2020. február 15., szombat

A szabadkőművesek által uralt (és a bolsevikok későbbi tanácskormányával átfedést mutató) Károlyi-kormány bűnrészességét a trianoni országvesztésben jól érzékelteti, hogy nemcsak lefegyverezték a frontról hazatérő magyar haderőt, hanem arra is kötelezték a katonákat, hogy fehér zászlót lobogtatva adják át a magyar városokat a román, cseh és szerb hadseregnek. Kolozsvárnál is ez történt, megvannak róla az iratok. Sőt, benne volt a parancsban, hogy még a fegyvereiket is adják át az ellenségnek. A szabadkőművesek nélkül minden bizonnyal kedvezőbben alakul Magyarország sorsa a béketárgyalásokon.

Működő videó. Na ugye hogy lehet ezt így is. Onnan nem b*szkurálják le olyan könnyen a jobboldal anyagait ezek a rohadtak...

https://unity.testveriseg.com/videos/polbeat-raffay-erno

Amúgy miből gondolja bárki naivan, hogy nincsenek már szabadkőművesek? Bejegyzett szervezetről van szó, még nyilvános is. A sorosok tevékenysége is átlátható. Nem sub rosa. Mondjuk ilyen kiterjedt szervezett ténykedéseket nem is lehetne letagadni. De azért néha mégis megpróbálják. :P

A magyarság baja évszázadok óta, hogy eltűrte/eltűri belső ellenségeit, sőt segítve őket, gálánsan juttatásokat adva nekik, hátha befejezik áldásosnak nem mondható tevékenységüket. Nem fejezik be!
Ha "ezekkel" kőkeményen leszámolunk, az Isten adta nép az új rendet venné tudomásul, mint ahogy mindig annak tapsolnak, éljeneznek, aki éppen hatalmon van.Ezzel tehát nem lenne gond.
De Magyarország megmaradása, régi, jogos területigénylése csak akkor érhető el, ha a belső ellenség megsemmisítésre kerül.
Ők is ezt tervezik tenni velünk.

https://pestisracok.hu/dontsuk-el-vegre-hogy-mit-akarunk-kezdeni-trianonnal-mondta-raffay-erno-a-polbeatben/

A szabadkőművesek ott vannak a Soros-hálózatban és a kormányellenes tüntetéseken – Raffay Ernő a Polbeatben (PS-videó!)

Még kétszer-háromszor meg kell ismételni a most zajló kiváló haderőfejlesztést, és akkor Magyarországot tényleg nem lehet majd semmibe venni Európában – mondta Raffay Ernő történész, egykori politikus, az Antall-kormány honvédelmi államtitkára a Polbeatben Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve.

Azt is hozzátette: Trianon nem lezárt ügy, a határokat sem lehet megváltoztathatatlannak tekinteni, de nekünk, magyaroknak végre el kellene döntenünk, hogy hogyan viszonyulunk a kérdéshez.

Raffay Ernő, mint a Horthyék által lefoglalt és Magyarországon egyedülálló módon hozzáférhető szabadkőműves levéltár legismertebb kutatója, a műsorvezetők és olvasóink kérdéseire kifejtette: nem vitás, hogy a szabadkőműveseknek a Károlyi-kormány és a vörös terror tanácskormánya bűneiben döntő a felelősségük, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az országvesztés ilyen brutális mértékű volt.

Szerinte a szabadkőművesek ma is aktívan befolyásolják a világpolitikát, átfedést mutatnak a Soros-hálózattal, miközben itthon kivetették a hálójukat az egyetemistákra is.

https://unity.testveriseg.com/videos/polbeat-raffay-erno
A szabadkőművesek ott vannak a Soros-hálózatban és a kormányellenes tüntetéseken – Raffay Ernő a Polbeatben (PS-videó!)

Még kétszer-háromszor meg kell ismételni a most zajló kiváló haderőfejlesztést, és akkor Magyarországot tényleg nem lehet majd semmibe venni Európában – mondta Raffay Ernő történész, egykori politikus, az Antall-kormány honvédelmi államtitkára a Polbeatben Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve. Azt is hozzátette: Trianon nem lezárt ügy, a határokat sem lehet megváltoztathatatlannak tekinteni, de nekünk, magyaroknak végre el kellene döntenünk, hogy hogyan viszonyulunk a kérdéshez. Raffay Ernő, mint a Horthyék által lefoglalt és Magyarországon egyedülálló módon hozzáférhető szabadkőműves levéltár legismertebb kutatója, a műsorvezetők és olvasóink kérdéseire kifejtette: nem vitás, hogy a szabadkőműveseknek a Károlyi-kormány és a vörös terror tanácskormánya bűneiben döntő a felelősségük, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az országvesztés ilyen brutális mértékű volt. Szerinte a szabadkőművesek ma is aktívan befolyásolják a világpolitikát, átfedést mutatnak a Soros-hálózattal, miközben itthon kivetették a hálójukat az egyetemistákra is.

Raffay Ernő a Polbeatben rávilágított: miközben a baloldali véleményformálók avval mossák az agyakat, hogy az első bécsi döntéssel elindult négyszeres határrevízió Hitler ajándéka volt, a valóságban az a magyar kormány sikere volt, amelyet a békére törekvő nagyhatalmak is támogattak. Ez is egy példa arra, hogy Trianon nem felülírhatatlan. Az utódállamok közül a rendszerváltozás során három is felbomlott. Vajon mi akadályozta a még 155 ezer katonát hadrendben tartó Magyarországot abban, hogy a határkérdést szóba hozza az éppen 0 katonával rendelkező Szlovákiánál?

Gotovina tábornokot és Horvátország első elnökét, Franjo Tudjmant nagyon becsülöm, ahogyan általában a horvátokat is, akik ellenálltak az agressziónak és megvédték a történelmi határaikat. Ma is büszkén vállalom, hogy részt vettem a horvát hadsereg felfegyverzésében, államtitkárként konkrétan én rakattam fel Pusztavacson a két kamionra azt a tízezer Kalasnyikovot

– emlékezett vissza Raffay Ernő, aki a szerbeknek kiszivárogtatott és akkoriban nagy port kavart fegyverügyletben betöltött szerepéről elsőként a Szakács Árpád által kiadott Nagy Magyarország című történelmi folyóiratban beszélt 2013-ban; az írás kivonata ma is megtalálható a Történelemportálon, itt.

Szakács Árpád nevéhez fűződik a Kárpátia Stúdió könyvkiadó is, amely Raffay Ernő a szabadkőműves irattárat feldolgozó könyvsorozatát megjelentette. Ezek a könyvek ma is megvehetőek a Magyar Menedék Könyvesház (internetes) boltjában vagy például az Anima könyvesboltokban.

A magyarországi szabadkőműves hálózatról Raffay Ernő a Polbeatben elmondta:

A szabadkőművesek által uralt (és a bolsevikok későbbi tanácskormányával átfedést mutató) Károlyi-kormány bűnrészességét a trianoni országvesztésben jól érzékelteti, hogy nemcsak lefegyverezték a frontról hazatérő magyar haderőt, hanem arra is kötelezték a katonákat, hogy fehér zászlót lobogtatva adják át a magyar városokat a román, cseh és szerb hadseregnek. Kolozsvárnál is ez történt, megvannak róla az iratok. Sőt, benne volt a parancsban, hogy még a fegyvereiket is adják át az ellenségnek. A szabadkőművesek nélkül minden bizonnyal kedvezőbben alakul Magyarország sorsa a béketárgyalásokon. Bár arra is volt példa, hogy az egyik páholy levelet írt a francia testvéreknek, hogy ne tegyék tönkre a hazánkat, de semmibe vették őket. A páholyok nagy többsége, kilencven százaléka viszont balos volt és internacionalista, ahogy ma is.

Megjegyezte: bár ma is van a szabadkőművességnek egy szerényebb, nemzeti-konzervatív értékek felé nyitott része, de a többség olyan alakokból áll, mint a Martinovics páholy tagjai, akik a kormányellenes tüntetések szervezői és átfedést mutatnak a Soros-hálózattal.

Raffay Ernő ugyanakkor örül az új Nemzeti Alaptantervnek, mert az sok mindent helyretesz a történelemoktatásban is. Ám szerinte az egész nem sokat ér, ha nem sikerül változtatni a tanárképző egyetemek katasztrofális morális állapotán. Ma úgy nevelnek tanárokat, hogy a nemzeti identitással – tisztelet a kivételeknek – még csak nem is találkoznak az egyetemen, nem úgy a szabadkőművesekkel, akik a Szegedi Tudományegyetemen például nyíltan toboroznak a hallgatók között.

Olvasóink kérdései az élő közvetítés posztjában olvashatóak vissza.

Polbeat minden kedden este hét órától élőben közvetítve a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből (II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél).

Készítette: László Petra és Susánszky Mátyás Pál/PestiSrácok.hu

"Az oktatásnak nagyon nagy a felelősége abban, hogy a mai fiatalokat nem érdekli a valós magyar törtenelem. Ennek következményeként nem is ismerik, nem is értik ennek fontosságát. Sajnos hagytuk, hogy így legyen. Nehéz lesz a megvezetett, átnevelt ifjakat felvilágosítani, hogy saját életük, jövőjük forog kockán. Nem mindegy, hogy saját hazájukban milyen szintű életet tudnak élni, biztosítani gyermekeiknek. Tudni kell nekik, hogy a múlt történéseinek ismerete, megértése nélkül nincs jövőjük nekik sem, mert csak bábuk lesznek az ördögi ballibsik kezében. Emeljék már fel a fejüket a sárból!"

"Középiskola/egyetem fronton vesztésre állunk sajnos. És az is fontos mit hall otthon a fiatal. Sajnos a történelmünk felületes olvasatban tragédiák sorozata, nem hős eposz. Pedig hatalmas erőt mutattunk a múltban a török ellen, Habsburg ellen, vagy az első világháború csatáiban. Ezért kellett pl. szétzilálni a rendezetten, harci tapasztalattal rendelkező hazatérő magyar haderőt 1918-ban. Ezeket az erényeket kell elmondani az iskolákban, egyetemeken előadások formájában, elhivatott, önkéntesek bevonásával. Rongyos Gárda, Balassagyarmati vasutasok, Székely Hadtest, stb… A többség nem is hallott róluk. Pedig ha Ők nincsenek, lehet mi sem vagyunk…"

"Fekete István: Zsellérek. Ott nagyon sok minden eldőlt."ssss

"Hozzáfűzésem: Antall József is szabadkőmíves volt és korabeli BM-es forrásom alapján, a mai Orbán Miniszterelnök úr – akkor még szakállas, vakmerő újonc – is eljárt a francia Grand Orient nagypáholyba, az akkori szakszolgálati értesüléseknek megfelelően. Amennyiben anno, a forrásom hazudott, vagy dezinformált, akkor én is. Ezt vállalom. A forrásom szavahihető és autentikus. No, ez lehet az alapvető oka annak, hogy a mai napig nem történt semmi ÉRDEMLEGES a szeretve tisztelt, rabló szomszédaink által megszállt magyar területek visszaszerzése érdekében.

Lásd, Antall és Orbán – máig titkosan kezelt – találkozója, közvetlenül Antall halála előtt.

"Gyáva vezetőink voltak a jugoszláv háború idején és a északi szomszédunk leválása idején is. Történelmi hiba,de súlyos.
Színmagyar területeket is otthagytuk nekik.
Akkor nem avatkoztak volna be a nagyhatalmak. Háború volt,országok osztódtak. Antall-Göncz az ország megrontói.
Bizony igaz a tanárképzés!! "Magyar libsitanárok egyesülete" nekik elavult a történelmünk.Kortárs irodalom- ugyan ne a mostani gyerekek fejébe akarják már beverni. Tanulják azt 50 év múlva.
Minden elismerés Raffaynak."

"Egyetemi képzést is felülvizsgálni !!!!!"

"A jelenlegi magyar vezetésnek kutya kötelessége kéne legyen, hogy kihasználva a nagyhatalmak barátságát, visszaállítsa a Horthy féle országhatárokat! Ugyanis ez még mindig az etnikai határvonalakat jelenti."

"No most mar megint a más bűnt akarják a nyakunkba varrni. Még hogy nekünk kell eldönteni, hogy mit akarunk kezdeni Trianonnal. Ez olyan, mint mikor valaki küszöbére rondítanak, aztán kezdjen vele amit akar. Hogy ki volt a rondító az meg igen kérdőjeles mert sz@rnak-bajnak nincs gazdája.

A zsidók, a Károlyi banda, szabadkőművesek, kommunisták, a franciák stb. Ahogy külföldi, idegen erők kreálták Trianont, ugyanúgy külső erők fogják visszarendezni a mi megkérdezesünk nélkül. Persze ehhez egy újabb világháborúra lesz szükseg. És ebben a mi bármilyen katonai erőnk nem lesz lényeges. Ezt mind elkerülhette volna a világ, ha figyelembe vette volna Czuczor Gergely intelmét. "Él meg a Magyarok nagy Istene . Jajj annak ki feltámad ellene ."

"Döntsük el végre, hogy mit akarunk kezdeni Trianonnal!"

"Egyszerű, az utolso ngyzetméterig vissza kell foglalni az elrabolt területeket."

"Érdekesek a hozzászólások,mondhatni:"buzogj vér,buzogj!mert ezt a súlyos kérdést-különösen most,a centenárium -évében!
nem szabad szunnyadni hagyni!mert
"hiszek egy istenben
hiszek egy hazában
hiszek egy isteni örök igazságban
hiszek Magyarország feltámadásában!"

"Még kétszer-háromszor meg kell ismételni a most zajló kiváló haderőfejlesztést, és akkor Magyarországot tényleg nem lehet majd semmibe venni Európában"

"Az első lépés az lehetett volna, ha össze tudott volna fogni Közép-és Kelet-Európa, a Balkánnal és Ukrajnával.
Ez a vonat már részben elszáguldott, más részről pedog már lehetetlen, mert az "utódállamokat" már kellőképpen anarchizálták az EU egyesült államok érdekében.
Az ideális az lett volna, ha összefogunk és kiszállunk."

"Vajon mi akadályozta a még 155 ezer katonát hadrendben tartó Magyarországot abban, hogy a határkérdést szóba hozza az éppen 0 katonával rendelkező Szlovákiánál?"

Két hazaáruló, liberális ágens: Antall és Jeszenszky.

"2020-ban lesz mód, ha lesz akarat, itthon az iskoláinkat visszafoglalni!"

"Ma is büszkén vállalom, hogy részt vettem a horvát hadsereg felfegyverzésében, államtitkárként konkrétan én rakattam fel Pusztavacson a két kamionra azt a tízezer Kalasnyikovot"

"A jó Isten áldja meg ezért a tettéért!!!!!"

"Nagyon zavaró, hogy mindig a legérdekesebb történet elmondásának a csúcspontja előtt akasztja meg.
Ez, sajnos jellemző. Át kellene adni teljesen az interjúalanynak a terepet!!!!"

"Trianonba sosem szabad belenyugodnunk. Erdély, Csallóköz, Délvidék, Kárpátalja nem elszakított, hanem megszállt terület. A törököt 150 év alatt sikerült kitisztítani a Kárpát-medencéből, a balkáni nemzetek 500 évig küzdöttek velük. Az idő, amire oly szívesen hivatkoznak az árulók és a gyávák, semmit nem számít. Azokat az álnemzetieket, akik beletörődésre biztatnak minket – figyelem: szent tehenek is vannak köztük -, ki kell tessékelni a jobboldali közösségből. Ha pedig valaki azt kérdezi, mit csinálnánk ennyi és ennyi románnal, a válasz: nem a lakásfoglaló személye számít, hanem a tulajdonjog. Buda is török többségű volt 1541 után, mégsem álltak neki őseink a várfalak előtt moralizálni."

"Ez,így igaz.De amíg móricka meg tasziló parádézik Budapesten,a belső ellenség a szemünkbe röhög,és estig sorolhatnám,addíg miről beszélünk. A valóság annyira kényes,hogy a kimondása leírása is hazaárulás.Az ellenségünk elmeharcot vív ellenünk.És a világ legalávalóbb gyilkosa.E zzel az ellenséggel nem fogunk nyíltan találkozni, mégis mindennapos a harcunk vele. A saját igazságszolgáltatásunk,HAZAÁRULÓ."

Itt is megnézhető a video:

https://drive.google.com/file/d/1tyzntsq1TP9jPI9kiv32Ys2PvWffscq1/view?usp=sharing

Aki felszabadulásnak képes azt nevezni, hogy a Vörös Hadsereg győzelme után bő 40 évnyi vörös terror és diktatúra nehezedett hazánkra, hogy az 1946-os vérbírósági perekben kiirtották a magyar intelligencia színe-javát, hogy magyar lányok és asszonyok ezreit erőszakolták meg, az ostrom után 3 napos szabadrablást engedélyeztek, a sziklakórház sebesültjeire rágyújtották a helyiséget, és még hosszasan sorolhatnám, nos, az csak kettő lehet: közönséges gazember vagy bolond.

"Április 4-ről szóljon a dal!" – Ez lesz a következő?

Lassan már lecseng a balliberális média hisztije a Becsület Napja körül, lenyelték, hogy megemlékezés is volt, s még rekordszámban túráztak emellett. Lényegében azzal sem tudtak mit kezdeni, történetesen a Hír TV objektíven adott hírt az eseményről, az agresszív antifasisztákról persze hallgatnak, és Köves Slomó is nyugodt lehet, a 888.hu főszerkesztője, G. Fodor Gábor ugyanis „karakán" volt, levetette az egyébként semmi extrát nem tartalmazó, kitörésről szóló cikket, mit egyik szerzőjük írt…

A kemény emlékezet- és identitáspolitikába Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is beszállt. Bár azt hirdette, Budapest mindenkié, mégis nagyon úgy tűnik, nem a többségének, csupán elenyésző kisebbségének igyekszik megfelelni. A keményvonalas kommunistáknak ugyanis egész biztosan tetszik a narratíva, miszerint hazánkat a Vörös Hadsereg felszabadította.

Márpedig amit felszabadítanak, az következésképpen szabad. Karácsony is ezt szűrte le az ostrom befejezésének 75. évfordulóján. Ezért hát körbe is plakátoltatta a metrókocsikat egy utazó kiállítás keretében ezzel a felirattal:

Budapest szabad.

Nem sokáig volt tehát Budapest „mindenkié", az események olyanképpen való tárgyalása, hogy itt bármiféle felszabadulás történt volna, teljes történelemhamisítás, melyet a bolsevik diktatúra évtizedeiben sulykoltak a fejekbe. Undorral vegyes érdeklődéssel várjuk a fejleményeket: mi lesz a következő?

Hírdetés

Április 4-án felhangzik a metrómegállók hangosbemondóiban az egykori „felszabadulás"-dal, mely így szólt:

Április négyről szóljon az ének,
Felszabadulva zengje a nép!
Érctorkok harsogva zúgják a szélnek
Felszabadítónk hősi nevét!

Aki felszabadulásnak képes azt nevezni, hogy a Vörös Hadsereg győzelme után bő 40 évnyi vörös terror és diktatúra nehezedett hazánkra, hogy az 1946-os vérbírósági perekben kiirtották a magyar intelligencia színe-javát, hogy magyar lányok és asszonyok ezreit erőszakolták meg, az ostrom után 3 napos szabadrablást engedélyeztek, a sziklakórház sebesültjeire rágyújtották a helyiséget, és még hosszasan sorolhatnám, nos, az csak kettő lehet: közönséges gazember vagy bolond.

Vajon Karácsony melyik a kettő közül?

Lantos János – Kuruc.info https://kuruc.info/r/7/208294/

„A Magyar Tudományos Akadémia történész részlegén is a legmagasabb tudományos beosztásokban mérgezik az emberek lelkét. Persze nem mint kommunista pártharcosok, hanem mint csöndes és megkérdőjelezhetetlen szavú szakemberek. Egyik legfontosabb jellemzőjük az istentelen, ateista fölfogás. Vitathatatlan tény, hogy a liberális akadémikusok a marxista akadémikusok szellemi altestéből bújtak elő. A történészek harmadik, legkisebb lélekszámú csoportjához a konzervatív fölfogású tudósok tartoznak. A Magyar Tudományos Akadémia történész osztálya napjainkban az ateista, anyagelvű baloldal két csoportjának, a marxistáknak és a liberálisoknak féltve őrzött területe” – idézte Raffay Ernőt Popély Gyula

Hajrá!

Valóban ideje rámutatni, kik is valójában a nemzetrombolók, milyen ideológiai alapon teszik, és mik a céljuk. Hiánypótló a "Fekete István Szabadegyetem", de jelzi, hogy immár elindult valami.
Talán eljut odáig, hogy ugyanakkora érdekérvényesítéssel fog rendelkezni, mint a számtalan semmitérő zsidó szervezetek.
Aki még nem olvasta volna, az itt megteheti Szakács Árpád - Kinek a kulturális diktatúrája című cikksorozatát, amikben lerántja a leplet arról a hazugságról, hogy "a balliberálisok el vannak nyomva, el vannak lehetetlenítve kulturálisan is". Tételesen bemutatja, hogy melyik felforgató, romboló személy vagy szervezet, mennyi állami támogatást kap a "fasiszta", "diktátori", "autoriter" (stb.) Orbán-rendszertől.

https://www.magyaridok.hu/szakacs-arpad-kinek-a-kulturalis-diktaturaja/

Nem csak arról van, hogy szeretnénk művészi irodalmat és színházat az erőltetett új világrendes propaganda-művek helyett, hanem főleg arról, hogy irányt tud mutatni a művészet az aljas diktatúrákból való szabadulásra. Emberhez méltót. Korunk nyílt társadalma pedig valószínűleg a legborzasztóbb népirtást hozza el a Természet és a társadalmak rendjének direkt káoszba döntésével.Mindenki érzi, hogy kilátástalanságba került a jövőnk annyira tönkretett mindent és nem jut el az emberekhez olyanokról szóló irodalom, akik kitartóan úsznak az ár ellen, nem adják el a lelküket az ördögnek, pedig rámegy gyakran az életük. Kívánom, hogy sikerüljön a kultúrharc a valódi művészetért.

A magyar kultúra ellenségei – Szakács Árpád előadása a Fekete István Szabadegyetemen

A Fekete István Szabadegyetemet (FISZ) a Mi Hazánk Mozgalom hozta létre értelmiségi holdudvarából a névadó író születésének 120., illetve halálának 50. esztendejében. A szabadegyetem tegnap megkezdődött első szemeszterének nyitóelőadását A magyar kultúra ellenségei címmel Szakács Árpád független újságíró tartotta a Mi Hazánk Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 96. szám alatti irodájában. Egykor a MIÉP, majd a Jobbik, majd manapság a Mi Hazánk rendezvények, előadások megtartására is alkalmas újbudai helyiségében tegnap eddig ott soha nem látott nagyszámú érdeklődő jelent meg. A mintegy 300 ember közül néhányan a széksorok között álltak, sőt még az utcára is kiszorultak, többen a helyhiány láttán pedig hazamentek.

Az előadáson a közönség soraiban láttuk a Szatmár megyei Tamásváralján szolgáló Szatmári Elemér református lelkipásztort, aki 2019. október 23-án igei köszöntőt mondott a Mi Hazánk Corvin közben tartott megemlékezésén. De eljött a Bartók Béla útra – ezúttal még csak hallgatóként – Raffay Ernő történész is, aki május 21-én Elmulasztott revíziós lehetőségek a rendszerváltás óta címmel tart majd előadást a Fekete István Szabadegyetemen.

Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke a szép számú hallgatóság köszöntése után elmondta: a nyitóelőadás iránt megnyilvánuló érdeklődés is azt bizonyítja, hogy van igény a most induló Fekete István Szabadegyetemre. Jókai Mór mellett a névadó Fekete István minden idők legolvasottabb magyar írója, akit a kommunisták már 1946-ben tiltólistára tettek következetes antibolsevizmusa miatt, az ÁVH pedig bántalmazta, fél szemére megvakította. Írásaiból nem élhetett meg, hanem sokáig patkányirtással és uszályrakodással kereste családja kenyerét – emlékeztetett Novák Előd, majd a szabadegyetem bekeretezett alapító okiratát fölmutatva hozzátette: Fekete István fia 1956-ban a forradalom egyik ikonikus helyén, a Széna téren harcolt egy páncéltörő egység parancsnokaként.

Uraim, elvtársaim, önök továbbra is mérgezik a légkört!

Prof., Dr. Popély Gyula, a Fekete István Szabadegyetem igazgatója, az MTA doktora megnyitóbeszédének elején kijelentette: valóban van igény erre a szabadegyetemre, mert az emberek az igaz kultúrát szomjazzák, s nem pedig a nemzet lekicsinylői, elbutítói által hangoztatott hazugságot. Harminc év telt el a rendszerváltás óta, de ez kevés volt az emberek gondolkodásának alapos megváltoztatásához, mert az egyetemek tanszékeit, de még a Magyar Tudományos Akadémiát is továbbra is az igazi magyar kultúra rombolói tartják megszállva, mondta Popély Gyula.

A professzor ezután a hallgatóság soraiban helyet foglaló Raffay Ernő A harcoló szabadkőművesség című könyvét vette kezébe, amelyből fölolvasta:

„A Magyar Tudományos Akadémia történész részlegén is a legmagasabb tudományos beosztásokban mérgezik az emberek lelkét. Persze nem mint kommunista pártharcosok, hanem mint csöndes és megkérdőjelezhetetlen szavú szakemberek. Egyik legfontosabb jellemzőjük az istentelen, ateista fölfogás. Vitathatatlan tény, hogy a liberális akadémikusok a marxista akadémikusok szellemi altestéből bújtak elő. A történészek harmadik, legkisebb lélekszámú csoportjához a konzervatív fölfogású tudósok tartoznak. A Magyar Tudományos Akadémia történész osztálya napjainkban az ateista, anyagelvű baloldal két csoportjának, a marxistáknak és a liberálisoknak féltve őrzött területe" – idézte Raffay Ernőt Popély Gyula, majd hozzáfűzte, hogy az idézett könyv megjelenése óta tíz év telt el (tudják az olvasók, hogy azóta melyik párt van hatalmon – H. J.), de ez a helyzet nem javult, hanem inkább romlott. Popély végül a most megnyílt szabadegyetem legfontosabb céljának megnevezve kijelentette: bátran ki kell mondanunk, uraim, elvtársaim, igenis tudomásunk van róla, miképpen mérgezik tovább a légkört állami pénzen, a mi adóforintjainkból – ellenünk.

Jászi Oszkár Martinovics páholyától az 1919-es vörösterrorig

Szakács Árpád újságíró, az est előadója elöljáróban elmondta, hogy a balliberális kulturális térfoglalás meg akarja semmisíteni a magyar identitást, s ezért egyre erősebb csapásokkal kívánja kiszorítani a magyar kultúrából a még meglevő öntudatunkat. Minden fölfordulást, kataklizmát, forradalmi hátteret a kultúrán keresztül készítettek elő, mert ezekben az identitásháborúkban a kultúra a legfontosabb terület, valóságos ötödik hadoszlop – szögezte le az előadó. Ha megvizsgáljuk az 1789-es, az úgynevezett nagy francia forradalomtól kezdve az első bolsevik, majd a második bolsevik állam létrejöttéig, illetve a mai napig tartó történéseket, akkor világosan látjuk, hogy kik, mikor és mit találtak ki.

Az 1918-19-es időszak kérdése az, hogy miképpen következhetett be az akkori összeomlás szinte egyik percről a másikra. Úgy, hogy előzőleg egy tudatos terv szerint meggyöngítették a társadalmat összetartó erőket, a nemzetet létrehozó tartópilléreket – mondta az előadó.

Az egyik ilyen társadalmat romboló erő a szabadkőművesség berkeiben bontakozott ki. A jelentős változást ebben a mozgalomban 1899-ben következett be, amikor egy Várady Zsigmond nevű, református keresztyén ügyvéd a nagyváradi szabadkőműves páholyból komoly vitairatot juttatott el a budapesti főpáholyba. A vitairat lényege az volt, hogy a szabadkőművesség hagyjon föl például a jótékonykodással, inkább foglalják el az ország vezetését, s ezután alakítsák majd ki azt az embertípust, amelyet a szabadkőművesek igyekeztek képviselni. Ekkortól jelentek meg a különféle szabadkőműves civil szervezetek, újságok. A Nyugat című folyóiratot is a szabadkőművesek hozták létre a magyar kultúra elfoglalásának egyik pilléreként, mondta Szakács Árpád.

Jászi Oszkárt 1911-ben a Martinovics páholy elnökévé választották, amelynek alkalmából Új Magyarország néven a magyar történelmet megingató új, a tudatformálást, a magyar identitás elfoglalását célzó programot hirdetett meg. Gyurcsány Ferenc programját is így nevezték 2006-ban, s itt föl kell hívni a figyelmet arra, hogy a módszerek ugyanazok, amiképpen az emberek is. Jászi Oszkár ekkor hirdette meg azt, hogy a magyar történelemből ki kell irtani az identitást, nincs szükség hőskultuszra, nemzeti érzelemre, mert ha az emberek érzelmileg kötődnek a hazájukhoz, történelmükhöz, nemzetükhöz, mindez komoly veszélyt jelent a szabadkőműves célokra.

A Nemzeti Alaptanterv körül manapság folyó vitákat elemezve azt látjuk, hogy a történelem- és a magyartanárok egyes szószólói ugyanazokat az ellenérveket sorolják föl, mint amelyeket Jászi Oszkár 1911-ben meghirdetett. A céljuk ma is az, hogy a még meglevő, maradék nemzeti öntudatunkat is elfelejtessék velünk. A módszerük manapság például az, hogy bizonyos szavakat, fogalmakat. eszméket tabusítanak, mondta Szakács Árpád, megjegyezvén, hogy ezeket a módszereket Raffay Ernő is részletesen bemutatja A politizáló szabadkőművesek című alapmunkájában. Jászi Oszkár vezetésével tehát a Martinovics páholyban dolgozták ki azt az eszmét, amely a Tanácsköztársaság 1919-ben történt kikiáltásához vezetett. Ám amikor Jászi Oszkár a Tanácsköztársaság rémtetteinek észlelésekor rájött, hogy hová vezetett a palackból általa kiszabadított szellem, a felelősségét nem vállalta, hanem előbb elmenekült Bécsbe, majd Amerikába. Lehet, hogy nem értett egyet a Tanácsköztársaság által elkövetett gyilkosságokkal, de az oda vezető eszme kidolgozásából derekasan kivette a részét – hívta föl a figyelmet az előadó.

Balliberális köztérfoglalás és tudatformálás

Szakács Árpád ezután rátért az 1919-es Tanácsköztársaság másik emblematikus figurája, Szabó Ervin bemutatására. Szabó Ervin hozta be Magyarországra a kommunizmus ideológiai hátterét. Ha van szélsőséges személy, aki kiemelt szerepet játszott a kommunista ideológia terjesztésében, első helyen Szabó Ervint kell említenünk. A korabeli internetet, a budapesti könyvtárhálózatot szintén a szabadkőműves páholyokban agyalták ki, miközben a korabeli Google a könyvtárak kartotékrendszere volt. A könyvtárakon keresztül terjesztették a kommunista ideológiát a nép körében. A könyvtárhálózat megszervezésén túl Szabó Ervin merényletet tervezett Tisza István miniszterelnök ellen, jelentette ki az újságíró, majd keserűen fölemlítette: az elmúlt tíz esztendő jobboldali kormányzása idején nem sikerült elérni azt, hogy Szabó Ervin neve lekerüljön a könyvtárhálózatról. Pedig Szabó Ervin ezen a téren megvédhetetlen, de mégis foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá. Nevének levételére nem voltak polgári kezdeményezések, indítványok.

A nemzeti oldal ugyanis nem tanul balliberális erőktől, mert amikor ők jutnak hatalomra, tudják, hogy mi a teendő. Karácsony Gergely egyik első döntése Budapest főpolgármestereként az volt, hogy az újlipótvárosi Szent István parkba ne kerüljön oda a tervezett Szent István-szobor. Ami a magyar nemzetnek fontos, az nekik nem az, hangoztatta az előadó, majd megemlítette a balliberális városvezetés legutóbbi húzását, az egyik metrómegálló Árpád fejedelemről Göncz Árpádra történt átnevezését. Arról a Göncz Árpádról van szó, aki a Václav Havellel való találkozója során azt mondta a cseh elnöknek: milyen jó, hogy Trianonnal a magyarok megszabadultak a kisebbségektől. A balliberális oldal részéről köztérfoglalás és tudatformálás zajlik. S hogy a nemzeti oldal hatalmi pozícióban mennyire nem alkalmazza a balliberális módszert, arra példaként az előadó megemlítette, hogy az elmúlt években a XII. kerületi Hegyalja utat szerették volna elnevezni Mádl Ferenc néhai államfőről. Három fideszes kerületi önkormányzatot és a szintén fideszes Főpolgármesteri Hivatalt érintette az átnevezési javaslat, de az első szokásos balliberális tiltakozás után mindegyik bedobta a törölközőt.

A csapból is az folyik, hogy a balliberális körök mennyire el vannak lehetetlenítve, nem kapnak pénzt, lehetőséget a színházi életben, a könyvkiadásban és másutt kifejtett tevékenységükhöz. Mennyire el vannak nyomva, mert itt egy új jobboldali diktatúra alakítja a kultúrát, formálja az emberek tudatát. A ballib oldal azt is állandóan hangsúlyozza, hogy számukra a kultúrában is a minőség fontos. De hát hol van náluk ez a fene nagy minőség, melyik irodalmi körben? – tette föl a kérdést az újságíró, majd meg is válaszolta: Az ő irodalmi világuk egy belterjes állapot, ahová be sem kerülhet az, aki nem az ő ideológiájukat, világukat képviseli. A helyzet ugyanez a képzőművészet, a filmművészet és más területeken is.

Az egyesület, ahol mindenki SZDSZ-es

De érdemes emlékeztetni arra is, hogy milyen módszerekkel alkalmazzák a kiszorítás művészetét. Közel húsz évvel ezelőtt létrehoztak egy MASZRE, azaz Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete nevű szervezetet. A létrehozáskor, 2011-ben a szakkönyvkiadókat komoly veszteségek érték a fénymásolás miatt. A veszteséges kiadók kárpótlására az akkori Fidesz-kormányzat nyugat-európai mintára elrendelte, hogy a fénymásolók, nyomtatók után adóként be kell fizetni bizonyos összeget egy közös kasszába, majd azt odaadják ennek a kormányzati támogatással létrehozott MASZVE nevű egyesületnek. A dolog pikantériája az, hogy ebben az egyesületben mindenki SZDSZ-es (a közönség fölnevet – H. J.). Éves szinten az átutalt pénzt összege akkoriban talán 800 millió forintot jelentett, de ma már közelít az egymilliárdhoz. Összejött a balliberális könyvkiadók vezérkara, amely elhatározta, hogy pénzosztással az egyesület elnökségét ruházzák föl. Az elnökség pedig úgy döntött, hogy lesz itt pénz mindenre, kivéve a szakkönyvkiadókat.

A MASZRE igazgatói jó tíz éven keresztül Bart István (2019-ben elhunyt – H. J.) és Zentai Péter László voltak. Az elnökség elhatározta, hogy a legnagyobb nyertes a Budapesti Könyvfesztivált, a Frankfurti Könyvvásár magyar pavilonját és az Ünnepi Könyvhetet szervező Magyar Könyvkiadók Egyesülete (MAKKE) lesz. Az említett három rendezvényen aztán mindig kiállnak a Dés Lászlók, Esterházy Péterek és mások, és elmondják, hogy ők mennyire el vannak nyomva. Az elnyomottak könyveit pedig lefordítják idegen nyelvre, kiviszik Frankfurtba, s az mondják, hogy a műveik jelentik a minőséget. Pedig egyáltalán nem erről van szó. Ez a kánonképzés iskolája ezen a téren. A MASZRE igazgatói, Bart István és Zentai Péter László számításaim szerint eddig 4-500 millió forintot költöttek csak a Magyar Könyvkiadók Egyesületének programjaira, miközben a MAKKE igazgatói ugyancsak Bart István és Zenta Péter László. Magyarán, Bart István és Zentai Péter László pályázott Bart István és Zentai Péter Lászlóhoz, s mit ad Isten, nyertek – 4-500 millió forintot.

https://kuruc.info/r/2/208299/

Korábban írtuk: Videón a Fekete István Szabadegyetem megnyitója és első előadása

https://kuruc.info/r/34/208264/

PDSZ nonat, bitch please... Fel fogjuk tárni azt a jogi módszert, azt a technikát, amellyel a balliberális métely iskolai terjesztése, a diákok túszul ejtése, sőt iskolaidőben utcai tüntetésekre hajtása !!! szankcionálhatóvá válik, mondjuk gyorsított fegyelmi eljárás utáni kirúgással, illetve súlyosabb esetekben további szankciókkal is. Mindez már most sem ütközik törvénybe, mégis alkalmas arra hogy álljon már meg a menet, hiszen nem szocialista propagandát "tanulni" mennek a diákok az iskolákba.

Fel fogjuk tárni azt a jogi módszert, azt a technikát, amellyel a balliberális métely iskolai terjesztése, a diákok túszul ejtése, sőt iskolaidőben utcai tüntetésekre hajtása !!! szankcionálhatóvá válik, mondjuk gyorsított fegyelmi eljárás utáni kirúgással, illetve súlyosabb esetekben további szankciókkal is. Mindez már most sem ütközik törvénybe, mégis alkalmas arra hogy álljon már meg a menet, hiszen nem szocialista propagandát "tanulni" mennek a diákok az iskolákba.

A prájd szivárvány zászlós liberál "demokratikus" pedagógus szakszervezet - suckszervezet továbbra is egy mszp nyúlvány, ami mindig is volt. Nem valódi érdekképviselet, 2010 előtt kussoltak. Bizony, a tanári bérekről is.

Annyian is voltak ezen a vizuális környezetszennyező utcai rendetlenkedésen.

A kutya úristeneteket nyomorult gágogó bal-libák, ha nem tetszik a NAT hát takarodjatok árufeltöltőnek a teszkóba!

Azok, akik ezt a patkány lázadást bomlasztási szándékkal terjesztik. Lássuk be ezek zsidók, és tudják jól hogy mi hasznuk származik belőle. Egyébként a zsidó tudja legjobban, a liberalizmus másra nem is jó. Igen, így egyes számban, olyanok mint a Borg.

Szerintem aránylag világos, így 30 év elteltével, hogy liberális demokráciában soha nem leszünk erős, egységes ország / nemzet... és folyamatos lesz a felforgatás, a káoszteremtés... Meg kell szabadulni a liberális eszmeiségtől...

Egy betegség kórokozóihoz hasonlók a folyamatosan támadó törpekisebbség tagjai, szerintük persze "Meg kell fertőzni a világot liberalizmussal..."

"A legtöbb bomlasztó, „liberális" szabály azt célozza, hogy a tömegeket degenerálják, szellemi zavarba ejtsék, hogy akaratnélküli eszközökké váljanak. Az úgynevezett „szabadelvű" vagy „liberális" mozgalmat támogatni kell, a vallást, gazdasági életet, politikát és családi életet bomlasztó tanításokat mind segíteni kell, az emberi közösségeket annyira fel kell dúlni, hogy ha az okmányokban kifejtett végleges program megvalósításra kerül, a nép már észre se vegye, hogy leigázzák."

74-75. oldal (Új Kékszalag, 2000)

Henry Ford: A nemzetközi zsidó I-IV. A világ legfőbb problémája

"Ennek a toleranciáért való könyörgésnek van egy komoly buktatója. A tolerancia először is azt követeli, hogy az igazságot toleráljuk. Ma a tolerancia nevében az igazság elnyomását követelik. Addig nem beszélhetünk toleranciáról, amíg először teljesen meg nem értjük, hogy mi az, amit tolerálunk. Tudatlanság, elnyomás, csend, összejátszás: ez egyik sem tolerancia."

59. oldal (Új Kékszalag, 2000)

Henry Ford: A nemzetközi zsidó I-IV. A világ legfőbb problémája

Az eredeti kötetek 1920-22-ben jelentek meg. Számomra a jelen korral való párhuzam a liberális eszmék beteges terjesztését és a zsidó világhatalmat tekintve világossá teszi, hogy ha nem tanulunk a történelemből, komoly bajok lesznek.

A Nemzeti alaptanterv ellen tüntetett a PDSZ

https://kuruc.info/r/2/208302/

Az új Nemzeti alaptanterv (Nat) és a szakképzés átalakítása ellen tüntetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a fővárosban pénteken. Az érdekképviselet a szombatig tartó 19. kongresszusának első napján vonulásos demonstrációt tartott: a küldöttek az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé mentek, ahol sajtótájékoztatót tartottak. Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke bejelentést ígért március 2-ára. Úgy fogalmazott: „fel fogjuk tárni azt a jogi módszert, azt a technikát, amellyel a munkabeszüntetés úgy megvalósulhat, hogy nem ütközik törvénybe, mégis alkalmas arra, hogy megálljon az élet, egy-egy intézményben elgondolkozzanak a kollégák, hogy igazi joghátrány nélkül le tudják állítani a működést." Ez az üzenet nemcsak az oktatásnak szól, hanem „a megalázott közszféra egészének" – tette hozzá.

Kapcsolódó: Dúró: Wass Albert nácizása helyett miért nem a mindennapos tanárbántalmazás ellen tiltakoznak?

https://kuruc.info/r/2/207995/

A liberális keresztényezés inverz zsidózás, keresztény = mindenki, aki nem zsidó.A zsidók nem tartják magukat fehérnek. Ne kérdezd mi benne a logika, az nincs nekik. Csak a gyűlölet. A feketéket és az arabokat lenézik, azt hiszik rajtuk majd könnyűszerrel tudnak uralkodni. Ráb... nagyon rá fognak faragni.

A zsidók nem tartják magukat fehérnek. Ne kérdezd mi benne a logika, az nincs nekik. Csak a gyűlölet. A feketéket és az arabokat lenézik, azt hiszik rajtuk majd könnyűszerrel tudnak uralkodni. Ráb... nagyon rá fognak faragni.

A liberális keresztényezés inverz zsidózás, keresztény = mindenki, aki nem zsidó

Rémisztő képződmények: bagoly mondja verébnek…

Ha eddig nem néztünk volna tükörbe, most végre mindnyájan megtudhattuk, hogy mik is vogymuk valójában.

Rémisztő képződmények: ezek vogymuk. Már ami a fehér, heteroszexuális, keresztény férfiakat illeti, és az ugyanilyen nőket, meg a családjukat. Napjainkban ez a tudományosan korrekt szociálantropológiai karakterisztikánk.

Nem is értem, hogy miért kell ezen fennakadni és emiatt kiakadni. A nálunk sokkal fejlettebb és haladóbb nyugati társadalmakban ezzel a ténnyel már lényegében mindenki tisztában van az ottani tudományos közeget és a médiát uraló trockista-neobolsevista mainstream hét évtizede tartó lankadatlan népfelvilágosító ténykedése nyomán.

Ez a drága Niedermüller úr valójában a haladás előhírnöke. Nálam mindenesetre nyitott kapukat dönget, hiszen a „fehérség" az egyik kedvenc vesszőparipám. Reakciós troglodita korszakomban fajvédőként, amióta pedig a Préjugix nevű előítélet-mentesítő gyógyszer hatására megtértem a progresszív hitgyülibe, azóta fajgyűlölőként. Persze csak a saját fajtám gyűlölőjeként, mert a fehérek számára az etnomazochizmus és annak fokozata számít a haladás abszolút fokmérőjének. Momentán még csak Nyugaton, de ha a Momentumon és csatolt részein múlik, akkor rövidesen már nálunk is. Minél jobban gyűlöli egy fehér önmagát és a fajtáját, annál haladóbb. Vannak persze, akik a leghaladóbb fehéreknél is jobban gyűlölnek minket, de ez más büfé (vö. Kornis Mihály). Azoktól, akiket a világ kezdete óta mindig csak szekáltunk, üldöztünk és gyilkoltunk, ráadásul teljesen ártatlanul, nem várhatunk mást. Nyugaton nem is titkolják a fehérek iránti gyűlöletüket. Nyíltan hangot adnak neki úton-útfélen, saját névvel és gyakran fényképpel, a fősodrú és közösségi médiában egyaránt. Rendszeresen, kényszeresen, provokatíve, szinte már kérkedve vele.

Például így.

„A »fehér érdekek« védelme sohasem lehet jogos." (David Aaronovich, thetimes.co.uk, 2017. március 15.) „Ölj meg egy heteroszexuális fehér férfit holnap munkába menet – Joe Bernstein, a Buzzfeed újságírója megtartja állását, miután fehér férfiak megölésére buzdított a Twitteren." (Buzzfeed's Joe Bernstein Keeps Job After Inciting Murder of White Men, newspunch.com, 2018. augusztus 7.) Bernstein: „Minden fehéret potenciális ragadozóként kell felfogni". (Twitter, 2013. június 14.) „Igen, rasszista vagyok! Gyűlölöm a fehéreket!", Andy Cohen, amerikai rádiós és televíziós műsorvezető (Twitter, 2016. december 14.). „Ne legyenek fehér gyerekeid. Ne tartósítsd a fehérség és a rasszizmus építését egy új fehér nemzedék megszületésével. Legyenek kevert rasszú gyerekeid." (Dave Cohen, 12 Thing White People Can Do To Make The Future A Better Place, buzzfeed.com, 2017. június 1.) „Nehéz mindnyájunknak koordinálni a sztorijainkat néha, így úgy tűnik, hogy nézeteltérések vannak köztünk. Szerencsére mind egyetértünk a legfontosabb témában: a fehérséget el kell törölni, a civilizációit alá kell aknázni", Philip N. Cohen amerikai szociológus, egyetemi tanár (Twitter, 2018. február 25.). „Istenem, gyűlölöm a fehéreket", Mike Drucker amerikai forgatókönyvíró, stand-up komikus (Twitter, 2012. augusztus 11.).

„Le tudjuk cserélni őket" (a fehéreket színes bőrűekre – G. I.). „Amerika éppen most szakad szét, mialatt egy elkeseredett fehér konzervatív kisebbség kapaszkodik a hatalomba, megrémülve attól, hogy elárasztja egy új sokrasszú és soknyelvű többség." (Michelle Goldberg, We Can Replace Them, nytimes.com, 2018. október 29.) „Igen, a sokszínűség arról szól, hogy megszabadulunk a fehérektől, és ez jó." (Emily Goldstein, Yes, Diversity is About Getting Rid of White People, And That's A Good Thing, thoughtcatalog.com, 2015. május 26.) „Már mondtam, hogy a fehér nacionalizmus egy elmebetegség. Továbbra is fenntartom. A törzsiségnek ez a formája szánalmas és gonosz", Elliott Hamilton, a timesofisrael.com haknistája (Twitter, 2017. augusztus 12.). Ugyancsak ő: „Sohase szégyelld a zsidó identitásod, inkább mutasd ki büszkén, és csapj le minden zsidógyűlölő gazembert, aki megpróbál megállítani." (Twitter, 2017. március 22.) „Gyűlölöm a fehéreket", Daniel Hoffmann-Gill britanniai színész (Twitter, 2018. március 29.). „Szolidaritásunk le fogja győzni a fehér nacionalizmust" (David Klion, Jewish Currents, 2019. október 30.) „A fehérség eltörlése sohasem volt sürgetőbb" (Mark LeVine, Abolishing whiteness has never been more urgent, aljazeera.com, 2019. november 17.).

A Hallmark csatorna „csillogó fogsorú, kiszáradt heteronormatív fehérséggel töltött (vagyis normális fehér párokat szerepeltető – G. I.) karácsonyi filmjei a fasiszta propaganda plátói ideálját alkotják". (Amanda Marcotte, Hallmark movies are fascist propaganda, salon.com, 2019. december 25.) „A fehérek kiirtása pokolian jó dolog", mert „háborúban vagyunk azok között, akik azt választják, hogy emberek, és azok között, akik azt választják, hogy fehérek", Jamie Peck, a The Guardian és a Rolling Stone skriblere (Rolling Stone & The Guardian Writer Jamie Peck: „White Genocide is Good", boundingintocomics.com, 2019. március 19.) „A fehér rassz az emberi történelem rákja…" (Susan Sontag, What's Happening to America, Partisan Review, 1967.) „Az amerikai történelem panteonjában a konzervatív öreg fehérek voltak mindig a rossz fiúk… […] Nem számít. Mert a veszélyeztetettek listáján vagytok, és – mondjuk – a fehér fejű rétisassal vagy valami egzotikus cickányfajtával ellentétben titeket nem érdemes megmenteni." (Tim Wise, An Open Letter to the White Right, timwise.org, 2010. november 3.) „Beismerem, hogy gyűlölöm a fehéreket", Jonathan Zaslow, amerikai rádiós személyiség (Twitter, 2016. június 1.). És így tovább, és így tovább, és így tovább…

Mémgyűjteményemben százával sorakoznak hasonlók a hasonszőrűektől. Időnként ezek olvasgatásával tartom öngyűlöletformában magam. Nehogy elfelejtsem, hogy haladóként kiket is kell gyűlölnöm, mert rendszeres tréning nélkül esetleg eltéveszteném a célszemélyeket, és ne adj' isten végül még azokat gyűlölném, akiket nem szabad. Legalábbis nem nyíltan. Mert olyan törvényeket hozattak a fehérekkel, amelyek alapján nyíltan csak a fehéreket (ti. fehér keresztényeket – a szerk.) szabad gyűlölni. Leginkább azoknak, akik ilyen törvényeket hozattak velük. Amint az előbbi ábra is mutatja.

Gazdag István - www.demokrata.hu

https://www.flagmagazin.hu/nagyvilag/remiszto-kepzodmenyek-bagoly-mondja-verebnek

"Ez hülye" Baranyi Krisztina azzal védekezett, hogy bekapcsolva maradt a mikrofonja. Osztályon aluli kocsmában nem szolgálhatna fel. Az arcán a milyensége : aljas, kisstílű, sunyi proli. Igen, ahogy az ember az arcizmait használja abból sok minden kiderül. :P

Osztályon aluli kocsmában nem szolgálhatna fel. Az arcán a milyensége : aljas, kisstílű, sunyi proli. Igen, ahogy az ember az arcizmait használja abból sok minden kiderül. :P

Talpig úrihölgy

Baranyi Krisztina azzal védekezett, hogy bekapcsolva maradt a mikrofonja.

Lehülyézte politikustársát.

A héten tárgyalták a ferencvárosi költségvetést, amit a kerületet vezető ballib többség el is fogadott nagy bőszen. Ennek következtében a szociális támogatások nagy része negyedére csökken, a polgármesternek ráadásul esze ágában sincs megkérdezni a ferencvárosiakat a vendéglátóhelyek nyitvatartásáról, azt mondta: az érintett helyeken már csak turisták laknak. A csütörtöki ülésen a Magyar Hírlap tudósítása szerint Baranyi Krisztina nemes egyszerűséggel még le is hülyézte a fideszes Gyurákovics Andreát. A polgármester azzal védekezett: véletlenül bekapcsolva maradt a mikrofonja.

Míg a fideszes politikus a kerület költségvetésének tárgyalásán éppen arról beszélt, a szociális támogatások jelenlegi mértékének megtartásához többek között fel lehetne használni a takarítógépre előirányzott harmincmillió forintot, a polgármester csak annyit közölt,
ez hülye!

Mint ismert, a Baranyi által benyújtott költségvetés felére-negyedére csökkenti az iskolakezdési, az időseknek járó, a lakásfelújítási, a játszótérépítési, a tömeg- és diáksport-támogatásokat, ám a helyi Fidesz–KDNP-frakció szerint a 2019-es nagyságrendek tarthatók lennének, s ehhez konkrét átcsoportosítási lehetőségeket is javasoltak. Baranyi Krisztina erre úgy reagált, hogy ez egy pofátlan előterjesztés.
Nyilvánvalóan megzsarolták a polgármestert azzal, hogy ha az ő kéréseik nem kerülnek be a költségvetésbe, akkor nem támogatják, és célt értek„

– mondta a lapnak Gyurákovics Andrea.

A hülyézéssel kapcsolatban kijelentette: a stílus maga az ember. Sérti az ülés méltóságát Baranyi viselkedése, a költségvetés tárgyalása komoly dolog, ennek ellenére most is folyamatosan alpolgármesterével, a kutyapárti Döme Zsuzsanna „Suzival" vihorászott, illetve a hozzászólókat minősítgette.

Bokor Gábor - www.888.hu

A momentumosok soha nem kérdezték meg maguktól, hogy honnan van az a kapcsolatrendszer és pénz, amely villámgyorsan az európai politika élvonalába repítette őket, mindenféle előzetes politikai és emberi teljesítmény nélkül. És ez a „siker”, amelyet a liberális propagandasajtó és a nyugati liberális elit körbeforgó és önjutalmazó rendszere folyamatosan igazol a saját maguk által osztogatott díjak, címek és erkölcsi magasztalások tömegével, a jól kondicionált ellenzéki szavazóknak is vonzóvá teszi őket.Momentum. Amelyik pártot a pénz ennyire tolja előre, az nem értünk van, ennyit már pár tíz éves történelmi tapasztalatból meg lehetett tanulni. Hát ez az. Erre való a boomerezés, hogy a most tizenéveseknek ne tudjuk átadni amit eddigi életünk során láttunk.

Momentum. Amelyik pártot a pénz ennyire tolja előre, az nem értünk van, ennyit már pár tíz éves történelmi tapasztalatból meg lehetett tanulni. Hát ez az. Erre való a boomerezés, hogy a most tizenéveseknek ne tudjuk átadni amit eddigi életünk során láttunk.

Az nem civil, akit azért fizetnek hogy lobbizzon, propagandát gyártson, rendezvényeket szervezzen, bíróságokat befolyásoljon...

A humán szakosnak csúfolt büfé-ruhatár káderképzők által adott végzetségek amúgy nagyon másra nem is jók, vörös soros diplomák azok, legfeljebb sznobmódra sekélyes nem gondolkodással lenézni azokat akiknek úgymond nincs diplomájuk.

Szintén egyszer kell látni a ballibtól való örök elundorodáshoz az szdsz típusú arroganciát és szadizmust, amit nem is csak a hivatalos közleményeik közt találunk, hanem még durvább nyersebb formában ott, ahol maguk az aktivistáik és párttagjaik blogolnak, fórumoznak. Niedermüller magyarellenes böfögése kismiska azokhoz a jordán pozitív kontentekhez képest.

"A Momentum Mozgalom az identitás nélküli emberek pártja

A Momentum nem egy generáció, hanem egy kulturális defektus kifejeződése, a generációs jelleg csak szociológiai következmény (életkor) és kommunikációs eszköz.

A szavakkal, fogalmakkal űzött különös játék, hogy identitásnak vagyunk kénytelenek hívni az identitásnélküliséget. Kialakult ugyanis egy embertípus, akinek semmiféle hagyományos emberi identitása nincs.

Nincs etnikai, vallási, lokális identitása, és tulajdonképpen nincs értelmezhető politikai identitása sem. Nincs szakmája, hivatása, csak a formátlan ködös szabadságával azonosul, mindig, tényleg mindig a társadalom, az ország, a nemzet működéséhez szükséges kötelezettségek alapján definiálja magát.

Ez az embertípus a XIX. század nagyvárosaiban kezdett kialakulni, és a generációk óta jólétben élő nagyvárosi hobbiszubkultúrák biztonságában hízott politikai osztály méretűre.

Nyugat-Európából és Amerikából szivárgott be hozzánk a modern individualista liberalizmus eszméje a hetvenes évektől kezdve, de most jutottunk el oda, hogy a külföldre szakadt exkommunisták, „eximpexesek" és a kint maradt hírszerzők leszármazottai, akik nálunk sokkal tökéletesebben illeszkedtek bele a kapitalizmusba, visszatérjenek az óhazába. Ezek az emberek azonban nem az Egyesült Államokban, Kanadában, Berlinben, Párizsban éltek, nem ismerték meg az amerikai, a német, a francia kultúrát, nem váltak amerikaivá, németté, franciává.

A Momentum vezérkarának külföldi tagjai egy klasszikus nemzetközi környezetben szocializálódtak, hozzájuk hasonlóan minden nemzeti kulturális gyökerüktől megfosztott emberek között. Az ilyen környezetekben az emberek értelemszerűen azt keresik és azt értik, ami angol nyelven elmondható.

Hiába beszélnek ezek az emberek nagyon jól „angolul" vagy „amerikaiul", az egy kulturális mélység nélküli angol, amelyen nem lehet a beszélők egyikének a kultúráját sem megmutatni. Ezek az emberek a Twitter–Starbucks–Facebook–YouTube és hasonló entitások által definiált világban cseperedtek fel.

Ezt hívják és gondolják teljesen komolyan európai identitásnak. Hiába beszélnek tökéletesen magyarul is, ez a magyar nyelv egyáltalán nincs lehorgonyozva a magyar valóságba, a magyar kultúrába, ez tartalmilag ugyanannyira üres, mint a kommunista diktatúrák pártzsargonja a rendszer vége felé, vagy a mindenkinek megfelelni akaró politikusbeszéd Nyugaton, amelyekben semmiféle hibát nem lelhetnek a liberális ideológia legnagyobb tudorai sem.

A Momentum nem egy generáció, hanem egy kulturális defektus kifejeződése, a generációs jelleg csak szociológiai következmény (életkor) és kommunikációs eszköz. A magyar közvélemény, a magyar szavazók most először találkoznak egy olyan politikusréteggel, amelynek nincs semmiféle magyarságtudata. Igazából még azt sem tudhatjuk, hogy a momentumosok tudják-e, hogy a magyar identitás és sok másik is hiányzik belőlük.

Lehet, sőt valószínű, hogy ezt ők nem élik meg hiány­ként, hiszen már a szüleik sem tekintettek a hazájukként Magyarországra, a gyermekeiket pedig nyilvánvalóan arra nevelték, hogy ez az ország egy nem jó hely. Egész életükben arra tanították őket, hogy ők felsőbbrendűek azoknál a magyaroknál, akik hatalomra segítették és hatalmon tartják Orbán Viktort.

A momentumosok soha nem kérdezték meg maguktól, hogy honnan van az a kapcsolatrendszer és pénz, amely villámgyorsan az európai politika élvonalába repítette őket, mindenféle előzetes politikai és emberi teljesítmény nélkül. És ez a „siker", amelyet a liberális propagandasajtó és a nyugati liberális elit körbeforgó és önjutalmazó rendszere folyamatosan igazol a saját maguk által osztogatott díjak, címek és erkölcsi magasztalások tömegével, a jól kondicionált ellenzéki szavazóknak is vonzóvá teszi őket.

A Momentum vezetőinek európai identitása egy nagyvárosi, munka nélküli aktivistaéletből táplálkozik. Magyarországon csak Budapesten, zömmel a belvárosi kerületekben lehet megtalálni ennek a politikustípusnak a hazai megfelelőjét. Az SZDSZ végtelen korruptsága azonban megakadályozta, hogy a következő generáció olyan politikusréteggé fejlődjön, mint Németországban a Zöldek és az Antifa, vagy mint Amerikában a Demokrata Pártot éppen felzabáló agresszív szélsőliberális csoportok. Ezért döntöttek valahol valakik, hogy ezeket az embereket importálni kell hozzánk.

Attól tartok, mi, jobboldaliak nem félünk eléggé ettől az aktivizmustól. Ez a fajta aktivizmus utoljára az ötvenes években volt divat, a kommunisták akkor tudtak ezerszámra főmunkaidőben alkalmazni olyan embereket a politikai rendőrségen kívül is, akik teljesen az emberek agymosásának szentelhették az idejüket.

Ezek az emberek az egész életüket ennek szentelik és ezt meg is tehetik, hiszen felső-középosztálybeli életszínvonalat is adnak mellé. A recepteket, eljárásmódokat készen kapják, azok is helyi szintre optimalizált másolatok, ahogy ők is valami megtervezett aktivista ideáltípusának a klónjai csupán. A Momentum nem gondolkozik, nem politizál, a Momentum végrehajt.

Tulajdonképpen ezt nem is titkolják, hiszen tekintet nélkül a belpolitikai következményekre, bútoroznak össze bármelyik magyargyűlölő románnal, szlovákkal vagy szélsőnacionalista ukránnal a magyar kormány ellen, bármilyen nemzetközi szituációban.

Európai parlamenti szerepvállalásuk is értelmezhetetlen nemzeti és nem mellesleg demokratikus keretek között. Minden jobboldali kormány liberális ellenzéke gyűlöli a konzervatívokat, de egyetlenegy sem vállalja fel nyíltan, hogy az EU és a NATO segítségével akar nem is feltétlenül nemzeti parlamenti választásokon, hanem akár külföldi erők hathatós segítségével hatalomra kerülni.

A Momentum mind az európa parlamenti, mind az önkormányzati választásokon hatalmas technikai támogatást kapott külföldről, hogy a közösségi médiában elérje a potenciális szavazóit. Erre egyetlen másik ellenzéki párt sem volt képes, mert nem kaptak ilyesfajta segítséget, hiszen nem velük akarják hosszabb távon leváltatni a jelenlegi kormányt.

A Momentum arcai politikai robotok, van egy rendkívül egyszerű programjuk, de nincsenek olyan érzelmeik, amelyek a nemzeti múlthoz, az elszakított nemzetrészekhez, az erdélyi tájhoz vagy a magyar kultúrához fűzné őket. A jobboldali értelmiség, sajtó és közvélemény jelenlegi legfontosabb feladata megértetni mindenkivel, hogy milyen új ellenfeleink vannak. Ezek az új politikusok tulajdonképpen ismeretlen emberek a mi világunkban, az érzéseink, sőt a létezésünk sem érdekli őket. A Momentum jövőre vonatkozó terveiben, ahogy egyébként annak idején Gyurcsányéban sem, nem szerepelnek még azok sem, akik rájuk szavaznak. Csak elvek, emberek nélkül.

Miután ez a politikai embertípus lényegesen különbözik a náciktól és a kommunistáktól, nem is tanultuk meg még kezelni a problémát. A kommunista nemzetköziség is számolt a helyi jellegzetességekkel, a nácik pedig egyenesen az etnikai identitás túlhajtásával, vérségi alapon fogalmazták meg magukat. Sztálin után még a kommunisták is belátták, különösen Közép-Európában, hogy az eszme nem működik.

De több nemzedék szenvedése kellett, hogy ez nyilvánvaló legyen legalább azoknak, akik ugyan hittek benne, de elszenvedni is kénytelenek voltak a hétköznapi szocializmust. Akik viszont jól éltek alatta, azok máig nem gondolnak rá rossz szívvel, különösen a pártburzsoázia névtelen prominensei, akik a hatvanas évektől nyugati színvonalon és módon tudtak élni az általuk is működtetett diktatúrában.

Ezeknek a minden erkölcstől és identitástól mentes embereknek a szellemi leszármazottai tértek most vissza, és ugyanúgy csak erőforrásnak tekintik Magyarországot, mint a felmenőik.

A baj az, hogy újra és újra meg fognak lepni bennünket, mert sem a bennük lakozó ürességet nem fogjuk soha megérteni, sem a céljaikat nem tudjuk elképzelni. Ahogy a kommunistákét és a nácikét sem tudta egyetlen normális ember sem."

https://gondola.hu/cikkek/115587-A_Momentum_Mozgalom_az_identitas_nelkuli_emberek_partja.html


Miért szerepelhet ott a Mi Hazánk? Fidesz az a párt, aminek médiája és értelmisége SOKKAL nemzetibb mint a vezetése. Tragédia és titkosszolgálatok műve, hogy kinyírtak minden más népi, nem urbánus, magyar érdekű pártot az idők során. Egy szem Mi Hazánk azért maradt. Meg ilyen sok néven ide oda írogató kóborok, mint pl. én ;)

Miért szerepelhet ott a Mi Hazánk? Fidesz az a párt, aminek médiája és értelmisége SOKKAL nemzetibb mint a vezetése. Tragédia és titkosszolgálatok műve, hogy kinyírtak minden más népi, nem urbánus, magyar érdekű pártot az idők során. Egy szem Mi Hazánk azért maradt. Meg ilyen sok néven ide oda írogató kóborok, mint pl. én ;)

Gaudi új könyvéről, a hazánk elleni globalista-patriofób támadásokról és a nemzeti jogvédelem támogatásáról a Hír Tv-n (Paletta, 2020. 01.31.)

A Hír Tv Paletta című műsorának 2020. január 31-i adásában dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő mutatta be "Nemzeti jogvédelem" című új könyvét. A beszélgetésben szó esik a globalista patriofóbok (hazájukat szeretőket gyűlölők) európai nemzetek elleni támadásairól, a védekezés fontosságáról és eszközeiről, a hazafias ügyvédeket tömörítő Nemzeti Jogvédő Szolgálat nemzetvédő küldetéséről, forrásainak szűkösségéről és támogatásának szükségességéről.

A beszélgetés végén bejelentésre került, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot támogató jótékonysági rendezvény lesz 2020. február 15-én 19 órától Budapesten a Szent Margit Ginmáziumban.

https://www.youtube.com/watch?v=5zp9l6DR0TA

https://internetfigyelo.wordpress.com/2020/02/15/gaudi-uj-konyverol-a-hazank-elleni-globalista-patriofob-tamadasokrol-es-a-nemzeti-jogvedelem-tamogatasarol-a-hir-tv-n-paletta-2020-01-31/

Az a tény, hogy ezek az információs gigacégek a legfontosabb dolgot az információt tárolják eleve különleges felelősséget róna rájuk. Erről persze szó sincs. Gyakorlatilag ezek senkinek nem tartoznak felelősséggel. Olyanok, mint a Gólem amikor elszabadult. Ha nem lenne olyan orwelli, szinte viccesnek találnánk

Szánalmasak a libsik, fosnak hogy amint ismernek az emberek más álláspontokat is, úgy már immunizálódnak a libernyák agymosással szemben.

Digitális gulág – íme, a Google

https://pestisracok.hu/digitalis-gulag-ime-a-google/#comment-649423

Az okoseszközök uralta világ számos meglepetést tartogat számunkra, hiszen szinte mindent az online térben intézünk: bankolunk, vásárolunk, levelezünk, információt osztunk meg magunkról. A digitális térben azonban nem mindenki lehet egyenlő súllyal jelen, legalábbis erre enged következtetni a PestiSrácok.hu Youtube-csatornájának végleges törlése is. A világ egyik legismertebb cége, a Google digitális gulágot hozott létre a kibertérben, ahova portálunkat is száműzni kívánta – az esélyegyenlőség jegyében.

A Nagy Testvér már nemcsak mindent figyel, lát, hanem úgy tűnik, büntet is. Az már a 2018-as országgyűlési választás előtt kiderült, hogy Magyarországon a Facebook előszeretettel tiltja a liberális gondolatisággal ellentétes posztokat. Most azonban már a Youtube-ról is eltűnnek azok a csatornák, amelyek a konzervatív, jobboldali felhasználók töltenek tartalommal. Persze mindezt a szólásszabadság jegyében. Amerikában már megfogalmazták azt a törvényjavaslatot, amely megállítja a Big Tech platformok általi cenzúrázást. Hasonló javaslatra valószínűleg már Magyarországon is szükség lenne, lévén, hogy a jobboldali véleményformálók folyamatos kitiltása a digitális térből szinte bevett gyakorlattá vált a Facebook és a Google platformjain. Ne legyünk idealisták: az orwelli új világ kismiska ahhoz képest, ami most van kibontakozóban és aminek a PestiSrácok.hu Youtube-csatornája is áldozatává vált. Peter Hasson most megjelent könyve, a The Manipulators: Facebook, Google, Twitter, and Big Tech's War on Conservatives pontosan ezeket a folyamatokat veszi górcső alá. Emlékezetes: Trump már 2019-ben azzal vádolta meg a vállalatóriást, hogy befolyásolta a választásokat, mégpedig úgy, hogy csökkentette a szavazói hajlamot. A helyzet azóta sem javult, sőt. A napokban óriási felháborodást keltett az amerikaiak körében, hogy a Facebook nemcsak betiltotta a népszerű jobboldali hálózatot, a censored.tv oldalát, hanem blokkolták a The Gateway Pundit cenzúráról szóló cikkét is. A hálózat olyan népszerű kommentátorok otthona, mint Gavin McInnes, Milo Yiannopoulos, Laura Loomer vagy Joe Biggs. Egy szép napon a hálózathoz tartozó összes fiókot és mindenkit, aki ott működik, „likvidálták", törölték a Facebookról és az Instagramról. A felhasználók már privát üzenetekben sem tudtak megosztani a weboldalra mutató linkeket.

Ez egyértelműen a „Big Tech", amely megpróbálja megtagadni a platform használatához való jogot

– mondta Gavin McInnes. De mindez kinek és miért áll érdekében? Talán nem meglepő, hogy a háttérben George Soros alakja rajzolódik ki, aki évek óta készül a világ urává válni a digitális tér segítségével.

Az ember, aki mindenhol jelen van

Soros György 2018-as davosi beszéde után drasztikusan növelte részesedését több techcégben, annak ellenére, hogy korábban „fenyegetésnek" nevezte az ilyen vállalatokat. Majd – miközben progresszív csoportok lelkes pénzügyi támogatója volt a közösségi médiában – kampányt indított a Facebook szétdarabolására. 2018-ban a Soros Fund Management 159 200 Facebook-részvényt vásárolt (becsült értéke 31 millió dollár), 250 000 Twitter-részvényt zsebelt be (11 millió dollárra becsülik értékét) és 54 500 Apple részvénnyel is (10 millió dollárra becsült) gazdagította portfólióját. Soros ezen kívül 12 400 részvénnyi részesedést jelentett be az Alphabetben, a Google anyavállalatában, amelynek értéke 14 millió dollár. Persze hiba lenne azt gondolni, hogy ez egy hirtelen jött ötlet volt részéről. Nem árt tudni, hogy Soros 2007 óta kereskedett a Google-részvényekkel, de 2011 második negyedévében eladta mindet. A Forbes arról ír, hogy ezután 2011 harmadik negyedévében 1126 részvényt vásárolt, részvényenként körülbelül 550 dolláros áron. A negyedik negyedévben bonyolította eddigi legnagyobb vásárlását: 258 900 részvényt vett, mintegy 592 dollár értékben, összesen 154 millió dollár befektetéssel. A Google ötödik legnagyobb részvényese, portfóliójának 7,3 százalékával 2012-ben Soros György volt, 2019 második felére viszont már 71,2 millió dollárral volt jelen a Google anyavállalatában, a hetedik legnagyobb részvényesként. A portfólió további kiegészítései között szerepelt az eBay Inc. és a Symantec Corp., de érdemes megemlíteni a Netflix-részvényvásárlásokat is.

Ismerkedjünk meg a Google világával…avagy ilyen a goo(g)lag

A Google, amelyet keresőmotor-óriásként ismertek meg a világon, rövid idő alatt az okostelefon-szoftverek legnagyobb gyártójává is előlépett. 2018-ban kiderülhetett mindenki számára, hogy ennél azért kicsit összetettebb ez a vállalatóriás. Már akkor azt írtuk, hogy akár egyenlőségjelet is tehetnénk a Google és Soros neve közé, az összefonódás látványos – és a jobboldali médiaplatformok számára igencsak hátrányos – volta miatt. Nyilván a véletlennek köszönhető, hogy a Google News Lab igazgatója az az Olivia Ma, aki a Center for Public Integrity nonprofit szervezet igazgatóságának alelnöke is egyben. Olivia Ma nagy karriert futott be a Google környékén: volt már a Google+ hír- és médiakapcsolatokért felelős vezetője, vagy épp a YouTube „News and Politics" team alapítója. De menedzselte a YouTube 2012-es „választási stratégiáját", valamint azért is felelt, hogy a YouTube kiemelt eseményekre (például az Arab Tavaszra) miként reagál. Emellett ő maga is készített három Obama-interjút szintén a YouTube-on. A Center for Public Integrity az éves beszámolók alapján 2011-ben, 2012-ben és 2014-ben biztosan kapott pénzt az Open Societytől; a támogatás összege ismeretlen, bizonyos források azonban 1,7 millió dolláros támogatásról is írtak már korábban. Az elnökségi tagok között volt egykor a CNN-es Christiane Amanpour is, aki annál az ABC News-nál is dolgozott, amely szintén több millió dolláros támogatást kapott Soros Györgytől, például 2004-ben, amikor a spekuláns George W. Bush-t szerette volna legyőzni. A milliárdos ekkor összesen 27 millió dollárt költött el különböző „független" médiumoknál, amelyektől azt remélte, hogy majd az ő javára befolyásolják a közvéleményt. Ennek tudatában már meg sem lepődtünk azon, hogy a keresőóriás egyik pályázati programjából nemes egyszerűséggel kirakták az Origót, miután a mindig haladó és objektív Google befolyása alá tartozó szervezetek jelentették, hogy egy Orbán Viktor illiberális diktatúráját támogató médium is pozitív elbírálást kapott egy fejlesztés támogatására. A lapot törölték a kedvezményezettek listájáról, a 24.hu kiadója, a 444.hu és az Index.hu mellől. Ha leásunk egy kicsit a dolgok mélyére, gyorsan kiderül, hogy a Google-höz tartozó, az „újságírást megmenteni szándékozó" formációk régóta élvezik a spekuláns támogatását, aki, mint tudjuk, mindig csak jót akar. Nyilván ennek a nemes ideológiának köszönhető az is, hogy olyan algoritmus fejlesztésére pumpált jelentős összeget, ami a hamis hírek ellen veszi fel a harcot a világhálón, méghozzá a Mozilla szoftvere segítségével.
A Mozilla Information Trust Initiative (MITI) telepítésével elsőként adatokat gyűjtenek az internetről, majd ezek segítségével olyan algoritmust hívnak életre, ami megszűri az elérhető tartalmat. A „tényfeltáró szoftverek" elkészítését az eBay alapítója, Pierre Omidyar és Soros György támogatta. Az pedig, hogy mi is minősül annak, nem a felhasználó dönti el, hanem egy mesterséges intelligencia.

A Youtube-csatornánk végleges likvidálása után kissé utópisztikusnak tűnhet, amit ezzel kapcsolatban akkor, 2017-ben megfogalmaztunk:

egyáltalán nem lepődnénk meg azon, ha a PestiSrácok.hu oldala soha többé nem lenne elérhető az információs sztrádán, mivel azt az algoritmus valószínűleg „fakenews" kategóriába sorolná és tiltaná le örökre, ellentétben például a Soros által pénzelt hírforrásokkal.

Pikáns, hogy a 2017 augusztusában megjelent híradásban arról értekeztek, hogy az internet nem tud a demokratikus társadalom szolgálatába állni, sőt, szerepe jelentősen csökken. Persze azért jelentős károkat tud okozni egy-egy (általuk) hamis(-nak minősített) információ. Ekkor még nem sejthettük, hogy ez a gondolatmenet szinte szó szerint megegyezik majd Soros György 2018-as davosi beszédével. Persze nyilván véletlenül. Bár a PestiSrácok.hu már akkor megkongatta a vészharangot, mégsem sikerült ráirányítani a figyelmet arra a veszélyre, amit a közleményben bátran vállaltak is a fejlesztők: a MITI célja egyelőre az, hogy a programot telepítő különböző vállalatok segítségével a világ számos országából minél több adatot begyűjthessen az internetről, ezáltal pedig „jobban megértsék a hamis hírekkel kapcsolatos problémákat, és kiderítsék, hogy mit lehetne tenni". Azért ez viszonylag rövid idő alatt elég jól sikerült nekik. A cég fejlesztői egyébként a 2016. évi választásokon és az azt követő időszakban vizsgálták meg a Firefox felhasználók szokásait, majd tanulmányt készítettek arról, hogy milyen kereséseket indítottak és milyen weboldalra kattintottak azok, akik ezt a böngészőt választották. Ebből vonták le a következtetést, hogy mennyi új hamis weboldal jelent meg, és hogy ez a hamis lefedettség hogyan befolyásolta az emberek viselkedését. A Mozilla bejelentését követően több szakember aggódásának adott hangot: véleményük szerint a szoftver rövid idő alatt olyan digitális fegyverré válhat, amivel irányítani tudják majd az emberek gondolkodását a számukra elérhető tartalmak szűrésével. Erre pedig tényleg nem is kellett sokat várni, bár fontos megjegyezni, hogy ezt nem csupán egyetlen szoftver segítségével érték el.

A Google természetesen tökéletesen illeszkedik az ilyen orwelli megfigyelési rendszerhez. Ez messze a legnagyobb monopólium, amelyet a világ valaha is látott, és adatokat szippantó csápjai mélyen bejutnak mindennapi életünkbe, begyűjtve az összes megtett lépést és beszélgetést, akár online, akár a való világban. Mert a Google valóban nyomon követ bennünket, még akkor is, ha nem gondoljuk. És akkor kicsit rugaszkodjunk el a Google Maps-tól, a helyelőzményektől, amit simán Gmail-fiókunk alapján tudnak rólunk. A legtöbb webhely az „ingyenes" Google Analytics programot használja az oldalon végzett tevékenységek nyomon követésére. A Google 2005-ben megvásárolta az Urchin szoftvert, és elidegenítésével képesek voltak integrálni ezt a fontos megfigyelő eszközt az internet nagy részébe. A Google Analytics integrálódik a Google hirdetési hálózati monopóliumához, valamint a Gmail e-mail szolgáltatásához. Ezek a rendszerek természetesen nem ingyenesek; inkább nevezhető egy szorosan integrált megfigyelőeszköz-csomagnak, amelyben adatokat adnak el. Ezek az eszközök adatgyűjtést végeznek más Google-termékekkel együtt, például az Android „okos" telefonjaival, otthoni biztonsági rendszerekhez kapcsolódva, és még a Google otthoni asszisztensét nem is említettük. És ez még csak „a jövő kezdete". Amint arra a The Intercept egy 2020. január 27-i cikkben rámutatott, az arcfelismerő és videoanalitikai szoftverekkel felszerelt intelligens fényképezőgép-hálózatok még inkább előmozdítják majd a globális megfigyelést. 2021 végére az IHS Markit marketingcég azt jósolja, hogy 1 milliárd kamera figyeli a nyilvános mozgásokat az egész világon. Persze a Google monopóliuma jóval meghaladja az internetes keresést, hiszen potenciálisan veszélyes egyeduralommal rendelkezik az online reklámozás terén is. A Google 2007-ben megvásárolta a DoubleClicket, amely már uralta a digitális hirdetési piacot. És ebben igazi veszély rejlik: a Google már óriási mennyiségben ismeri az egyes webhelyekre küldött forgalmat – honnan jön, milyen tartalmakra keresnek rá az emberek, akár néhány alapvető demográfiai adatot is szolgáltatnak.

A Google az egészségünkre is „figyel"!

A közelmúltban nyilvánvalóvá vált, hogy a Google a felhasználók egészségügyi adatait is követi. A Fitbit alkalmazás minden fiziológiai információt és aktivitási szintet megad a számukra. A Google adatgyűjtéséhez az Amazon és a Microsoft szintén jó segítséget jelent: összegyűjtik az egészségügyi és diagnosztikai oldalakon bevitt adatokat, amelyeket ezután megosztanak több száz harmadik féllel – és ezeket az adatokat nem anonimizálják. De nincs ez másként a hitelkártyákkal sem, amelyek első pillantásra teljesen elkülönülnek a Google-tól. A Bloomberg azonban megszellőztette, hogy a Google és a Mastercard üzleti szövetséget kötött, amely alapján a Google hozzáférést kap a Mastercard-felhasználók kiskereskedelmi kiadásaihoz. A Google áruház értékesítés-mérési szolgáltatása pedig azt is sugallja, hogy nemcsak a Mastercard-felhasználókat követik nyomon. A Bloomberg megjegyezte: a Google 2017-ben azt állította, hogy hozzáférhet az Egyesült Államok hitel- és betéti kártyáinak 70 százalékához. Ez pedig tetemes adatmennyiség.

Totális kontroll az információk felett

Az amerikai felhasználók a Twitteren néhány napja arról csipognak, hogy a Wikipédia mögött is már Sorosék állnak, így már azt is irányíthatják, hogy kiről milyen információ jelenjen meg a digitális sztrádán és hogy azokhoz kik férhessenek hozzá. Az pedig már tényleg a cseresznye a habon, hogy Soros dollármilliókat költött vagyonából az Open Society Alapítványon keresztül a 2020-as választások befolyásolására. Érdemes egy pillantást vetni arra, jelenleg milyen óriásvállalatok fő részvényese Soros.

Soros részvényei az Alphabet/Google/Youtube, Microsoft, Facebook, Visa vállalatokban. Forrás: Marketinsider

Ha eddig arra gondoltunk, hogy mindez csupán egyfajta pénzügyi manőver a tőzsdespekuláns részéről, nézzük, milyen következményekkel járt számos országban – így Magyarországon is – a Soros-féle monopólium az illiberális állam hívei számára. A businessdesk.co.nz például arról ír, hogy számukra érthetetlen módon folyamatosan korlátozzák őket, és bár megkérték, hogy magyarázzák el, miért nem fogadta el a 12 éves üzleti hírszolgáltatást hitelesített hírforrásként a Google Hírek „dedikált szakértőinek" arctalan csapata, választ nem kapnak. Mint írják: a 2008 eleje óta működő BusinessDesk hírleveleket küld pénzügyi témában és ezzel kapcsolatos információkat tesz közzé a weboldalukon. Ezért is lepődtek meg azon, hogy a Facebook sem engedélyezte a „megbízható híroldal" címke megadását nekik, majd a Wikipédia-bejegyzés követelményének sem találták megfelelőnek őket. A Google Hírekkel sem jártak jobban: elutasító értesítést kaptak arra hivatkozva, hogy a portál egy linkgyűjtő hely, majd miután ezt megfellebbezték, azt a választ kapták, hogy „az irányelvi korlátozások miatt nem tudunk személyre szabott visszajelzést adni az Ön webhelyének elutasításáról". Remek, igaz? Az üzleti portál új-zélandi csapata szerint a Google háttérbe szorítja oldalaikat, méghozzá politikai irányultságuk miatt.

Ha nem lenne olyan orwelli, szinte viccesnek találnánk

– írják bejegyzésük végén. És mennyire igazuk van.

A Google szólásszabadságot és az ügyfelek törvényes jogait semmibe vevő magatartása ellen tiltakozunk február 20-án, csütörtökön 17 órakor a Google Magyarország székházánál, a Budapest II. kerület, Árpád fejedelem útja 26-28. előtt (a szentendrei hév Szépvölgyi úti megállójának közelében).

"Soros egy szociopata, de ugyanakkor ügyes üzletember is, aki pénzt képes csinálni bármilyen aljas dologból. Gyuribának egy bontó cége van, de Ő nem autókat passzíroz kis dobozokká, vagy épp házakat zúz szét… Nem, Gyuribá bontócége egész országokat, régiókat és kontinenseket rombol le. A módszere csak részben új, hekkerek már régóta fertőznek meg számítógépek millióit, hogy aztán az irányítást átvéve a zombi gépek támadásokat intézzenek különböző oldalak ellen, vagy spammal öntsék el a gyanútlan felhasználók email fiókjait… mindezt bárkinek, aki megfizeti a szolgáltatásaikat. Soros ezt az ötletet alkalmazta az emberi társadalomra és anyagi támogatásával eltérített számtalan emberi jogi szervezetet, illetve maga is felállított egy csomó aktivista álszervezetet is. Akárcsak egy hekker, Ő is árulja a szolgáltatásait annak aki a legtöbbet fizeti érte. Persze maga Soros is élvezi a hatalmat, a zavarosban halászást, ami a káosszal jár, de itt nem Ő a megbízó, "csak" a kivitelező."

"Már sok éve kitiltották a facebookról a kuruc.info-t, úgy is, hogy linkelni sem lehet, sőt privát üzenetben sem küldhető a web címe.
De a google is bünteti, még hoz rá találatot, de csak az oldalak címét, a tartalmat már nem mutatja…
Ez nem zavart korábban senkit, most, hogy szigorodik rendszer…
Egyébként a TEV egy az 1945-ös kitöréssel kapcsolatos cikk miatt már a 888.hu-t pont úgy kikezdte, mint korábban a kurucot, szóval várható, hogy a 888 is repül a facebookról…"hanem az egyik hatalmi ágra, jelesül. a médiára – azon belül is az internetes médiára – egyoldalúan és gátlástalanul rátelepedő nemzetközi techcégek is! Ilyenkor a hatóságoknak kellene a gyűlölködő tartalmak – pl: gyilkosságra való uszítás, kisebbségek elleni gyűlöletkeltés stb – kiszűréséről gondoskodni, – amelyek amúgy is Btk-ba ütköző tényállások, tehát a jogalap bőven rendelkezésre állna, ezért is érthetetlen a tétlenségük…. Nem beszélve arról, hogy ezek techcégek adóztatlanul, iszonyatos profitra tesznek szert, az alkalmazók személyes adataival való gátlástalan és kontroll nélküli kereskedelmével! (Az együttes, EU-s fellépésre várni a techcégek megadóztatását illetően hiú ábránd, amely jó esetben is legalább egy évtizedbe kerülne, ismerve az Unió munkatempóját az ilyen "nem szeretem" ügyekben!) A tét pedig óriási, hiszen ezek a techcégek birtokában vannak mindazon erőforrásoknak, melyekkel választásokat tudnak befolyásolni, azaz: a nekik hasznos, balliberális politikai oldal javára eldönteni! Nem lenne jó, ha a 2022-es választásokat a Facebook, a Google vagy a Soros-féle Avaaz döntené el, aszerint, hogy kinek enged megjelenést és kinek nem, vagy: ki tud több gyűlölködő álhírt zúdítani a választókra!

"A sok-sok félelmetes lehetőség között én a legfélelmetesebbnek azt tartom, hogy olyan szinten megfigyelhető egy-egy személy a net segítségével (levelezés, üzenetek, bankműveletek, helymeghatározás, személyiség profil netes adatokból stb), hogy gyakorlatilag tetszőleges ügye sikerre vagy zsákutcába vihető anélkül, hogy bármit észrevenne belőle. Tehát már nemcsak a tömegek manipulálásáról van szó, hanem a személyre lebontott manipulációhoz is készen áll minden."

"A PS ügye meg lehetett egy provokáció is. Azaz el lett döntve a PS megszüntetése külső eszközökkel és ez volt az egyik első lépcső. A következő lehet például a facebook-os tiltás és így tovább a kibertérből való teljes száműzésig."

"(((A liberálisok meg ezen lehetőségek ellen valójában semmit nem fognak tenni, mert ők csak árnyékharcosok. Igazi veszéllyel, igazi problémával szembesülni, konfrontálódni nem tudnak. Csak a működő dolgok hisztérikák mentén való lebontásához értenek. Ahhoz, ami nem jár veszéllyel.)))"

"Hozzá kell tennem valamit. A mai információ tárolás az egykori mágnesszalagos komputerektől indulva már olyan szintre jutottak, hogy terrabájt adat elfér egy dundi pendrájvon, és a gugli tárolókapacítása egyszerűen felmérhetetlen. Mennyi is a terrabájt? Nos az Országos Széchenyi Könyvtár valamennyi adata kb. 10-15 terrabájt lehet, vagyis egy teásdobozba beletehetőek a szükséges pendrávok. (Persze valóságban sokkal kisebb ennyi hely a szerveren, hiszen nincsen külön betokozva.) Nos mondjuk ki nyugodtan: A világ összes beszélgetését képesek egy íróasztal méretű tárolóban rögzíteni több évre visszamenőleg.
Persze a dolog nem ilyen egyszerű, mert ehhez olyan keresőmotorok kellenek amelyek a lehető leggyorsabban, "real time" elven mindent meg tudnak találni amire szükség van.
Van néhány furcsa élményem. Egy ismerősöm ezzel is foglalkozik, van egy csúcsszámítógépe. Nos a gugli kereső szempillantás alatt a kérdésre százezer címet rádobott. Megállapítottuk, hogy az Intel Core i7 processzor sokkal lassúbb, mint a gugli szerver gépe. Ők ugyanis a katonai minősítésű technikával dolgoznak.
Másik kérdés, hogy kiknek dolgoznak. Az világos, hogy nem a civilek kérésére a készruhaboltok címjegyzékét keresik naphosszat. Nem is kell magyaráznom, hogy a különféle szolgálatok számára dolgoznak. Az NSA és a CIA éppen úgy kér és kap adatokat tőlük, mint a Moszad, és mások. De nem tudni, hogy ki kap adekvátabb válaszokat és fontosabb adatokat.
Az a tény, hogy ezek az információs gigacégek a legfontosabb dolgot az információt tárolják eleve különleges felelősséget róna rájuk. Erről persze szó sincs. Gyakorlatilag ezek senkinek nem tartoznak felelősséggel. Olyanok, mint a Gólem amikor elszabadult.."

Xml alapú öntanuló szövegelemző programocskák melyek egymással kommunikálni is tudnak, igazi kis szkájnet.
Nem Google, csak egy szövegátfésülő kód és a hozzá kapcsolt chatbot, a néhai BASIC szintjén levő hobbi programok.
De akkor egy világcég szintjén mi minden mehet, gondoljunk bele...

"A Mastercard (!) már 2018-ban letiltotta a Jihad Watch Patreon számláját, mert nem tetszett nekik egy videó. Ez a fajta tiltás is el fogja érni az átlagembereket." https://www.jihadwatch.org/2018/08/patreon-and-mastercard-ban-robert-spencer-without-explanation

"Akit mélyebben érdekel a téma, olvassa el Edward Snowden: RENDSZERHIBA című önéletírását, melyben leírja, hogy a CIA irodában ülve rákapcsolódtak egy megfigyelendő iráni tudós gépére. Snowden monitorján látszott a férfi, aki otthoni PC-jén dolgozott, melynek kamerája "természetesen" felvette gazdáját, akinek ölében ott ült a kisfia. Snowden nemcsak látta a gyanútlan megfigyeltet, de azt is hallota, mit beszélget a gyerekével.
Angol ismerősöm heccből paki akcentussal beszélt egyszer a mobilján. 4-5 perc múlva KÖZELI(!)indiai éttermek hirdetése jelent meg a telefonján.
Elérkezett a NEW WORLD ORDER. A világkormányra még pár évet várni kell. De még megérjük…"

"Jó a cikk, jók a hozzászólások. A cikkben leírtak nagy része azonban már évek óta ismert az informatikában kicsit is jártas körökben. Feltételezem, hogy pártunknak és kormányunknak is vannak ilyen szakemberei. Sopánkodás helyett olyan információs rendszert kellett volna már (legalább részben) kiépíteni, amelyik legalább hazánk területén belül független "nemzeti" információáramlást tenne lehetővé. Az ország gazdasági helyzete ezt most (még) lehetővé tenné. Miért e bénázás?"

"Ezen csak egy libernyák barom röhög. Azért fejlesztenek saját oprendszereket, Arm és x64 meg más architektúrájú processzorokat Kína, Oroszország, és mások. Még az inteles hardverekben is van kiskapu, "management engine" néven. Eltűnt a bizalom a hontalanok népe iránt, mert nem érdemlitek meg. Keserves lesz a megoldás, de nem számunkra.
Gúnyolódj a saját hebroid népeden, seggfej."