2013. december 11., szerda

Érdekszövetség a közös bűnökben, politikai és anyagi haszonszerzés érdekében

Facebook falamról került ez ide, ott még vannak hasonlóan jók ;P

Nem öncélú zsidózás ez Gauditól, hanem összeférhetetlenség esete áll meg, valamint forog fennt. xD

Derék Dr. Grespik úr egyszer már mi mindent kapott hasonló kérdésért a libernyákoktól a nyakába!

Pedig a téma annyira régi amióta elözönlötték az országot, na és az épp itten említett jogi pályát - úgy "kértük" mi ezt, mint kutya a bolháit! Istóczy Győző is írt már arról, miért nem jó az ítélkezést, igaságtételt idegenekre bízni. Zsidó-nem zsidó perben-ügyben mindig a zsidónak adnak igazat, a talmudjuk alapján de megkockáztatom, az se kell ehhez, simán jelen kori érdekszövetségből is összetartanak tűzön vízen át. A többség kárára!

Sajnos maga a téma az nem jó, kifejezetten rossz sőt legrosszabb erkölcsi emberi minőségű emberek sötét szándékkal megszervezett tettei.

"Tegnap már röviden láthattátok, milyen módon tárgyalták ki a Károlyi Palotában megrendezett konferencián azt a kérdést, hogy mennyire helyes dolog, ha egy ügyvéd szóvá teszi, hogy az eljáró bíró az összes körülményt elemezve elfogultnak tűnik. Valamint hogy releváns kérdés-e egy magyar és egy zsidó konfliktusáról szóló perben megkérdezni, hogy a bíró zsidó-e. Most itt van a vita témát érintő része hosszabban, 15 percben."

Scall Fast :

Mivel ezek a libsibibsik családként viselkednek, a családtagokra vonatkozó törvények is érdekesek lehetnek - elfogultság, összeférhetetlenség is játszik persze. Ezeket az önmagukat kiválasztottnak tartó, legaljasabb dolgokban is magától értetődő természetességgel együttműködő férgeket szintén magától értetődően kell helyre tenni. Nem embertelenség az embertelenség ellen védekezni. Csak egy kiragadott példa : végrehajtói kamarai visszaélések? Csupa zsidók, ha kicsit is megnézed kik konkrétan, némelyiknek fb-je is van - ahol láthatjuk, ! nincs köztük ! Jobbikos vagy fideszes esetleg egyéb jobboldali szimpatizáns egy se!!! Hoppá, máris megvan a közös érdek, amiért fedezik egymást! Ezért nincs ma igazság ebben az országban, csak a jog, a hatályos, főként a balliberális bűnszövetség alkotta törvények! Fidesz sajnos nem mindent tett jóvá, illetve nem hagyják neki, mennek áruulkodni a patkányok Brüsszelbe, Strasbourgba! Azt meg tudjuk, kikből állnak a balliberálisok ebben az országban, azokat bizony zsidóból gyúrták. A hazaárulás, a magyar állam aláásása a rájuk jellemző szabadkőműves jellegűen hatalmi ágak (pl jog, média, gazdaság) szereplőihez köthető, valódi hosszú távú szándékaikat sose felfedő árnyékszervezetek működtetése nem egy tolerálandó politikai véleménykülönbség hanem az itteni, helyi emberek természetes érdek és sorsközösségének tudatos megtagadása = tudatos nemzetellenesség, és igen, ez hazaárulás. Aki szűk csoportja vélt hasznáért folyamatosan kárt okoz nekem, nekünk többieknek, az országnak, és politikai de végsősoron anyagi haszonért vetemedik erkölcstelenné - etikátlanná, az ne csodálkozzon ha gyűlölik, mondjuk elég volna egy országos csótánynévsor a konkrét bűneikkel hogy pl Weisznéni a panelhatodikról ne kapjon az amúgy igenis maximálisan jogos ellenérzésekből, mer' minek is hisz nem ő tehet róla ergo nem ellene kell védekezni.