Ez van, ha a nőket a liberálisok világa, médiája, divatja, és oktatása "toleránssá" neveli.
Akkor is leírom ha nem polkorrekt észrevenni : a nőkön keresztül akarják a fehér civilizáció biológiai alapjait tönkretenni. Azért rájuk irányul elsősorban a fajkeverő "kakaó" propaganda.
Az öntudatos és önálló gondolkodó, akire mindez nem hatott.
Etnomazochista, sztahanovista túlteljesítő libsizmus.
És áldozattá válás. :(
Pedig minden élőlény védi a saját fajtáját, ez normális.
Előtte... utána
Sanni Ovaska finn baloldali aktivista harcolt a rasszizmus ellen, támogatta a nyitott kapus bevándorlást, és büszkén pózolt palesztin barátja mellett. Ezt hétfő óta nehezebben tudja megtenni, mert barátja egy szakítási kísérlet után haemeenlinnai otthonában lefejezte.
https://www.vastarinta.com/monikulttuurinen-murha-hameenlinnassa/
Pedig... akik terjesztik a fajkeveredés propagandát, azok maguk totálisan intoleránsak !!!!
„A zsidók láthatóan a Föld legintoleránsabb néptörzse volt és az ma is, ha mégoly vastagon be is vonják magukat az ellenkezőjére utaló külső mázzal. Nemcsak vallásukban azok, hanem minden vonatkozásban. Ha türelemről beszélnek, úgy alapjában véve csak magukat a szemtelenségükkel akarják türelemben tudni. (...) Annak számára, aki közelebbről ismeri a zsidó fajt és annak történetét, alig van tátongóbb ellentmondás, mint egy zsidó, aki az általános toleranciát emlegeti. Az általa követelt tolerancia végeredményben nem más, mint a zsidó törzs intoleranciára való szabadsága." - Eugen Dühring
Fehér nők, ti meg arabozás - négerezés helyett inkább hagyjátok magatokat fehér férfiak által "megmenteni". :P
2020. február 10., hétfő
Arab lefejezte a nőt :( Ez van, ha a nőket a liberálisok világa, médiája, divatja, és oktatása "toleránssá" neveli. nőkön keresztül akarják a fehér civilizáció biológiai alapjait tönkretenni. Azért rájuk irányul elsősorban a fajkeverő "kakaó" propaganda. Etnomazochista, sztahanovista túlteljesítő libsizmus. És áldozattá válás. :(
2020. február 8., szombat
Natkányok lázadása és nonat - Az utóbbi hónapok egyik legnagyobb virtuális ellenállását hirdette meg a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus szövetsége), mely lázba hozta az országot. Vegyes nyelvű (angol és magyar) mondatot mutató NAT-ellenes fényképek sokaságát szeretnének közösségi oldalukon látni, így mutatva meg elégedetlenségüket a szakmai életüket befolyásoló döntés ellen. Hol van a magyar nyelv iránti alázat? Érdekes módon nem az őket érő elharapódzó erőszak ellen tiltakoznak, vagy az erkölcsi, anyagi megbecsülésükért állnak ki, hanem bizonyos emberek művei tananyagba való beemelése, kivétele váltotta ki nemtetszésüket. Mi állhat e mögött, talán a kényelmesség? Az újtól való félelem, nehogy a nebuló többet tudjon Wass Albertől és műveiről, mint a tananyagot oktató? Miben volt más a korábbi alaptanterv?
Nonat azaz NATkánylázadás https://kuruc.info/r/20/208075/
Előszó:
„Felnőttünk odahaza egy civilizált társadalmi rend keretein belül, melynek megvoltak ugyan a maga bűnei (mint minden társadalmi rendnek, amit az ember évezredek során kiagyalt), azonban adott lábunk alá egy szilárd padozatot, melyen kétlábú emberhez méltóan, egyenes derékkal állni tudunk. Ez a padozat a törvény, az erkölcs, a jog és a magántulajdon deszkáiból tevődött össze, nyugati minta szerint, sok-sok nemzedékkel születésünk előtt. Reá születtünk, s úgy nőttünk fel rajta, mint aki odahaza van."
Wass Albert gondolata ez, akit többek között az ideológiailag kevésbé képzett pedagógusok hol nácinak, hol fasisztának, esetleg hungaristának tartanak. Istennek hála, annyira mélyre nem süllyedtek, hogy kommunistának neveznék. Mi lenne, ha tiltakozás helyett – félretéve politikai meggyőződésüket, korlátok és előítéletek nélkül gondolkozva- megismernék az általuk nem kedvelt író életútját, írásainak szellemiségét? Talán megszabadulnának az ördögtől…
Jelenleg a szomszédos országok összetartásban, nemzeti összefogásban előttünk járnak, és pártállástól függetlenül ott rúgnak a magyarságba, ahol tudnak. A XX. századot elvesztettük ellenük, de a XXI. századot megnyerhetjük, amennyiben kellő lelki erő áll rendelkezésünkre, ehhez nyújthat segítséget a megújult NAT, mely előírja eddig nem tanított írók bemutatását.
Az utóbbi hónapok egyik legnagyobb virtuális ellenállását hirdette meg a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus szövetsége), mely lázba hozta az országot. Vegyes nyelvű (angol és magyar) mondatot mutató NAT-ellenes fényképek sokaságát szeretnének közösségi oldalukon látni, így mutatva meg elégedetlenségüket a szakmai életüket befolyásoló döntés ellen. Hol van a magyar nyelv iránti alázat? Érdekes módon nem az őket érő elharapódzó erőszak ellen tiltakoznak, vagy az erkölcsi, anyagi megbecsülésükért állnak ki, hanem bizonyos emberek művei tananyagba való beemelése, kivétele váltotta ki nemtetszésüket. Mi állhat e mögött, talán a kényelmesség? Az újtól való félelem, nehogy a nebuló többet tudjon Wass Albertől és műveiről, mint a tananyagot oktató? Miben volt más a korábbi alaptanterv?
Lehetnénk cinikusak, mint Kóka János - akit a „szabadság és a szolidaritás pártja" (SZDSZ) delegált miniszternek -, aki a liberalizmus szégyenére ekképpen vélekedett: "nem kérdezzük meg a békákat, amikor lecsapoljuk a mocsarat". Legyinthetnénk rá, hiszen közvetlenül nem érint bennünket, ez a pedagógusok, illetve a törvényt kidolgozó, jóváhagyó szakemberek dolga. Mégsem mehetünk el szó nélkül e figyelemfelkeltő akció mellett, mert itt többről van szó, azaz egy magyar írót fasisztáznak, náciznak, hungaristáznak le visszaélve a szólás- és véleményszabadság jogával. Azt az írót, akinek művei által betekintést nyerhettünk az erdélyi, amerikai hétköznapokba. Az fáj(hat) nekik, hogy nem az ő szellemi világukat mutatja meg, hanem a magyar emberek számára ad lelki útravalót, hogyan legyenek ismét büszkék magyarságukra, hogyan találják meg az Istenhez vezető utat.
Mielőtt jobban belemerülnék gondolatmenetem kifejtésébe, köszönettel tartozunk a tiltakozáshullám elindításáért. Annyit hallottuk, olvastuk, hogy Orbán Viktor diktatúrát épít, az ország egy rezsimben szenved, hogy aki nem nyitott szemmel jár, talán el is hitte a nyilvánvaló hazugságot. Lehetne-e egy diktatúrában következmények nélkül a törvényesen megválasztott kormány ellen tüntetni? Választ mindannyian tudjuk, elképzelhetetlen. Senkire nem hozott a TEK csengőfrászt, közösségi oldaluk továbbra is elérhető (ellentétben sok hazafiéval - a szerk.), szóval nagy szívességet tettek hazánk nemzetközi, kedvező megítélésnek.
Persze nem szakadt volna le az ég, ha a kormány a pedagógusok érdekképviseletét, munkaadóját bevonva hozta volna meg döntését. Ugyanakkor meg kell teremteni az egészséges nemzettudatú állampolgárok oktatásának lehetőségét, ehhez elengedhetetlen olyan magyar írók, költők műveit bemutatni, tanítani, melyből a fejlődő lélek a mondanivalót megismerve, erkölcsileg megerősödve vág a mindennapi küzdelmek leküzdéséhez. Láthatjuk, láthattuk, mekkora gondot okoz(hat) a nemzeti oktatás hiánya. Gondolok a szárnyaszegett Sólyom magyar-szlovák határról visszafordulására, vagy a Medgyessy-Nastase-találkozóra, ahol Erdély, Bánság és Kelet-Magyarország egy részének (Részek) törvénytelen elszakítását a magyar miniszterelnök pezsgővel ünnepelte. Ki tudja azt elképzelni, hogy Bukarestben akármelyik román miniszterelnök – akik úgy váltják egymást, mint más ember az alsónadrágját - a második bécsi döntés tiszteletére állófogadást rendez?
Szóvá teszik egyesek, hogy sem Kertész, sem Esterházy még szóba sem kerül a tantervben. Olvassunk tőlük:
„Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak", illetve „Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre!"
Kártékony hatásukat a magyar ifjúságra már nem tudják többé kifejteni, hiszen alulról szagolják az ibolyát. Könyveiket, írásaikat nem kell máglyára vetni, tanuljon belőle a jövő nemzedéke, hogyan lehetett a jogukkal ily aljasan visszaélni. Taníthatják őket bármely országban, de Magyarországon nincs helye magyargyalázó emberek műveinek, mert a nemzeti identitás megőrzése, ápolása mindannyiunk feladata. Aki a magyarság ellen vét, tudását Magyarország gyengítésére használja fel, ne panaszkodjon, ha indexre kerül. Aki Wass Albertet negatív színben tünteti fel, az a román politika malmára hajtja a vizet, leegyszerűsítve ezt hazaárulásnak nevezhetjük. Döntse el mindenki, akar-e ennek az országnak jó állampolgára lenni, vagy sem. Ha igen, akkor cselekedjen ennek megfelelően és ne hozzon szégyent Magyarországra!
Gerd Wiesler (A szerző olvasónk)
Kapcsolódó: Élesedő frontvonalak
Élesedő frontvonalak https://kuruc.info/r/7/208023/
Még csak február van, de hevesen dúlnak a harcok mind az emlékezetpolitika, mind pedig az oktatás és kultúra háza táján. A frontvonalak, akárcsak egy szó szerinti háború esetén, jól kivehetőek, a magyar nemzet ellenségei pedig egyre inkább láthatóvá válnak, ahogy egyre mélyebben ásunk lefelé a pöcegödörben. Úgy látszik, ők is egyre nagyobb előszeretettel másznak ki lövészárkaikból, de természetesen nem azért, amiért azt a naiv Vona Gábor szerette volna. A Jobbikkal ellentétben nem kiherélték magukat és betemették árkaikat, hanem épp ellenkezőleg: mélyítették, kiszélesítették és újakat hoztak létre, ahonnan kedvezőbben lehet tüzelni a másik félre. De aki egy állásról tüzet nyit, az egyszersmind fel is fedi magát, hogy ott rejtőzik. Mi pedig szeretjük azt, ha az ellenség látható.
Éppen ezért különösebb problémát én nem láttam Niedermüller állásfoglalásában. Mindenki azt adja, ami a lényege. Legalább őszinte volt. Az persze más kérdés, hogy én ellentétes oldalon harcolok, de a „coming outja" legalább azt tükrözte, amilyen valójában a DK. Nem maszatolt, nem kért bocsánatot vagy kezdett magyarázkodásba csak azért, mert „kiakadtak" miatta vagy tüntetnek ellene vagy hogy nehogy szavazatokat veszítsen (jusson eszünkbe, mit művelt Pokorni inverzben). Magyarul a valódi jobboldalnak is legalább ennyire agresszíven kellene kommunikálnia az ideológiáját, és nem „a keresztény ember természetesen demokrata" kijelentésekkel bombázni, vagy gyerekes „nem akarunk rasszista polgármestert" táblákkal rohangálni. Persze a maga módján a DK is álszent, hiszen ha én mondanék hasonlókat egy-egy ideológiára, vagy ne adj' Isten bármilyen csoportra, akkor ők ajvékolnának a leghangosabban. Pedig ha az „egyiket" lehet, akkor lehessen a „másikat" is.
A NAT esetében – hacsak egy pillanatra is – de láthatóvá vált, kik is mérgezik „tanítás" címszóval az ifjú magyar lelkeket. Természetesen saját vidéki kollégáik rendszeres, cigányok által való terrorizálása https://kuruc.info/r/2/207995/ nem jelent problémát.
Elég volt csak egy egészen kicsit megzavarni az állóvizet (nekem még bőven lett volna javaslatom, hogy Wass és Herczeg mellé kiket lehetne oktatni) és máris egy emberként hördültek fel a kettős mércét alkalmazó liberális oktatók. https://kuruc.info/r/2/207940/
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének és a Magyartanárok Egyesületének (hogy miért szükséges egy oktatással foglalkozó szakszervezet nevébe beletuszkolni a „demokratikus" jelzőt, az egy rejtélyes, de nagyon is beszédes dolog) tanárnak nevezett egyénei rögtön neki is estek a gaz „náciknak", és közölték, hogy „nem tanítanak fasiszta írót". Mondjuk, nem hinném, hogy egy fasiszta író ezektől az emberektől szeretne bármit is tanulni, de mindegy… Félretéve a viccet, sokat elmond erről a szakszervezetről, hogy mi az, ami eléri a liberális kis ingerküszöbüket. Erre az ember tényleg csak a gusztustalan jelzőt használhatja és innen is részvétem minden olyan fiatalnak, akiket efféle balliberális véleményterroristák oktatnak bármilyen tantárgyra is.
A Történelemtanárok Egylete (TTE) https://kuruc.info/r/2/142767 nem lehet ismeretlen fogalom régebbi olvasóink számára. A szélsőliberális tömörülés valahogy mindig csak akkor kerül elő – az előző szervezetekhez hasonlóan – ha jó alkalom nyílik a magyarság, a magyar kultúra mocskolására. Ezúttal azzal van problémájuk, hogy a törökök ellen harcoló magyar katonákat automatikusan hősöknek kell emlegetni, „megfosztva attól a szabadságtól a diákot, hogy ő maga jusson el egy megfelelő következtetésre". Amúgy gondoltátok volna? A TTE „elnök ura", Miklósi László tagja volt az „első hivatalos Izraelbe utazó pedagógus küldöttségnek", illetőleg 1997-ben elvégzett egy 120 órás holokauszttal foglalkozó továbbképzést is. 1995 és 1998 között tagja volt a Soros Alapítvány Társadalomismeret szakkuratóriumának, s láss csodát, tagja még a Holokauszt-emléknap Bizottságnak (2000 óta), valamint a Holokauszt Közalapítvány oktatási tanácsadó testületének 2006 óta. Ezen kívül még egy sor, az oktatás és kultúra szempontjából befolyásos szervezetben, pozícióban tevékenykedik, dacára a „fasiszta Orbán-kormány uralmának".
A magam részéről üdvözlöm, hogy az alsó közepes módon tehetségtelen Imre Kertész végre kikerült a NAT-ból, valamint azt is, hogy Wass Albert-, Nyírő Gyula József- https://kuruc.info/r/6/207979/ és Herczeg Ferenc-műveket is forgatni fognak a diákok. Reméljük, hogy innen egyenes út vezet oda, hogy megismerkedjenek Wass Patkányok honfoglalása című művével. Tanulságos és aktuális olvasmány, az író legjobb műve. A magam részéről még egy Dövényi Nagy Lajost szívesen látnék a repertoárban, de ne legyünk telhetetlenek, ez is hatalmas előrelépés!
Végül pedig egy üzenet Miklósi László tanár úrnak! Ha jól olvasom, az életrajzából kiderül, hogy Ön igen jártas a holokauszt témakörében. Nem tartaná jó ötletnek a tanár úr, hogy eltöröljük végre a „holokauszt tagadását büntető törvényt", hogy meghagyjuk mindenkinek a „szabadságot" a róla való véleménnyel kapcsolatban? A magyar vitézekkel kapcsolatos logika alapján ez esetben nem áldozatként lennének beállítva az érintettek, hanem „meghagynánk mindenkinek a lehetőséget, hogy szabad akaratából jusson el egy megfelelő következtetésre". Őszintén remélem, hogy ahogyan a magyar vitézekkel kapcsolatban, itt is támogatandónak tartja az ötletet!
pár komment e cikkek alól :
"Az Anti "Magyar történelemtanárok egyesületének és a szintén magyarellenes "Magyar irodalomtanárok egyesületének" összes oszlopos tagja ballibZSIDÓ, mily meglepő. xD
Már minden érték számukra, ami ellenségünk, ami árt nekünk.
De ja. Nem is kell hogy ilyenek tanítsanak, egyáltalán bármit. Úgyis érdemes lesz újranyitni néhány bányát..."
"A libsi sajtó őket szokta idézni, és úgy szokott fogalmazni, hogy "a magyartanárok" meg "a történelemtanárok" szerint így meg úgy, mintha ők lennének a 2500 magyartanár több mint 50%-a. Kisajátítanak mindent."
"Igazából, amikor egy se ázsiai se európai eredetű kultúraromboló honképtelen sehonnai bitang faj beszél európai értékekről, demokráciáról és toleranciáról, amikor ők talmudjuk szerint nem tekintenek embernek senkit saját törzsükön kívül. Csak mint nemzetközi bűnszövetkezet képesek létezni, ezt tanulták és tökéletesítették a történelem során.
Amikor mégse jött be a megélhetési hatalomszerzés, csalás - szervezés, mint a cári Oroszországban, akkor nyomorogtak, mert a maguk erejéből és tehetségéből valósan annyira voltak képesek. Mítosz a zsidó tehetség, csak gátlástalanok. Nemhogy nem veszik mások érdekeit figyelembe, még tudatosan ártani akarnak mindenkinek aki nem ők, hogy annyival is előnyben legyenek - ilyen beteg, kártékony, rosszindulatú társaság voltak mindig is."
"Gyűlölnek ezek mindent és mindenkit a mi európai - ázsiai fehér civliizációnkban.
Ártanak is nekünk, ahol tudnak.
De olyan módszeresen és tervszerűen, ahogy azt mi el se tudjuk képzelni.
A közösségellenesség foka a kártétel mértékén mérendő, szélsőség az ami közösségellenes, tehát a legszélsőségesebbek éppen maguk a zsidók."
"Hungarian deep state - ezekre a körökre mondta többek között Raffay úr is, hogy talán ha egy konzervatív ember lenne köztük legalább mutatótba. Ilyenkor lehet megérteni, hogy mennyire nem volt rendszerváltás, csak módszerváltás. Minden ilyen ötletelő, ilyen-olyan háttérbefolyásoló, "tanácsadó" mocskos gittegylet fajzsidókkal van teletömve. Ezeket már régen mind fel kellett volna számolni. Új testületeket kelett volna létrehozni, ezeket meg egyszerűen ignorálni és megvonni mindenféle támogatást, mert igen szépen fejik az államkasszát. Aztán ha majd odébbállnak, amikor éppen készülnek éhendögleni. Ők is előszeretettel alkalmaztak ennél sokkal aljadékabb módszereket a mocskos kommunizmusukban, ami ezek szerint még mindig nem ért véget. Csak ezt az egészet 30 éve kellett volna meglépni."
"Tarnopolból indultak el.."
"Kiragadva valamit:
"Persze a maga módján a DK is álszent.."
---
Nem csak a maga módján, hanem relatív értékskálán is.
Sőt : dölyjfös, pökhendi, hazug. Mint általában a politika.
Szinte minden térben és időben.
Az a baj, a nagyon nagy baj, hogy még a saját választóikat is vágóhídi, tejelő marháknak nézik, holott pont az ellenkezője lenne az ildomos...
Sajnálom, de megint előjött az a fránya igazságérzetem.
Rohadjanak meg mind, de főleg azok, akik nem engedik már 30 éve (sem) kibontakozni az igazi nemzeti oldalt, hanem helyette gáncsolják, megpuccsolják és felhasználják moszados háttér segedelmével.
Nem éltem még akkor, de Szálasit, Gömböst és talán Horthyt is visszasírom..."
"A patkányt ki kell hozni a fényre -
A patkánnyal nem szabad megpróbálni megütközni a csatornában, mert ott ő van előnyben meg kell próbálni kihozni a fényre!
Fél tőle! Visszahúzódik! "
jelentette ki Ángyán József még május 22-én Gödöllőn (2012)."
"Igen. Ezért gylölet annak nevezni őket, aminek nap mint nap bebizonyítják milyenségüket."
"Amikor kommunista pribékek műveit kellett tanulnunk a kommunista iskolák rabhallgatójaként, akkor hol voltak ezek? Éppen a Sztálin-összes kiadásán bábáskodtak??"
"Végülis Niedermüller csak annyit mondott, hogy nem szereti a gójokat."
"Egy magyar is csak annyit mondott, hogy nem szereti a zsidókat, azonnal letartóztatták és elhurcolták a sünök.
Nímandmüllert miért nem tartóztatták le ?"
"Az a legrejtélyesebb a libsi/zsidó logikában, hogy rájuk nézve vagy visszafelé kölcsönösség elvén hasonlóan viszonozni nekik, na az már nem működik. Önvédelem velük szemben számukra automatikusan nácidolog."
"Ez a degenerált fiatalokat tanít! Török-magyar viszonylatban "értéksemlegesen", hogy tudjon a diák szabadon választan! Kíváncsi lennék, hogy német-zsidó viszonylatban, hogyan tanít?! Szabadon választhat a diák, a mindennapos, egyoldalú holopropaganda után?
A magyar fiatalok nemzeti elkötelezettsége, a családhoz, hazához, nagyon zavarja!"
"Az utolsó bekezdésben leírtakat százszázalékban támogatom!
Azt is megkérdezném ettől a MIklósitól, hogy ha már nem lehet a magyar vitézeket automatikusan hősöknek nevezni szerinte, akkor mit szólna ahhoz ha mondjuk Szíria, Jordánia és Egyiptom egy ideális világban megtámadná shitrühellt (utóbbi kettő soha nem fogja a való világban mert durván le vannak kenyerezve a vezetői) és az ottani zsidók szolidan ellenállnak ennek az inváziónak, nos akkor ezeket a zsidókat lehet nevezni automatikusan hősöknek? Elvileg a hazájukat védik nemzetközi szempontból nem? Ez volt anno a török elleni honvédő háborúk esetén is, tehát ha a mai zsidók hősök lennének Mikósi szemében automatikusan ha az arabok megtámadják akkor engedtessék meg az is, hogy a magyar vitézeinket is annak tartsuk a török elleni honvédő háborúk kapcsán"
'Ezeknek, csak az felelni meg, ha a holokauszton kívül semmi mást nem tanítanának!'
"Ha kifogynak a témábol akkor azt újra megrendezik majd????????"
Ha már szóba került az ördög: Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke a NAT-ellenes hadjárat egyik vezéralakja - lásd bővebben a kapcsolódóban (grafika olvasónktól)

2020. február 3., hétfő
Nincs ellenzék, csak ellenség! A kormány meg végre rájöhetne, hogy nem érdemes tamogatni semmilyen ellenséget. Minek fizessük mi az ellenségeinket? lllegális határátlépés Röszkénél, Fideszes győzelem Győrben, tisztújítás a Jobbiknál, és dagadó botrány a Térey-ösztöndíj kapcsán.
Nincs ellenzék, csak ellenség! A kormány meg végre rájöhetne, hogy nem érdemes tamogatni semmilyen ellenséget. Minek fizessük mi az ellenségeinket?
https://www.youtube.com/watch?v=DBTKgOxxgyE
"Illegális határátlépés Röszkénél, Fideszes győzelem Győrben, tisztújítás a Jobbiknál, és dagadó botrány a Térey-ösztöndíj kapcsán."

A másik Gyöngyöspata. A magyar gyerekek diszkriminációja, tanulásuk és normális életvitelük ellehetetlenítése. Erőszak, terror, megfélemlítés a magyar iskolákban, nemcsak Gyöngyöspatán.Tanítsák - neveljék ezeket a nemzetlebontás bizniszében érdekelt libsik!!! #ötödikhadoszlop Kimondták. Háborút folytatnak a magyarság ellen. Ez NEM ellenzék.
A magyar gyerekek diszkriminációja, tanulásuk és normális életvitelük ellehetetlenítése. Erőszak, terror, megfélemlítés a magyar iskolákban, nemcsak Gyöngyöspatán.Tanítsák - neveljék ezeket a nemzetlebontás bizniszében érdekelt libsik!!! #ötödikhadoszlop
Kimondták. Háborút folytatnak a magyarság ellen. Ez NEM ellenzék.
A másik Gyöngyöspata
https://www.youtube.com/watch?v=NP7wUT6AAoI&t=216s
"A gének meghatározzák a viselkedést. A rasszok fogalma emberi kategorizálás, azt a természet nem ismeri. Gének vannak, azok döntenek.
Kutyából nem lesz macska, a természet genetikai selejtjén nem lehet segíteni a világ minden pénzével sem."

2020. január 31., péntek
Verbálisan és fizikailag is bántalmazták a cigányok a gyöngyöspatai iskolában tanító pedagógusokat – ez derült ki abból a levélből, amit a kisvárosi iskola tanári kara juttatott el a Hír TV-hez. A pedagógusok nem mernek interjút adni, mert félnek
Tanáruk se lesz, hát Istenem, elüldözik azokat is
mint a mentősöket. Köztudott hogy női többség alakult ki tanári pályán,
namost egy nő ezek közt biztonságban lenne??? :(
Hátrányos megkülönböztetés lenne? Ez nem hátrány, hanem egy antiszoc
agresszív erőszakmániás szubkultúra. LEbontja az összes civilizációs
értéket. Sáskajárás.
https://nemzeti.net/kurvanak-gcinek-hivtak-a-tanarokat-a-szegeny-szegregaltak-bantalmaztak-oket-betortek-hozzajuk-15327124.html
Kurvának, g*cinek hívták a tanárokat a szegény szegregáltak, bántalmazták őket, betörtek hozzájuk
Verbálisan és fizikailag is bántalmazták a cigányok a
gyöngyöspatai iskolában tanító pedagógusokat – ez derült ki abból a
levélből, amit a kisvárosi iskola tanári kara juttatott el a Hír TV-hez.
A pedagógusok nem mernek interjút adni, mert félnek a településen élő
cigányoktól, akik többször megfenyegették már őket.

A bíróság szerint a település oktatási intézményében 62 "roma" diákot szegregáltak, ezért a tankerületet és az önkormányzatot 100 millió forint "kártérítésre" kötelezte.
A peranyagból kiderül, hogy több érintett szülő nem tett eleget kötelességének, és nem járatta iskolába a gyerekét. A térség országgyűlési képviselője szerint sok esetben évente 2-300 órát is igazolatlanul hiányoztak a gyerekek. Olyan is volt, aki öt hónapnyi időt lógott – ezért is jár a "kártérítés"…
A pedagógusok nem mertek kamera elé állni, de azt mondták, szeretnék elmondani, hogy ők hogyan látják a Gyöngyöspatán történteket.
A levélből kiderül, hogy a tanárokat folyamatosan bántalmazták. Folyamatosan provokálták, hogy olyan kifejezéseket mondjanak – idegesen – , amit nem lehetne. Mindezt a telefonjukkal fel is vették, hogy felhasználják ellenük. Több tanárt fizikailag is bántalmaztak, sőt egyikük otthonába kétszer is betörtek. Az érintett pedagógus azt is leírta, hogy ő a betörés után nem kapott kártérítést, miközben a szegregáltan oktatott diákoknak csaknem 100 millió forintot ítéltek meg.
Részlet a levélből:

És ezek után Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tűnik fel a képernyőn, aki elmondja:
(Kuruc.info)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »

Hírdetés

A gyermekek bármilyen hátrányos megkülönböztetése elfogadhatatlan. Ennek ellenére a baloldali kormányok alatt megtörténhetett az, hogy külön emeleten tanították a roma és nem roma gyerekeket…Magyarul: a Fidesznek csak azzal van baja, hogy kártérítés és Soros, de a "nem roma" – emberi nyelven: magyar – gyerekek és tanárok elleni cigányterror rendben van, sőt, ők állították vissza a tűrhetetlen helyzetet, melynek következtében elmenekültek a magyar gyerekek… Szavazatszerzésre tehát jó ez a kis cirkusz, de eszük ágában sincs megvédeni bennünket az agresszív bűnözőktől.
(Kuruc.info)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
2020. január 31., péntek, Marcella, Csőrsz napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Címlap
Antimagyarizmus
Holokamu
Humor
Kultúra
Cigánybűnözés
Politikusbűnözés
Zsidóbűnözés
Videók
Friss hírek
19:14 Cigány a tanárnak: "Kapd be a f@szom, megb@szlak!", "Állon
pattintsalak, kutya?" - Így viselkednek integrálhatatlanék a tanteremben
18:41 Bekeményít a buzilobbi: idén először Drag Queen-kreatúrákkal
reklámoznak a Super Bowl döntőjében
18:17 A legújabb cigány bűncselekmény helyszínére készül a Mi Hazánk
18:01 Hatra emelkedett a fertőzöttek száma Németországban
17:44 Közterület-használati engedélyhez kötötték az elektromos
rollereket
17:32 Éjfélig érvényesek a tavalyi autópálya-matricák
16:56 Nem akarta rontani a fehérek bűnügyi statisztikáit egy amerikai
bankrabló
16:35 Bátor lett a villamoson lehúzott féldekástól a cigány, ütött és
rabolt leszállás után
16:10 Feszült volt, amiért a nagymamája dolgozni küldte, ezért megverte
az első idős asszonyt, akivel találkozott
15:55 Fidesz-közeli ügyvédi iroda kaszált a legtöbbet a börtönbizniszen
15:46 Ez a cigány gyilkolt Sályon
15:12 Először büntettek céget "szexista" reklámért Romániában
14:57 Nyugalom, nem a ratyik miatt borult rózsaszínbe Budapest csütörtök
este
14:20 A Niedermüller-jelenség haszna: a ráébredés, hogy valóban a fehér
férfiak állnak a neobolsevikok útjában
13:50 Erdogan arra szólította fel a keresztényeket, hogy álljanak ki
Jeruzsálemért
Kevesebb friss hírt a listába!
Több friss hírt a listába!
Összes friss hír
Korábbi friss hírekÚjabb friss hírek
24 óra legolvasottabbjai
Génmódosított rovarokat engedtek szabadon
Nemzetközi vészhelyzetet hirdetett a WHO a kínai koronavírus-járvány
miatt
Részben hangos videó mutatja, hogyan menekült mezítláb a rendőrök elől a
kábítószer-terítő
Bátor lett a villamoson lehúzott féldekástól a cigány, ütött és rabolt
leszállás után
Gyerekek sérültek meg egy buszbalesetben Géderlakon
Románia azt követeli Moldovától, hogy románnak hívja a moldáv nyelvet
Nyugalom, nem a ratyik miatt borult rózsaszínbe Budapest csütörtök este
Cigánybűnözés, Videók :: 2020. január 31. 10:29 :: Hozzászólások
Kurvának, g*cinek hívták a tanárokat a szegény szegregáltak,
bántalmazták őket, betörtek hozzájuk
Reklám
Verbálisan és fizikailag is bántalmazták a cigányok a gyöngyöspatai
iskolában tanító pedagógusokat - ez derült ki abból a levélből, amit a
kisvárosi iskola tanári kara juttatott el a Hír TV-hez. A pedagógusok
nem mernek interjút adni, mert félnek a településen élő cigányoktól,
akik többször megfenyegették már őket.
Zoom
Ezt a hulladékot kellett speciális intézménybe rakni, annyira agresszív
volt - most sajnáltatja magát, és várja a milliókat
A bíróság szerint a település oktatási intézményében 62 "roma" diákot
szegregáltak, ezért a tankerületet és az önkormányzatot 100 millió
forint "kártérítésre" kötelezte.
A peranyagból kiderül, hogy több érintett szülő nem tett eleget
kötelességének, és nem járatta iskolába a gyerekét. A térség
országgyűlési képviselője szerint sok esetben évente 2-300 órát is
igazolatlanul hiányoztak a gyerekek. Olyan is volt, aki öt hónapnyi időt
lógott - ezért is jár a "kártérítés"...
A pedagógusok nem mertek kamera elé állni, de azt mondták, szeretnék
elmondani, hogy ők hogyan látják a Gyöngyöspatán történteket.
A levélből kiderül, hogy a tanárokat folyamatosan bántalmazták.
Folyamatosan provokálták, hogy olyan kifejezéseket mondjanak - idegesen -
, amit nem lehetne. Mindezt a telefonjukkal fel is vették, hogy
felhasználják ellenük. Több tanárt fizikailag is bántalmaztak, sőt
egyikük otthonába kétszer is betörtek. Az érintett pedagógus azt is
leírta, hogy ő a betörés után nem kapott kártérítést, miközben a
szegregáltan oktatott diákoknak csaknem 100 millió forintot ítéltek meg.
Részlet a levélből:
Zoom
Zoom
És ezek után Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tűnik fel a
képernyőn, aki elmondja:
A gyermekek bármilyen hátrányos megkülönböztetése elfogadhatatlan.
Ennek ellenére a baloldali kormányok alatt megtörténhetett az, hogy
külön emeleten tanították a roma és nem roma gyerekeket...
Magyarul: a Fidesznek csak azzal van baja, hogy kártérítés és Soros, de a
"nem roma" - emberi nyelven: magyar - gyerekek és tanárok elleni
cigányterror rendben van, sőt, ők állították vissza a tűrhetetlen
helyzetet, melynek következtében elmenekültek a magyar gyerekek...
Szavazatszerzésre tehát jó ez a kis cirkusz, de eszük ágában sincs
megvédeni bennünket az agresszív bűnözőktől.
(Kuruc.info)
Korábban írtuk: Gyöngyöspataiak a "szegény szegregáltakról": sem
tanulni, sem dolgozni nem akarnak, a tanárokat kikészítették, a
magyarokat verték
Kapcsolódó:
- Toroczkai: szükség van szegregációra
- Mi történik Gyöngyöspatán? - Amikor a fideszes szájkaraté találkozik a
valósággal
- Szegregációt sürget a Mi Hazánk Mozgalom
Reklám
Szólj hozzá!
Friss hírek az elmúlt 24 órából
19:14
Cigány a tanárnak: "Kapd be a f@szom, megb@szlak!", "Állon pattintsalak,
kutya?" - Így viselkednek integrálhatatlanék a tanteremben
18:41
Bekeményít a buzilobbi: idén először Drag Queen-kreatúrákkal reklámoznak
a Super Bowl döntőjében
18:17
A legújabb cigány bűncselekmény helyszínére készül a Mi Hazánk
18:01
Hatra emelkedett a fertőzöttek száma Németországban
17:44
Közterület-használati engedélyhez kötötték az elektromos rollereket
17:32
Éjfélig érvényesek a tavalyi autópálya-matricák
16:56
Nem akarta rontani a fehérek bűnügyi statisztikáit egy amerikai
bankrabló
16:35

16:10
Feszült volt, amiért a nagymamája dolgozni küldte, ezért megverte az
első idős asszonyt, akivel találkozott
15:55
Fidesz-közeli ügyvédi iroda kaszált a legtöbbet a börtönbizniszen
15:46
Ez a cigány gyilkolt Sályon
15:12
Először büntettek céget "szexista" reklámért Romániában
14:57

14:20
A Niedermüller-jelenség haszna: a ráébredés, hogy valóban a fehér
férfiak állnak a neobolsevikok útjában
13:50
Erdogan arra szólította fel a keresztényeket, hogy álljanak ki
Jeruzsálemért
13:23
Eltérő kultúra Kótajon is: elhagyta az asszony, kezelésbe vette a
legidősebb lányát
12:37
Kuruc-cikkek megosztása miatt próbálják évek óta kitúrni minden
beosztásából Siklósi Beatrixot a zsidók
12:19
Nagy-Britanniában is megjelent a koronavírus
11:56

11:32
Orbán a "nem roma magyarok" oldalán áll a patai ügyben - mégsem
hajlandók elkülöníteni gyerekeinktől a terroristákat
11:00
Elutasították Bolívia kérelmét, nem adnak ki nemzetközi körözést Morales
ellen
10:29

09:45
Budaházy: leomlottak a polkorrektség falai, innentől mi is
kinyilváníthatjuk, hogy melyik fajtából van elegünk
09:30

09:08
A gyűlölet és hazugság pártja
08:11
Még egy hétig jelentkezhetnek külképviseleti szavazásra a dunaújvárosi
választásban érintettek
07:47
Koronavírus-fertőzést mutattak ki két kínai turistánál Rómában
07:33
Irak újra elindítja a hadműveleteket az Iszlám Állam ellen
06:55
Rövidesen építeni kezdik a debreceni BMW-gyárat
21:36

21:28

20:51
Feltételes kedvezménnyel engedték szabadon a pedofilt - hát persze hogy
ott folytatta, ahol abbahagyta
20:07
A vírussal együtt a Kína-ellenesség is terjed - nem teljesen alaptalanul
19:48

További hírek
Ugrás a lap tetejére
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
A héten
Valaha
Azért hagyták meghalni a beteget, mert cigány volt, állítja Csenyéte
polgármestere - hazudik, a fél falu a mentőket fenyegette telefonon
(47246)
Az esze után a fejét is elvesztette a nyitott határok és a csokipénisz
szerelmese (33328)
Toroczkai: történelmet írunk (26097)
Gyurcsány alelnöke: a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak
rémisztő képződmények (25537)
Több mint 60 betolakodó próbált áttörni Röszkénél - videón a vadak
támadása (24676)

(23697)
Nem akarták anyakönyveztetni és egészségügyi ellátásban részesíteni a
babájukat, rendőrök mentek érte (23254)
Terrorizált, életveszélyben dolgozó mentősök: "egy pánikoló cigány
családhoz nem fogsz bemenni" (22321)
Médiatörténeti szenzáció: köszönőlevelet kapott portálunk a rendőrségtől
a kaposvári intézeti cigányterror feltárásáért (20661)
Patkányt a patkánynak - ajándékot vitt Niedermüllernek a HVIM - nem
örült neki (20488)
Dossziék
Állambiztonsági ügyek a Kuruc.info hasábjain
Besúgók, ügynökök titkos aktái
Holokamu-dossziéval hajtunk fejet korunk hősei, a revizionisták előtt
Holokauszt-vita
Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 |
Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready
Forrás: https://kuruc.info/r/35/207781/

2018. április 26., csütörtök
Nem ingyen mozgatják az ellenzéket, az a befektetés, vagy befektetés védelem. Hogy több hasznot lehessen kivinni az országból, csökkenjen a nemzeti mozgástér, ne érjen véget soha a multik és bankok azt csinálunk amit akarunk korszaka. Nemcsak az oktatásban, a liberális logika szerint politizálnod NEKED nem lehet az uralkodó véleményterrorral szemben. Ugyanazt mondhatod és képviselheted mint ők, de akkor azt meg úgy minek. Egy ország esetében is tulajdonosi kérdés a szabadság, a nemzetközi liberális hálózat irányítHATja-e a közbeszédet, politikai eseményeket, médiát vagy inkább az ország polgárai "magukat uralják" azaz a választott képviselők megvédik őket a balos és káros külső beavatkozásoktól.
Ha a nép által választott erő irányítja az országot, akkor az nem diktatúra. Ha a hatalmat (erőszakkal) a nép akarata ellenére egy külső hatalom átveszi vagy ténylegesen bizonyos mértékig vezeti, akkor lehet diktatúráról beszélni.
Nem a kormány diktál akkor. Mint ahogy proletárdiktatúrában se a prolik diktáltak. SE a munkás, se a paraszt. Ballib = hazugság, és minden eleme az.
Így add át az ország függetlenségét brüsszeli bürokratáknak, akiket a nagytőkés lobbi lazán lekorrumpál, azaz megveszteget. Sőt, kifejezettenen a lopósokat teszik oda pl az offshore-osító nem lovag juncker jean claude.
A szervezett magánhatalom, amitől egyszerre semmilyen kormány nem tud megszabadulni. Kis országé még kevésbé.
Ezért kritizálják a nem kifejezetten nyugati típusú liberálizmus uralta országokkal történő külügyi kapcsolatépítéseket, a keleti és más nyitásokat.
A különféle libsiket, balosokat, zöldeket és a velük együttműködő ÁLcivileket + egyéb "udvartartást" mindig is valakik fizették valamiért valahonnét. Hát nem értünk, az egyszer biztos. Soros csak egy név, annak is eszperantó és nem magyar.
Nézem kik a szervezők, felszólalók. Az alig bujtatott liberális egyoldalú propaganda hatás és a kapcsolatháló építés is céljuk ezeknek, szeretnének kápók, janicsárok, vagy másszóval globalolib komprádor burzsóá helyltartók lenni.. A társadalom kárára, mert "mindenből egy van". A közgazdasági szűkösség fogalma még elég sok mindenre ráillik pontosan.
Nem ingyen mozgatják az ellenzéket, az a befektetés, vagy befektetés védelem.
Hogy több hasznot lehessen kivinni az országból, csökkenjen a nemzeti mozgástér, ne érjen véget soha a multik és bankok azt csinálunk amit akarunk korszaka. Igen, ezek a diszkriminátorok, hiszen ugyanazért a munkáért pl. vidéken kevesebbet fizetnek és ezt semmi sem indokolja, főleg nem a távolság. Amikor akár a "világ végéről" hozzák ide a termeléshez szükséges anyagokat, vagy árusítandó termékeket, nem fog számítani, főleg autópálya vasútvonal MELLETTI helyeken, és mégis kevesebb a bér például Tatabányán mint Budapesten, persze almát almával összehasonlítva : ugyanabban az állásban.
Mondom, nem aki kimegy nézegelődni egy utcai rendezvényre, hanem aki csinálja azt és szervezi, netán még fizetnek is neki érte. Felszólalásért bizony SZOKTAK, mert liberális zöld baloldalon van lóvé bőven, ha soros ha nem.
„Megdőlt, hogy »a tanulatlan vidék« segítette hatalomra a Fideszt. Ez ma az egyik legnagyobb önhazugság. Az igazság az, hogy a nagyvárosokban is, a diplomások körében is a Fidesznek volt relatív vagy akár abszolút többsége."
DE nem minden diploma hasznos sajnos, van néhány inkább ideológiai kondicionálásnak nevezhető, ballibzöld politizáláson kívül másra csak dísznek jó, kifejezetten himbilimbi diploma, melyekre nem nagyon van a versenyszférában szülség. Ceu káderekre, az ELte - Corvinus még mindig működtet büfészakokat, előbbi még gendert is!!!
Kifejezetten balos tanárok rendszerint nem túl jók a szakmájukban, amúgy is inkább a tehetségteleneket vonzza a ballib világa. Mivel ordas libsik és nem tudnak viselkedni, tele szájjal Orbánoznak akár egy általános iskolában tanítva, sőt : toborotnak az ellenségzéki rendetlenkedésekre rendszeresen. Gyerekeket is felhasználva a politikai céljaikért, ami mindig is tilos volt. DE a politizálás tilalma is egyoldalú néha. ÉS nincsenek kirúgva, mer' itten a diktatúra van, pedig ezek nem tanítók hanem komcsi lélekmérgezők.
Nemcsak az oktatásban, a liberális logika szerint politizálnod NEKED nem lehet az uralkodó véleményterrorral szemben. Ugyanazt mondhatod és képviselheted mint ők, de akkor azt meg úgy minek. Egy ország esetében is tulajdonosi kérdés a szabadság, a nemzetközi liberális hálózat irányítHATja-e a közbeszédet, politikai eseményeket, médiát vagy inkább az ország polgárai "magukat uralják" azaz a választott képviselők megvédik őket a balos és káros külső beavatkozásoktól.
A Betyársereg közleménye: "Egyetlen tagunk sem vett részt a szombati tüntetésen"
április 24, 2018 Hírmondó
Semmilyen formában nem tudunk azonosulni a szombati, úgynevezett "civil" tüntetés szellemiségével, s a demonstráción részt vevő szélsőliberális provokátorokkal. Az alábbi képen látható "polgárjogi aktivistát" nem ismerjük. Nem tagja a közösségünknek.
A Betyársereg hivatalos álláspontját ezekről a tüntetésekről IDE KATTINTVA olvashatják.
http://betyarsereg.hu/a-betyarsereg-kozlemenye-egyetlen-tagunk-sem-vett-reszt-a-szombati-tuntetesen/
A tisztánlátás végett: Belesétál végső csapdájába a liberalizmus
április 13, 2018 Akcióink
Az alábbi, a Hídfő hírportálom megjelent remek írást tekintheti mindenki a Betyársereg és az Erő és Elszántság Mozgalmak hivatalos állásfoglalásaként is, a szombati Budapestre tervezett tüntetés kapcsán.
Liberális pártok és külföldről finanszírozott civil szervezetek tüntetése Budapesten.
Lezajlott egy országgyűlési választás, melyen évtizedes távlatokban tekintve is kiemelkedően magas volt a részvételi arány. Ha történtek is kisebb szabálytalanságok, a kormány demokratikus legitimitása megkérdőjelezhetetlen. Amelyik ideológia most utcára küldi híveit, a demokrácia ellenségévé válik; ezért akarják a hazafiakat utcára küldeni – saját maguk helyett – a liberálisok.
Ez a demokratikus legitimitás elsődleges viszonyítási pont, mert a fejlett világban demokráciák működnek, tehát ideális esetben nem az az erő jut kormányra, amelyik hatékonyabban tud macskaköveket hajítani és rendőrökkel verekedni, még ha nagy tömegben elvegyülve is teszik mindezt.
Miközben folyamatban van az új kormány megalakulása, a Magyarországon jelen lévő szellemi irányzatok meghatározó alakjai döntést hoznak a túlélésről vagy halálról. A vas megmunkálói létrehozták és jó feszesre vonták ezt a kerítést, ami el fogja dönteni, melyik ideológia kell megsemmisüljön, és milyen értékek lehetnek részei az új Magyarországnak.
A kerítésnek két oldala van: támogatja-e egy eszmei irányzat a társadalmi többség akaratát és a demokratikus legitimitást, az ország szuverenitását, avagy nem támogatja.
A nemzeti radikalizmus és a hagyományos értelemben vett szélsőjobboldal meghatározó alakjai látszólag döntést hoztak arról, hogy a jobboldali értékek részei kell maradjanak az elkövetkező évtizedek Magyarországának. Ebben a pillanatban a demokratikus legitimitást támogatják, hogy átmentsék az általuk vallott értékeket a következő évtizedekbe. Ugyanakkor, akik a demokratikus renddel szemben, utcai erőszakkal akarnak kormányra jutni egy ilyen részvételi arányú országgyűlési választás után, közszemlére tett bűnözővé válnak, és magukkal rántják a történelem szemétdombjára mindazt, amit képviselnek.
Ez a kerítés két oldala.
A "felvilágosultság", a liberalizmus, a "haladó gondolat" és hasonlók képviselői épp döntéseket hoznak arról, hogy elkezdik megvalósítani mindazt a primitív barbarizmust, ami az általuk képviselt ideológiát valójából jellemzi. Macskaköveket akarnak hajítani, rendőrökkel akarnak verekedni, utcai harcot akarnak és lángokat. Általánosságban véve instabilitást akarnak. Nem támogatják a demokratikus rendet, inkább erőszakos bűnözőként magukkal rántanának a történelem szemétdombjára minden értéket. Hibát követnek el, és nem szabad ebben megzavarni őket – de részt venni sem szabad abban, amit művelnek.
A most következő tüntetésullámokkal, az utcai erőszakkal – a demokráciával szemben a legprimitívebb állati viselkedés bemutatásával – a liberalizmus végleg kiírja magát a XXI. század ideológiái közül. Normális ember nem akar olyan világban élni, ahol a többség szavazás által kinyilvánított akaratával szemben, erőszakos személyek bármelyik nap hatalomra juthatnak. A stabilitásnak ez a foka az afrikai országokat jellemzi, ezt a primitív afrikai politikai kultúrát akarják most meghonosítani Magyarországon a Soros-aktivisták. Akik szerint nem négy évük van hiteles arcokkal előállni és a választók bizalmát elnyerni, hanem egy elveszített választás után kell kimenni az utcára és tombolni, mint egy állat – a liberálisok -, azok épp ezekben a percekben válnak potenciális politikusból bűnözővé. Ők lélekben mindannyian afrikaiak, csak nincsenek ezzel tisztában.
Sokat fordult a világ a rendszerváltás óta. A rendszerváltás után a liberálisok óriási médiafölénnyel elhitették velünk, hogy ők képviselik a demokratikus rendet, és a nemzeti radikalizmus, a hagyományos értékeket képviselő jobboldali ifjúság egy rendszerellenes erő, vagy maga a terrorizmus melegágya. Ma már ők állnak az államiság oldalán, képviselik a stabilitást, szemben a felforgatásra törekvő – államellenes – liberális aktivistákkal. A liberalizmus a rendszer ellenségévé vált, és ez a jobboldali gondolkodók józan belátásának köszönhető.
Készülődik a nagy kormányellenes tüntetés, de közvetlen a választások után olyan ez a helyzet, mint egy nagy iratmegsemmisítő – ami a demokratikus legitimitással szemben most utcára vonul, az a rendszer ellenségévé válik, és az állam ellenségévé teszi az ideológiát, amit képvisel. Nem véletlen, hogy a balliberális gondolkodók pont egy jobboldali pártot próbáltak befolyás alá vonni és bevonni az államellenes felforgatásba: magukkal akarnak rántani minden értéket. Azt akarják, hogy hazafiakat mutogassanak terroristaként a médiában – ahogy ezt ők tették hosszú éveken át -, és ne a Soros-pribékeket. Ha a radikális jobboldalt nem tudják bevonni az államellenes felforgatásba, a liberalizmus napjai meg vannak számlálva: minél több erőszakos bűncselekményt követnek el a tüntetéseiken, annál inkább ország-világ számára egyértelművé válik, hogy a liberalizmus egy agresszív ideológia, ami a XX. századból maradt ránk.
http://betyarsereg.hu/a-tisztanlatas-vegett-belesetal-vegso-csapdajaba-a-liberalizmus/
Ezerkre az álcivil utcabálokra már csak a bizonytalan megy ki, azok közül aki nem ballib eleve magától már. Max. jobbikos megtévesztett lehet, nemzeti érzelmű, pláne radikális NEM, hiszen akkor látná mi miért történik, mint ahogy haházni vagy millázni se ment ki annak idején.
Amit meg sokan baloldali értékeknek hisznek, valójában nemzeti értékek. A nemzet is egy közösség és a society vagy societas is az.

"Azt meg, hogy ’90 óta csak rosszabb kormányaink voltak, senki nem cáfolta eddig, mert nem is lehet. Akkor meg mit hőzöngenek egyesek ellenem? Lehet jobbat kitalálni és meggyőzni az embereket róla. Azzal lehet nyerni. De azzal, ha az emberek napi tapasztalásával szemben olyan hangulatot keltünk, mintha itt valami dráma lenne, amivel szemben bármi áron fel kell lépni, akár még Gyurcsánnyal is összefogva, azzal úgy lehet járni, mint ahogy most az Jobbik járt. Mert az igazi értelmetlen gyűlöletkeltést az ellenzék folytatta itt és sajnos a Jobbik is – régi önmagát feladva – átvette a ballibsi gyűlölködési stílust (emlékszünk mivel indított? “Ti dolgoztok, Ők lopnak!”). Ez óriási hiba volt! Ennek az országnak – szerencsénkre – van egy jelentős méretű, összetartó nemzeti érzelmű választói tömege. Aki emelni akarja Magyarországot a világpolitikában, annak ezt a tömeget kell maga mellé állítania, őket kell meggyőz
Hogy járt a jobbik, hát betagolódva a ballibzöld moslékba lejáratta saját magát.
Nem a különféle, valamikor még szimpatizáns nemzetieket és radikálisokat, hanem magát a pártot.
Egyvalamihez azért, kiegészíteném, a nyugdíjasok féltik a gyerekeik - unokáik jövőjét, elég sok nemzeti van köztük újabban.
A diákok egyszerűen fogékonyak az újra és könnyen befogadnak ideológiailag olyasmiket is, amiket inkább NEM kéne. Ha valaki megkérdőjelezi a tekintélyt, akkor a mindenféle liberálisokat miért fogadja el iránymutatónak? :3.
A leggazdagabbak közül igen sok kifejezetten gyűlöli a teljes jobb, nemzeti, konzervatív oldalt. Mert nem vadkapitalista neoliberális az, és azért. IS. Mert akad köztük a jellegzetes fajta magyargyűlölő, kereszténygyűlölő internacionalista típus is.
Néhányan konzervatívnak hazudják magukat, mondjuk mint bokros lajos, de valójában a vadkapitalista világot akarják konzerválni mindörökre.
Aki ahhoz a struktúrához igazodik ami éppen ténylegesen erősebb (nem a kormány az), és nincs semmi önálló hátsó gondolata, az ilyen diák vagy egyéb bizony nem lázadó hanem konformista.
A társadalmi periférián levők egy része nem balos, ők meg már tudják ezt, azért nem ballibzöldek és nem is dzsobbikosok. Maga a baloldal sem baloldali, az meg a másik. :3
Ezért kell a jobboldalnak is médiát vennie vagy építenie, igen mindenféle fajtát így bulvárt is, mert van akihez csak ez vagy az jut el. A közbeszédet a médiakutatók szerint is tudja a kutatásuk tárgya irányítani.
Nem érdekes ha nem elegáns a szervezett neolib magánhatalmisták szabályai szerint valami ellenük hatékony lépés. Az mind hadicsel, és háború van. A stopsoros féle egyszerű üzenetek mennek át a legjobban sokaknál. Tudja ezt a bal jól, azért vannak meg nekik is a jellegzetes mém - téma szavaik.
Melyik tévés reklám olvas fel 3 oldal szöveget, de a nem tévésekre se jellemző. HA ez így működőképes átvitel, akkor így kell hatásosra megcsinálni.
Akit a részletek érdekelnek majd úgyis utánanéz, de ahhoz először kell hogy érdekelje egyáltalán az említett TÉMAKÖR. Ne nézzünk le senkit csak azért mert... Hogy a liberálisok népellenes tervei miben érintik az ő életét, neki is joga van tudni. :)
Soha sem ad jó tanácsot maga ellen egy ballibzöld. Nem az ő feladatuk megszabni, mi hogy lehetünk nemzetiek. Ők globalisták, és annak is a nemjó változatát képviselik, a ténylegesen ebből a hálózatból megélők jópénzért persze.
Nem zavarta a balosokat a kilencvenes években a saját szinte totális média és közbeszéd uralmuk - és még később is úgy 90 / 10 volt az arány.
Hadd legyen látható, ki a soros ÉS egyéb, mert ez a stop soros törvény norvég vagy usa-beli liberális pénzekre is vonatkozni fog. Transparency international, átlátszó. :D amúgy ez a 2 is ilyen
Amit a jobbik se akar láthatóvá tenni : melyik ál civilek mögött kinek a milliói állnak. Ezért kellett a kétharmad, ezért az ellenség óbégatása amiatt.
"Láthatóan a pártokrácia már tökéletesen megmérgezte az agyát itt sokaknak. Hol van az előírva, hogy egy kormányt csak mocskolni lehet? Ez csak pártérdek mentén értelmezhető. Egy hazafi elmondja arról, ami jó, hogy jó és arról, ami rossz, hogy rossz. Ennyi!
Nem lettem fideszes, csak elismerem, hogy Orbánnak van pár jó lépése. Azt meg, hogy '90 óta csak rosszabb kormányaink voltak, senki nem cáfolta eddig, mert nem is lehet. Akkor meg mit hőzöngenek egyesek ellenem?
Lehet jobbat kitalálni és meggyőzni az embereket róla. Azzal lehet nyerni. De azzal, ha az emberek napi tapasztalásával szemben olyan hangulatot keltünk, mintha itt valami dráma lenne, amivel szemben bármi áron fel kell lépni, akár még Gyurcsánnyal is összefogva, azzal úgy lehet járni, mint ahogy most az Jobbik járt.
Mert az igazi értelmetlen gyűlöletkeltést az ellenzék folytatta itt és sajnos a Jobbik is – régi önmagát feladva – átvette a ballibsi gyűlölködési stílust (emlékszünk mivel indított? "Ti dolgoztok, Ők lopnak!"). Ez óriási hiba volt!
Ennek az országnak – szerencsénkre – van egy jelentős méretű, összetartó nemzeti érzelmű választói tömege. Aki emelni akarja Magyarországot a világpolitikában, annak ezt a tömeget kell maga mellé állítania, őket kell meggyőzni, hogy az a jó, amit ő hirdet, mert csak ezzel a tömeggel lehet építkezni. Ezt én társadalmi középtömegnek hívom, a Lacival anno életre hívott Hunnia mozgalmunk is ennek a társadalmi középtömegnek kínált egy új alternatívát.
A valamilyen szempontból társadalmi perifériának (nyugdíjasok, diákok, lecsúszott rétegek) számítókra alapozott – jellemzően baloldali logikájú – politika soha nem tudott és nem is fog tudni építkezni, csak felélni, rombolni.
Ezt kell szem előtt tartani egy hazafias elkötelezettségű politikusnak és akkor sikerre juthat ő is és az ország is vele."
Budaházy György

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)