2016. szeptember 30., péntek

"A helyes megfejtés a NEM, hacsak nem akarjuk, hogy Kiskundorozsmán húsz év múlva a helyi szalafisták és vahhabiták kedvéért ne lehessen pálinkát és disznóhúst kapni."

Kétfarkú kutya féle, 444-en moderatúra kompatibilis önletagadó balliberális vandálok által módosított plakát, mely a baloldal erőszakmentességét hirdeti? NOT.

Lovas István: A NEM-ek harca

Végső kétségbeesettségében a Nyugat már Sztálin vasárnapi eljövetelét vízionálja

– 2016.09.30. 02:30 –

Tényleg szinte csak erre vártunk a kvótareferendumot ellenzőktől: szerdán Stark Tamás történész szájából elhangzott, hogy a menekülteket elutasító népszavazás a második világháborús antiszemita időket idézi.

Ő a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítványnak volt az elnöke, aki Bayer Zsolt Lovagkereszt kitüntetése miatt mondott le tisztségéről, mert, mint indokolta, publicisztikái „rasszista" jellegűek, és alapítványa elnökhelyettese terjesztette fel őt a kitüntetésre.

Noha alig tartozik a témához, de egyszer érdemes lenne azt megvizsgálni, hogy egy adott időben adott teljesítményéért kitüntetettnek a korábbi tettei mennyiben jöhetnek számításba.

Ha igen, vajon milyen alapon kapott 1978-ban az a Menachem Begin izraeli miniszterelnök Nobel-békedíjat, aki 1946-ban az általa vezetett Irgun nevű terrorszervezet élén felrobbantotta a jeruzsálemi Dávid Király Szállodát, s ennek következtében csaknem száz ember vesztette életét.

A kérdés megválaszolása éppen olyan nehéz, mint azt megjósolni, hogy egy történész mikor válik meg végre kellő undorral a Terror Házában nyilván nem ellenszolgáltatás nélkül vállalt főtanácsadói munkájától, ha ezt egyáltalában megteszi, mielőtt arra netán felkérnék.

Mint minden esetben, a referendumnál is bejött a balliberális oldalnál az elmúlt több mint két és fél évtizedben megfigyelt valamennyi viselkedési forma. Az is, hogy úgy tesznek, mintha egy adott kijelentés vagy kérdés nemcsak mást mondana, mint amit belőle egyszerű elolvasással világosan meg lehet érteni, de akár az ellenkezőjét vagy bármit jelenthet.

Holnapután minden urnához elballagó választó e kérdésre adhatja le nem vagy igen szavazatát: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" (A helyes megfejtés a NEM, hacsak nem akarjuk, hogy Kiskundorozsmán húsz év múlva a helyi szalafisták és vahhabiták kedvéért ne lehessen pálinkát és disznóhúst kapni.)

Hogy ezt miként lehet annak értelmezni, hogy a kormány tulajdonképpen az Európai Unióból történő kilépésre szavaztat egy olyan országban, amelynek lakosai minden felmérésen erősen az uniós tagság mellett álltak ki, azaz egy szavazatokból élő kormánynak politikai öngyilkossággal érne fel a közakarattal szembemenni, az rejtély. Éppen úgy nem érthető, mintha egy, a „mi" liberálisainkhoz hasonló, képzeletbeli svájci csapat Ticino tartományban a múlt heti, ottani referendum kérdését nem úgy értelmezte volna, hogy a helyi munkaerő élvezzen-e előnyt az EU-ból és akár a szomszédos Olaszországból jövő munkaerővel szemben, hanem úgy, hogy az olaszul beszélő tartomány Mussolini volt fasiszta diktátor feltámasztásával kíván titokban Putyinnal szövetkezni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő cigányokat segítő sorosisták kiirtásában.

Korunk abszurditására és a nyugati sajtóvilág már-már totális egyenirányítására jellemző, hogy a brüsszeli kényszerrel szembeni kvótareferendum ellen az elmúlt két napban írt külföldi cikkeknek igen nagy többsége azt kifogásolta, hogy a magyar miniszterelnök megosztja az országot, méghozzá olyan mértékben, amire a rendszerváltoztatás óta még nem volt példa.

Csakhogy a normalitás fényében nem egyesítésnek nevezik az olyan kérdést, amelyre a felmérések szerint a megkérdezettek kilencven vagy még annál is nagyobb százaléka fog egyaránt az elutasító nemmel szavazni? Mert ha ez a megosztottság eszményképe, akkor nevezzük annak ellenkezőjének, az egybeforrt egységnek azt a spanyol állapotot, beleértve a széthullott madridi parlamentet, ahol a most júliusban megismételt országos választásokon sem sikerült kormányt alakítani, hasonlóan a tavalyihoz?

A hazai balliberális oldalnak a magyar jobboldali többség és kormánya elleni eszementen beteges gyűlöletét vették át olyan lapok is, amelyek ha ugyanúgy írnának más országokról is, hiteltvesztettségük miatt heteken belül egy darab olvasójuk sem maradna.

Mint a vezető svájci lap, a Neue Zürcher Zeitung, amelynek szerdai cikkét egy Meret Baumann nevű újságíró merte azzal a két mondattal kezdeni, hogy „Az európai kötelező menekültkvótáról vasárnap tartandó magyar referendum kétségtelenül egy szovjet időkre emlékeztető eredményt fog hozni. A felmérések szerint az érvényes szavazatok kilencvenöt százaléka a szuggesztív módon feltett kérdésre… (itt a kérdés ismertetése következik) …nemmel fog válaszolni Orbán Viktor miniszterelnök kormánya értelmében".

Ha ennek a svájci újságnak egy önkéntes népszavazásról – amelytől aki akar, távol maradhat, vagy azon részt vehet, és akár azt írhatja rá a szavazócédulára, hogy „vesszen a rohadt kormány, és minden jobboldali gyűlöletkeltő dögöljön meg, aki a huszonhárommillió romános referendumra emlékeztet" – a sztálinista zsarnokságban vagy annak a magyarságra ráerőszakolt, rákosista bugyrában gyakorolt, alternatíva nélküli választások jutnak eszébe, akkor a stábját már csak a guillotine mentheti meg Zugspitze méretű förtelmeinek Magyarországgal kapcsolatos folytatásától.

Nem, feljelentéseket és egymás kikémkedését imádó svájci kollégák, itt nem Sztálinról van szó. Mint ahogyan Ticinóban sem arról, hogy a svájci olasz tartománynak a saját munkaerőit védő lakosai a referendummal ketrecet akarnak maguk köré vonni, hogy mögötte jódlizva hányjanak bele Nestlé-termékeket csicsás kakukkos óráikba.

Nem. Nálunk is és ott is arról van szó, ami a papírra van írva. Csak mi azért nem írunk galád gazemberségeket az ő dolgaikról, mert egyrészt Svájcban nincs egy olyan, az olimpiai játékokon is a világ minden népétől eltérően a sajátjai sikerei fölött epeömlést kapó, gyomorforgató, de a tájékoztatásban még mindig kulcspozíciókat őrző csapat, mint ami nálunk van, hanem azért sem, mert nálunk az újságírásnak azért vannak többé-kevésbé megtartott szabályai.

De valóban megdöbbentő, hogy a valóságot ily mértékben a feje tetejére állítók nem csak újságírók.

Mint Nils Muiznieks, a strasbourgi Európa Tanács emberi jogi biztosának a New York Times online kiadásában megjelent cikke, amelyre Szijjártó Péter külügyminiszter azt reagálta, hogy „elképesztő az Európa Tanács emberi jogi biztosának magyargyűlölete". Hozzátette, hogy azt az országot támadja „elképesztő hazugságaival, amely minden nemzetközi előírást betart".

Csak azt nem tette hozzá, hogy ez az ember a strasbourgi állása betöltése előtt a lettországi Soros Alapítvány programigazgatója volt, és hogy összekeverte szülei menekülési motivációját az 1944-es Lettországból a most hozzánk irányított, zömében és általában papírjaikat szándékosan elhagyó emberekkel, akiknek akár eredetét, akár szándékait totális homály fedi.

Aki azonban a Muizniekseket és Baumannokat olvasva ennek a visszataszító, antidemokratikus elitnek a régi erőfölényét hiszi, nagyon nagyot téved.

Ez már egy undorvilág leszerepelt elitje, aminek bizonyítéka a bécsi Kronen Zeitung olvasóinak feltett kérdés, amely így hangzik: Ön szerint jogos Orbán Viktor keményvonala a menekültválságban? Amely kérdésre tegnap 15 óra 20 perckor a válaszadók 93,3 százaléka szavazott igennel.

Azaz szinte pontosan olyan arányban, mint amitől az előbb említett nevekkel fémjelzett elit retteg a mi esetünkben, azaz a vasárnapi referendumon leadott NEM szavazatok arányától.

Már csak eszeveszett rettegésük növelése érdekében is érdemes elmenni szavazni. A dokumentálatlan saríások, vahhabisták, szalafisták, sorosisták, Muiznieksek és Baumannok ellen.

http://lovasistvan.hu/2016/09/30/a-nem-ek-harca/

http://magyarhirlap.hu/cikk/67513/A_NEMek_harca?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201609

Az érvényes népszavazás eredménye kötelezi a kormányt, és akkor lehet ezt mondani a brüsszeli liberálidiótáknak. Aki populistázik az népellenes, tehát nem lehet demokrata se. Vegyünk részt a népszavazáson, és szavazzunk NEM-mel! Morvai Krisztina EP képviselő közleménye

Az érvényes népszavazás eredménye kötelezi a kormányt, és akkor lehet ezt mondani a brüsszeli liberálidiótáknak. Aki populistázik az népellenes, tehát nem lehet demokrata se.

Vegyünk részt a népszavazáson, és szavazzunk NEM-mel! – Morvai Krisztina EP képviselő közleménye

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=eq0ViRAb1fs

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"- erre a kérdésre kell válaszolnunk október másodikán, a népszavazáson.

A kérdés tartalmát lehet csűrni, csavarni, a lényeg azonban mégis a következő. Tény, hogy az Európai Unió a "menekültkérdés" kezelését saját hatáskörébe kívánja vonni, s arra akarja kényszeríteni a tagállamokat, hogy saját lakosságuk tiltakozása ellenére is fogadjanak be, telepítsenek le és tartsanak el távoli országokból, idegen kultúrákból érkezőket, egyre növekvő, beláthatatlan számban. Ezt akarják, be is vallják, le is írják, s aki mást állít, az hazudik!

Más megfogalmazásban: az EU jelenleg jogot formál arra, hogy a nemzetállamokat menekültek egyre növekvő tömegeinek befogadására kényszerítse. Ha nem tiltakozunk, ha nem mondunk határozott nemet, akkor Magyarország sem lesz kivétel. Tény az is, hogy a háborúk és a nyomorúság miatt százmilliók kelnek útra és szeretnének új otthonra lelni Európában. Minél többeket fogad be az Unió, annál többen érzik úgy, hogy érdemes felkerekedniük.

Bármekkora áldozatokat is hoznak az európai emberek, az nem lesz elegendő még a rászorulók csekély hányadának megmentésére sem, hiszen a jobb és biztonságosabb életre vágyók sok száz millióan vannak. Következésképpen akármennyire is szeretnénk segíteni a nálunk nehezebb helyzetben lévőkön, nem az a megoldás, hogy saját földrészünket és saját hazánkat feláldozzuk, "átengedve a terepet" tőlünk idegen szokásoknak, vallásoknak, kultúráknak. Így annyit érhetünk el, hogy se nekik, se nekünk nem lesz olyan hazánk, ahol otthon érezhetjük magunkat. Európai parlamenti képviselőként az elmúlt évek során semmiféle jelentős erőfeszítést nem tapasztaltam az EU részéről arra, hogy a tömeges migrációra okot adó körülményeket gyökerükben orvosolják, az okokat feltárják és kezeljék. Gazdasági szemléletük nem felszámolja, hanem tovább mélyíti a "harmadik világ" szegénységét. A nyugati világ döntései nem megelőzik, hanem okozzák és fenntartják a háborúkat, fegyveres konfliktusokat. Titkosszolgálati eszköztárukat, technikai lehetőségeiket nem az emberek millióit menekülésre kényszerítő "Iszlám Állam" és a terrorizmus, valamint ezek finanszírozóinak leleplezésére és felszámolására használják, hanem – mint Edward Snowden-től az egész világ megtudhatta – saját polgáraik magánéletének önkényes megfigyelésére.

Mély sajnálattal, de meggyőződéssel vonom le a következtetést: az Európai Unió semmiféle valós erőfeszítést nem tesz a világ nyomorúságának megváltoztatására… Ehelyett az európai polgárokban, így bennünk, magyarokban kíván lelkiismeret furdalást kelteni azért, mert nem tudjuk magunkra vállalni a világ sorsát meghatározó politikai és gazdasági vezetők gyalázatos döntéseinek következményeit. Márpedig nem tudjuk! Befogadhatunk ezer, tízezer, vagy még több menekültet, az is csak csepp lesz a tengerben.

Most, a folyamat elején kell határozottan nemet mondanunk a kötelező betelepítésre, ami a világ nyomorúságán nem segít, Magyarországot viszont hosszú távon katasztrofális helyzetbe hozhatja. Hazugság, hogy a népszavazásnak "semmiféle következménye nem lesz". Ellenkezőleg! Elindíthatunk egy folyamatot, s más európai uniós tagállamok lakosságát is arra bátoríthatjuk, hogy ne csak otthon a konyhában merjenek őszintén beszélni a tömeges migráció tapasztalatairól, Európa egyre növekvő kiszolgáltatottságáról. Ne elszenvedői, hanem alakítói legyünk a saját sorsunkról szóló döntéseknek!

Fontos még a következő szempont figyelembevétele. Környezetemben azt tapasztalom, hogy sokan a Kormánnyal, a korrupcióval, illetve a népszavazási kampány színvonalával kapcsolatos elégedetlenségüket kívánják kifejezni otthonmaradásukkal, a baloldali szavazók pedig a pártjaik otthonmaradásra felszólító üzenetét fontosabbnak tartják, mint saját meggyőződésüket a tömeges migráció veszélyeiről, lakókörnyezetük s egész hazánk sorsáról. Meggyőződésem azonban egyfelől, hogy pártok és párthűség feletti, az egész életünket és sorsunkat meghatározó, nemzeti kérdésről van szó, másfelől pedig, hogy ha kellő számú szavazat híján érvénytelen lesz a referendum, nem kevesebb, hanem több problémánk és nehézségünk lesz.

Ezért vegyünk részt a vasárnapi népszavazáson, szavazzunk NEM-mel, és biztassunk erre minél többeket!

Morvai Krisztina

http://www.morvaikrisztina.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1304:2016-09-30-14-35-29&catid=92:besorolatlan&Itemid=225

Frissítés: Budaházy György közleménye:

Magyarok!

Mindenben egyetértek Morvai Krisztinával. Magam is a népszavazáson való részvételre és a NEM szavazatra buzdítok mindenkit. Én mozgóurna kihozatalát kértem, hogy a házi őrizetből is szavazhassak.

https://kuruc.info/r/2/164383/

Semmilyen gyűlölködés nem érhet annyit, hogy valaki elveszítse a józan eszét, és ne az önvédelem legyen a legfontosabb számára!

"a külföldi aktivisták rám rontottak, elkezdtek lökdösni, leköpködtek, és ha nem lépek hátrébb, még meg is vernek. Szerencsére a lányom odakiabált a rendőröknek, akik azonnal közbeavatkoztak, és megakadályozták a komolyabb fizikai atrocitást. Felháborítónak tartom, hogy egy békés magyar demonstrálónak szabályosan nekiesnek a szólás- és véleményszabadságra hivatkozó, “Elég az erőszakból” feliratú transzparensek mögé bújó külföldi úgynevezett jogvédők”

Csapatosan rontottak rá erre az emberre a szélsőbalosok. De hát mind szélsőségesek ezek, arrafele nem létezik az elhatárolósdi, a marcuse-i represszív tolerancia elv van helyette.

Aha, nemzetközi jogvédő szervezetek. Nyomorult fizetett álcivilek, meg a hozzájuk csapódott média agymosott hasznos idióta sjw-k. A migriket nemzettelenítésre betelepíteni akaró, nemzetre rontó és konkrétan nemzetiekre rátámadó koszos ballib csürhe rácsok mögé való. Hadd menjen rájuk a nemzetbiztonság és minden más hatóság, nem civil szervezetek ezek hanem ötödik hadoszlop és trójai faló.

Az ensztől amúgy sokat ne várjunk, szabadkőművesek alapították, mindig is liberálbalos volt. Aki szerint a ballib békés, nézzen német tüntetésekről képeket micsoda erőszak megy ott, a magukat antifának nevező hulladékok akár meg is ölnék a nem balliberális polgártársaikat.

"Refugees not welcome" – köpködés és lökdösődés volt a külföldi "jogvédők" válasza

Rendőrök védték meg a vagyonvédelmi kamara elnökét a röszkei zavargásban érintett migránsok szabadon bocsátásáért Szegeden demonstráló külföldi aktivistáktól, akik sajátosan értelmezik a vélemény- és szólásszabadságot.

Rendőröknek kellett megvédeniük pénteken Német Ferencet, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara országos elnökét a Szegedi Törvényszék épülete előtt, miután a röszkei közúti határátkelőhelyen történtek miatt terrorcselekmény bűntettével vádolt, Cipruson élő szír férfi mellett demonstráló külföldi "jogvédő" aktivisták fizikailag inzultálták. Német Ferenc egyrészről azt szerette volna kifejezni, elfogadhatatlannak tartja, hogy erőszakos bevándorlók a magyar rendőrökre támadtak, másrészt kipróbálta, hol is húzódik a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság határa. Nos, ízelítőt kapott belőle!

"Éppen ebédelni tartottam a lányommal, amikor arra lettem figyelmes, hogy a Széchenyi téren a bíróság épülete előtt nemzetközi jogvédő szervezetek transzparensekkel ("Üdvözöljük a menekülteket", "Elég az erőszakból", "Szabadságot a röszkei tizenegynek" – a szerk.) fejezik ki véleményüket, miszerint szeretik a migránsokat, és engedjék szabadon a röszkei zavargókat. Úgy gondoltam, ha nekik joguk van Magyarországon véleményt nyilvánítani, akkor ez engem is meg kell hogy illessen. Jómagam bizony egyáltalán nem rajongom a bevándorlókért, hiszen pontosan látom, hogy a betelepítsük milyen gazdasági, kulturális és biztonsági kockázatokkal jár együtt Nyugat-Európában. Emellett Szeged és környezete is rengeteget szenvedett a migránsoktól a tavalyi esztendőben. Azok a migránsok, akinek ügyét jelenleg a magyar bíróságok tárgyalják, kövekkel és más eszközökkel dobálták meg a magyar rendőröket, át akarták törni a határzárat. A vagyonvédelemben érintett szakemberként úgy gondolom, a bíróságon a helyük! Nem mellesleg ugyanezzel a bevándorlási hullámmal érkeztek Európába a brüsszeli és a párizsi terroristák is, tehát óvnék attól, hogy bárki is idealizálja őket" – foglalta össze a SZEGEDma.hu-nak.

Német Ferenc tehát a szólás és véleménynyilvánítás szabadságának jegyében egy "Refugees not welcome" ("Nem kérünk a bevándorlókból") feliratú papírlappal állt néhány méterre a (sajtóhírek szerint főként szerb, horvát, német, román, olasz és spanyol állampolgárságú) jogvédőktől. "Azt hittem, biztonságban vagyok, hiszen többfelé láttam rendőröket is a téren. Ekkor azonban az történt, hogy a külföldi aktivisták rám rontottak, elkezdtek lökdösni, leköpködtek, és ha nem lépek hátrébb, még meg is vernek. Szerencsére a lányom odakiabált a rendőröknek, akik azonnal közbeavatkoztak, és megakadályozták a komolyabb fizikai atrocitást. Felháborítónak tartom, hogy egy békés magyar demonstrálónak szabályosan nekiesnek a szólás- és véleményszabadságra hivatkozó, "Elég az erőszakból" feliratú transzparensek mögé bújó külföldi úgynevezett jogvédők" – mondta el.

Német Ferenc több más körülményt is furcsának tart a visszataszító eset kapcsán. "Ezek a külföldi aktivisták jól láthatóan diplomata rendszámú autóval voltak itt. Elgondolkodtató: talán az Amnesty International vagy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága segíti őket? Azt is gyanítom, hogy nagyjából ugyanazokról a személyekről van szó, akik júniusban a járásbíróság épülete előtt tüntettek. Ha ez így van, vajon miből élnek itt hónapok óta? A vagyonvédelmi kamara elnökeként egyébként azt is sérelmezem, hogy a migránsok közül épp azokat veszik védelmükbe, akik a magyar rendőrökre támadtak, miközben inkább talán azon nők és gyermekek mellett kellene kiállniuk, akiket bevándorlók erőszakolnak meg. Az meg minden határon túlmegy, hogy még rá is támadnak egy békésen demonstráló helyi lakosra Szegeden. Úgy tűnik, már nemcsak a migránsoktól, hanem a migránssegítőktől is tartani kell" – vonta le az ügy tanulságait a biztonságvédelmi szakember.

Német Ferenc végezetól azt mondta portálunknak: az ügyben feljelentést tesz a magyar rendőrségen – a rá támadók adatait rögzítették az egyenruhások -, valamint az ENSZ-hez és a brüsszeli hivatalos szervekhez is fordul az eset kivizsgálását követelve.

http://888.hu/article-kulfoldi-jogvedok-kopkodtek-lokdosodtek-szegeden

Európa jövője. Ha a liberalizmus marad, mi nem fogunk tudni itt élni. District B13, 2004-es film no-go zóna és terrorizmus témájú ez, és megvalósulhat akár. Az összes ilyen sötét hely bűntanya és terroristafészek a valóságban is, terror merényletek elkövetői ilyenekben laktak! Figyelgette őket a rendőrség és a többi hatóság, mert azoknak sincsenek jogai rendet tenni ebben az idióta liberális rendszerben.

Ez a jövőkép nem volna jó!? Már most nem jó.

District B13, 2004-es film no-go zóna és terrorizmus témájú ez, és megvalósulhat akár. Az összes ilyen sötét hely bűntanya és terroristafészek a valóságban is, terror merényletek elkövetői ilyenekben laktak! Figyelgette őket a rendőrség és a többi hatóság, mert azoknak sincsenek jogai rendet tenni ebben az idióta liberális rendszerben.

Európa jövője. Ha a liberalizmus marad, mi nem fogunk tudni itt élni.

Ez a tét, aztán már hiába.

https://www.youtube.com/watch?v=1TX7sCZp6H0