2018. április 13., péntek

Ő mondta! Ugyanaz a szövege volnernek, mint a ballibzöldség pártoké. A nép akkor ezek szerint szélsőséges, mert kétharmad a Fideszre szavazott. Nemzeti minimum alapja sincs már ebben a bérenc bandában, arról van szó!!!! "Volner: egészen biztosan nem megy vissza a párt a szélsőjobbra A Jobbik frakcióvezetője mérsékelt jobbközép politizálást ígér, és azt mondja, a szélsőségesnek minősített szavazóikat a Fidesz szívta el, szerinte ugyanis ők most Magyarország szélsőséges pártja."

Végső állomás a jobbiknak péntek tizenharmadikán


"Volner: egészen biztosan nem megy vissza a párt a szélsőjobbra A Jobbik frakcióvezetője mérsékelt jobbközép politizálást ígér, és azt mondja, a szélsőségesnek minősített szavazóikat a Fidesz szívta el, szerinte ugyanis ők most Magyarország szélsőséges pártja."

Ő mondta !!! Ugyanaz a szövege volnernek, mint a ballibzöldség pártoké.

A nép akkor ezek szerint szélsőséges, mert kétharmad a Fideszre szavazott.

A pártnév meg kéne változzon Ballibabbikra, hogy tükrözze a béltartalmat ami egy rakás.

Nemzeti minimum alapja sincs már ebben a bérenc bandában, arról van szó!!!!

"csak a nemzet" molinó mögött sajttájon háttérben zászlóerdőben "jó reggelt kívánok, hazudta vona gábor"



"Sneider Tamás lehet a Jobbik elnöke - Vona a "tanácsadója" lesz, és később visszatérhet"

Elegánsan a háttérből irányítgat majd a sumákja. DE kit tudnak ezzel átverni - a párt élén hátrahagyott emberei is mind liberális hűségesküket tesznek minden megnyilatkozásukkal



"Novák szerint ez nem visszavonulás "Vona Gábor mégsem vonul vissza, csak két évre, s addig is háttérből irányítana - sokunk számára ezt jelenti Sneider Tamás elnökjelöltsége, hiszen az ő erőssége abban rejlik, hogy mindig is Vona legközelebbi bizalmasa volt" - írja Facebook-oldalán a korábbi alelnök. Alább a teljes bejegyzés:"

https://www.facebook.com/novakelod/posts/1649374178478550



"Sneider Tamás: a jövő héten feltesszük az i-re a pontot "Megjelent a sajtóban, hogy a Jobbik elnöke lehetek. A jövőhéten feltesszük az i-re a pontot, és kiírjuk a kongresszust. Találgatások helyett addig mindenki élvezze ki a tavasz örömeit, ígérem, rászolgálunk a bizalomra! Szombaton pedig legyünk mindannyian Budapesten, mert úgy tűnik, valóban nagyon komoly mértékű választási csalás történt" - írja közleményében a Jobbik frakcióvezető-helyettese."



"Z. Kárpát szerint a néppártosodástól való bármiféle visszatáncolás a párt halálos ítéletét jelentheti A Jobbik alelnöke azt mondja, a Vona Gábor-i örökséget szeretné ápolni, hordozni, továbbvinni. Hozzátette, nincs benne elnöki ambíció. Úgy látja, a Jobbik (ideiglenesen?) visszavonuló elnöke az egyetlen "egyenes gerincű férfiú" a politikai vezetők között."

Nem néppárt, nyíltan népellenes liberális párt. Ami összeáll, összeragad a ballibekkel. Nyíltan, nap mint nap, mindig mindenben most már.

Nem érdemes büszkeségből kiállni tévedés mellett, az inkább ostobaság.

Ha egyáltalán a még mindig jobbikdrukker kuruc kommentek valódi szimpatizánsok művei, és nem fizetett trollok. Ballib szokás saját bűnnel politikai ellenfelet vádolni. Hívnak mindenkit fideszesnek a kurucos disquson, aki nem ért egyet a jobbik totális árulásával, nemzetellenes liberális fordulattal.

"Ez nem csalás, ilyen a választási rendszer! Angliában a fidesznek 4/5-e lenne ilyen eredménnyel. "

"(a jobbik) - Elmegy egy tüntetésre, ahol semmi másról nem lehet szó, mint a kormány legalitásáról, ám már szinte mindenki tudja, hogy oly mértékű csalás nem történt, ami jelentősen befolyásolhatta volna a végeredményt

- Olyanokkal vesz részt a tüntetésen, akik bizonyíthatóan nemzetellenesek

- Ezért aztán a kormány legitimitása marad, a jobbik pedig megmarad annak a pártnak, aki együtt tüntet és szervezkedik a csőcselékkel, nemzetellenesekkel.

- Megint magyarázkodhatnak, csóválhatják a fejüket, de a magas labdát a túloldalon leütik

Azt gondolom ez politikai dilettantizmus...vagyis pozitív eredmény nem borítékolható, csak negatív visszhang..."

"Mindeközben a libbantak már Hungaromajdant terveznek a kétharmad által frissen megválasztott legitim kormány megdöntésére - mindezt nyíltan hírdetve és felvállalva(!). És persze az országot káoszba dönteni akarók mellett ott lesznek ezek a zsíros állásaikat féltő jómadarak is. Ide jutottunk.

Milyen ember az, aki EZEKKEL még most is közösséget tud vállalni?"



Ez nem csalás, ilyen a választási rendszer! Angliában a fidesznek 4/5-e lenne ilyen eredménnyel.



"Abból semmi nem lesz...kicsit megáznak, páran majd hangosakat mondanak és hazamennek...
Remélem a jobbik nem menetel kéz a kézben a libsikkel, mert akkor mindennek vége...

A nagyobb baj ez a vona gábor-i út folytatása lenne...már ha valóban úgy is gondolja ZKD...pedig én őt egy racionális megfontolt emberként, gondolkodóként ismertem meg...persze lehet hogy nem politikus..."




"(még mindig zkárpát) Ebből is szar ember lett.... A néppártosodás elméletileg még igazolható lett volna ha nem járt volna a gyakorlatban az elvek teljes kidobásával, a rossz elfogadásával, a valóság tagadásával és a mainstreem hazugságok átvételével! Senki nem a retorikai finomítást és a megfontoltságot reklamálja, hanem az igazság elveszejtését!"



"Két kézzel kapaszkodnak a pozíciójukba a szarháziak."



"(ez is zkárpát)Na ez a másik nagytehetségű.
Ápolja a Vona örökséget OTTHON, de ne a Jobbik képviselőjeként, havi kétmillióért.
Nem fogják fel ezek a féleszűek, hogy hová sodortak egy lendületes, magyar érzelmű pártot?
A nyilvánvaló lebőgés után még kálmánolgázgatnak! ( Mi lesz azután, ha Simicska már Kálmánt sem tudja fizetni?? )"



"Hidd el, pontosan tudták. Az lehetett a feladatuk, hogy kivegyék a lendületet és a magyar érzelmet a magyarokból."






Sneider Tamás a nyertese Vona Gábor távozásának

https://gondola.hu/hirek/221701-Sneider_Tamas_a_nyertese_Vona_Gabor_tavozasanak.html

2018. április 12. 09:51

Sneider Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese töltheti be a pártelnöki posztot – értesült a Magyar Idők. Úgy tudjuk, a Vonához hű pártvezetés összezárt az elnöki posztra bejelentkező Toroczkai Lászlóval szemben, ami azonban nem garancia arra, hogy nem lesz pártszakadás a Jobbikban.

Pattanásig feszült a helyzet a Jobbikban, ahol többnapos elnökségi, illetve választmányi ülés után úgy néz ki, Sneider Tamás lesz a párt új elnöke. A párt frakcióvezető-helyettese a májusi tisztújításig látná el a Vona Gábor által hátrahagyott feladatokat, de információink szerint jó eséllyel ő kap majd felhatalmazást egy hónap múlva is.

Belső forrásunk szerint a választmány döntését megelőzően Sneider mellett az elnöki posztért ringbe szálló Toroczkai László alelnök is beszédet tartott. Ám míg a Jobbik politikáját gyakran bíráló ásotthalmi polgármester hosszas előadását senki sem tapsolta meg, Sneider viharos sikert aratott a választmány soraiban.

Emögött a pártban teljhatalmat élvező, a pénzek felett is diszponáló Szabó Gábor pártigazgató, az országos választmány elnöke áll, aki az elmúlt években szisztematikusan cserélte le a megyei és helyi alapszervezetek vezetőit, épp azért, hogy a májusban esedékes tisztújításon a hozzá és Vonához hű emberek üljenek majd.

A párt választási kudarcáért a Vona mellett Szabó Gábor felelősségét is firtató kritikák miatt egyébként Szabó bizalmatlansági indítványt nyújt be saját maga ellen.

Hogy a pártban érezhető feszültség enyhüljön, Sneider mellett Volner János alelnök, frakcióvezető is elnöki jogkört kaphat a tisztújításig. Volner a Magyar Gárda alapítójaként korábban jó kapcsolatot ápolt a radikális Betyársereggel. Sokan úgy tartják, Toroczkai mellett ő az az elnökségben, aki még nem adta fel az egykori nemzeti radikális elveket.

Információink szerint a Jobbikon belüli ellentét tovább fokozódhat, és ha májusban Sneider Tamást választják pártelnöknek, többen is lehetnek a parlamenti frakcióban, akik nem követik őt, ami könnyen pártszakadáshoz vezethet.

A Jobbik országos választmányának küldöttei tegnapi ülésükön egyhangúlag felszólították a párt országos vezetését, hogy hívja vissza európai parlamenti mandátumából Morvai Krisztinát, amit a Jobbik elnöksége a mai ülésén ellenszavazat nélkül meg is szavazott – olvasható a közleményükben.

magyaridok.hu



Semmit se jelent, ha valaki azért alapít valamit hogy aztán ő irányítsa.


Senki rendes ember nem vállal bizonyos politikai tisztséget, hát jön a kontraszelektált és átveszi a kontrollt. Ha nem akar a magyar gárdakapitány lenni, lesz az MÁS.

Vagy eleve nem is lehetett volna magyar ember ott vezető, csak dísznek. Mint ahogy a szadesz elnök kuncze gábor is direkt nem zsidó származása miatt volt annak megtéve. Pedig ez így ebben a formában nem érv senki mellett vagy ellen. :)

A Gárda az szélsőjobbos dolog, amit a jobbik egy ideje saját állítása szerint nem képvisel, de a 2017 tavasza óta történt villámgyorsan teljesen liberálissá levés után már a közép jobbot se.

Liberálisabb a Fidesznél. Ami most avatta az új Ludovikát. Állami kontroll alatt voltak, vannak a különféle gárdák, nemzetőrségek, és az úgy volt jó. Ennek a jobbiknak inkább ne legyen párthadserege. Rendezvényeket biztosítani ott a "szekuriti", ezeken mellesleg egyre kevesebb magyarérzelmű ember vesz részt, inkább jobbikellenes demonstrálók.


Mindennap új újjobbikos öszödi beszéd, és még így se világos?


A betyarsereg.hu oldalt elnézegetve, látok ott Identiteszt, Szent Korona Rádiósokat, Erő és Elszántságot, MIÉP-et - de jobblibikest SOHA. Nincs jó kapcsolatuk a pártnak velük se már.

Ami teljesen érthető, pont úgy ahogy a dzsobbik új ballibzöld barátai se fognak megdicsérni se gárdistát, se kuruc betyárt, se aki egyik se csak simán nemzeti érzelmű.




"Még az index,hu szerint sem volt csalás, de csak tüntikézzetek a sok komcsi/libsivel, ahelyett hogy hagynátok végre eltűnni őket a süllyesztőben."

marha Orbánfób kommentje "Csaltak, mint a disznó, de ha nem csaltak volna, akkor is nyertek volna. Nem a többséghez kellett csalniuk, hanem azért, mert Orbán fóbiásan retteg."

"Csaltak, mint a disznó…"

Honnan tudod, hogy szándékos, szervezett csalás volt… bemondta a hírtévé? Vagy a KO-val kiütött jobbikosok mondták, hogy biztosan csak azért veszítettek, mert a felcsúti törpecigány elcsalta a választást? Ehh…

Onnan tudja, hogy semelyik körzetben nem jeleztek a szavazás közben csalást az ellenzéki megfigyelők. Urnák hitelesítve, aláírásokkal lezárva. Az úgy nem megy, hogy: 'én láttam a csalást de nem szóltam, inkább egy héttel később tüntizgetek a hazaáruló bolsikkal'."

A brüsszeli LIBE bizottság jelentése kimaxolja a nemzetellenes, rend ellenes elfogultságot, politikai alapon büntetnék Magyarországot. Amiért mertünk normálisak maradni, ugyanis az a lázadás és a liberalistaság a konformizmus. A liberális típusú globalizmus érdekhálózata az erősebb hatalom, és azért.

A brüsszeli LIBE bizottság jelentése kimaxolja a nemzetellenes, rend ellenes elfogultságot, politikai alapon büntetnék Magyarországot. Amiért mertünk normálisak maradni, ugyanis az a lázadás és a liberalistaság a konformizmus. A liberális típusú globalizmus érdekhálózata az erősebb hatalom, és azért.

Jakobinus, kommunista, liberális.

Aki még ezt SEM volt hajlandó észrevenni. Hát az nagyon intellektuális. Mint a párizsi kulturális marxista liberálkomcsi egyetem, amin például pol pot tanult. Cultural marxism awareness hol marad? Szűkített a ballib látókör nagyon. :3

A nemzetközi ballib szamarak számára szélsőradikál jobboldali fehér keresztény nacionalista diktatúra alakult az újabb kétharmados szavazással. Meg lehet nézni a németországi, franciaországi, angol nyelvű média felületeket, mit gyűlölködnek ellenünk. Ott is a "vidéki tanulatlan szélsőjobb" kirekesztő libsi duma megy. Ami nemigaz. Azok a valóban társadalmi csoportok nyilván dögöljenek meg, szerintük.

Így legyen egy nemzeti érzelmű, konzervatív, pláne vallásos ember jobbik szimpatizáns!!!!!!! A munka és a tőke jobb egyensúlyát jónaklátó baloldali. Ez nem baloldal

"Az a baloldal, amely a képzetek szerint a dolgozók, az egyszerű hétköznapi emberek érdekeit védi. Erre kapják a szavazatokat, a politikai egzisztenciájuk ebből táplálkozik, kimondva-kimondatlanul ezzel hülyítik a népet. Ha picit is következetesek volnának, akkor legfeljebb alulról felfelé acsaroghatnának, semmiképpen sem fentről lefelé, és a legkevésbé sem bugrisozhatnák azt, aki vidéken él és fizikai dolgozó. Ezzel szemben folyton – most is – előbukik a valódi énjük és identitásuk, a tényleges hovatartozásuk. Frászkarikát baloldal ez."

http://radicalpuzzle.blogspot.hu/2013/01/a-szepseg-pultosno-es-sakalvokal.html

De leginkább SEHOGY.

Mindig azt támadják a nemzetek ellenségei, aki - ami veszélyes hatalmukra, befolyásukra, érdekeikre. MINDIG. Nincs de és típusú jobbikoszdsz-es libsimentegető magyarázkodás. Az ottan mind ellenünk van.

Zöld, baloldali, liberális egykutya. Az lmp is zöld, mint ezek a liberalizmus agymosta uniós-képviselő SJW-k. Az lmp elnöknő is karrierista törtető, legrosszabb emberi tulajdonságokat felmutató, nem mellesleg feminista ami eleve egy szélsőség. Semmi jó nem származna belőle a társadalomnak, ha hatalmat kapnának ezek. Ellenzékben ígérgetni, uszítani és lázítani, hamisítványokkal operálva vádaskodni, hát ez pontosan az aminek látszik.

Aki már ellenzékben ennyire tisztességtelen és gátlástalan, hogy LIBE jelentést diktál a brüsszeli liberálisoknak - az mszp dk LMP !!!!!! képviselői - az hatalmon katasztrofálisan népellenes és ez ki van próbálva.

Igen, az lmp is! Pártokat emberek választanak meg, azokat nem lehet leváltani. Sok liberális 2008 előtt, végefele már fanyalogva, de szdsz párti volt. Aztán jött az lmp és váltottak. Aztán együtt, párbeszéd, momentum, mindig ugyanazt a szart próbálják újracsomagolva eladni a jónépnek. Kicsit versenyeztetve vannak, de az érdekeik megegyeznek a nyugati libsi pénzhataloméval, ami különféle utakon finanszírozza és médiájával támogatja őket. De még a jobbikot is!

Nemzeti színeket bitorló zombipárttá lett a JOBBIK. Ilyen vezetéssel a legrosszabbik.

Nem ők hanem a Fidesz a NÉPPÁRT, azt jelenti, sokan sokféle okokból támogatják.

Hogy a Fidesz is liberális lenne? Aha, biztos azért akarja őket és minket megsemmisíteni az uniós liberalista hatalmi érdekhálózat. Minden jobbikos képviselő ilyen értetlen nehézfelfogású?

Valaki annyi idős csak, hogy 2010 előtt nem volt sehol? Ilyen nincs, minden gyerek kíváncsi a világra. Azt kell csak meglátni, az "új" liberális baloldali zöld, pártok is csak ugyanannak a nemzetközileg összeszervezett érdekhálózatnak a részei.

Nem összeesküvés elmélet az se amúgy, hogy érdekek és pénz mozgatja a világot. Ez nem egy kosztümös film. (de) :3

A nemzeti érdek fogalmának vagy egyáltalán értelmének létét is tagadják a liberálisok. A nemzet az egy közösség, és a baloldal elvileg közösségi, society, szociális, liberárils kapitalizmus veszteseiért kiálló valami. Hogy a francba működhet a "baloldal" Együtt neolib politikai erőkkel egyáltalán? Hát mert ugyanaz a nemzetközi érdekkör támogatja mindkettőt. A zöldeket is, egy az egyben az 1968-as kulturmarxista szemét belül vörös.

A választás illúziója, hogy mindenféle ízben és színben kaphatóak ugyanannak a gyártóknak a termékei Így többet vesznek belőlük. Ezért érte meg külön indulniuk az ugyanott gyártott ellenségi ellenzéki pártoknak.

Hogy a globalo gazdáik lássák, melyikük válik be. Ki tudja jobban megvezetni a magyarokat. Vagy nem magyarokat, akik eleve részei ennek a nemzetekfelett szerveződő magánhatalomnak. De viszont a nemzeteknek nagyon nem.

https://magyaridok.hu/belfold/antidemokratikus-a-brusszeli-eljaras-2996056/
https://magyaridok.hu/cimke/libe/

Előre megvan az ítélet, és jelen se lehet a vádlott a tárgyaláson. Valóság, igazság NEM számít. Nem elég kommunista módszer? 1789-ben és 1919-ben de 1945-1948 után is így működött a vörösterror.

Soroslistás, általa bizonyíthatóan támogatott képviselők és "szakértők" vannak ebben a LIBE bizottságban. Magyar bíróságon már eleve érdekellentét miatti elfogultság lenne az eset, és nem bíráskodhatnának - szakértősködhetnének az ügyben ilyen emberek.

A ballib internacionálé, akiknek az a bajuk velünk hogy nem a fajtájuknak adtunk kétharmadot. NEMCSAK áruló vona + jobbik vezetésben maradt sleppje szerint a 21 század pártja az lmp és momentum.

Nemzeti érdekeink legalapvetőbb minimumát se képviseli se sneider se semelyik. Már így örök ellenlábas ellenzékben se.

Azt hogy milyen lesz a 21. század, ha a liberalizmus folytatja a bevándoroltatást és gazdasági tőkekoncentráló 99% - 1% folyamatát, akkor olyan mint a 17. Vallásháború, polgárháború. Az akkor rombolóbb volt mint a 2. vh, és hát azóta fejlődött a hadviselési technika...

Az is háború, amikor a ballibzöld támadja és a Fidesz védi az országot. Profin, ravaszul, okosan kell kiállni az ellenségeink ellen. Hogy semmibe ne tudjanak belekötni, persze úgyis fognak.

Az örök hazaáruló hazátlanok. Ellenség vagy a haza. Ennyi!





https://magyaridok.hu/cimke/libe/
https://magyaridok.hu/belfold/antidemokratikus-a-brusszeli-eljaras-2996056/

2018. április 13. péntek 06:05

Antidemokratikus a brüsszeli eljárás

Szijjártó Péter: Fokozódni fog a nyomás Magyarország ellen

– Súlyosan antidemokratikus eljárást folytat hazánkkal szemben a jogállamiságot vizsgáló brüsszeli testület, semmibe veszik a magyar emberek véleményét – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az úgynevezett LIBE-bizottság által tegnap bemutatott jelentés kapcsán. A Fidesz és a párt több uniós képviselője is a migránsok befogadását hazánkra kényszerítő politika nyomásgyakorlásaként értékelte a jelentést.

– Ma mutatják be a Soros-jelentést, mind-össze négy napnak kellett eltelnie a választás után ahhoz, hogy Brüsszelben újra támadást indítsanak Magyarországgal szemben. Bár fokozni fogják a nemzetközi nyomásgyakorlást, a kormány a választás eredményéből fakadóan, megújult erővel továbbra is ellenáll ennek – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igaz­ságügyi bizottsága (LIBE) tegnap mutatta be Brüsszelben a hazánkat bíráló jelentést.

A Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő által bemutatott tervezet szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata – például az emberi jogok, a véleménynyilvánítás szabadságának és a civilek munkájának korlátozása –, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikkelye szerinti – a hazánkkal szemben súlyos szankciókat foganatosító – eljárás megindítása.

A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó jelentés ősszel kerül majd az EP plenáris ülése elé, amely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az atomfegyverként is emlegetett procedúra megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt.

Bevándorláspárti háttér

Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet: a jelentést egy szélsőségesen bevándorláspárti képviselő készíti elő, aki azt követelte, hogy engedjék szabadon azt a terroristát, aki a magyar területi szuverenitás elleni támadást vezényelte.

– Az elkövetkező időben a nemzeti szuverenitás védelme továbbra is a bevándorlásellenes kormányzati politika középpontjában áll, mindegy, milyen támadásokat indítanak ellenünk – hangsúlyozta a tárcavezető. Szavai szerint szerdán megkeresték a bizottságot, hogy lehetőség legyen a magyar kormány képviseletére, valamint álláspontjuk kifejtésére, azonban a testület vezetői ezt a kérést visszautasították.

– A LIBE-bizottság súlyosan antidemokratikus eljárást folytat hazánkkal szemben, hiszen semmibe veszik a magyar emberek véleményét, amely Európában jelenleg a legerősebb és legvilágosabb politikai akarat. A történelmi jelentőségű választáson a magyarok minden kétséget kizáró felhatalmazást adtak a bevándorlásellenes kormány számára, hogy folytassa munkáját – fogalmazott a magyar diplomácia vezetője.

Az úgynevezett LIBE-bizottság jelentését tegnap mutatták be az unió központjában

Forrás: Európai Parlament

Szijjártó Péter arra is kitért: a júniusig tartó időszak kifejezetten intenzív lesz, mert addig az EU át akarja nyomni a kötelező betelepítési kvótát, s a júliusban kezdődő osztrák soros elnökség előtt ezt mindenképpen meg akarják tenni. – Májusban lesz a negyedik tárgyalási fordulója az ENSZ migrációs csomagjának, ott is az EU és a világszervezet részéről próbálnak majd minket harapófogóba szorítani, hogy megtörjék az ellenállásunkat, de ez nem fog menni – jelentette ki a tárcavezető.

Soros nem adja fel

– A Fidesz szerint Soros brüsszeli emberei ismét frontális támadást indítottak Magyarország ellen, a tegnap bemutatott Soros-jelentés egyértelműen egy újabb politikai nyomásgyakorlás, amelyben rá akarják kényszeríteni hazánkat arra, hogy fogadjon be migránsokat – reagált Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a jelentés bemutatására.

Gál Kinga fideszes és Morvai Krisztina független EP-képviselők a tervezetről szóló tegnapi vita során rámutattak: azért támadják Magyarországot, mert kiáll a nemzeti szuverenitása mellett és a migránsok kötelező betelepítése ellen. Az ülésen felszólalva Járóka Lívia kormánypárti EP-képviselő szomorúnak nevezte, hogy az uniós parlament egyes képviselői a romákat használják arra, hogy azon a magyar kormányon próbáljanak ütni, amely először küldött cigány képviselőt az uniós parlamentbe, és programot indított a felzárkóztatásukra.

Cáfolják a Támadást

Sargentini azon vádakra reagálva, amelyek szerint a dokumentum mostani nyilvánosságra hozatala bosszú lenne a magyar választás eredménye miatt, elmondta: közel egy éve tanulmányozza a helyzetet, és eredetileg márciusban akart előállni a tervezettel, de nem akarta befolyásolni a választásokat.

Roberta Metsola néppárti előadó hangsúlyozta: nem Magyarországot akarják támadni, és nem lenne szabad, hogy ebből bárki politikai tőkét kovácsoljon. Az ugyancsak néppárti Frank Engel rámutatott: a tervezet elveszik a részletekben, pedig szerinte inkább az általános helyzetre, az összképre kell figyelni.

A szociáldemokrata Ana Gomes úgy vélekedett: átfogó és világos a jelentés, amelyből jól látszik, hogy a magyar helyzet aggasztó, és sokat romlott az elmúlt években. Ezzel szemben Marek Jurek, az Európai Konzervatívok és Reformerek frakció politikusa szerint alaptalan vádak érik a kormányt, Magyarországot pedig csak a kulturális különbségek miatt támadják.

Niedermüller Péter, a DK uniós képviselője azt hangoztatta: a jelentés világos képet fest arról, hogy hazánkban olyan kormányzati politika zajlik, amely tudatosan megtagadja azokat az értékeket, amelyekre az uniót felépítették. Ujhelyi István, az MSZP uniós képviselője az állította: hazugság, hogy a jelentés bosszú azzal a kormányzati szándékkal szemben, amely meg akarja védeni a magyarságot Soros Györgytől és a kötelező betelepítési kvótától.

Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint a tervezet azokat az ideológiákat ismétli, amelyeket hazánkban az ellenzéki, az EP-ben pedig a baloldali képviselők hangoztatnak.

A választások után is folytatódik – sőt egyes vélemények szerint tovább durvul majd – a Magyarországgal kapcsolatos vita Brüsszelben. Még mindig téma az úgynevezett 7-es cikk szerinti eljárás, amit sokan az Unió „atomfegyvereként" szoktak emlegetni. A magyar jogállamiságról szóló jelentést csütörtökön tárgyalja a LIBE-bizottság. A Fidesz frakcióvezetője szerint „bosszúra" készülhetnek Brüsszelben.

Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő alapvető feladat lenne, hogy szakmai alapon, elfogultság nélkül ítélje meg a magyar jogállamiság helyzetét, mondta Ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász az M1 Ma este című műsorában. A szakértő igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy az Európai Parlament (EP) Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi bizottságának (LIBE) tagjai között legalább 30 olyan képviselő található, aki a Nyílt Társadalom Alapítvány lobbilistáján is szerepel.

A jelentést előterjesztő holland képviselőasszonyon kívül egy néppárti, egy liberális és két szociáldemokrata véleményformáló vett részt a dokumentum kidolgozásában, ami Ifj. Lomnici Zoltán szerint nem meríti ki a pártatlanság kritériumát. Hangsúlyozta, hogy csütörtökön a lengyel igazságügyi reform ügye is napirendre kerül majd a LIBE-bizottságban, amit szintén egy holland, bevándorláspárti képviselő terjeszt elő.

Az alkotmányjogász aggályosnak tartja a két ügy együttkezelését, hiszen így félő, hogy a kölcsönös vétót megkerülve, akár egyszerre indítanának eljárást a két kormány ellen az uniós alapszerződés 7-es cikkelye alapján, mint ahogy azt korábban Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő is tanácsolta. Erről korábban – Ifj. Lomnici által Soros egyik kedvenc jogászaként emlegetett – Kim Lane Scheppele is írt egy tanulmányt.

Az EU pénzügyi alapjai által nyújtott támogatás esetleges megvonásával kapcsolatos vitákban nem hangzik el semmilyen konkrétum a magyarországi korrupciós vádak tekintetében, igyekezett kiemelni a szakértő. Szerinte ez felveti annak a lehetőségét is, hogy nagyon szűk mozgástérben dolgozhatnak a képviselők, és vannak megbízók, akik megszabják azt a keretrendszert, ami alapján támadhatják a magyar kormányt.

Az utóbbi gondolatot kifejtve hangsúlyozta, hogy ez a magyar kormánnyal szembeni hozzáállásban figyelhető meg, hiszen – értelmezése szerint – a tapasztalatok alapján nincs lehetőségük a méltányos eljárásra. Az alkotmányjogász úgy látja, hogy a LIBE-bizottság tagjai az uniós alapszerződésben lefektetett alapelveken túlnyújtózva igyekeznek beavatkozni a magyar kormánnyal szemben.

Politikai és közéleti abszurditások - Szégyen

2012. 02. 22.

A kisebbségek és a liberálisok rettegnek, az emberi jogok érvényesítését a jobboldali kormányok figyelmen kívül hagyják. E forgatókönyv szerint ilyenkor rögtön szervezkedésbe kezdenek a baloldali, liberális és zsidó szervezetek, majd az egykori SZDSZ-es értelmiségi holdudvar segítségével a hivatásos rettegők a felvilágosult és liberális Amerika és Európa segítségét kérik személyes biztonságuk megóvása érdekében.

Úgy, ahogy azt az SZDSZ-es Göncz Árpád is tette, amikor térdre borulva kérte Európa segítségét, az egyébként nem létező jobboldali veszély miatt. Árpi bácsit megbízói ma is istenítik, pedig még a papírszalvétát is aláírta, ha SZDSZ-es vagy szocialista barátai tették elé. Lánya dr. Göncz Kinga Mária a Gyurcsány-kormány mindenese volt, most Magyarország lejáratásával tölti az idejét az Európai Parlament Szocialista Frakciójában.

A koreográfia és a szereplők húsz éve változatlanok. Vajon mit gondol egy átlag francia, amikor ezt olvassa a Le Monde február 9-i számában:

„Nem lehet mindent megmagyarázni, néha el kell fogadni a tényeket. Magyarország egy olyan fatalitás, amelynek sem értelme, sem magyarázata nincsen, s egyedülálló Európában. A magyarok ragaszkodnak a sorsukhoz. Egy nap valószínűleg úgy fognak elbukni, hogy nem fogják tudni, miért történt."

Ezek a zavaros mondatok, a magyarságát többször megtagadó, Berlinben élő, Nobel-díjas Kertész Imrétől valók. A nem magyar kezdeményezőkről érdemes tudni, hogy az Európai Zöldpárt társelnöke szerint az emberek többsége nem hisz a nemzetben, a hűségben, a családban. Az egykori ultrabaloldali, pedofil hajlamait nyíltan megvalló Daniel Cohn-Bendit ma az Európai Parlament tagja, a Zöldpárti frakció társelnöke. Már januárban felszólalt a magyar médiatörvény ellen, jelezve: a törvény nem felel meg az Európai Unió értékeinek. Cohn-Bendit a magyar miniszterelnököt Európa Chavezének, nacionalistának és populistának nevezte.

De az Alaptörvénnyel sem volt kibékülve: miután ő nem hisz Istenben nem értette mit jelent az, hogy: „Isten áldd meg a magyart!" Hannes Swoboda, az európai szocialisták frakcióvezetője 2011. február 10-én részt vett az MSZP frakcióülésén, ahol biztosította elvtársait, hogy Orbán Viktor nem annyira fontos személy, hogy egész Európa összeesküdjön az elmozdítása érdekében. Később hozzátette: budapesti látogatása sem oszlatta el aggályait.

Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke és frakcióvezetője azzal kedveskedett a rózsaszín szemüveget viselő vendégnek, hogy megerősítette: Magyarországon valóban baj van a demokratikus és jogállami elvek érvényesülésével.

Ulrike Lunacek EP-képviselő, az osztrák Parlamenti Zöld Klub alelnöke, aki 2009 óta az európai politika, valamint a leszbikusok, melegek és transzneműek esélyegyenlőségének szóvivője és a jelek szerint a magyar demokrácia kizöldülésének híve. Neelie Kroes, az Európai Bizottság (EB) holland alelnöke egy rendkívül erőszakos és sértődékeny valaki, aki arra akarta rávenni Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, hogy olyan szövegmódosítást fogadjon el, amit még nem is látott.

Kroes kijelentette: nem tűri, hogy bárki elhallgattassa. Guy Verhofstadt az EP liberális frakciójának vezetője, még a tárgyilagosság látszatát is elkerülve, nemzetközi sajtótájékoztatón, független értelmiségiként maga mellé ültette az SZDSZ egykori befolyásos háttéremberét, az Orbánt egyértelműen gyűlölő Konrád Györgyöt.

Strasbourban, az Európai Parlament február 16-i ülésén megszavazták azt a szocialista, liberális, zöldpárti és kommunista frakció által benyújtott határozatot, amely elítéli és helytelennek tartja a magyarországi jogalkotási folyamatokat. Megvizsgálandónak tartják, hogy a hazánkban nemrégiben elfogadott jogszabályok megfelelnek-e az európai értékeknek. Az ezzel foglalkozó szakbizottságot (LIBE) Neelie Kroes médiaügyi biztos vezeti.

A Magyarországot elmarasztaló határozatot minden magyar szocialista képviselő megszavazta. A 315 igen mellett 49-en tartózkodtak, az ellenszavazatok száma 263 volt. A magyar néppárti képviselőcsoport szerint az elítélő határozat nem tényeken, hanem pártpolitikai érdekeken alapul, és a „koncepciós perek gyakorlatát idézi."

Az állásfoglalás szerint az EP „súlyos aggodalmának ad hangot a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és szociális jogok, a fékek és ellensúlyok rendszere, az egyenlőség és a megkülönböztetés tilalma terén fennálló magyarországi helyzet miatt." A baloldaliak rosszhiszeműségét és előítéletességét jelzi, hogy az EP nem várta meg a magyar kormány válaszát a januárban indított három kötelezettségszegési eljárás ügyében született válaszra, amelyet időközben elküldtek Budapestről az Európai Bizottságnak. Ez az egész procedúra nem Magyarország, hanem az Európai Unió szégyene.

Tóth Gy. László politológus, a miniszterelnök volt főtanácsadója




Sok? :D Igen, Orbánozni sokkal egyszerűbb. Dehát az is nagyon egyszerű szellemileg, akinek az a szintje. És nem képes meglátni ami a szeme előtt van, mivé lett az egykori radikális párt. Vagy akkor "semmi se volt igaz abból amiket régebben mondtunk" és tényleg, akik még maradtak azok teljesen hiteltelenek, azt a 2-3 embert leszámítva akiket majd még eztán zár a cukipárt ki.

Aki nem tud sokat olvasni miért nyilvánít egyáltalán bármiféle véleményt, leginkább ballib behatásra indulatból valami következetlen ostobaságot... A jobbik nevű liberális néppárt mellett kiállni Orbánt lecigányozva, gyűlölködve uszítani a liberális fogalomtár szerint "gyűlölet"-nek nevezett igazság és valóság ellen.

Olyan témákat tabusítana ÚJRA a nemjobbik, melyeket már a Fidesz is támogat, és éppen a nemzeti radikális közbeszédből vette át. Vissza minek fejlődni?

2018. április 12., csütörtök

Simicskának tán valakik éppen eddig finanszírozták egyoldalú atlantista propagandista médiabirodalma fenntartásának veszteségét, ez volt a megállapodás Valahol Amerikában. A g nap előtt is a keleti nyitást ellenezte, annak másnapján "magyar" nemzet újságjában leadott iinterjúban liberális elfogultak módjára oroszozott. *** Az a ballibzöldjobbikos választási csalás, hogy a globalista gazdájú egypárt külön pártokra oszolva indul. Így többnek látszik, pedig ugyanaz a szarházi hazátlan bolsi bűnbanda.

Közben azt látom, nem érdemes már reménykedni, ezek ilyenek vidéken is. Az a ballibzöldjobbikos választási csalás, hogy a globalista gazdájú egypárt külön pártokra oszolva indul. Így többnek látszik, pedig ugyanaz a szarházi hazátlan bolsi bűnbanda.

Akik még a puszta parlamenti bejutást sem érdemelték meg, sőt így ellenzékben is veszélyesek hazánkra.

Ilyeneket nap mint nap látni, és saját névvel kiírják. Fb-n, disqus-on. Kár hogy a kuruc kommentelők, éppen ők, nem mind látják mibe rántja bele őket a "de ez fontos, ezért még a szocikkal is érdemes összefogni" jobbikmentegető magyarázkodás.

Urizálás, luxus, törvények semmibevétele, kiskirálykodás. Nem is jobbik.

Simicskának tán valakik éppen eddig finanszírozták egyoldalú atlantista propagandista médiabirodalma fenntartásának veszteségét, ez volt a megállapodás Valahol Amerikában. A g nap előtt is a keleti nyitást ellenezte, annak másnapján "magyar" nemzet újságjában leadott iinterjúban liberális elfogultak módjára oroszozott.

https://badog.blogstar.hu/2018/04/11/jobbikos-bolsevikok/51116/

2018.04.11. Bayer Zsolt

Jobbikos bolsevikok

Na, Takács Richárd, figyelj egy kicsit: errefelé a világ mindig tele volt ilyen hozzád hasonló állatokkal. Kun Bélusék, a Lenin-fiúk, a nyilas csürhe, az ávós patkányok - mind-mind a te szellemi-lelki elődeid. Ám rossz hírem van: nem fogsz felakasztani senkit, te szerencsétlen, nyomorult patkány. Szokd meg a gondolatot: te életed végéig ez a jelentéktelen, ócska, ostoba, tudatlan, lumpenproli maradsz. Megértve?

(Pesti Srácok)

„Forradalomra van szükség! Aztán akasztani kell!" – írta a Somogy megyei önkormányzat jobbikos képviselője egy, a Magyar Nemzet és a Lánchíd rádió megszűnéséről szóló cikk alatt a Facebookon. Takács Richárd egy kommentre válaszolt, amely azt firtatta, hogy történt-e már feljelentés a vasárnapi országgyűlési választás „elcsalása" miatt. Takács már nem az első jobbikos, aki a kommunista diktatúra módszereit alkalmazná a kormánypárti politikusokon.

Kedden délelőtt robbant a bomba: Simicska Lajos nem szeretné többé feneketlen katlanba önteni pénzét, ezért „finanszírozási problémák" miatt megszűnik a Magyar Nemzet és a Lánchíd rádió. A hír futótűzként terjedt az interneten, több százan osztották meg az erről szóló cikkeket. Az egyik ilyen alatt bukkantunk rá Takács Richárd bejegyzésére. A cikk alatt több kommentelő is arról értekezik, hogy szerintük „nyilvánvaló" választási csalás történt vasárnap, majd az egyikük azt kérdezi, hogy történt-e feljelentés az ügyben. Erre válaszul írta azt a jobbikos képviselő, hogy

"Feljelentés? Polt ügyészségéhez? Forradalomra van szükség! Aztán akasztani kell."

Takács – aki a Somogy megyei önkormányzat jobbikos képviselője – pár évvel ezelőtt azzal került be a köztudatba, hogy Mustang típusú autójával rendszeresen szabálytalanul parkolt Kaposvár akkoriban felújított, díszburkolatos, sétáló utcává alakított Fő utcájába. Ezt persze a képviselő tagadta, állítása szerint sosem parkolt huzamosabb ideig a Fő utcában, csak addig, míg valamiért felszaladt az utcában lévő lakásába, illetve az ugyanott lévő ügyvédi irodájába.

Takács Richárd már nem az első, aki akasztással fenyegette meg a kormánypárti politikusokat és/vagy szimpatizánsait: a Jobbik részéről korábban a párt bajai elnöke, Üveges Tibor vázolt fel hasonló elképzelést fideszes politikustársa, Zsigó Róberttel szemben, a békéscsabai országgyűlési képviselőjelölt, Kocziha Tünde pedig Facebook-oldalán egy komment lájkolásával tette egyértelművé, hogy támogatná Mészáros Lőrinc és fideszesek felakasztását.

Talán nem meglepő, hogy a kommunista időket idéző módszer a baloldal köreiben még népszerűbb: az elmúlt hónapokban az ellenzék legújabb üdvöskéje, Márki-Zay Péter, a Veszprém megyei őskövület, Stemmer István, az MSZP és a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció XVII. kerületi politikusa, Kroutil Gyula, illetve a 2014-es önkormányzati választáson az MSZP-DK színeiben indult képviselőjelölt, Ábrahám Imreis arról tett tanúbizonyságot bejegyzéseivel, hogy nagy híve ennek a diktatórikus eljárásnak.

Vezető kép: Facebook/Takács Richárd

Hazugsággal uszítás a választási csalás mém, ballibzöld jobbik feketepletyka. Orbánfóbiásként !bárki! logikus gondolkodásra képtelenné válik. "A szavazatszámláló bizottságokban rendszerszinten és tömegesen a lehetetlenséggel határos csalni. Ötvenezer embert kellene beavatni a csalásba, ami pedig garantálja azt, hogy a dolog kiderül." A jobbik rosszabbik IS megy tüntetni a szoci, lmp, mszp, egyéb libsi bandához szombaton. Ezeknek már annyi, döglött lovat minek ébresztgetni.

Hazugsággal uszítás a választási csalás mém, ballibzöld jobbik feketepletyka.

Állítólagosan nemzeti érzeműként, akár radikális akár nem, bármiféle ballib hisztiben résztvenni ostobaság. nem miértünk rendezik azokat ugyanis.

Ha ballibzöld érdek valami mellett vagy ellen kiállni, az világosan jelzi nekünk nemzetieknek, hogy mit NEM, nagyon nem, SOHA. Abból számunkra nem következhet semmi jó.

A szocilibek anno bizony tényleg csaltak, azt akkor bevédték. Hazugságokkal, amikor már az nem működött akkor erőszakkal.

Aki saját állítása szerint jobboldali vagy egyéb módon nemzeti, az ballibzöld eleve nem lehet mert azok mindig támadják és tagadják a jobboldali és nemzeti értékeket+érdekeket...

Nemzeti ember az NEM áll oda liberális érdekű megmozdulások mellé, nem helyesli azokat.

Ha mégis, akkor nem tudja mit csinál, vagy nem mond igazat és valójában ballliba. Netán még fizetett is.

Nemzeti van és liberálglobalista. Ez a kettő.

A jobbik rosszabbik IS megy tüntetni a szoci, lmp, mszp, egyéb libsi bandához szombaton. Ezeknek már annyi, döglött lovat minek ébresztgetni.

Szoclibzölddel együtt tüntizni, már nem először, és ebből se esik le mivé lettek ezek... A jobbik ezzel a vezetéssel balliberális kutyagumi. Kár értük, de ez van.

Tavaly ilyenkori ceu és soros ngo tüntetésbalhékban is résztvettek dzsobbikék. Így múlik el a világ dicsősége, volt az a pénz amiért eladták a becsületüket.

Politikai prostik. Vagy jön vissza Toró és a többi háttérbe szorított magyar ember, vagy ha nem tudnak megszabadulni a hazaáruló jobbik vezérektől, akkor végük.

Már minden bokorban Orbánt vizionálják a hülyeségeklel, álhírekkel, hazugságokkal feltüzelt megvezetettek, csak azért mondom. Sikeres a ballibzöld gyűlöletkampány sajnos.

Mert nekik tényleg nincs másuk, csak tagadni, támadni, rombolni tudnak, Mindig is ilyen volt a "baloldal". A "nép barátja" pedig SOHA sem.

Mindenki nyugodjon le a...

Milyen csalás?

Egymillió facebookozó nem tévedhet. A Fidesztől minden kitelik, hiszen diktatúra van. Két és fél millió ellenzéki szakértő szerint választási mutyi történt. Pedig valójában a fröcsögő DK-elnök hívei is sejtik, a választási csalás ügyének napirenden tartása csupán utóvédharc, kommunikációs trükk, gyászmunka.

A választási eredmények furcsaságai legtöbbször a felületes tudásból fakadnak, és mivel a csalódott tömeg fogékony az összeesküvés-elméletekre, könnyen manipulálható. A vádakat a hivatalos szakértők már cáfolták. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szerint minden szabályosan zajlott.

Akik azonban nem akarnak hinni az iroda vezetőjének, azok vegyék alapul az EBESZ-t, amely azt jelentette, hogy minden rendben volt. Fontos különbséget tenni a választási bizottságok felkészületlenségéből adódó kisebb hibák és a szavazatok tényleges manipulálása között.

Az eddig nyilvánosságra került anomáliák ugyanis néhány száz „eltűnt" szavazatról szólnak, nem arról, hogy fideszes aktivisták kék cédulákkal szavaztak körzetről körzetre, aztán kijött a végeredmény, hogy 120 százalékkal nyert a Fidesz.

Kétségtelen, hogy valakik hibáztak például a Baranya megyei Bogdásán, ahol több volt a pártlistás szavazólap, mint ahányan megjelentek a szavazókörben. A bizottság a nemzetiségi voksolóknak egyéni szavazólap helyett vélhetően pártlistásat osztott ki. A mulasztást a törvény szerint korrigálták, ezért ott a pártok elvesztettek huszonöt-huszonöt szavazatot. Az újpesti 11. választókörzetben viszont a fideszes jelöltet húzták le tévedésből a szavazólapról, mégsem lett országos botrány.

Ne felejtsük, a szavazókörökben ott ülnek a pártok delegáltjai, hogy biztosítsák a törvényességet, a pártok szakértői pedig előzetesen ellenőrzik a választási informatikai rendszert! A voksokat papíron és digitálisan is rögzítik. Ha valaki belenyúlna az adatbázisba, a hamisítás kiolvasható lenne a jegyzőkönyvekből, és fordítva. A pártok az NVI-től még a jegyzőkönyveket is megkapják egy adathordozón beszkennelve. Ha súlyos, rendszerszintű problémákat látnának, tömegesen élhetnének jogorvoslati kérelemmel.

Eddig ilyen nem történt. Csupán a baloldali sajtó kelti a hangzavart furcsaságokról, rejtélyekről, a kommentelők pedig a közösségi oldalakon bujtogatják egymást.

(Igaz, néhány liberális portálon is megjelent már korrekt, a kételyeket eloszlató elemzés, sőt a Bajnai-kormány egykori államtitkára, az alkotmányjogász Tordai Csaba is lényegében a fenti érvekkel cáfolta közösségi oldalán a csalásról szóló konteókat.)

Hangulatkeltés helyett érdemes felidézni a múltat. Az első Orbán-kormány leváltásakor, 2002-ben a közvélemény-kutatók többsége jobboldali fölényt jósolt, de végül, rácáfolva az előrejelzésekre és a második forduló előtti fideszes tömegrendezvényekre, szűk baloldali győzelem született.

A konzervatív táborban nagy volt az értetlenség és az indulat, de a liberálisoktól megtanulhattuk a józan gondolkodás alapjait. A Fidesz akkori, a választás szabályosságára vonatkozó aggályait Kuncze Gábor SZDSZ-elnök nevetségesnek nevezte, az újraszámolás felvetését pedig úgy minősítette:

„Álságos, mert valójában a kezdeményezés nem szól másról, mint hogy elbizonytalanítsa az embereket a választások tisztaságát illetően."

A Népszava „újraszámolási komédiáról" beszélt, a baloldali pártok pedig a vereségbe beletörődni nem tudó Orbán Viktort sejtették az elégedetlenkedő csoportok mögött. A Fideszt hibáztatták, amiért felheccelte a tömegeket a választási csalás gyanújával, és óva intették a jobboldalt, hogy a parlament helyett az utcára vigye a politikát.

Jó szívvel ajánljuk megfontolásra ezeket a ma is érvényes gondolatokat a hőzöngő Gyurcsány Ferencnek és a szombati tüntetőknek.

Mindenki nyugodjon le: nem volt választási csalás!

A Bajnai-kormány jogi és közigazgatási államtitkára szerint sem.

Több mint 700 olyan szavazókör van, ahol feltűnően sok, 3 százaléknál magasabb az érvénytelen voksok száma – írta kedden a 444.hu. A Válasz.hu azonban több szakértővel is beszélt, akik egybehangzóan állítják: ez még nem alapoz meg tömeges csalásgyanút, hiszen 2002-ben ugyancsak 600 feletti, 2006-ban közel 400, 2010-ben bő 150, négy éve pedig 500-nál több ilyen körzet „adódott" a parlamenti választásokon.

Vagyis nagyságrendi kiugrásról szó sincs, ráadásul a most 3 százalék feletti érvénytelent produkáló szavazókörök összes érvénytelen voksán mindösszesen egyötödnyi listás mandátum múlt. Még egyszer: egy képviselői hely ötödrésze!

Mivel az ellenzéki pártok és a választási eredményen megdöbbenő tömegek kezdenek nagyon rápörögni a választási csalásos tematikára, figyelmükbe ajánljuk Tordai Csaba alkotmányjogász, a Bajnai-kormány jogi és közigazgatási államtitkárának normalitásra intő elemzését is, melyet az Átlátszón futó blogján és a Facebookon is közölt.

Tordai leglényegesebb megállapításai:

A szavazatszámláló bizottságokban rendszerszinten és tömegesen a lehetetlenséggel határos csalni. Ötvenezer embert kellene beavatni a csalásba, ami pedig garantálja azt, hogy a dolog kiderül.

A szavazatszámlálásról készített jegyzőkönyv informatikai feldolgozása során elvileg előfordulhat csalás, nem is kell hozzá széles körben beavatni embereket. Ami ezt valószerűtlenné teszi, hogy könnyű lebukni: a papíralapú jegyzőkönyvekkel összevethetőek az informatikai rendszerben rögzített adatok, és ha eltérés van, az kibukik menthetetlenül.

Az informatikai rendszerben rögzített szavazóköri adatok nyilvánosak, azok alapján bárki képes legenerálni az eredményt, így azzal sem igazán lehet csalni.

Tordai azt írja továbbá:

„A terjedő konteók egy része fullra alaptalan és a választási eljárás ismeretének hiányából fakad. Ilyen a 18:30-as részvételi adatok és a jelenlegi feldolgozottság szerinti 19 órási részvételi adatok közötti különbség. Mindössze annyiról van szó, hogy a 18:30-asban benne van az a kétszázezer átjelentkezéssel szavazó is, akik nem a lakóhelyükön szavaztak, de a szavazataikat csak hét végén számolják meg. Eddig nem voltunk ehhez hozzászokva, mert 17:30-as volt az utolsó publikált napközbeni részvételi jelentés.

Vannak valóban nehezen magyarázható szavazóköri jegyzőkönyvi adatok a valasztas.hu-n, ahol ellenzéki pártok listás szavazataiként rendre 0 szavazat szerepel, ami az egyéni eredményekhez képest szinte kizárt, hogy valós adat legyen. Máshol mintha felcserélődtek volna pártokra adott szavazatok az adatokban. Ezek azonban simán fakadhatnak egyszerű adminisztratív tévedésből: a kipróbált választási irodai emberek egy jelentős része átkerült a járási hivatalokhoz, és sokszor nem gyakorlott, kevésbé terhelhető emberek tolták végig az adatrögzítést. Nem jó, hogy történt ilyen, de amíg ennek a számossága tíz alatt marad, addig szervezett csalást kiáltani badarság.

Fontos ugyanakkor, hogy tisztán lásson a közvélemény. A politikai közösség eminens érdeke, hogy a választás eredménye legalább szűk formai alapon ne legyen megkérdőjelezhető. A közállapotokra nézve egy választási csalásos hamis mítosz elterjedése ugyanúgy hihetetlenül káros lenne, mint ha kiderülne utólag, hogy nem is volt meg az a kétharmad."

Tordai Csaba szerint két dolgot lehet tenni:

A papíralapú szavazatszámláló bizottsági jegyzőkönyveket összevetni az informatikai rendszerben rögzített adatokkal.

Az informatikai rendszerben rögzített adatokban olyan mintázatokat keresni, amelyek nem magyarázhatóak, és ezeket darabra kielemezni.

„Addig »újraszámolást« vagy más hasonlót követelni, amíg ez a munka nincs elvégezve, felesleges. »Újraszámolás« egyébként sem úgy lehetséges, hogy minden szavazókör minden szavazatát megint megszámolják, úgy általánosságban a kétségek miatt. Konkrét szavazókörben, konkrét probléma valószínűsítése kell ahhoz, hogy a választási eljárási jogorvoslat működni tudjon."

https://magyaridok.hu/ahelyzet/milyen-csalas-2992066/

2018. április 12. csütörtök 07:20

Pletyka a választási csalás, nem érkezett még panasz

A Bajnai-kormány államtitkára is cáfolja az összeesküvés-elméleteket

A jelenlegi eredmények szerint 2 559 192 voksot kapott a Fidesz az országos listán. Legalább ennyi ember véleményét és döntését veszik semmibe azok, akik szervezett álhírgyártást és hangulatkeltést folytatnak a vasárnapi országgyűlési választás tisztaságával kapcsolatban. A pártok szerdán megkapták a szavazókörök összesített jegyzőkönyveit, de lapzártánkig nem nyújtottak be panaszt a Nemzeti Választási Irodához.

Tegnap dél óta adták ki a már összesített szavazókörökben tizenegyezer szavazókör beszkennelt jegyzőkönyveit az azt igénylő pártoknak – közölte Listár Dániel. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) szóvivője tisztázta azt is: a választás eredménye elleni fellebbezés határideje nem járt le szerda délután négykor, mivel csak szombaton lesz végeredménye a vasárnapi voksolásnak.

Tegnap csak a választásokkal kapcsolatos egyéb eseményekkel – például a kampányszabályok megsértésével – kapcsolatos panaszok benyújtásának határideje járt le. A külképviseleteken és átjelentkezéssel szavazó választók szavazatait szombaton fogják összeszámolni, az akkor megállapított hivatalos végeredmény ellen április 17-ig lehet panasszal lehet élni.

Ide tartozó hír, hogy tegnap estig várhatóan valamennyi külképviseletről megérkeztek a szavazatokat tartalmazó urnák az NVI-be, utoljára Londonból, Manchesterből, Edinburgh-ból és Stuttgartból.

A hangulatkeltők és álhírgyártók egyszerűen nem ismerik a voksolásról szóló eljárást

A választáson csúfos kudarcot szenvedett ellenzék közben a hivatalos utat kerülve, a közösségi médiában, internetes fórumokon tüntetést szervezve próbál hangulatot kelteni, elbizonytalanítani a közvéleményt a választás törvényessége kapcsán.

Az EBESZ értékelését is figyelmen kívül hagyva Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a szavazatok újraszámlálását követeli. Korábban az LMP, az MSZP és a Jobbik is bejelentette, hogy az NVI-hez fordul. Az NVI azonban tegnap arról tájékoztatott, hogy az április 8-i országgyűlési választáson az egyes pártokkal, választási szervekkel kapcsolatban konkrét panaszt, érdemi kifogást addig még senki nem tett.

A terjedő összeesküvés-elméleteket cáfolja Tordai Csaba alkotmányjogász, a Bajnai-kormány jogi és közigazgatási államtitkára az Átlátszón. A fideszes elfogultsággal nehezen vádolható szakember leírja: „A terjedő konteók egy része fullra alaptalan és a választási eljárás ismeretének hiányából fakad." Megállapítja: a szavazatszámláló bizottságokban rendszerszinten és tömegesen a lehetetlenséggel határos csalni, mivel ötvenezer embert kellene beavatni a csalásba.

Leírja, hogy a papíralapú jegyzőkönyvekkel összevethetőek az informatikai rendszerben rögzített adatok, és ha eltérés van, az menthetetlenül kiderül. Felhívja a figyelmet arra is, hogy az informatikai rendszerben rögzített szavazóköri adatok nyilvánosak.

– A vasárnapi választás során a 10 285 szavazókör mindegyikében volt mód arra, hogy a pártok delegáltakat küldjenek a szavazatszámláló bizottságokba (szszb) – hívta fel lapunk figyelmét Mihály Mária. A Budapest 10. országgyűlési egyéni választókerület 34-es számú szavazókörének szavazatszámláló bizottsági elnöke szerint a csalást az is kizárja, hogy a választás napján a szavazatok megszámlálását követően az szszb összes tagja által jóváhagyott jegyzőkönyveket egyeztetni kellett a helyi választási irodával.

Azt is leszögezte, hogy a híresztelésekkel szemben nem tűntek el a jegyzőkönyvek, mivel a pártdelegáltak részére, az átadás-átvételt szignózva, átnyújtották az előzetes eredmény alapján a szavazóköri egyéni és pártlistás jegyzőkönyvek eredeti vagy fénymásolt példányát is, sőt fotózni is lehetett a jegyzőkönyveket.

Tegnap Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az ATV-ben azt mondta: nem utal semmi tömeges csalásra, a magyar nép mást akart, mint amit az ellenzék nyújtott.

https://magyaridok.hu/belfold/pletyka-a-valasztasi-csalas-nem-erkezett-meg-panasz-2991457/

Orbánfóbiásként ! bárki ! logikus gondolkodásra képtelenné válik.

Még én is, ezért nem vagyok az. :P

Pártfetisiszta "maradék" jobbik szimpatizánsok ébresztő, a pártvezetésben SAUL fordulás történt.

2018. április 11., szerda

Amerika neokohn vezetése = világháború kirobbantó baromállatok Az általuk kiképzett isis-es terroristák védelmében avatkoztak be eddig is Szíriában és máshol a Közel-Keleten. Mocskos gyilkosok. Még egy vietnami háború szerű usa által elvesztett proxy war, vagy... Oroszország katonai választ adhat egy Szíria ellenes amerikai agresszióra

Amerika neokohn vezetése = világháború kirobbantó baromállatok

Az általuk kiképzett isis-es terroristák védelmében avatkoztak be eddig is Szíriában és máshol a Közel-Keleten. Mocskos gyilkosok.

Még egy vietnami háború szerű usa által elvesztett proxy war, vagy...

Oroszország katonai választ adhat egy Szíria ellenes amerikai agresszióra

Oroszország szükség esetén megtenne minden politikai és katonai ellenintézkedést, ha az Amerikai Egyesült Államok megtámadná Szíriát, jelentette ki Vlagymir Shamanov, az Orosz Állami Duma honvédelmi bizottsága elnöke április 10-én, közölte a TASSZ orosz állami hírügynökség.

"A kettős mérce alkalmazásának politikája óriási mértékben megnövekedett. És itt az Egységes Oroszország Párt felelősségteljesen kijelenti, hogy ha szükséges minden politikai, diplomáciai és katonai intézkedést meg fog tenni. Egyetlen illegális lépés sem fog válaszcsapás nélkül maradni." – mondta Shamanov.

Shamanov hangsúlyozta, hogy Oroszország lehetséges válaszlépéseinek megfontoltnak és felelősségteljesnek kell lenni hozzátéve, hogy a szíriai háborúban résztvevő országok száma megnövekedett.

"A nemzetközi jogot teljesen megsértve, egy izraeli repülőgép pár hatolt be a libanoni légtérbe és csapást mért egy szomszédos szuverén országra … közvetlenül a Szíriai Fegyveres Erők egyik repülőterét támadva. Így a háborúban résztvevő országok száma emelkedett."

A továbbiakban kijelentette, hogy az állítólagos vegyi támadás a szíriai Duma városban egy abszolút provokáció:

"Ma katonai vegyivédelmi szakértők, a szíriai kormány képviselőinek jelenlétében megerősítették, hogy nem találták mérgező harcanyagok nyomát a kórházban, ahol a hamis beszámolók készültek, valamint egyetlen áldozatot sem fedeztek fel és igazoltak."

Shamanov bejelentése akkor történt meg, amikor az USA előkészületeket tesz a Szíriai Arab Köztársaság elleni katonai agresszióra, a lépés egy újabb regionális konfliktushoz vezethet vagy egy globális háború kirobbantásához.

Mostanáig nyilvánosságra került, hogy Donald Trump amerikai elnök lemondta Dél-Amerikába tervezett útját. A Fehér Ház sajtótitkára, Sarah Huckabee Sanders azt nyilatkozta, hogy az USA elnöke "az Egyesült Államokban fog maradni, hogy felügyelje a szíriai helyzetre adandó amerikai választ és figyelemmel kísérje a világban történő eseményeket."

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg (South Front)

http://orientalista.hu/oroszorszag-katonai-valaszt-adhat-egy-sziria-ellenes-amerikai-agressziora/

Aki ellenáll a globális liberális diktatúrának, az neveztetik diktátornak. Mindenhol ugyanaz a harc. Nemzeti vs globalista. A globalizáció főirányzata most a liberális. ÉS az soha sem jó a helyi érdekeknek, országoknak, nemzeteknek. Kivéve a népet, ami egyedül lakik, és szétszóratásban él-ősködik, mert az a hatalmi stratégiája. Így "elit" lehet mindenütt a törzsileg zárt klikkjeivel. Pedig csak bitorolja a valódi értéket teremtő őshonosak elől a jó lehetőségeket.

Mindenhol ugyanaz a harc. Nemzeti vs globalista. A globalizáció főirányzata most a liberális. ÉS az soha sem jó a helyi érdekeknek, országoknak, nemzeteknek.

Kivéve a népet, ami egyedül lakik, és szétszóratásban él-ősködik, mert az a hatalmi stratégiája. Így "elit" lehet mindenütt a törzsileg zárt klikkjeivel. Pedig csak bitorolja a valódi értéket teremtő őshonosak elől a jó lehetőségeket.

Jé nem írtam le a nevüket, direkt. Mert nem minden fenékig tejfel Aprajafalván. Néha sovinizmussal operál a háttérhatalom, mint pl Ukrajnában. Elvileg szélsőjobb maximálisan nacionalista militánsok, de oligarchák, IMF, kvázi nato tagsággal járó amerikabarátság, ami a liberális nagykönyvben van mindent teljesítenek a 2014 utáni új ukrán kormányok. A hatalom valódi birtokosai ott se a politikusok.

Amelyik mégis megpróbálja átvenni az irányítást, ha már egyszer rá és programjára szavaztak, az lesz folyamatosan lejáratva a libsik által. Mint Orbán,, Le Pen, a német AFD, vagy éppen a szlovák Fico. A nemzeti lengyel kormány is.

Síró kisgyerek képével, demagóg manipulatív módon kampányolni a kormány ellen, zsigeri gyűlöletre alapozva. Avaaz, vazze. :3

Migrációpárti hírlevelük is volt már több avaazéknak, lefasisztázták a Fideszt ezekben. V4 országokat is lediktatúrázták.

Aki ellenáll a globális liberális diktatúrának, az neveztetik diktátornak. Ha nincs mivel megbuktatni, akár gyilkolnak is. HA meglesz(nek) az újságíró merénylő(i) és megbízó(i) az a nemzetközi ballib alvilágban fog megtalálódni.

Szigorítana a civil szervezetek ellenőrzésén az új szlovák kormány

2018. március 30. 16:46

Új törvényt készít a civil szervezetekről, azok működésének és gazdálkodásának ellenőrzésére a Peter Pellegrini vezette új szlovák kormány - írta saját információkra hivatkozva a pozsonyi Új Szó, weboldalán megjelentetett cikkében pénteken.

A szlovákiai magyar nyelvű napilap cikkében leginkább azokra az utalásokra hivatkozik, amelyeket Bugár Béla - a hárompárti szlovák kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Most-Híd vegyes pártnak az elnöke - a portálnak adott interjúban tett. A politikus szerint "lesz egyfajta érdeklődés" a civil szervezetek finanszírozása iránt, s ez a kérdés már fél éve téma a koalíción belül.

Háttérinformációk szerint a szlovák kormánykoalíción belül már régebben igény mutatkozik arra, hogy átláthatóbbá tegyék a civil szervezetek finanszírozását, de konkrétumok eddig nem kerültek nyilvánosságra.

A Szlovákiában működő civil szervezetek között jó néhány olyan - főként külföldi hátterű - van, amelyek már hosszú évek óta erőteljes véleményformáló és érdekérvényesítő tevékenységet folytatnak Szlovákiában és nagy teret kapnak a nagyrészt külföldi tulajdonban lévő szlovákiai sajtóban.

Több szlovákiai közéleti szereplő állítja: ezen szervezetek tevékenysége, kapcsolatrendszere és becsülhető anyagi háttere jelentős eltérést mutat a kizárólag kormányzati forrásoktól és az adófelajánlásoktól függő, gyakran finanszírozási gondokkal küszködő hazai civil szervezetekétől.

Ez utóbbival kapcsolatban az új szlovák kormány kulturális minisztere - a belpolitikai válság idején a kormányból önként távozó Marek Madaricot felváltó - Lubica Lassáková a napokban azt a véleményt fogalmazta meg, hogy "a civil szektor nagyon gazdag azokhoz a forrásokhoz képest, amiket feltüntet." Lassáková - aki később a sajtóban rázúduló kritika miatt bocsánatot kért ezen kijelentéséért - azt is mondta, hogy egyes civil szervezetek "tengerentúlról érkező" forrásokkal rendelkezhetnek, s utalt arra is, hogy vannak bizonyos arra utaló jelek, hogy azokon keresztül külföldi érdekérvényesítés, "független államok politikájába való beavatkozás" zajlik.

Hasonló, de még erőteljesebb megfogalmazással élt korábban - az újságíró-gyilkosság után kialakult belpolitikai válság következtében posztjáról távozni kényszerült - Robert Fico volt kormányfő.

Fico az újságíró-gyilkosság után történteket többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részének nevezte, amelynek "forgatókönyve nem Szlovákiában íródott" és rákérdezett arra is, hogy az Amerikából hazatért vállalkozóként elnökké választott Andrej Kiska, akit tanácsadóin keresztül Soros György által támogatott szervezetekhez közelállónak tartanak, miről tárgyalt az amerikai milliárdossal tavalyi találkozóján. A volt kormányfő ezen kijelentésével azt sejtette, hogy a találkozó, és a különböző civil szerveződések által támogatott több tízezres tüntetésekkel kísért szlovák belpolitikai válság kialakulása között összefüggés lehet. Ezután néhány szlovákiai liberális lap jelezte: a jövőben nem számolnak be Fico olyan megnyilatkozásairól, amelyekben G.Sorost említi.

2018. április 10., kedd

Népgyűlölő, vidékgyűlölő ballib bűnbanda nem fogja fel még mindig. Ez az indexes földes se. Rend és biztonság mióta nemkívánatos? Gyűlölet ÉS rendpártiság így együtt említve? Ha valaki valamit nem fogad el, de és akkor se hiába erőltetik, akkor máris "gyűlöl", persze hogy a társadalom reagál az erőszakos progresszív kulturmarxista liberó nyomulásra. Ártani akarnak, ez észre van véve. Megint készül a hülyetünti, vagy akár zavargások, annyira nincs sajtószabadság hogy az összes "FÜGGETLEN" média toboroz a liberális rendetlenkedésre, ahogy eddig is mindig. De csak 2010 óta. Előtte "csövesek, csőcselék, Kossuth térre hugyozók, nácik, fogatlanok, mélymagyarok" stb. volt bárki, aki tüntetett az akkori szoclibkormányok ellen.

Népgyűlölő, vidékgyűlölő ballib bűnbanda nem fogja fel még mindig.

Ez az indexes földes se. Rend és biztonság mióta nemkívánatos? Gyűlölet ÉS rendpártiság így együtt említve? Ha valaki valamit nem fogad el, de és akkor se hiába erőltetik, akkor máris "gyűlöl", persze hogy a társadalom reagál az erőszakos progresszív kulturmarxista liberó nyomulásra. Ártani akarnak, ez észre van véve.

Libsik, sokkal jobban gyűlölnek a maguk hülyeségén kívül álló mindenki mást, főleg aki meglátja valódi motivációitokat. ÉS az nem a nép boldogítása, hanem a rombolás, élősködés, egyéb szubverzió.

Hogy melyik belpesti kerületekben kik laknak, azt vagy a népszámlálás adataiból vagy tapasztalatból tudhatjuk, vannak jellemző ballib, régen is szdsz szavazó kerületek. Törzsi érdek alapon támogatnak az egész országnak kártékony politikai erőket, ami undorító. Nem részei a magyar társadalomnak, ugyan milyen jogon háborognak hogy a magyarok is a saját érdekeiket képviselik, azokért állnak ki. Földes.

Megint készül a hülyetünti, vagy akár zavargások, annyira nincs sajtószabadság hogy az összes "FÜGGETLEN" média toboroz a liberális rendetlenkedésre, ahogy eddig is mindig. De csak 2010 óta. Előtte "csövesek, csőcselék, Kossuth térre hugyozók, nácik, fogatlanok, mélymagyarok" stb. volt bárki, aki tüntetett az akkori szoclibkormányok ellen.

Tényleg független közlő felület, olyasmi lehet egy blog, instagram, vlog, akármi. Ha már insta, nem ám fizetett PR cikkek és hirdetések, a képeken meg termékelhelyezések és szolgáltatások igénybevétele közben szelfizgetve. Az mind reklám. :)

Ha reklámmentes, és nem származik belőle a készítőinek egyéb anyagi előnye. Akkor is van véleményük, ami feltehetően egybeesik személyes és csoport érdekeikkel. Nincs ember aki mindent ugyanúgy helyesel. Ilyen alapon mindenki mindenki ellen világ lenne persze. Ezért nem kéne tagadni a nemzet létét a libsiknek.

Nemzetegyesítő Ideológia azért hasznos, mert nem veszünk el részletkérdésekben, és pl megértjük, a keresztény civilizáció kifejezés nem a vallást jelenti hanem attól egy pár körrel szélesebb meghatározó halmaz, amire épül az európai hagyomány. Olyan elavult 20. századi dolog hagyományellenesnek lenni :3 és a "mindenki mindenki ellen" nihilizmussal megsemmisíteni a normál mindennapi életlehetőségeink és létbiztonságunk kereteit

"Amerikai mintát" akarnak, forradalmat hirdetnek a civilek

Tényleg egyesülni tud az ellenzék ezzel az üzenettel, hogy egy idegen ország mintájára alakítsuk át az országot?

Kormányellenes tüntetés szerveződik a választások utáni első hétvégén, Budapesten, a választási eredményekkel elégedetlenség miatt – írja a Mérce.hu. A tüntetést valamennyi liberális sajtóorgánum reklámozza.

Az Index,hu által is népszerűsített megmozdulás egy szervezője Facebook-bejegyzésében egyértelműen kijelentette; azt akarják, hogy Magyarországon a kormány amerikai mintára működjön, és ennek érdekében forradalmat akarnak kezdeni.

"Generációnkban két lehetőség áll a fiatalok előtt: Kivándorlás, vagy Forradalom. Mi választottunk!" – áll a közleményben.

A Facebook-bejegyzésben továbbá az áll, hogy amerikai mintára formált magyar alkotmányt akarnak, melyben benne foglaltatna, hogy – a választói akarattal szemben – két parlamenti ciklusnál tovább senki ne lehessen miniszterelnök.

"A 2/3-os törvényeket el kell vetni, és amerikai mintára két ciklusnál tovább senki sem gyakorolhatja a hatalmat" – írták.

A tüntetés szervezői szerint ez a választás "a keleti orientációról, az illiberális állam végső simításairól döntött", ehelyett kellene inkább amerikai mintára átalakítani az országot.

(Mindeközben Angela Merkel, aki már negyedik alkalommal tölt be kancellári posztot az Európai Unió mintaországában, gratulált Orbán Viktor újraválasztásához.)

http://www.hidfo.ru/2018/04/amerikai-mintat-akarnak-forradalmat-hirdettek/

A tüntetés szervezésében természetesen álcivil szervezetek is résztvesznek, például a (kettős) mérce blogos deviánsvédő társaság.

"1. A jövőnkről nekünk kell meghozni a döntést, nem pedig egy egyenlőtlen választási rendszernek. Ilyen helyzetben a tömeg a mi válaszunk."

Már megtörtént, ezek a nyegle libernyák fizetett soros - tüntetők is szavazhattak. De minek. Úgyse magyarok.

"2. A gyűlöletkampány és uszítás helyett érdemi diskurzust akarunk folytatni."

Nem valóságtagadó, országvesztő, értéktagadó liberális közbeszéd, hanem a valóságról közérthetően = "gyűlölet". Különben se ér semmit, már ismerjük, hallottuk ezerszer, a liberál hálózatos propagandisták nem párbeszédet akarnak, hanem diktátumot. Ők kinyilatkoztatnak, mindenki másnak meg kuss.

Tényektől független elméleti okoskodás amit folytatnak azek a körök, a tudományos szocializmus nevű működésképtelen baromságra emlékezteti az idősebbeket, akik még tanulták azt, mert egyetemen kellett. Ahogy most a neolib baromságokat, pl. milton 'kentucky' friedmant. :3

"3. Független országnak független sajtóra van szüksége. A digitális korban a média a legnagyobb ütőkártya a hatalom kezében, bojkottáljuk a propagandamédiát."

A sajtószabadság tulajdonosi kérdés. A tulajdonos mellett a reklámozók is beleszólnak, mit politizálhat egy médiafelület. A nyugati multi cégek multikulti és liberális irányban elfogultak, tehát valóban nincs teljeskörű szólásszabadság. Ákos és a telekom. A google genderterrorja. A munkahelyi politizálás tilalma az alkalmazottnak a munkahely politikai irányelveinek feltétlen elfogadását jelenti. Liberális helyeken legalábbis így szokás.

+ tele a net ballib szennyoldallal, hazug és hamis videókkal, 22 éves belpesti született ballib felsőközépék lánya a kávéfőzővel amit nem vehet meg. Efféle kamusztorikkal, demagóg és nemigaz rémtörténetekkel. Itt mindenki éhező már, és romok meg nyomor van csak. Ordas hazugságok, kitalált történetek, mindenhonnét összefércelt képek.

https://badog.blogstar.hu/2018/04/10/ezek-ilyenek-/50995/

4. Generációnkban két lehetőség áll a fiatalok előtt: Kivándorlás, vagy Forradalom. Mi választottunk!

Mi választottunk, ha ti rendetlenkedtek, arra megvan a módi, alkotmányos rend erőszakos megdöntése stb. libtardok az igazi csőcselék.

Természetesen ez is hazugság, a bajorországi magyarok bizony fideszesek, illetve már megint a libsi kettősbeszéd, mégis csak jó a határon kívüli magyar szavazat ha azt a ballibre adják?!

https://www.br.de/nachrichten/bayerische-ungarn-vor-der-wahl-100.html

Ismerjük, "Aki nem itt él ne szavazzon" azok se itt élnek igazán, akik szabadkőműves módszer szerint kiépített hálózatok, brancsok tagjaként az egész társadalom ellen működnek.

"5. Ne hagyjuk, hogy a mindenkori hatalom és a jelenlegi kormány fogalma összemosódjon. A 2/3-os törvényeket el kell vetni, és amerikai mintára két ciklusnál tovább senki sem gyakorolhatja a hatalmat."

Hogy igazi bolsevik módra a társadalmi felhatalmazás nélküli liberális élcsapat kormányozgasson, nemzetközi liberálsi hálózatos megrendelésre, a magyar nép kárára.

"6. Fiatalok nélkül nincs ország, nincs jövő."

Közhely, és nemigaz. Magyar fiatalok nem libsik. Onnan lehet felismerni őket, hogy nem hasonlítanak Der Stürmer karikatúrákra. ;)

Sokkal kevesebben mentek el eu-s országokba vendégdolgozni, mint ha 2010-től idáig valamilyen neoliberális, vadkapitalista, államtalanító politikai erő uralkodott volna.

"7. Ez a választás nem csupán 4 évről szólt, ez a választás a keleti orientációról, az illiberális állam végső simításairól döntött."

Nyugati nagytőke gyarmata lenni örökre, vagy nemzeti mozgásteret nyerni. Nyugati rendelésre háborúzni Oroszország ellen. Mióta nemzeti érdek golyófogónak, ütközőzónának, az usa vazallusának lenni. Annak nincsenek barátai, csak érdekei. Hát mi se legyünk usa barátok.

Csicskásnak a hatalomváltás utáni liberális helytartóságba, kápónak ellenünk : "diáktüntetések", ősi libsi fogás, világszerte. Semmi közük a fiatalok érdekeihez. Megszorításpártiakat akarnak hatalomra segíteni törvénytelen módon, na úgy tényleg nem lenne jövő, már jelen se nagyon.

Nagy Dóra: Amikor a fagyi visszanyal

– 2018.04.11. 03:14 –

„Csaltatok, szavazatot vettetek, újraszámlálást most, radírozható tollakat használtatok, az emberek sötétek (főleg a vidékiek), és mindenkit megfélemlítettetek, ezért nyertetek." Ez és ezekhez hasonló gondolatok olvashatóak a toleráns és a demokráciát legalábbis szóban tisztelők közösségi oldalain, burkoltan vagy nyíltabban hallhatók a csalódott ellenzékiek nyilatkozataikor, valamint láthatjuk ezeket a „független" híroldalak cikkeinek kommentjeinél. Igen, nyilván csak ez lehet a teljes megsemmisülés magyarázata. Sőt, békaemberekkel is beszélgettünk a víz alatt, idehívtuk Merlint, hogy egy mozdulattal változtassa át a kormányváltó hangulatot ellenzékváltóra, és megbűvöltük az ellenzéki pártokat, hogy a kampány és az elmúlt évek alatt bemutassák ezt a minden észt és nemzeti érdeket nélkülöző ámokfutást, amit ők valamiért programnak hívnak.

Azt is jól tudjuk, hogy demokráciához csak a budapestiek (ott is csak a megfelelő kerületek) és néhány esetben a nagyobb városokban élők (de csak a balliberálisokat választó körzetek) értenek. Ők a műveltek, a tanultak, a liberalizmus élharcosai, a tudás szent gráljának hordozói, akik viselik a tévedhetetlenséggel és örök érvényű tudással járó terheket és következményeket, amelyeket a sötét vidékiek döntései miatt kell elszenvedniük. Igen, igazuk van, csak az ellenzékieknek lehet nagyobb tömegeket elvinni szavazni, és csak ők kaphatnak erős legitimitást. Mi kérünk elnézést, mert ellent mertünk mondani annak, amit ők gondolnak.

Látjuk, hogy ők azok, akik mindent elfogadnak, persze csak addig, amíg az a minden úgy alakul, ahogy liberálisaink gondolják. Ha már más a helyzet, akkor egyből változtatnak a megítélésükön, véleményükön. Éppen ezért míg napközben örömmámorban úsztak, este már egyből nem nyert az ország, máris nem ünneplik a demokráciát, és egyből nem örülnek a közel hetvenszázalékos részvételnek, amit addig ujjongva éltettek. Egyből elárasztanak mindent a „nekünk nem sikerülhetett, mert ilyen a választási rendszer", a „minket mindenki bánt, senki nem ért meg", és „Magyarországon hatalmas baj van, mert az emberek agyát átmosták" frázisokkal. Bezzeg ők jobban tudják, sőt mindenkinél jobban tudnak mindent, éppen ezért rájuk kellett volna hallgatni, nem pedig szabad akaratból dönteni. Hiszen ki hallott már olyat, hogy demokráciában szabad akaratból döntenek az emberek?! Ezt a döntésüket pedig hogy merészelik a szavazófülkékben meghozni ahelyett, hogy internetes felületeken sivalkodnának!

Nos kedves bezzegliberálisok és ellenzékiek, demokráciában bizony az szokott lenni, hogy a többség dönt. Ez már csak ilyen, és itt bizony nem lehet tiltani vagy törölni azt, akinek nem tetszik a világképe. Demokráciában ugyanis el szoktuk fogadni azt a tényt, hogy másoknak is lehet véleményük, ami nem feltétlen egyezik a miénkkel. Bár az is igaz, hogy ti már egy ideje az általatok épített véleménydiktatúra szerint éltek, szóval lehet, ezért olyan meglepő számotokra a végeredmény. Mint ahogyan az is problémát okoz, hogy választások után elgondolkodjatok egy percre, és levonjátok a következtetéseket. Azokat a következtetéseket, amelyeket most már három választás óta nem sikerült levonnotok. Tény ugyanis, hogy a kormánypártok nem egyedül nyertek kétharmaddal, hanem az ellenzék segített nekik ebben.

Igaza volt a Jobbiknak, amikor azt mondta, hogy ők nagyon sok embert mozgósítottak. Csak azt nem tették hozzá, hogy az elbaltázott balra sodródásuk következtében, akiket pluszban elvittek, azok a Fidesz–KDNP-re szavaztak. Vona Gábor ezt az eredményt akkor is elérte volna, ha otthon ül a kertben, és malmozik a kampány ideje alatt. Az tisztességesebb lett volna, mert akkor legalább nem árulta volna el a sajátjait. Az MSZP–P a nagy kormányváltás közepette sikeresen harmadik helyre váltotta magát. Karácsony Gergely tényleg kitűnő választás volt miniszterelnök-jelöltnek, hiszen hozzátette, amit tőle elvártak, vagyis az egy százalékot. Örülhet annak, hogy egy vágya azért teljesült, és Áder János köztársasági elnök valóban a legtöbb szavazatot kapott pártot fogja felkérni kormányalakításra, amelynek kiléte csak Karácsony számára lett meglepetés. A DK is „sikert" könyvelhet el magának, hiszen kígyózó elnökük és az uszító, nemzetellenes kampányuk nélkül nem ment volna el ennyi határon túli magyar és jobboldali választópolgár szavazni. Ezt a hajlandóságot erősítette a magát már kormányváltó orákulumnak tartó Márki-Zay Péter is, amikor megmutatta, mivel jár az, ha biztosra veszünk egy választást, és nem megyünk el szavazni. Mellettük az LMP is büszke lehet, hiszen négy év alatt egy százalékkal növelte a táborát. A Momentum pedig örülhet, hogy tagjai továbbra is felmentést kaptak a munka alól, és most már állami támogatásból, az adófizetők pénzén randalírozhatnak tovább festékszórókkal az utcákon. Ha pedig majd felelősségre vonják őket emiatt, akkor sikíthatják, hogy „segítség, elnyomnak minket." Eredmények kipipálva. Ha az volt ezeknek a pártoknak a célja, hogy ismét négy évig melegedjenek az Országházban és felvegyék az állami támogatást, közben ne csináljanak semmi hasznosat, akkor örömmel jelentem: ez sikerült. Nyilván csalódottak, mert úgy tudták, a magas részvétel csak nekik kedvezhet, hiszen csak mögöttük állhatnak tömegek. A saját közösségi oldalaikon ez biztos igaz is.

Nem tudom, hogy a nagy lemondások közepette sikerül-e végre levonni a következtetéseket, belátni, hogy a bizonyítékok és érvek nélküli, gyűlöletre épülő vagdalkozásnak, mások hibáztatásának, önmaguk folyamatos felmentésének semmi értelme, mint ahogyan annak sem, hogy nem veszik figyelembe a nemzeti karaktert, érdeket, akaratot és a tényeket. Hála az eddigi tevékenységüknek, ismét kaptak négy évet a tanulságok levonására, bár erre eddig nyolc év sem volt elég számukra. Talán ezúttal sikerrel járnak.

http://magyarhirlap.hu/cikk/115325/Amikor_a_fagyi_visszanyal

Hibrid háború

"A pszichológiai műveletek a média/információs beavatkozás formájában domináns műveleti és stratégiai fegyverré váltak. Az elsődleges cél az ellenség lakossági támogatásának átállítása. A televíziós hírek erősebb műveleti fegyverré váltak, mint a páncélos hadosztályok."

A XXI. században a hadviselés jellege alapjaiban megváltozott. A nagyhatalmak közti összeütközés nem közvetlen formában, hanem indirekt módszerek alkalmazásával, közvetítőkön keresztül zajlik. A civil szféra egészséges működése és a katonai műveletek közt eddig élesen látható határvonal elmosódott, az ellenséges kormányok megdöntését nem hivatásos katonák, hanem külföldről irányított civil szervezetek és pártok végzik el.

Andrej Koribko politikai elemző, újságíró, és az Oroszországi Népek Barátsága Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének geopolitikai szakértője. Az orosz szakértő tanulmánya (magyar nyelven is IDE

http://www.hidfo.ru/wp-content/uploads/2016/11/Koribko-Hibrid-háborúk.pdf

kattintva ingyenesen letölthető) lépésről lépésre bemutatja azt a hibrid háborús stratégiát, ami az Amerikai Egyesült Államok és nyugati szövetségei által világszerte alkalmazott módszer a vazallus szerepet el nem fogadó kormányok megdöntésére.

A tanulmányban foglaltak megértése által az olvasó képessé válik arra, hogy tüntetések, felvonulások vagy utcai harcok láttán bizonyos indikátorok mentén magabiztosan meg tudja állapítani, hogy az adott történés idegen országok érdekérvényesítéseként és hibrid háborús stratégia részeként történik-e, vagy természetes politikai folyamat.