ami nem illeszkedik az uralkodó ideológiai kisebbség által képviselt világnézetbe. A Kölnben történt tömeges szexuális zaklatást a német sajtó egyszerűen elhallgatta volna. Ugyanezt tették volna a TTIP elleni, több százezer résztvevővel zajló berlini tüntetésekkel, vagy a bevándorlás elleni tüntetésekkel is.
Az orosz média globális jelenléte számukra azért jelent fenyegetést, mert ha a nyugati sajtó ideológiai megfontolásból elhallgat valamit, egy rivális hatalom számára ott már hazugságra sincs szükség; elég, ha élő közvetítésben leadnak mindent, amit a nyugati sajtó ideológiai megfontolásból nem hajlandó. A Russia Today gyakran élőben, vágás nélkül közvetít nyugat-európai országokból olyan eseményeket, melyeket a nyugati kormányok 2-3 perces összesítésben, különböző irányelvek mentén megvágva és előre gyártott értelmezési keretben akarnának csak leközölni.
A napokban egy amerikai agytröszt, a Henry Jackson Society azt szorgalmazta, hogy az európai parlamentek fogadjanak el olyan új törvényeket, melyek arra kényszerítenék a politikusokat, hogy kötelező jelleggel beszámoljanak minden olyan esetről, amikor orosz sajtóorgánumnak nyilatkoznak. A politikusok arról nem kell beszámoljanak, hogy milyen rendszerességgel utaznak Washingtonba, New Yorkba, milyen gyakran nyilatkoznak amerikai vagy brit sajtóorgánumnak. Az orosz média esetében azonban javasolnak egy ilyen intézkedést, mert nem akarják megengedni, hogy nem-nyugati állami sajtóorgánum hiteles személyeket tudjon megszólaltatni, és ezzel legitimálja magát nyugati országokban.
Az ilyen félelmek oka, hogy a nyugati országokban az emberek egyre kevésbé bíznak a nyugati sajtóorgánumokban http://www.hidfo.ru/2016/02/a-nemetek-nem-biznak-a-sajtoban-a-liberalis-mediacenzura-miatt/ és – éppen a fent említett cenzúra miatt http://www.hidfo.ru/2016/02/brutalis-mediacenzura-mukodik-nemetorszagban/ – alternatívát keresnek. Mivel a nyugati média egyre inkább nem folytat hiteles tájékoztatást, az emberek számára egyre hitelesebbé válnak a nem-nyugati narratívák, főleg, ha azok gyakran mindössze tényközlést folytatnak a belföldön szándékosan elhallgatott eseményekről.
Politikai indíttatásból a nyugati vezetők kijelenthetik, hogy a nyugati sajtó hiteltelenségéért Moszkva a hibás – akár be is lehet tiltani az összes orosz sajtóorgánumot Európában, és meg lehet hurcolni mindenkit, aki szóba áll velük. Ugyanakkor, aki a folyamatokat kiterjedtebb kontextusban próbálja szemlélni, láthatja, hogy ez már csak pótcselekvés. Egyelőre főleg az orosz sajtóorgánumok léptek be a globális médiapiacra olyan mértékben, hogy versenyképesek legyenek a nyugati narratívával szemben – de tévednek azok, akik ezt mindössze orosz dezinformációs kampánynak tartják. Egy dezinformációs kampányt ugyanis meg lehet akadályozni, el lehet némítani. Ez a folyamat – az orosz médiajelenlét erősödése, a nyugati sajtó hiteltelenné válása – azonban nem egyszerűen orosz médiapropaganda tevékenység. A globális információs tér többpólusúvá vált. Az egypólusú világrend ezen a téren is megdőlt. Ha az orosz médiát sikeresen kiűzik a globális médiatérből, ki fogja tölteni az űrt más nem-nyugati állami sajtó. Jön helyette a kínai narratíva, vagy az indiai, török, iráni narratíva, és a nyugati lakosság számára mindegyik vonzóbb lesz a nyugati sajtónál, egészen addig, ameddig a nyugati sajtó ideológiai megfontolások mentén cenzúrát gyakorol.
Tehát lehet az adófizetők pénzét "orosz dezinformációs kampány ellensúlyozására" pazarolni – de újra és újra fel fog merülni a kérdés; miért nem tartják az emberek hitelesnek a saját országuk sajtóorgánumait? Miért keresnek alternatívát? Idővel a nyugati agytrösztök rá kell majd jöjjenek; amennyiben a nyugati sajtó nem kezd el hiteles tájékoztatást folytatni, lemarad a globális médiapiaci versenyben. Ha nincs hiteles tájékoztatás, gyakorlatilag bármilyen állami szereplő vákuum-szerű állapotba tud betörni a globális médiapiacra, és a széles tömegek számára vonzó alternatívaként fog megjelenni a nyugati cenzúrával és médiapropagandával szemben.
http://www.hidfo.ru/2016/11/nincs-visszaut-a-multipolaritas-betort-a-globalis-hirkozlesbe/
2016.11.21. 22:53 / Nyugati világ, Térségi hírek, Világpolitika

2016. november 21., hétfő
Nem vette napirendre a parlament igazságügyi bizottsága a Jobbik alaptörvény-módosítását, amely egy mondat kivételével szó szerint megegyezik Orbán Viktor javaslatával A fideszes képviselők úgy döntöttek, nem tárgyalnak az alkotmánymódosítási javaslatról, amely így az Országgyűlés plenáris ülésére sem kerülhet. Akkor most nem fontos, vagy nem sürgős a Fidesznek az alkotmánymódosítás? Az alkotmánybírák megválasztásának méltánytalan eljárása is szóba került. Igen, hazudott a fidesz, nekik a piszkos pénz a fontosabb nem a haza védelme!
Igen, hazudott a fidesz, nekik a piszkos pénz a fontosabb nem a haza védelme!
Nem vette napirendre a parlament igazságügyi bizottsága a Jobbik alaptörvény-módosítását, amely egy mondat kivételével szó szerint megegyezik Orbán Viktor javaslatával.
A fideszes képviselők úgy döntöttek, nem tárgyalnak az alkotmánymódosítási javaslatról, amely így az Országgyűlés plenáris ülésére sem kerülhet.
A jobbikos módosítót nyolc kormánypárti nemmel elutasította a bizottság, csak hárman szavaztak a napirendre vétel mellett (két jobbikos és a független Kész Zoltán).
A fideszes Vas Imre azzal indokolta a javaslat elutasítását, hogy a Jobbiknak nem sikerült pontosan megfogalmazni a letelepedési kötvényről szóló mondatot. A többi mondatba nyilván nem is köthetett bele, hiszen az szóról szóra megegyezik Orbán Viktor javaslatával.
A Fidesz és a Jobbik csatája hetek óta tart a kvóta elutasításáról szóló alkotmánymódosításról. A kvótanépszavazás után maga Orbán Viktor nyújtotta be a hetedik alkotmánymódosítást a kvóták elutasításáról. A Jobbik ezt alapvetően támogatta, de Vona Gábor elnök azt a feltételt adta Orbán Viktorral folytatott egyeztetésén október 18-án, hogy a Jobbik megszavazza az alkotmánymódosítást, ha a Fidesz beszünteti a letelepedési kötvények árusítását.
A kormány erre úgy reagált, hogy nem enged a zsarolásnak, ugyanakkor Orbán Viktor és Lázár János is utalt rá, hogy már nincs szükség a letelepedési kötvényre, úgyhogy kivezetik. A kormány ígérete a Jobbiknak nem volt elég, és nem szavazták meg a kormány alkotmánymódosítását.
Vona Gábor viszont pár nappal később szóról szóra benyújtotta Orbán javaslatát, megtoldva egy mondattal a letelepedési kötvények megszüntetéséről. Ezt kaszálta most el az igazságügyi bizottság fideszes többsége.
Frissítés: Jobbik: vagy hazudott a Fidesz, vagy a piszkos pénz fontosabb
https://www.youtube.com/watch?&v=yHaSXSR2DTs
A Jobbik az igazságügyi bizottság napirendjére szerette volna felvetetni alaptörvény-módosító javaslatát, amellyel egyúttal kivezetnék a letelepedési kötvényt. Erre azért lett volna szükség, hogy az Országgyűlés minél hamarabb (még idén) szavazzon róla. Ez a Fidesz képviselőinek mégsem volt annyira égető.
2. frissítés: Akkor most nem fontos, vagy nem sürgős a Fidesznek az alkotmánymódosítás? Az alkotmánybírák megválasztásának méltánytalan eljárása is szóba került.
https://www.youtube.com/watch?&v=YbgEXmsJmCs
Korábban írtuk: A Jobbik is benyújt egy alaptörvény-módosítást - ezt most a Fidesz nem támogatja
Kapcsolódó: A Jobbik betartotta ígéretét: nem szavazhattak a kötvénybiznisz megszüntetéséről, nem módosítottak alaptörvényt
A jobbikosok az alaptörvény-módosításról szóló szavazás közben egy molinót tartottak fel (Fotó: Huszti István)
"Magyarország nyomorog: nem engedhet meg magának egyhetes nyaralást a lakosság hatvanöt százaléka, a jövedelmi közép hatvannyolc százaléka, sőt mi több, a jómódúak harmada sem. Megdöbbentő, de a magyarok harminchét százaléka nem tudja megfizetni a napi húsfogyasztást, negyedének anyagi okokból nincs autója, ötöde az otthonát nem tudja rendesen befűteni. A Jobbik egyik legfontosabb üzenete a dolgozói bérek emelése, és annak a középosztálynak a felemelése, amely becsületes munkája ellenére folyamatosan lejjebb csúszott az elmúlt években."

http://www.tarki.hu/hu/publications/SR/2016/04tothi.pdf
A Tárki a közelmúltban adta ki a Társadalmi Riport 2016 című tanulmánykötetet. A Tóth István György által jegyzett tanulmány szerint, ha a magyar jövedelmi egyenlőtlenségeket összehasonlítjuk azzal amit az OECD, illetve az EU tagállamokban megtapasztalhatunk, akkor nem találunk sem extrém, sem kiemelkedő eltéréseket. Ennek a jelenségnek az oka az, hogy Magyarországon nem az egyik vagy a másik népességcsoport, hanem a magyar társadalom egésze tartozik az európai eloszlás aljához.
Miközben megállapíthatjuk, hogy a jövedelmi középrétegek aránya magas: 2014-ben a magyar népesség nagyjából háromnegyede tartozott a medián 60%-a és 200%-a közötti jövedelemsávba, hozzá kell tenni azt is, hogy a jövedelmi középréteg tagjai nem lesznek automatikusan részesei a középosztálynak, legalábbis szociológiai értelemben biztosan nem. A statisztikai adatok szerint egyértelmű, hogy az úgynevezett jövedelmi középréteg háztartásai gyengék, mérsékelt erőforrásokkal, tehát könnyen meginoghatnak.
Képtelen előre be nem tervezett kiadás fedezésére a teljes népesség mintegy kétharmada, a jövedelmi közép hetvenöt százaléka, de a jómódúak harmada is. Nem engedhet meg magának egy hetes nyaralást a lakosság hatvanöt százaléka, a jövedelmi közép hatvannyolc százaléka, sőt mi több a jómódúak harmada sem. Megdöbbentő, de a magyarok harminchét százaléka nem tudja megfizetni a napi húsfogyasztást, negyedének anyagi okokból nincs autója, ötöde az otthonát nem tudja rendesen befűteni. Összességében a magyarok negyvennégy százaléka anyagilag deprivált, azaz nélkülözni kényszerül legalább három ehhez hasonló anyagi-deprivációs (a fentieken kívül: mosógép, telefon, színes tévé, elmaradás nélküli számlabefizetés stb.) elemet.
A tanulmány szerint mindez megmagyarázható történelmi okokkal is. A két világháború közötti erős tulajdonkoncentrációjával, a kis- és középvállalatok alulfejlettségével, a Trianon utáni Magyarország funkció nélkül maradt bürokráciájával, a nagybirtokrendszerrel, a szovjet megszállással, a független középosztályt ellehetetlenítő szocialista rendszerrel, az államadóssággal, az elbaltázott magyar privatizációval, azzal, hogy a nagy, állami cégek külföldi multikhoz kerültek, tehát nem alakult ki a tömeges egzisztenciákat megteremtő erős kkv-szektor.
Tehát a tanulmány alapján mondhatjuk azt is, hogy trágyából nem lehet erődítményt építeni, de talán inkább arra kellene helyezni a hangsúlyt, hogy a gyógyulás első lépése a diagnózis meghatározása lenne, amire napjaink dübörgő kommunikációs kormányázása teljességgel alkalmatlannak látszik. http://alfahir.hu/hiaba_tagad_a_luxuskormany_bemutatjuk_a_magyar_nyomort
"Köszönhetjük az 1-kulcsos adórendszernek,meg a világbajnok 27%-os Áfának!..amit az a mocsadék szdsz nem mert megtenni 2006-ban,amikor a ciános kuncze a "LOP-STOP" táblájával kampányolt az 1-kulcsos adózásért,/ami részben igaz is volt,a "lop-stop"/ ezek a velejéig romlott gazemberek megtették!..ezért van több mint 4-millió majdnem éhező,főleg a kisnyugdíjasok,akiknek az a fideszes mocsadék zsiga kijelentette,hogy 47000-ből meg lehet élni!..szégyentelen gazemberek!..."
"A megváltozott munkaképességűek 46 rugójából szívfájdalom nélkül lenyúl az állam 25 százalékot. Hogy rohadnának meg. nekem évente emelte a cég a pénzemet mégis egyre kevesebbet kaptam kézhez"
A 27%-os áfánál százszor aljasabb és kifosztóbb az ingatlanadó. (sajnos, ezt is kivetették, pedig 2010-ben hogy kampányoltak ellene) Ugyanis a 27% áfa mondjuk 15%-kal szemben csupán annyit jelent, hogy 1,27kg kenyér helyett 1,15 kg-ot ehetek. Vagy 38,1 liter benzin helyett 34,5 literrel kell beérnem. Ez még elviselhető, szóval ne TÚLOZZUK el az áfa szerepét. Kétféle adó van: az egyik onnan von el, ahol pénz van (forog), a másik onnnan, ahol valamilyen vagyontárgy van, de egyáltalán nem biztos, hogy ott van miből kifizetni azt az adót! És ilyenkor jön a megadóztatott PUSZTA ÉLETÉNEK A TOTÁLIS ELLEHETETLENÍTÉSE! Ez a vagyonadó.
Ha túl nagy hangon óbégatunk az áfa ellen, akkor kaphatunk a nyakunkba vagyoni jellegű adókat, és ne legyenek senkinek kétségei: NEM A LEGGAZDAGABBAK VAGYONÁRA (pl. a tőzsdei spekulációs "érték" papírokra!!!!!) fogják kivetni, hanem a középosztály által birtokolt mindennapi vagyonra"
"Alanyilag kivetett 8 ezer forintos életbenmaradási adó a tb járulék havonta, amit a jövedelem nélkülieknek is fizetni kell maguk után. Gyurcsány bevezette, a fidesz nem vezette ki. Mint még sok más megszorítást!"
"Velejéig romlott,korrupt gazemberek teszik tönkre az országot,1989-óta többszörösen leraboltak bennünket,és tudatosan tartanak feudális körülmények között,ne-hogy a magyar jól érezze magát Magyarországon!..ezért menekülnek el a gyermekeink ebből az élhetetlen disznóólból!..mocskos velejéig romlott gazemberek,akik csak büntetni tudnak!.."
"Ennek ellenére a balliberálisok azt akarják hogy fogadjunk be migránsokat,hogy még több nyomorgó legyen. Hol az ésszerűség? Mit akarnak? A nyomorgó magyarok tartsák el a nem létező pénzükből a migráns nyomorgókat?
Vegyen fel az ország kölcsönt amiből a migránsokat eltartja és a nyomorgó magyarok meg fizessék vissza uzsorakamatra? A bank meg a hitelt adó intézet,személyek meg nyerészkednének a nyomorgókon.Szép. Nem zavarja a balliberális oldalt az, hogyha beengednénk a migránsokat még nagyobb nyomor lenne? Kicsit ellentmond egymásnak a két dolog."
"Bizony így mennek a dolgok nálunk ahogy a folyamatot is szépen összefoglalta a szerkesztő.
Az úgynevezett középosztály tagjai bármikor a leejtő szélére kerülhetnek. 3 millió emberről pedig hallani sem akar a keresztény polgári kormány. A fizetések az alamizsna kategóriába tartoznak, a szociális ellátások (például rokkantnyugdíj gyakorlatilag megszüntették) színvonalát szépen fogják demonstrálni télen a lakásukban megfagyott emberek százai. A kormány tulajdonképpen népirtást folytat cinikusan EMMI-k nevezik az elesettekkel foglalkozó intézményüket.
A múlt század közepébe csöppentünk kis módosításokkal, már meghalhatnak a szerencsétlenek otthon nem gyűjtik össze őket (így költséghatékony a rendszer) már nem várják meg, hogy az elfekvő halálkórházakban meghaljon ellátás nélkül az ember még életében kirabolják, hogy a kiváltságosok előbb jussanak hozzá kedvezményeikhez, már nem temetik el hazájában a szegényt ha nincs hozzátartozója egyszerűen szemétre dobják az embert mert kell a hely a jól fizetők kriptáinak ez történt például Pécelen az öregek otthonában elhaltakat egyszerűen kihantolták és egy "közös sírhelynek nevezett" gödörbe löktek! A lassan milliósra duzzadó külföldre menekülők sem kalandvágyból mennek el otthonról. A majdnem nyomorgók lassan irigyelt rétegei lesznek a társadalomnak"
"Nem csak neked szól, hanem az összes "reagálónak"
Első, hogy megjegyezzem.: Nem vagyok egyik pártól sem elájulva, csak és kizárólag a Magyar nép érdekei mentén gondolkodok. !!!
Az elmúlt 26 év pedig nem erről szólt. Ezt mindenkinek be kéne látnia. !!!
Azon elmélkedni, hogy melyik volt nagyobb gazember, (belátom) nem a legbölcsebb dolog... mert egyformán káros mindegyik.
Első számú kiinduló pont,: Magyarország nem zsidó-keresztény ország!!!
Minden további gondolat ebből indul ki, amit valaha is megfogalmaztam, és megfogalmazok. !!!
Tehát, javaslom, hogy mindenféle hókusz-pókusz agitációtól kíméljétek magatokat, és engem is, mert a részletekben való elmerülés nem vezet a megértéshez. Ellenkezőleg, még jobban össze kuszáljátok a saját gondolataitokat is. !!!
Magyarország jövője nem a zsidó-kereszténységben rejlik, hanem annak tagadásában. A Magyar elme, mindig az egészet bontja részletekre, és nem fordítva. A kiinduló pont tehát a gondolkodásban Isten, az univerzum Istene, és nem egy gyilkos parazita földön-kívüli entitás, aminek az elmúlt 26 év politikai elitje mind igyekezett megfelelni. Ebben a nézetben pedig, mindegyik politikus közül Orbán az, aqki a leggyalázatosabb elem. Pont."
"Ezzel a hozzászólásoddal teljesen egyet értek.Mindegyik párt amelyik eddig hatalmon volt,csak a saját, a barátok és a rokonok zsebét tömték.Egyik sem különb a másiknál.A FideSS is épp olyan mint akik eddig voltak,csak ők sokkal nyíltabban lopnak.Hoztk jó pár törvényt,ami a legtöbb lopásukat legálissá teszik.Nem tudom pontosan megmondani,hogy hány új törvényt hoztak az eltelt 6 év alatt,de 100-nál többet,az biztos.Ebből a 100 törvényből 99 azért született,hogy a közöst nyugodtan legalizálva lenyúlhassák..Gyurcsány nem épített stadiont és kisvasutat,az igaz,de ettől még lehet,hogy ugyan annyit vitt el a közösből,mint Orbán.Egy a biztos.Az utolsó 26 évben a magyarok egyre szegényebbek lettek.Ma már több mint 4 millió Magyar él a létminimum alatt,vagy éppen azon egyensúlyozva.."
"A qurcsányi-libajnai rezsimnél rosszabb nem volt az ország élén, aki ezeket védi, az fontos tényekkel nincs tisztában, vagy ezek fizetett hozzászólója.
Magyarország keserves pusztulását A KÜLFÖLDI DIKTÁTUMOK OKOZZÁK FOLYAMATOSAN! Olyan politkai csoportot, amely hangosan óbégatva követelei ezeknek a külföldi kifosztó, ál-liberális, középosztály-pusztító, bűnözővédő, spekulánspénzhatalmi szargyalázatok diktátumainak való aláfekvést, nos annál a politikai disznóbandánál rosszabb nem volt, nincs és nem is lesz!
A Fidesz is eléggé aláfekszik újabban ezeknek, de ne feledjük, hogy amikor 2004-ben az eu-diktaturhához csatlakozásunkról kérdezték, akkor Orbán Viktor nagyon fanyalogva mondta ki, hogy "több előnye lesz, mint hátránya", de ennél többet nem mondott. És az akkori ballibrohadékfos sajtó azon óbégatott, hogy micsoda dolos ez a kényszeredett arc....
2010 és 2014 között egészen normális képet mutatott az Orbán kormány, de sajnos 2014 után a nyugatseggnyaló körök szemmel láthatóan nagyobb befolyást szereztek, és a nyugat is közben tovább rohadt, évről évre aljasabb és pusztítóbb erők kerültek hatalomra ott is."
"Nem azért mennek el a képzett fiatalok,mert nem akarják a nyugdíjasokat eltartani.Pont azért mennek ki külföldre,hogy az itthon maradt nyugdíjas szüleiket támogatni tudják.A Magyar állam által kiszámolt fizetések miatt mennek el.Amit itthon keresnének,az hidegvízre sem lenne elég.Szeretnének családot alapítani és hidd el ha itthon annyi lenne a fizetésük,hogy abból megtehetnék,akkor inkább itthon maradnának."
"Csak gondolkodj el,bár lehet,hogy a rendszerváltáskor még kicsi voltál.ha igen,akkor kérdezd meg a szüleidet,hogy milyen volt Magyarországon a mezőgazdaság.mennyi gyár volt Magyarországon,amiből már egy sincs meg,mert mindet aladták a gengszterváltás után feltörekvő politikai pártok.Itt nem emelik ki egyet sem,mert mind azt csinálta.Szerinted mitől lettek milliárdosok a politikusok? A fizetésük,bár 1 millió fölött van bőven,attól még sem lennének még milliárdosok.Akik nem ültek közel a tűzhöz,azok elszegényedtek.Akik az aktuális párt rokonai,barátai voltak,azokból meg milliárdos lett.Mit gondolsz,miért nem számoltattak még el egyetlen pártot sem a vagyonuk miatt? Pedig megígérték.4 évente mindig megígérik,hogy elszámoltatnak,elkobozzák a vagyonukat,börtönbe kerülnek és láss csodát.Szinte mind éli világát és bár már nem ők vannak hatalmon,de a milliárdok már megvannak.A FideSS most szedi be az ükunokájuk nyugdíj biztosítását"
"Nem a "szocializmus pénze" elfogyása volt a probléma.
A szocializmusnak nevezett valamit UGYANAZOK A KÖRÖK kényszerítették ránk (és a régióra), amelyek aztán a rendszerváltás példa nélkül álló mocskát is ránk trükközték, és NEMCSAK RÁNK: nyugaton is megvolt a rendszerváltás, csak nem nagy hangon, mint itt, hanem csendben, sunyin, és végtelenül aljasul: AZ EMBERKÖZPONTÚ, JÓLÉTI KAPITALIZMUST (amit szociális piacgazdaságnak is neveznek) FELVÁLTOTTA AZ A SPEKULÁNSURALMI RABLÓVADKAPITALIZMUS, amely aljasságát és pusztító mivoltát tekintve példa nélkül áll a világtörténelemben.
Magyarországon a 70-es évek elején vették fel az első adag hitelt Feket János és bandája, anit AZ ORSZÁG AKKORI HELYZETE NEM INDOKOLT! Ez a hitel annyira kevés volt, hogy Magyarországot semmiben sem segítette ki, BEVALLOTTAN NEM IS EZ VOLT A CÉLJA!
Annak a hitelnek a nyíltan bevallott célja a rendszerváltás előkészítése volt, azzal, hogy nem fogjuk tudni visszafizetni, legalábbis ilyesmit mondanak.
Ez azonban SZINTÉN NEM IGAZ!
Annak a hitelnek (kamatostól) semmi szerepe sem volt a rendszerváltás ELŐKÉSZÍTÉSÉBEN, mert az anélkül is lezavarták volna a nemzetközi befolyásos körök és hazai csatlósaik.
ANNAK A HITELNEK A CÉLJA ÉS SZEREPE A RENDSZERVÁLTÁST KÖVETŐ LABILIS IDŐBEN MAGYARORSZÁG FÜGGŐSÉGÉNEK AZ ELMÉLYÍTÉSE VOLT, vagyis Magyarország függetlenné válásának a megakadályozása!
Nem véletlen, hogy Brzezinsky idejött és megmondta Antallnak, hogy szó sem lehet az adósság bármiféle könnyítéséről! El volt ez tervezve előre. És végre is hajtották.
Nem volt itt semmiféle "kapitalizmus pénze""
"Én még remélem, hogy megoldódik ez az igen sz*r helyzet. Remélem. Itt sajnos a Fidesz főemberei, élükön O.V-al igen nagy faszságot csináltak ezzel a hajlíthatatlansággal. Miért volt nekik annyira fontos a pénzért ide bejövő és a vagon pénzükkel Magyarországon akár több mecsetet is felépíteni tudó, és ezen a szegény Magyarországon a rengeteg pénzükkel komoly változásokat "megfinanszírozni" (korrupció) tudó valakik megjelenése?
Ráadásul off-shore cégeken keresztül. Ez nagyon gusztustalan volt.
Ráadásul a CETA aláírása, de nem kényszerből, hanem ujjongva. Mintha kicserélték volna az egykor reményteljes Fidesz-kormányt, akkorát változtak."
"Igen, a CETA aláírása, a magyar termelők, fogyasztók, választópolgárok képébe röhögve."
"A fiatalok, a képzettek, egyáltalán a munkavállalók pedig minden eddiginél nagyobb tömegben menekülnek ebből a mutyiországból. Hiába könyörögtek a mutyielvtársaid: "Gyertek haza fiatalok, könyörgünk!!""

Mi Nem Azok vagyunk, Jobbik nem egyenlő MNA. Bumeráng. :D Az iráni nagykövetség rendezvényén, ahol egy fotós ifjabb Győrkös Istvánról és Vona Gáborról lőtt egy közös fényképet nem csak jobbikos, hanem fideszes politikusok is jelen voltak, az MNA tagjai velük is kezet ráztak. Akik amúgy a Fideszt támogatják, és a Jobbik megszüntetésén dolgoztak!
Mi Nem Azok vagyunk, Jobbik nem egyenlő MNA. Bumeráng. :D
Megszólalt az MNA korábbi csoportvezetője! A Fideszt támogatják, a Jobbik megszüntetésén dolgoztak
Megszólalt Sz. Gábor, a Magyar Nemzeti Arcvonal korábbi csoportvezetője. A mozgalomból kilépett férfi a Magyar Nemzetnek elmondta http://mno.hu/belfold/megszolal-az-mna-tag-fideszesekkel-is-kezet-fogtak-1372147 hogy az MNA két éve megszűnt, nem létezik. Kiderült, hogy az egykori tagság jelentős része a jelenlegi rendszert támogatja, nem érdekük a fennálló Fidesz-KDNP kormány gyengítése, de a jelenlegi "hecckampányból" elegük van.
Hangsúlyozta, hogy nyilvánvalóan hazugság minden az MNA és a Jobbik szoros együttműködéséről szóló hír, éppen ellenkezőleg: Győrkös István utasításba adta, hogy tagjai támadják a parlamenti néppártot és ennek eleget is tettek. http://alfahir.hu/ennyit_a_jo_kapcsolatrol_gyorkosek_szerint_a_jobbik_a_zsido_partokracia_kepzodmenye
Sz. Gábor kimondta, hogy
a Jobbik megszüntetésén dolgoztak.
A Ripost hu állításaival szemben a 2014-es Becsület Napja rendezvényt nem közösen szervezte az MNA és a HVIM, hanem azt Zagyva György Gyula és Sz. Gábor párhuzamosan, egymástól függetlenül jelentette be, de az MNA bejelentését a rendőrség elutasította. Elmondta, hogy az egyes emberek ugyan ismerték egymást, ha alkalomszerűen összefutottak, akkor köszöntek egymásnak, de ugyanúgy találkoztak fideszes politikusokkal is.
Az iráni nagykövetség rendezvényén, ahol egy fotós ifjabb Győrkös Istvánról és Vona Gáborról lőtt egy közös fényképet nem csak jobbikos, hanem fideszes politikusok is jelen voltak, az MNA tagjai velük is kezet ráztak. Mint azt korábban megírtuk:
http://alfahir.hu/ha_fideszes_politikusok_vannak_egy_tarsasagban_ifj_gyorkos_istvannal_az_rendben_van
Babák Mihály, Dankó Béla, Gulyás Dénes, Pánczél Károly, Pogácsás Tibor, Rónaszékiné Keresztes Mónika, Selmeczi Gabriella, Szűcs Lajos, és Wittner Mária is megjelentek az eseményen.
Kifejtette, hogy a második Fidesz-kormány alatt „pozitív intézkedések történtek az országban", melyek miatt légüres térbe" kerültek. Több arcvonalas jelentkezett katonának, önkéntes műveleti tartalékosnak, határvadásznak, de „politikai megbízhatatlanság" miatt nem vették fel őket.
Hozzátette: a rendőrség nem csak az MNA tagjainál, hanem ahhoz nem köthető személyeknél is házkutatásokat tartott, de az arcvonalasoknál állítólag nem találtak fegyvert, hiszen azok kizárólag airsoft-játékokkal képezték magukat.
http://alfahir.hu/megszolalt_az_mna_korabbi_csoportvezetoje_a_fideszt_tamogatjak_a_jobbik_megszuntetesen_dolgoztak

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)