2013. október 27., vasárnap

Tudatos álom irányítás technika

Tudatos álom irányítás technika

Naponta átlagosan minimum 7 órát alszunk. Átlagéletkorunk 75 év köré
tehető. Könnyedén megállapíthatjuk, hogy életünk egyharmadát alvással
töltjük.
Épp ezért mindent meg kellene tennünk azért, hogy alvási időnk
legalább kis részét megmentsük, és éber állapotban töltsük.

A tudatos álmodás egy olyan állapot, amikor éber tudattal vagyunk
jelen az álmodásban. Az asztrál síkkal ilyenkor megmarad az
összeköttetésünk. Fontos lenne, hogy a tudatos álmodás szintjét
elérjük a nappali életben is. Ezért a tudatos álmodás jó előkészítője
lehet a magasabb látásnak. Az álomkontroll technikájának
elsajátításával fontos információkat nyerhetünk a tudatalattiból.

Az álom a nem-tudatos területeken történő események hírmondója,
közvetítője. Az álom során az asztráltest átadja az étertestnek
mindazon élményeket, melyeket az asztrálsíkon szerzett. E folyamatban
lévő öntudatra ébredés a tudatos álom. Alapja az, amit a szellem él át
az asztrális síkon. Épp ezért érdemes akár álomnaplót is vezetni.
Személyek álmodása, félébrenléte között hatalmas különbségek vannak. A
gyakorlottabbak képes megkülönböztetni, hogy egy adott álom milyen
személyes elemekből épül fel, vagy esetleg egy találkozás történt egy
másik lélekkel. Ugyanígy érezhető nagyjából, hogy egy álomeseményben
mennyi az előző napi emlékek, illetve mennyi a távolabbi világok
üzenete. Ez különösen a tudatos álomban tűnik elő, mikor szemtől
szemben állunk az álommal. Azonban, hogy mi maga az üzenet, nem
biztos, hogy átlátható e szinten. A cél, hogy az álmodó tudatosan
kiszűrje álma közben mindazt, ami nem a magasabb világból származik,
hogy lerántsa róla az álmok fátylát.

Az álmok túlnyomórészt a jobb agyféltekében keletkeznek, ahol az
intuíció is kialakul. Jó, ha tudjuk, hogy a tudatos álomban - a
hagyomány szerint - az ember kilencszer magasabb szinten áll, és
tudatosabb önmagához képest. Hisz ez esetben az álomban elég egyszer
felismerni valamilyen technikát, a következőkben az bármikor újra
használható.

Lévén, hogy az étertest elhasználja energiáit a nappali élet folyamán,
az álom egyik feladata az, hogy az asztráltest a magasabb világból
felvett energiával újra feltöltse. Ahogy a test a fizikai síkhoz
tartozik, és belőle kapja táplálékát, úgy az asztráltest hazája a
lélekvilág, melyből minden ébredés kiszakítja. Az érzéki világba
süllyedést csak úgy bírja ki, ha időnként visszatér saját világába. Az
erre való késztetés jelentkezik fáradtságként, melyet alvásnak kell
követnie. A fizikai testet az étertest építi fel, de ehhez az
asztráltól kapja a mintaképeket. A tudatos álmodó tehát, ha beleszól
az álom természetes folyamatába, megváltoztatja az átadás természetes
menetét. Az igazi tudatos álmodó csak szemlél és kutat, nem
megváltoztat!
A két ébrenlét közti állapotban való tudatosságnak több szintje is
van. Először a tanítvány azt éri el, hogy álmaiban rájön, hogy
álmodik. Ezt követi annak az állapotnak a tudatosítása, amely két álom
között van, és alvásnak nevezzük. A harmadik szint a tudatos elalvás.
A legnehezebb a tudatos ébredés. A tudatosság így folytonossá válhat,
és kiterjedhet az elalváskor a kis küszöb őrével való találkozásra,
amikor az ember visszafelé átnézi és átértékeli az eltelt napot,
illetve az ébredéskor a nagy küszöb őrével való találkozás, melynek
során az elkövetkezendő nap eseményeit az ember nagy vonalakban
átnézi, s kap segítséget az egyes karmikus csomópontok megoldásához.

Az álmok terén felmerülnek olyan dolgok, melyeket csak a szellemi
megismerés tesz világossá. Ha bizonyos tények - melyeket két álom közt
tapasztal az ember -, nem tudnak az álmokban megjelenni, azok akkor is
felszínre kerülnek, de a nappali életben. Ezek a víziók. Az ember
nappali elszenderedéséből táplálkoznak a sejtések. A holdkórosság
pedig egy olyan állapot, melyben állandósul az ébrenlét és az álom
küszöbén való létállapot.

A tudatos álmodásnak számos előnye is van. Ez olyan állapot, ahol a
fizikai világ törvényei többnyire átléphetőek, ezért kezdetben az álom
világával való ismerkedés is óriási hatással lehet mindannyiunkra. Itt
tapasztalhatjuk meg először egy másik világ létét. Rádöbbenhet arra,
hogy a fizikai világtól függetlenül is lehetséges valamilyen
megtapasztalás, s hogy hiedelmeiben mennyire kötődik a megszokott
világhoz. Nem tudatos lelki tartamokkal szembesülhet, és azokkal mint
álomalakokkal beszédbe elegyedhet.

Forrás: www.ezoterikus.hu

1 megjegyzés:

Scall Fast írta...

"A második dolog, hogy amikor feltűnik, hogy kicsúszik a kezedből az irányítás, hagyd abba, amit csinálsz, és ragadj meg valamit az álomban! Ezt „horgonytechnikának” hívom. Kapaszkodj egy álomhorgonyba: egy rúdba, egy autókormányba, bármilyen láthatólag nehéz és tömör álomtárgyba! Megérintheted a falat vagy a földet is. Ez a trükk hatékony módja a stabilizálásnak. Ne csinálj mást, csak egyensúlyozz és próbálj magadra összpontosítani! Próbálkozz a logikai teszttel! Ha mégsem sikerülni, ne veszítsd el a kedved; gondolj a sikereidre!"

Igen, és ennek ellenkezőjét a pörgéssel lehet elérni, akkor álomsíkot váltunk, amit gyakran csikorduiló hangok kísérnek