2016. szeptember 29., csütörtök

Tények és hazugságok a kvótanépszavazásról. Maradj otthon ha nem akarsz közbiztonságot, és szívesen költenéd az adódat fehérember gyűlölő, segélyleső, társadalomba soha sem integrálható erőszakos barbárokra! De különben ne.

 




Maradj otthon ha nem akarsz közbiztonságot, és szívesen költenéd az adódat fehérember gyűlölő, segélyleső, társadalomba soha sem integrálható erőszakos barbárokra! De különben ne.

Tények és hazugságok a kvótanépszavazásról

https://www.youtube.com/watch?v=wUrgCuq6qfI&feature=youtu.be

Ezek a hazaáruló pártok Önt 100%-ban hülyének nézik - arra akarják ugyanis rávenni, hogy a népszavazáson ne vegyen részt, vagy igennel szavazzon - tehát öngyilkosságot kövessen el. Komoly életbevágó, jövőt alapvetően meghatározó döntés ez, felelőtlen hülyegyerekek ne szórakozzanak velünk, a mi kárunkra - ha nem tudnánk hogy kikhez tartoznak, nem hülyék csak gazemberek.

Ezek a hazaáruló pártok Önt 100%-ban hülyének nézik - arra akarják ugyanis rávenni, hogy a népszavazáson ne vegyen részt, vagy igennel szavazzon - tehát öngyilkosságot kövessen el.

Normális?

Mi, hogy a kétfarkú kutyák csak viccelnek? Vicceljünk a holokauszttal, lépjünk a kutyapatkány farkára! ;)

Komoly életbevágó, jövőt alapvetően meghatározó döntés ez, felelőtlen hülyegyerekek ne szórakozzanak velünk, a mi kárunkra - ha nem tudnánk hogy kikhez tartoznak, nem hülyék csak gazemberek.

Az pedig természetes, hogy a munkaadók mindenféle hamis logikával érvelnek a kibírhatatlanul magas bérterhek csökkentése mellett, és bolondok is lennének néven nevezni a törekvésüket. Vagyis azt, hogy ezzel az álságos érveléssel akarják a béreket a saját profitjuk növelése érdekében csökkenteni. Még ha a munkaadói járulék csökkentéséből adódó többletjövedelmük egészét béremelésre fordítanák, a munkavállaló akkor is csupán kézhez kapná és elfogyaszthatná azt, ami viszont így az egészség- és nyugdíjalapjából hiányozna.

Nincs járulék, nincs szociális rendszer, de egyáltalán semmi. Se iskola, se kórház, de még utak sincsenek akkor. Pedig az infrastruktúra és a képzettek még kellenek is az ideiglenesen itt állomásozó multiknak és bankoknak. Közfenntartásban levő mindenféle társadalmi közösségi azaz szociális vívmány megszűnik. Helyette semmi, csak a fizetős magán a keveseknek.

Hát akkor milyen lenne nyugdíjasnak vagy betegnek lenni a járuléknélküli világban, mert nem béremelésre fordítanák a különbözetet ám! Nem az a jellemző, hogy a dolgozó jár jól. Amíg ez a rendszer van!

Igen, a járulékcsökkentés is varga mihály. ;) A jakab andor féle "tőlem ezért nem kapsz munkát", illetve bokrosék szerint is így kéne. Konkrétan 2014-ben kimondta a bajszos, a havonta fizetendő TB-t komolyan emelni kell, és fizessék a diákok is. Ha az lenne amit ők akarnak, tandíj mindenhol már általános iskolától ugye veszprémi együttes kész zoltán, és állami helyett csak magán EÜ ahogy az szdsz akarta. Az elégedetlenek tüntetéseit véresen leveretnék, és mindenféle módon üldöznék az ellenzékieket. Elég ha nem tapsolsz elég hangosan, a rendszer ellensége vagy. Elvárják hogy kampányolj értük a szociális médiában és a munkahelyeden, közben megfigyelnek. Az írországi népszavazás, csak egy példa.

"Az írországi referendumot ugyanis párját ritkítóan erőszakos, egyoldalú, megfélemlítő kampány kísérte, a nyilvánosságban gyakorlatilag kizárólag a deviáns álláspont jutott megszólalási lehetőséghez, a sajtószabadságra máskor oly kényes média egyszerűen nem volt hajlandó megjeleníteni a normalitás képviselőinek véleményét, ehelyett eszelős gyűlölettel gyalázták őket. Mindemellett – miként arról a CitizenGo keresztény európai civil szerveződés hazai képviselői nyilvánosságra hozták – amerikai szervezetek 25 millió euróval támogatták a megtévesztő propaganda-hadjáratot, annak ellenére, hogy a külföldi befolyásolás az ír választási törvénybe ütközik. Ugyancsak jogellenes és antidemokratikus volt több multinacionális vállalat vezetésének magatartása, mellyel kvázi előírták munkavállalóik sokaságának az életellenes álláspont támogatását, és azt is parancsba adták nekik, hogy – akár jobb meggyőződésük ellenére – az internetes közösségi felületeken kampányoljanak a homoszexuális lobbi szellemi terrorja mellett."

Nálunk is elég a prezinél vagy gawker féle helyen dolgozni, hogy a pride nevű április négyen / kommunista szombaton és más balliberális kampányrendezvényeken erősen ajánlott legyen részt venni. Szabad nép félőra is van, az a tolerancia-tréning.

Akár teljesen megszűnne a munkaadói járulék, mert ez az összeg a bér részévé válna, és azt a munkavállaló fizetné be az államnak. Már megint elvesznek. De akkor mitől Jobb ez az oldal, ha egyszer ugyanazt cselekszi?! A hamis logika nem okosság vagy megfontoltság, hanem hamis szándék. Nem az a hülye, aki észreveszi a kifosztását hanem az a szemét aki letagadja a 99% felől 1% felé pumpáló pénzszivattyú mechanizmus létét.

Bogár László: Járcsöki

Már negyven éve valóban „éhbérről" beszélhetünk hazánkban, hisz a táplálékon kívül más nincs benne a munkavállalók bérében...

A címben szereplő, belátom, kissé furcsán csengő és valójában nem létező szócska a járulékcsökkentés fedőneve már lassan másfél évtizede a pénzügyi és gazdaságpolitikai apparátus szlengjében. Most, hogy a nemzetgazdasági miniszter bejelentésével újra a közbeszéd tárgyává tette a kérdést, talán nulladik napirendi pontként néhány szót kellene szólnom arról, hogy mi is az a járulék, illetve mi is a járulékcsökkentés hamis fogalmának valóságos lényege.

Legegyszerűbben fogalmazva a járulék nem más, mint az a rendszeresen befizetett összeg, amely részben a munkáltató, részben a munkavállaló által teljesítve arra szolgál, hogy a munkavállaló egészségügyi ellátását, illetve leendő nyugdíját fedezze. Már itt meg kell jegyeznem, hogy ezeket a funkciókat nem csak így lehet ellátni. Lehet úgy is, hogy azt mondjuk, nincs ilyen rendszer, és feltételezzük, hogy az egészség megőrzésének, illetve az öregkori nyugdíjnak a fedezete eleve benne van a mindenkori bérben. Ebben az esetben viszont nagyon nyomatékosan fel kell hívni a munkavállaló figyelmét, hogy valamilyen formában neki kell gondoskodnia a megkapott béréből mind az egészségügyi ellátásáról, mind a leendő nyugdíjáról. Lássuk be azonban, hogy a modernitás szép új világában ilyen tudatos stratégiai gondolkodást feltételezni a munkavállalók döntő többségéről nem látszik túlságosan megalapozottnak.

Ezért van az, hogy a legtöbb nyugati országban kötelező csatlakozni valamilyen intézményes rendszerhez. Annyiban azonban történelmi értelemben most már lassan negyven éve valóban „éhbérről" beszélhetünk hazánkban, hogy az elemi szintű táplálékon kívül másnak a fedezete nincs is benne a magyar munkavállalók többségének bérében. Ezt a súlyos mulasztást hosszan tartó, tudatos bérfelzárkózási stratégiával lehetne enyhíteni, amire eddig kizárólag Orbán Viktor kormányai tettek kísérletet, a hazai és külföldi tőketulajdonosok hallani sem akarnak erről.

Ezek a tőketulajdonosok inkább azt tekintik normálisnak, hogy a magyar munkavállalók Nyugatra mennek pénzt keresni, ide pedig még olcsóbb keleti munkaerőt importálnának a helyükre. Amiből kitetszik, hogy számukra ez itt nem ország, pláne nem nemzet, hanem csak egy market place, tehát egy lokális piactér, amelyen jó olcsón kell venni, és jó drágán eladni, hogy aztán az így szerzett hasznot, lehetőleg minél kevesebb adózással, kimenthessék innen.

Talán nem kell hangsúlyozni, hogy egy ilyen stratégia sikeressége Magyarországon az élőhely lassú, de egyre gyorsuló kínhalálához vezetne.

Visszatérve mondandóm eredeti medréhez, éppen ennek a helyzetnek az elkerülésére az állam kötelezővé kell tegyen valamilyen hozzájárulást. De nagyon fontos hozzátenni, hogy kizárólag azért van erre szükség, mert a nyugatias modernitás korában az embertelen és abnormális viszonyok váltak normává.

A kérdést egyébként adóztatás formájában is meg lehetne oldani, tehát akár úgy, hogy nem is nevesítjük mint feladatot, hanem a beszedett adókból az összes adótömeg újraelosztása egy részének tekintjük a társadalombiztosítás problémáját. Magyarországon ebben a tekintetben ma meglehetősen ellentmondásos helyzet áll fenn.

Elvileg járulékról van szó, amiért cserébe járadékot kellene élveznie a járulékfizetőnek, de a legkényesebb kérdés mégis az, hogy akkor ennek a kifizetett járadéknak valamilyen formában kapcsolódnia kellene a befizetett járulékhoz, ám erről szó sincs. Az egészségügynél egyáltalán nincs, a nyugdíjnál is alig.

Azt azonban, mint témánk szempontjából döntő kérdést, mégiscsak rögzíteni kell, hogy a munkaadó által befizetett járulék a bér része, tehát ennek bármilyen csökkentésére tett kísérlet valójában a bért csökkenti. És mindezen semmit nem változtat az, hogy a munkavállaló ennek nincs tudatában, éppen ezért lehet szabadon manipulálni a kérdést.

Mit érdekel ez engem – mondja a munkavállaló a munkaadója által befizetett járulékra. Pedig nagyon is kellene, hogy érdekelje, mert minden járulékcsökkentés az ő bérét csökkenti. Csak nem a szabad felhasználású bérét, hanem azt, amit ha kézhez is kapna, éppen a saját érdekében be kellene fizetnie az államnak, mert ebből lesz egészsége és nyugdíja.

Az pedig természetes, hogy a munkaadók mindenféle hamis logikával érvelnek a kibírhatatlanul magas bérterhek csökkentése mellett, és bolondok is lennének néven nevezni a törekvésüket. Vagyis azt, hogy ezzel az álságos érveléssel akarják a béreket a saját profitjuk növelése érdekében csökkenteni. Még ha a munkaadói járulék csökkentéséből adódó többletjövedelmük egészét béremelésre fordítanák, a munkavállaló akkor is csupán kézhez kapná és elfogyaszthatná azt, ami viszont így az egészség- és nyugdíjalapjából hiányozna.

Azt azonban aligha hihetjük, hogy a munkaadók erre készülnének, így a munkavállaló a „járcsökivel" csak veszíthet. Ha bárki valóban megoldást szeretne elérni ebben a kérdésben, akkor éppen fordítva, a feladat inkább a nagybruttó bér bevezetése volna. És akkor aztán az egész téma egyszer és mindenkorra megszűnne.

Ez azt jelentené, hogy megszűnne a munkaadói járulék, mert ez az összeg a bér részévé válna, és azt a munkavállaló fizetné be az államnak. A munkavállaló innentől tudná, hogy ez az ő bérének része, így nem tűrné el az annak csökkentésére tett kísérleteket.

Tudomásul kellene venni, hogy a tőketulajdonosok számára itt ennyi a munkaerő költsége, és akinek ez nem tetszik, annak tágasabb odakünn.

Miért mi menjünk el, hisz ez a hazánk? Menjen el az tőketulajdonos, akár külföldi, akár belföldi, aki ezzel a logikával gondolkodik.

Szerencsés utat kívánunk!

Bogár László

http://www.magyarhirlap.hu

Az pedig természetes, hogy a munkaadók mindenféle hamis logikával érvelnek a kibírhatatlanul magas bérterhek csökkentése mellett, és bolondok is lennének néven nevezni a törekvésüket. Vagyis azt, hogy ezzel az álságos érveléssel akarják a béreket a saját profitjuk növelése érdekében csökkenteni. Még ha a munkaadói járulék csökkentéséből adódó többletjövedelmük egészét béremelésre fordítanák, a munkavállaló akkor is csupán kézhez kapná és elfogyaszthatná azt, ami viszont így az egészség- és nyugdíjalapjából hiányozna.

Kereslet, kínálat, akarat : NINCS munkaerőhiány hanem anyagi és emberi megbecsülés hiány van

Ránkvándoroltatott migránsválság és megélhetetlenség, minőségi munkahely nélküliség. Nem a vendégmunkás-behozatal a megoldása!

Ha mégis ez lesz, ne felejtsük el 2018-ban megköszönni ezt a kormánynak, a fidesz helyett Jobbik-ra leadott szavazattal. Meg amúgy is. :3

A fideszben kisebbségben vannak csak nemzeti érzelműek, a nemzet azaz a helyi többségi társadalom érdekeit képviselők. A parlamentiek többsége ugyanúgy technokrata, ami állítólag egyik nevük a neoliberálisoknak, de miért lenne modern az ő Magyarországuk mikor hatalmon mindig csak rombolnak, totálisan központosítanak, szegényítenek, betegítenek, és butítanak. Miattuk maradunk el és le. A cirka 1 millió külföldön dolgozó vagy több, és a kamu munkanélküli statisztika amiben csak az áfsz központoknál regisztráltak szerepelnek.

A jövedelemhiány a probléma, azért van munkaerőhiány amiért dolgozó szegények is, ez a rendszer szégyene így a fidesz kormányé is, a képmutató, csak zsidókeresztény (vasbeton talpfa) kdnp-t beleértve.

Képzett is hiába vagy, ha mondjuk havi 100 nettóért tudod csak eladni a munkaerődet a munkaáltatók javára manipulált munkaerőállat piacon. És válogathatnak, mondhatják hogy már sorban állnak a helyedre ha nem tetszik, NINCS munkaerőhiány hanem anyagi és emberi megbecsülés hiány van.

A valódi hiányszakmákban kiemelkedő bérek fordulnak elő, komolyabb programozók és egyéb fejlesztő informatikusok akikből kevés van, őket azért jobban megfizetik.

Jellemző sajnos a hazai összetartatlanságra, hogy ők és mások aki kivételesen jól járnak, jellemzően 0 empátiával bírnak a vesztes többség felé, és tényleg sok az IT-sek közt a vadkapitalizmus igenlő balliberális. Lehet őket spottolni az it cafe fórumon (echte szadesznyik SJW hülyelibsik, pl dabadab) vagy a hup hu-n, ahol a moderatúra is ilyen, mivel a tulaj és a szponzor mindenféle multi. A sajtószabadság tulajdonosi kérdés. :P

A vörös Budapest jelenség, ami a ballibnek szavazókat jelent, egyik oka a nagy fizetéskülönbség. Meg persze a médiavezéreltek, nemzettudattalanok, vagy egyenesen párhuzamos társadalmi idegenek.

Leagymosottaznak, ha a NEM-re buzdítasz. Az ő véleményük pedig aztán végképp a médiából és blibsi politikusoktól, fizetett álcivilektől van, nekik ezek a tekintélyek. Tekintélyrombolás egyirányú, csak a mienket építik le, nekünk új tabukat állítanak. Egyik ilyen, hogy azért nem lehet béreket emelni mert infláció lesz!

Varga mihály meg mehet a pokolba a többi ttip pártoló atlantista fideszes népellenesek mellé. Ezt teszik, és akik mást mondanak azok max. a polgári körösök vagy csak "külsős" fideszesek. Például Bayer Zsolt. :)

Boros Imre: Kereslet, kínálat, akarat

Mérték

A rendszerváltoztatás óta eltelt negyedszázad a munkától való elidegenedésről, életidegen oktatási elvek alkalmazásáról szólt.

Néhány hete terjedt el a hír, hogy szűkében vagyunk a hazai munkaerőnek. Azóta ez folyik minden csatornán. Bizonyos ágazatokban a hiány már valóban komoly akadálya nemcsak a teljesítmény fokozásának, de a napi működtetésnek is.

Tény az is, hogy a 2008-as pénzügyi válság után két-három százalék körüli szintre beragadt gazdasági növekedésünk elégtelen a felzárkózáshoz. Ezzel még a környékbeli versenytársainkhoz sem tudunk felzárkózni, a Nyugathoz való közeledésünk pedig örökre illúzió marad. Erre is hivatkozva vállalkozói körökben nemrég megjelent az igénybejelentés külföldiek szükségszerű foglalkoztatására. Az időzítés, sajnos, mellőzött minden józan politikai megfontolást, amit a gazdaságban dolgozó vezetőktől joggal elvárhatnánk.

A migránsválság közepette munkaerőimportról beszélni olyan, mint akasztott ember házában a kötélről értekezni.

Ki gondolt volna itt elsősorban másokra, mint a migránsokra? A migránsokat mint „motivált munkaerőt" üdvözlő német példa igazolja, hogy ez zsákutca. A tavaly Németországba özönlő másfél millió migránsból a német nagy cégek (mellesleg a munkaerő kétharmadának foglalkoztatói) összesen ötvennégy főnek adtak munkát. Ebből is ötvenet a német posta vett fel, nyilván állami parancsra.

Számításba jöhetnek még a környező országok, azzal a megszorító megjegyzéssel, hogy a határon túli magyarság mozogni kész része már vagy eljött, vagy már tovább is állt Nyugatra. Egyébként Románia, Bulgária már szinte kiürült használható munkaerő szempontjából, a volt jugoszláv területeknek pedig már több évtizedes gyakorlatuk van a nyugati munkavállalásban.

Ami Szlovákiát, Szlovéniát, netán Lengyelországot és Csehországot illeti, ott jóval magasabbak a bérek, tehát velük szemben nincs vonzerőnk. Szóba jöhetne esetleg Ukrajna, de mivel az ország nem uniós tag, az onnan érkezőkre nem vonatkozik a munkaerő szabad áramlásának elve. Ha mennek is az ukránok, inkább Lengyelországot választják történelmi okok miatt is, hiszen Nyugat-Ukrajna évszázadokig Lengyelország része volt, szorosak a szokásrendi, vallási és részben a nyelvi kötelékek.

A vállalkozói hevület érthető, vágynak egy, a hazainál is alacsonyabb bérért is dolgozni kész munkaerőtömegre, amely a hazai dinamikus bérfelzárkóztatási kényszert lassíthatná, de ehhez sikeres út nem vezet. Nincs mese, béreket kell emelni, más út nincs. Csak így lehet újabb munkaerőt találni, vagy esetleg a külföl- dön dolgozókat hazacsalogatni.

A gazdasági kormányzat kilátásba helyezte a bérjárulékok csökkentését, mondván, hogy ez majd alkalmat ad a vállalkozói szektornak a béremelésre. Első menetben ez azonban nem más, mint bérköltségcsökkentés, azaz a profit növelése. Azt csak majd később látjuk meg, hogy lesz-e ebből, és ha igen, akkor mikor béremelés.

A járulékcsökkentések viszont nagyon fájnak a költségvetésnek, mégpedig érzékeny területeken: tovább csökkentik a nyugdíjkassza és az egészségbiztosítás amúgy is szűkös mozgásterét. Kevésbé fájdalmas lenne, ha a kormány a saját alkalmazási körében lévők béreit tovább emelné, amit már egyes szektorokban folyamatba is helyezett.

Alulról a bértáblát egy masszívabb minimálbér-emelés nyomhatná felfelé, amire a kormánynak szintén van jól behatárolható ráhatása. Bizonyos adók (szja, áfa) csökkentésével pedig a valóban fontos reálkeresetek szintjét lehetne emelni, gondosan összehangolva a szociális és gazdasági növekedési megfontolásokkal. A nagy munkaerőhiányról szóló jajveszékelésben azonban érdemes azt is áttekinteni, hogyan állunk valójában.

Nagyon jó hír, hogy immár több mint félmillióan jutottak munkához, akik adót és járulékokat fizetnek. A 4,2 millió foglalkoztatott egy része ugyan külföldön dolgozik, tehát a hazai gazdaság növekedése szempontjából rájuk nem számíthatunk, de nem is terhelik a hazai államkaszát egészségügyi, oktatási költségekkel, ugyanakkor hazautalásaik érezhető tételei javuló nemzetközi pénzügyi helyzetünknek.

Szintén jól állunk a munkanélküliségi ügyekben. Kevesebb mint háromszázezer fő az, aki akar dolgozni, de nincs munkája, ami fele az egykori csúcsadatnak. A munkaképesek aktivitása viszont nagyon alacsony, alig több mint hatvan százalékuk dolgozik.

Messze vagyunk a kívánatos és Nyugaton elért hetvenöt százalék körüli értéktől, legalább nyolcszázezer főnyi a különbség. Ők jelentik az igazi tartalékot. Valamint a hatvanöt év felettiek közül az a réteg, amely még tudna is, akarna is a nyugdíj mellett dolgozni, de nincs lehetősége. Egyéb, ábrándként kezelhető megoldások helyett ezt a tömeget kell szemügyre vennünk, ha hosszú távú megoldást akarnunk.

A legfontosabb, hogy akár már rövid távon is a réteg további duzzadásának gátat emeljünk. Ez az oktatási, szakképzési rendszer feladata. Radikális lépésekre is szükség van, hogy a semmire sem jó szakok megszűnjenek, a diplomás munkanélküli-képzések megálljanak, az oktatási rendszer használható tudással rendelkezőket bocsásson ki, ami nem egyenlő feltétlenül a diplomával, ami ugyan magas fokú öntudatot igen, de megélhetést nem mindig biztosít.

A legfontosabb azonnali lépésnek az látszik, hogy ennek a nyolcszázezres tömegnek a hadra fogható részét bevonjuk a gyakorlati képzésbe, ami a cégek szintjén oldható meg a cégek és a képzésre vállalkozók negatív és pozitív (elvonó és támogató) anyagi ösztönzése mellett.

Az ösztönzési rendszer kiterjedhet a közfoglalkoztatottak piaci munkahelyekre történő visszatérésére is. Megoldásokat célszerű találni arra is, hogyan lehet a közfoglalkoztatottakat idényszerű mezőgazdasági munkákra alkalmazni, nyilvánvalóan a foglalkoztatók anyagi tehervállalása mellett.

A nyolcszázezres tartalék munkába állítása várhatóan minden korábbinál nagyobb kommunikációs vihart kavar majd a korábbi szemlélettel homlokegyenest szembemenő gyakorlat miatt. Lesz itt elegendő demagógia emberi jogokról, szabadságról, európai értékekről.

Ne feledkezzünk meg a „szabad" munkaerő regionális elhelyezkedéséről sem. A mai bérszínvonal mellett ugyanis illúzió, hogy a munkaerő a munkahely után megy az országon belül. Ha megy, akkor inkább külföldre tart.

A probléma megoldhatatlannak látszik nagymértékű, alacsonyabb képzettséget igénylő foglalkoztatási lehetőségek telepítése nélkül a magas munkanélküliségű területekre, főként a két leginkább elmaradott régióba (Észak-Alföld, Észak-Magyarország). Ne felejtsük el, hogy több évtizedes lemaradásban vagyunk, amit néhány év alatt kell majd jelentősen enyhíteni. A kommunizmus évtizedei nem voltak alkalmasak piacorientált képzések meghonosítására, hiszen a piacoktól jórészt el voltunk zárva.

A rendszerváltoztatás óta eltelt negyedszázad viszont inkább a munkától való elidegenedésről szólt, életidegen elvek oktatási, képzési alkalmazásáról. Amikor az ipari tanuló tizenhat éves koráig nem vesz a kezébe szerszámot – utána már nem is kíván.

Amikor megszűnt az élő kapcsolat a termelőüzemek és a képzési helyek között, hiszen a GDP-t jórészt már multik állítják elő, és ők itt az olcsó betanított munkást keresik. Amikor hatalmas a térnyerése a felsőoktatásban a humán jellegű képzéseknek – az műszaki tudományokkal ellentétben. Ezeket a deformált viszonyokat kellene ismét egyenesbe hozni. Szörnyű nehéz lesz, de nincs más út.

Boros Imre

http://www.magyarhirlap.hu