2018. április 24., kedd

Hogy hülyét csináljon magából pár ilyen szerencsétlen sárga angol nyelvű táblás nemzetellenes nemtelennek kinéző akárki. A Magyar idők-ös linken vannak még képek, padödő külsejű karikatúra lény megtestesíti a büfészakos genderlibsikről alkotott sztereotípiát. :3 Azzal kell összehasonlítani, mennyi ember megy ki a tényleg amatőrök által, pénz nélkül szervezett demonstrációkra. Általában, még ha nagyon alap társadalmi problémára lenne reakció, akkor is alig van résztvevő. Kevés embernek kvázi hobbija tüntizni.

Hogy hülyét csináljon magából pár ilyen szerencsétlen sárga angol nyelvű táblás nemzetellenes nemtelennek kinéző akárki. A Magyar idők-ös linken vannak még képek, padödő külsejű karikatúra lény megtestesíti a büfészakos genderlibsikről alkotott sztereotípiát. :3

Azzal kell összehasonlítani, mennyi ember megy ki a tényleg amatőrök által, pénz nélkül szervezett demonstrációkra. Általában, még ha nagyon alap társadalmi problémára lenne reakció, akkor is alig van résztvevő. Kevés embernek kvázi hobbija tüntizni.

És igen, az uniós zászló nem azonos Európával, az amerikai meg végképp nem, mert az is volt egy pár most szombaton és múlt héten is. A brüsszeli liberális vízfej sem Európa lelke.


Fizethettek a tüntetésen való részvételért

Jurák Kata


Pénzátadás látható azokon a felvételeken, amelyek a múlt heti ellenzéki tüntetésen készültek az Operaház közelében. A tüntetők eligazitáson is részt vettek.

Fizethettek a tüntetésen való részvételért – legalábbis erről tanúskodnak azok a felvételek, amelyeket Bakos Zoltán fotós készített még a múlt heti demonstráción. Az Echo Tv Civil Kör című műsorában bemutatott fényképeken látható a pénzátadás, az viszont nem derül ki, hogy miért is történik. Számla vagy bizonylatátadás nem látható a fotókon.

Bakos Zoltán a Magyar Időknek elmondta, hogy a szombati tüntetésen az Opera környékén fotózott végig, ahol kisebb-nagyobb csoportokba verődött emberek beszélgettek, akiknek láthatóan eligazítást tartottak. Mellettük üres demonstrációs táblákat és a tüntetéshez használt eszközöket – egyebek mellett Európai Uniós, valamint magyar zászlókat – látott, amiket osztogattak is.

A Balett Intézet helyén, a kerítés mellett lett arra figyelmes, hogy az önkéntesek pénzt is kaptak.

– Több fotót készítettem, ahol egy srác pénzt ad át a körülötte állóknak. Persze villogtak a tekintetek, amikor észrevették, hogy fotózom őket – mondta Bakos Zoltán, hozzátéve: kőkeményen látszódott, hogy profi szervezői munka van a tüntetésben.

A fotós szerint erről tanúskodik az is, hogy több száz sárga mellényes rendező vett részt a demonstráció lebonyolításában, őket profi módon kellett irányítani. Továbbá a színpad és a hangtechnika is rendkívül sok pénzbe kerülhetett, csakúgy, mint a zászlók, illetve a demonstrációs táblák.

Bakos Zoltán a mostani baloldali ellenzéket a bolsevikokhoz hasonlítja, véleménye szerint ugyanolyan eszközökkel próbálkoznak meg nyomást gyakorolni a társadalomra, mint 1917-ben, a bolsevik terror idején tették.

A bértüntetés egyébként nem új és nem magyar találmány. Ha most Budapesten valóban fizettek a tüntetésen való részvételért, akkor az már kipróbált módszer alapján történt.

Donald Trump győzelme után ugyanis különböző zendülésekről félelmetes felvételeket sugároztak a televíziók, tényleges méretük valószínűleg aligha érte el azt a nagyságot, ami jelentősebb hatást ért volna el az USA mindennapi életére. A tüntetőket – sajtóhírek szerint – leginkább hirdetésekben toborozták, heti 1500 dollár munkadíjat kínálva nekik, a helyszínre pedig busszal szállították őket.


https://magyaridok.hu/belfold/fizethettek-a-tuntetesen-valo-reszvetelert-3025333/


A korrupció és a sajtóperek

A bíróságokat ÍGY és ennyire nyúlta le a Fidesz, hogy hiába a 8 év, ott zömmel a jobboldal ellen piszkos kapcsolati hálójuk okán önérdekből elfogultak hoznak döntéseket még mindig. Politikai megrendelésre.

Ezzel együtt nem látom a több száz korrupcióért elítélt Fideszest, pedig ez az ellenséges ellenzék egész biztosan feljelentett volna mindenkit, akin fogást talál.


http://lovasistvan.hu/2018/03/03/level-az-ellenzeknek-a-fidesz-politikusok-bebortonzese/

Levél az ellenzéknek: a Fidesz politikusok bebörtönzése

2018. március 3. 17:56

Olyan újságíróként írom az alábbiakat, mint akit eddig sem tudtak megvenni/befolyásolni és ezután sem fognak tudni, még egy mondat leírása erejéig sem.

És mint aki április 8-án a Fideszre szavaz, és mindenkit ugyanerre szólít elsősorban azért, hogy az önök borzalmas, balliberális (Fideszül finomítva: baloldali) uralmát el lehessen kerülni, néhány szót szeretnék ejteni arról, hogy önök teljes természetességgel jelentik ki: ha győznek a választásokon, a Fidesz embereit bebörtönzik.

Amivel teljes mértékben egyetértek, csak egészen más okokból, mint önök.

Az első és legsúlyosabb ok pontosan az a természetesség, amellyel önök készpénznek veszik, hogy a mostani igazságügyi rendszer simán elvégzi azt, amit önök szeretnének, vagyis rács mögé teszi a Fidesz-vezetés, illetve a Fidesz-kormány tagjait.

Ugyanis önök pontosan tudják, hogy miközben Magyarország roppant kárára elterjesztették az önökkel rokon nyugati sajtón keresztül azt a gigantikus hazugságot, miszerint a Fidesz rátenyerelt az igazságszolgáltatásra, addig az tíz esetből 8-9 esetben önöknek hoz igen kedvező döntéseket. „Hála" a kormánynak, amely a földkerekség mintegy kétszáz országában valóban páratlan jelenségként a saját kezében lévő intézményeket rakja tele ellenségeivel.

Miközben a Fidesz 8 éven át önök közül égbekiáltó bűneikért sem volt képes szinte senkit bebörtönözni, a magasabb rangú vezetőiket külön megkímélve.

Ezért tehát nagyon elégedett lennék, ha látnám kívánságuk teljesülését.

Vegyük a bíróságot.

A Fidesz Handó Tündét rakta az Országos Bírói Hivatal elnöki posztjára.

Aki egymás után nevezte ki kulcspozíciókba az önök embereit, mint a Bencsik Andrást egy Mécs Imrét bíráló cikke miatt letöltendő börtönre ítélő Cserni Jánost: azt a bírót, aki az igazságügyi rendszer minden szabályát felrúgva pozíciójában kampányolt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mellett és alapította meg a Galamus.hu, szélsőségesen Gyurcsány-párti balliberális portált és ott ő maga gázolt bele az önök rendőrsége által szétvert Révész Máriusz fideszes képviselőbe.

Hogy ez a nő milyen Stockholm-szindrómás, csúszó-mászó módon dicsérte szembe Csernit kinevezése előtt meghallgatásán, íme egy kiemelés:

„…ítélkezése mind az időszerűség, mind pedig a megalapozottság tekintetében igen magas színvonalúnak mondható. Ehhez kapcsolódóan arra lennék kíváncsi, hogyan tudta ezt a fajta színvonalat, minőségi munkavégzést megvalósítani? Mi az 'ars poeticája'?" Annak, aki a teljes meghallgatás visszataszító szövegét el akarja olvasni, itt érhető el a teljes szöveg:

http://birosag.hu/sites/default/files/allomanyok/palyazatok/palyazati_jkv/dr._cserni_janos_fovarosi_it._eln._allasra_meghallg.jkv_.pdf

És nevezett ki ugyanez a Handó egy sor más bírót fontos pozíciókba, akik 2006 ősze után kirakatperekben ítélték el a Gyurcsány-rendszer ellen tüntetőket, illetve éppen az akkor utcán tartózkodókat.

Tragikum, hogy amikor jobboldali sajtónk Cserni és hasonló Handó-kinevezettek mostani, politikailag elfogult ítéleteit bírálja, nem meri kimondani (kérem ellenőrizzék ezt a tényállításomat is), hogy Handó nevezte ki oda az önök embereit.

Ami azt a vágyukat és szándékukat illeti, hogy Polt Péter legfőbb ügyészt is lecsukják, szintén mélységesen egyetértek önökkel.

Polt az önök embere.

Ezt Csermely Péter a Magyar Nemzet 2004. július 31-i számában írta meg (https://mno.hu/migr_1834/zsak-a-poltjat-621668) teljes oldalon, világos okfejtéssel, tizennégy nappal azután, hogy ugyanott Bayer Zsolt két teljes oldalon ugyanúgy megírta és dokumentálta, ki is ez az ember. Aki ma, érezve a Fidesz választási győzelmét, látszólag gazsulál, de szervezetét az önök embereivel dugta tele.

Arról a Polt Péterről van szó, akinek az apja, Polt Miklós, a Kádár-rendszer legvisszataszítóbb korszakában is a legfőbb ügyész titkárságának vezetője volt.

Hogy Polt Péter ügyészsége miként dolgozik, csupán három, egészen friss példa.

Február 27-én a Budaházy-Hunnia büntetőper másodfokú szakaszában miközben a Fővárosi Ítélőtábla megszüntette a mártír, és valódi justizmord áldozat Budaházy György és hét vádlott-társa házi őrizetét és a kényszerintézkedést lakhely-elhagyási tilalomra enyhítette, az ügyész indokolás nélkül fellebbezést jelentett be.

Ezzel szemben ugyanazon a napon a nyomozó ügyészek nem állapítottak meg bűncselekményt a Törökországban terrorizmusért elítélt kurd Hasan Kilic ügyében, noha kiderült: ez az ember nálunk évek óta jogosítvány nélkül vezet.

A hatalmas sebességgel emberekbe rohanó, és két ember halálát okozó Molnár Richárd előzetes letartóztatását sem rendelték el. Noha nem is volt érvényes jogosítványa, mivel egy másik baleset miatt már büntetőeljárás alatt állt, és vezetői engedélyét elvették. Szabad maradhatott később is, bár a laborvizsgálati eredmények kimutatták, hogy korábban drogot fogyasztott, a vizeletében kokaint találtak, még ha csak „biológiailag inaktív bomlástermék" formájában is.

De az is jellemző, hogy a Kúria három tagú közigazgatási kollégiumának – amely például választási ügyekben hozhat döntéseket – két tagja közül az egyik a magyar államot Strasbourgban hatalmas összegre sikerrel perlő Baka András, a másik pedig Kárpáti Magdolna, aki nem más, mint a Soros-pénzben úszó Eötvös Károly Intézet elnökének, Majtényi Lászlónak a felesége. Várhatóan ők fognak például dönteni Czeglédynek a választásból való kizárása ügyében is.

És hogy ugorjunk egyet: Tarlós István is megérdemelne jó fél évet rácsok mögött, amiért Budapest főpolgármestereként kétszer is kijelentette, hogy elődje, Demszky Gábor nem érdemel börtönbüntetést. Ahelyett, hogy ha nem is igyekezett volna aktívan részt venni e korrupt gazember börtönbe juttatásában, legalább hallgathatott volna. Arról nem beszélve, hogy viselkedhetett volna úgy, mint ahogyan vele szemben viselkednek ellenségei.

Szintén nem lenne ellenemre néhány hónapos fegyház Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, amiért Demszky egykori csicskását, a Magyar Rádiótól iszonyatos havi megafizetése mellett még további száz milliókat kipréselő, ultraliberális, egykori Magyar Narancs főszerkesztő Such Györgyöt az Országgyűlés igazgatói posztjára emelte.

Aminek egyik következménye, hogy az önök újságírói akadálytalanul rohangálhatnak mikrofonnal a parlamentben a kormánypárti képviselők után, amit próbálnának meg egynél több alkalommal megtenni Nyugat-Európa vagy Észak-Amerika bármely országának törvényhozásában.

Lázár Jánosnak is kijárna vagy két év, hiszen ő száz millió forint körüli reklámösszegekkel támogatta az önök cselédsajtóját.

Arról már nem is szólok, hogy egy konzervatív, keresztény identitását naponta hangoztató párt kabinetminisztereként havi másfél millió közpénzen egy volt munkásőrt vett magához tanácsadónak.

Egy biztos: ha netán a Fidesz/KDNP elveszítené a választásokat, nincs kételyem, hogy minden probléma nélkül börtönzik be a Fidesz vezetőit.

A mai kormány tétlenségének köszönhetően pedig négy éven át óriási médiafölényükkel szórják majd tele a közvéleményt a bebörtönzöttek „bűneivel". Az egy óra alatt az önöknek dolgozó közszolgálati médiumok, a sugárzási engedélye jogtalan meghosszabbítását élvező RTL, az ATV, a Hírtévé segítségével, miközben az alapcsomagból ismét kivett Echo TV kotkodácsol a háttérben. A totális internetes médiafölényt élvező online médiumaik, a szintén ugyanilyen fölényben lévő országos heti- és napilapjaik és egyéb hírközlő szerveik segítségével.

De azért van egy reményem.

Az, hogy a 2018-as választások után alakul egy olyan, komoly emberekből álló jobboldali párt, amely – remélhető Fidesz-győzelem esetén – végre jobboldalról is mer kritikát gyakorolni e balliberális intézménymonopóliumot fenntartó kormánnyal szemben.

Mert ha nem és továbbra is ténylegesen önök uralják a Fidesz intézményeit, a 2022-es választásokon nem közömbösségből, de tiltakozásul otthon maradok.

"Egy svéd ballib EP-képviselő betiltana minden migrációkritikus pártot és szervezetet az EU-ban" ballib fordulat esetén nincs esélye magyar embernek bekerülni a hatalomgyakorlók közé, civilnek se. Még az elhajlókat is kiutálják, így lett az lmp-ből 100% balliberális párt, meg a többi balpártból is minden ellenvélemény elnyomva és azok képviselői kiszorítva.

"Egy svéd ballib EP-képviselő betiltana minden migrációkritikus pártot és szervezetet az EU-ban"

Olyan ez a hiszterika is, mint a budapesti fizetett zavargásszervezők, akiknek már az ellenzék sem elég hazaáruló és liberális. Ezek nem a mieink, nem nekünk akarnak bármit kiharcolTATni a félrevezetett jónéppel. Most ideiglenes szövetségesnek jók nekik a valójában liberális jobbikot tévesen nemzeti néppártnak hívők is. Kell a tömeg mindenáron, még ha többség nem is lehet mert nincs kikből összetoborozni, akkor eleve a választáson is meglett volna a "mi vagyunk a többség".

DE aztán a liberális hatalomtechnikusok zárják a soraikat, ballib fordulat esetén nincs esélye magyar embernek bekerülni a hatalomgyakorlók közé, civilnek se. Még az elhajlókat is kiutálják, így lett az lmp-ből 100% balliberális párt, meg a többi balpártból is minden ellenvélemény elnyomva és azok képviselői kiszorítva.

Jó meglátás vagy elszólás : kormánypárti !!! véleményt nyilvánítasz, mire értelmetlenségi liberál intellektuális közbeszól : "MIT LÁZÍTASZ"

Érdemes a nemzeti érdekek mellett lenni a nagyobb rendszer ellenében, ami a nemzetek feletti, azokon élősködő struktúra, aminek a léte egyáltalán nem törvényszerű - nélküle is lehetne élni. Más országokkal kereskedni, velük jó kapcsolatokat fenntartani, és utazni is.

Ezek a hülye neokon oroszellenes szankciók is mennyi gazdasági kárt okoznak már egész Európának. Azt az usa nem fizeti meg nekünk.

Erős nemzeti érdekű állam, több szabadság.

https://badog.blogstar.hu/2018/04/18/bunteted-am-a-kurv-anyadat-/51396/

BÜNTETED ÁM A KURV' ANYÁDAT!

A Politico a brüsszeli seggfejek Bibliája, a liberális „elit" (pfúj!) alfája és ómegája, az a dögkút, amire a pusztulásra ítélt, rothadó világnézet rájár. Ebben a Politicoban jelent meg a legutóbbi idők legocsmányabb, legaljasabb, legbecstelenebb írása, egy „nyílt levél", amelyben európai „értelmiségiek" arról vernyognak, hogy Orbán és Magyarország antiszemita. Teszik ezt az ellen az ország és az ellen a miniszterelnök ellen, amely országban teljes biztonságban él a zsidó közösség, ahol reneszánszát éli és virágzik a zsidó kultúra és hitélet, amely ország felújítja a szabadkai zsinagógát, s amely ország miniszterelnöke a lehető legjobb viszonyban van Izrael állam vezetőjével. Teszik ezt akkor, amikor szerte Európában támadások érik a zsidó közösségeket, a muszlim migránsok kirabolják, megverik, bestiálisan meggyilkolják a zsidókat zsidóságuk miatt, amikor a muszlimok az iskolákban zsidó gyerekeket gyaláznak, aláznak és vernek meg, pusztán azért, mert zsidók, amikor a párizsi főrabbi drámai hangú nyilatkozatban szólítja fel a franciaországi zsidókat, hogy meneküljenek Izraelbe, mert számukra véget ért Franciaországban a biztonságos élet.

Ezeknek az „értelmiségieknek" erről, ehhez nincs szavuk. Ezek a magyarországi antiszemitizmusról hazudoznak. Teszik ezt pusztán azért, mert a magyar kormány határozottan és tántoríthatatlanul ellenáll az illegális migrációnak, az elmebeteg brüsszeliták felső határ nélküli kvótajának, és a mindezek mögött álló Soros nevű gazembernek.

Ezek az „értelmiségiek" sem nem értelmiségiek, sem nem európaiak, ezek mocskos, szemét, aljas gazemberek, akiket egyszer s mindenkorra ki kell tiltani Magyarországról.

S ami ennél is érdekesebb: ebben a Politicoban jelent meg egy írás a minap arról, hogy „Svédországban elszabadult a pokol", és „vége a svéd jóléti államnak". S hogy miért? Hát a migránsok miatt! Mert a svéd kormány évek óta, számolatlanul beengedi az országba a muszlim migránsokat, akik mára pokollá tették a svédek életét, akik soha nem látott bűnözési hullámot indítottak el, akik elborzasztó mértékben erőszakolják meg a svéd nőket, akik no-go zónák tömegeit hozták létre a svéd városokban, akik patkányként elleptek mindent, és akik miatt már a mentők és a tűzoltók sem képesek ellátni munkájukat, mert őket is megtámadják ezek az állatok, minden értelmezhető ok nélkül.

Érdekes: amikor mi írtunk erről (évek óta írunk erről!), amikor mondjuk az M1 tévében szólaltak meg svédországi magyarok, és mondták el mindezt, akkor egyszerre harsant fel a kórus, hogy ez hazugság, ebből semmi nem igaz, a megszólalók hülyék, bűnözők, hiteltelenek – és így tovább.

Igen ám, de most maga a Politico írta meg ugyanezt, a dögkút, a liberálisok legfőbb szellemi tápláléka! Képzeljük csak el, mi lehet Svédországban, ha már ezek is kénytelenek megírni az igazat, ha sok-sok év késéssel is!

A legbeszédesebb pedig a csönd, ami idehaza övezi a Politico ezen cikkét. Eleddig bármit is írt a Politico, a 444-től a HVG-ig azonnal szemlézték, idézték, körbevették nyállal, leborultak a nagyság előtt. És most? Most kussolnak. Most mintha nem is létezne ez a lap.

Mi történt gyerekek? Lassan elfogy körülöttetek a levegő? Mindenhol? Lassan rátok dől az összes hazugság? Lassan már nem lesz hová menekülni? Lassan majd be kell vallani nem csak a múltat, hanem a jelent is, hm, patkányok?

Amúgy idén választások lesznek Svédországban is. A legnépszerűbb párt a bevándorlás ellenes Svéd Demokraták Pártja (SD). Persze, ez még semmit nem jelent, ugyanis a demokrácia egészen sajátos felfogása érvényesül ma Brüsszelben. Lássuk csak, miről számol be a 888:

„Egy svéd ballib EP-képviselő betiltana minden migrációkritikus pártot és szervezetet az EU-ban

A liberálfasiszta globalista erők egyik legradikálisabb európai képviselője, a svédországi feministák EP-képviselője olyan javaslattal állt elő, amely még Soros Györgyöt is örömkönnyekre fakasztaná: Soraya Post azt javasolja, hogy az EU tiltsa be a működését minden a migrációkritikus politikai pártnak és szervezetnek. Ezek szerint a globális liberális fasizmus híveit nagyon zavarja a demokrácia.

Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottsága (ECRI) nemrég bemutatta a Svédországról szóló ötödik jelentését. Ebben a jelentésben az ECRI a Soros-hálózat egyik tagjára, az Amnesty International "szakértői" anyagára hivatkozva arra a következtetésre jutott, hogy Svédországban rémisztő módon megnőtt az utóbbi időben az idegenellenesség és a rasszizmus. Érdekes módon arról nem szól a jelentés, hogy a rasszista, antiszemita és egyéb köztörvényes bűncselekmények svédországi megnövekedéséért egyedül a migránsok tömeges bevándorlása a felelős.

Mindenesetre a svéd feministák ultraliberális EP-képviselőnője, Soraya Post – aki az Európai Parlament szocialista frakciójának a tagja – a jelentés kapcsán felettébb érdekes kijelentéseket tett. Soraya Post szerint az EU-ban a migránsok, a muzulmánok, illetve minden színes bőrű ember, így a romák is fasiszta támadásoknak vannak kitéve a nem baloldali politikai erők részéről, ezért szerinte az ilyen rasszista vagy kirekesztő politikai nézeteket valló pártok és szervezetek ellen az eddigieknél határozottabban kellene fellépnie az Európai Uniónak.

A svéd feminista politikusnő úgy véli, hogy hiányoznak azok a jogszabályok az EU-ban, amelyek büntetéssel sújtanák a közösség elleni rasszizmusért felelős csoportoknak, pártoknak az alapítását vagy működtetését.

Ennek ellenére a harcos feminista politikus a jelenlegi uniós jogi környezetben is lát esélyt arra, hogy az általa nemkívánatosnak tekintett pártok és szervezetek betiltásra kerüljenek. Ennek eszköze pedig az a 2008/913/IB tanácsi kerethatározat lehetne, amely arról rendelkezik a 6. cikkelyében, hogy az egyes tagállamok átmeneti vagy végleges eltiltással és bírósági határozatokkal is szüneteltethetik szervezetek és pártok működését a rasszizmus és a gyűlöletbűnözés elleni harc érdekében.

A véres liberális Soraya Post asszonyság ezért több svéd médiumban is közölte azt a véleményét, miszerint szerinte be kellene tiltani a migrációkritikus szervezetek és pártok működését az Európai Unióban.

Soraya Post a saját hazájában két közismerten migrációellenes jobboldali pártot is betiltatna. A ballib feminista politikus a saját hazájában a Svéd Demokraták (SD), valamint az Alternatíva Svédországnak (AD) nevű párt működését szüntetné be (ha tehetné).

A feminista svéd balliberális politikusnő feltehetően azért kívánja ilyen szokatlan hevességgel betiltatni a migrációkritikus jobboldali pártokat, mivel Svédországban például jelenleg éppen a Svéd Demokraták (SD) állnak nyerésre a pártok versenyében." (Vincze Viktor Attila, 888.hu)

Így állunk.

De nyugalom! Jövőre EP választások is lesznek. És nagyon úgy tűnik, hogy az európai nemzetek egyszer s mindenkorra eltakarítják az Európai Parlamentből az ilyen Soraya Post-féle rohadékokat, valamint azokat az ostoba, tudatlan, de legalább végtelenül aljas és becstelen gazembereket is, akik most ott ücsörögnek a LIBE bizottságban, és Soros vágyait lesve éppen Magyarország és Lengyelország „megbüntetésére" készülnek.

Bünteted ám a kurv' anyádat! Hogy aktualizáljuk kicsit Petőfinket…

Bayer Zsolt

https://badog.blogstar.hu/2018/04/18/bunteted-am-a-kurv-anyadat-/51396/

Ezért se fog tüntetni a soros hálózat - Elsorvasztanák a magyar nyelvű orvosképzést Marosvásárhelyen

Ezért se fog tüntetni a soros hálózat

Elsorvasztanák a magyar nyelvű orvosképzést Marosvásárhelyen

2018-04-24 08:41

Általános diáktiltakozás van Romániában, a külhoniak a magyar nyelvű orvosképzés elsorvasztásától, felszámolásától tartanak, mivel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megszűnhet a magyar nyelvű oktatás. A marosvásárhelyi magyar orvosképzést beolvasztanák a román tannyelvű Petru Maior Egyetembe, amit az egyetem szenátusának a döntése alapoz meg.

Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a marosvásárhelyi oktatási intézményt még a királyi Romániában, kizárólag magyar tannyelvű egyetemként hozták létre, ami a kommunista korszakban fokozatosan többnyelvű lett.

A fő cél, hogy a marosvásárhelyi egyetemet fokozatosan elsorvasszák. A rektor fontosnak tartja felszámolni a magyar nyelvű orvosképzést, mivel így egy kiemelt közszolgálat szűnne meg, ami biztosítja a magyar közösség ellátását – vélekedett a szakértő. A Petru Maior Egyetemmel egyesülve majdnem 15 százalékra csökken majd a magyar részarány – tette hozzá.

A magyar közösség számára egy újabb területen szűnne meg a jogi érvényesítés lehetősége, a magyar nyelv használata még egy területről szorulna ki. A teljes elsorvasztás a cél, ami egy gyalázatos, de létező program – hangsúlyozta Pászkán Zsolt.

Évek óta folyik a városban a magyar orvosképzés ellehetetlenítése

Nem szabad a fejünket a homokba dugnunk, gondolkodni kell azon, hogy radikálisan más utat kezdjünk az erdélyi magyar orvosképzést illetően – jelentette ki pénteken Marosvásárhelyen, az Erdélyi Múzeum Egyesület orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya tudományos ülésszakának díszvacsoráján Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár az erdélyi orvosképzés újjászervezésében látja a megoldást. Az államtitkár szerint meg kell fontolni, hogy más intézetben, hogyan lehet megvalósítani a képzést, ehhez azonban minden feltételt meg kell teremteni, és ez nem valósulhat meg egyik napról a másikra.

Arra a kérdésére, hogy nem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem keretében kellene-e elindítani a magyar nyelvű orvosképzést, elmondta: a konkrét megoldást az erdélyi magyar pártokkal és az érintett oktatókkal és szakemberekkel együtt kell meghozni, de leszögezte: nem hagyhatják, hogy a másfél milliós erdélyi magyarság magyar orvosok nélkül maradjon.

Az államtitkár elmondta: évtizedek óta a magyar orvosképzés ellehetetlenítése folyik Marosvásárhelyen, aminek sajnos már látszik a vége, ha folytatják a jelenlegi küzdelmet a MOGYE jelenlegi keretei között.

Tőkés: Magyarellenes intézkedésről van szó

Tőkés László fideszes EP-képviselő Strasbourgban, az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának ülésén felszólalásában magyarellenes román intézkedésnek nevezte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Petru Maior Egyetem tervezett egyesítését. Kijelentette, az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekednek. A MOGYE multikulturális jellegének felszámolására, a magyar oktatás meggyengítésére irányuló bekebelezési kezdeményezés egyértelműen a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés megszűnéséhez vezet a következő években. Tőkés László felhívta a figyelmet, hogy e végkifejlet csakis az önálló magyar orvosi és gyógyszerészeti egyetem visszaállításával kerülhető el.

Kossuth Rádió 180 perc / hirado.hu

The post Elsorvasztanák a magyar nyelvű orvosképzést Marosvásárhelyen appeared first on PolgárPortál.

https://althir.org/elsorvasztanak-a-magyar-nyelvu-orvoskepzest-marosvasarhelyen-12354161.html

Nem szükséges a parlamenti ballib ellenzék fizikai jelenléte, elég az UTALÁS. "Soros György közvetlen utasítására egyik régi lekötelezettje, Gyurcsány Ferenc pénzeli a hétvégi tüntetéseket. Ő fizeti a színpadot, a technikát, a rendezők költségeit." "Gyurcsányék szemmel láthatóan csapdába estek, Soros utasítására pénzelik a tüntetéseket, de már tartanak attól, hogy mindez rájuk hullik vissza, netán maradék politikai mozgásterüket is megsemmisíti. Végrehajtják Soros utasításait, támogatják a demonstrációt, de már félnek is tőle."

Nem szükséges a parlamenti ballib ellenzék fizikai jelenléte, elég az UTALÁS.

"Soros György közvetlen utasítására egyik régi lekötelezettje, Gyurcsány Ferenc pénzeli a hétvégi tüntetéseket. Ő fizeti a színpadot, a technikát, a rendezők költségeit."

tt a bizonyíték: Soros utasítására Gyurcsány pénzeli a tüntetőket

2018.04.20. 18:19

Soros György közvetlen utasítására egyik régi lekötelezettje, Gyurcsány Ferenc pénzeli a hétvégi tüntetéseket. Ő fizeti a színpadot, a technikát, a rendezők költségeit. Bizonyíték erre több Facebook-bejegyzés, még Gyurcsány szóvivője, Gréczy Zsolt is beismerte a látszólag pártsemleges rendezvény pénzelését. A Ripost vette észre. De min veszekednek máris a tüntetőkkel?

Az az első perctől köztudomású, hogy Soros György és köre nyújt anyagi és politikai támogatást a választási vereség el nem viseléséből adódó tüntetéshez.

A színpadról Gurmai Zita, az MSZP elnökségi tagjának fia, régi szocialista pártvezető, Gulyás Balázs szervezi, vezényli az eseményeket, de a legnagyobb összeggel Gyurcsány Ferenc „szállt be a buliba". Soros külön is felszólította erre régi vazallusát.

Konkrét tényként ismerte ezt el egy Facebook-bejegyzésben a tüntetés egyik szervezője Kepes Ágnes, aki azonban meg is támadta Gyurcsányékat, hogy a pénzért, támogatásért cserébe dirigálni is akarják a demonstrációt.

A sötét játékot bizonyító bejegyzéseket egy felháborodott tüntetésszervező juttatta el a Ripost szerkesztőségébe.

Ahogy írta, elege lett abból, hogy az ellenzéki politikusok a háttérből kihasználják őket, eszközként tekintenek rájuk, miközben csak a parlamenti mandátum, a haszonlesés érdekli mindegyiket.

A Facebook-bejegyzések tanúsága szerint az egyre kínosabb játszmában főszerepet kapott a DK elnökségi tagja, a nyugdíjas "kvízprofesszor", Vágó István is.

Vagyis, ahogy szokásos, az ellenzéki oldalon máris hajba kaptak

De mi a veszekedés valódi oka?

A tüntetők elvadultabb része azt követeli Gyurcsánytól és a szocialistáktól, hogy ne csak pénzeljék őket, de teljesítsék a követelésüket is. Miszerint robbanjon ki anarchia, szűnjön meg a parlamentarizmus vagyis Gyurcsányék és az MSZP ne vegyék át a választásokon megszerzett mandátumokat. Zűrzavart keltve akarják megbénítani a hétköznapi életet, abban reménykedve, hogy a káosz után majd új választásokat írnak ki. Az ellenzék egy részének egyetlen célja van: a káosz. A választási vereséget ugyanis infantilis módon képtelenek elviselni.

Gyurcsány szóvivője Gréczy Zsolt, a DK új parlamenti képviselője először is, véletlenül vagy szándékosan, a Facebookon beismerte, hogy az MSZP-vel együtt ők pénzelik a tüntetést, majd komoly vitába bonyolódott a tüntetés szervezőivel (az köztudott, hogy mindez Soros utasítására).

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Gréczy Zsolt, a DK szóvivője a fővárosi Széchenyi rakparton 2018. február 1-jén.

Próbálta meggyőzni őket, hogy a Parlament bojkottálása kiszámíthatatlan következményekkel jár, de miután nekiestek, gyorsan visszavonult a netről, és nem sokkal később a vitatkozó hozzászólásokat is törölte. Bizonyára rádöbbent arra is, hogy lebuktatta a „pártsemleges" tüntetést, amit ők finanszíroznak.

De a dühös tüntetők mindent lefotóztak és eljuttatták a médiához. Persze, a DK lebukásán túl az végképp nevetséges, hogy Gréczy Zsolt szerint ők nyertek a választáson. Azon a választáson, ahol hatalmas részvétel mellett a Fidesz harmadszor szerzett egymás után kétharmadot, óriási fölénnyel nyert, Gyurcsány pártja pedig épphogy átlépte az ötszázalékos parlamenti küszöböt...

Gyurcsányék szemmel láthatóan csapdába estek, Soros utasítására pénzelik a tüntetéseket, de már tartanak attól, hogy mindez rájuk hullik vissza, netán maradék politikai mozgásterüket is megsemmisíti. Végrehajtják Soros utasításait, támogatják a demonstrációt, de már félnek is tőle.

Ilyen morális állapotban van a Sorosnak kiszolgáltatott ellenzék.

Soros György, Gyurcsány, tüntetés

https://magyaridok.hu/belfold/soros-utasitasara-gyurcsany-penzelheti-a-tuntetoket-3024535/

Ahonnét fizetik őket, onnan függetlenek a sorosokért tüntető civilek. Nem pártfüggetlenek ezek, ugyanúgy ugyanazt a liberalizmust képviselik amiért azok az antimagyar "ellenzéki" pártok egyáltalán léteznek. Pártot fenntartani, szervezkedni, utazgatni az mind pénzbe kerül, azokat valakik valahonnan finanszírozzák. Nyilván érdek nélkül, mi? Hogy ezek a libsik tényleg ennyire hülyének nézik a jónépet? + amúgy is a ballibzöld pártok körül legyeskedő különféle tanácsadók, médiások és álcivilek, valahonnét fizetett aktivisták. Akik a közéletben egyszerre mozdulnak, egymás médiáit használják, és ugyanazok a céljaik, azoknak egy a gazdájuk is.

Ahonnét fizetik őket, onnan függetlenek a sorosokért tüntető civilek.

http://bircahang.org/soros-zsoldosai/

Nem pártfüggetlenek ezek, ugyanúgy ugyanazt a liberalizmust képviselik amiért azok az antimagyar "ellenzéki" pártok egyáltalán léteznek. Pártot fenntartani, szervezkedni, utazgatni az mind pénzbe kerül, azokat valakik valahonnan finanszírozzák.

Nyilván érdek nélkül, mi? Hogy ezek a libsik tényleg ennyire hülyének nézik a jónépet?

+ amúgy is a ballibzöld pártok körül legyeskedő különféle tanácsadók, médiások és álcivilek, valahonnét fizetett aktivisták.

Akik a közéletben egyszerre mozdulnak, egymás médiáit használják, és ugyanazok a céljaik, azoknak egy a gazdájuk is.

Bayer Zsolt a tüntetésekről – Ugyanaz a kép

Kering egy fotópár a neten

2018.04.21, 08:52

Kering egy fotópár a neten: az egyiken a 2006-os zavargások, a könnygázban úszó város, erőszak és brutalitás, a másikon a mostani választás utáni tüntetés, béke, nyugalom, csend, madárcsicsergés, magasba emelt, világító telefonok („aki éhezik, emelje magasba az okostelefonját!"). Értsd: akkor az erőszakos szörnyetegek lángba borították a várost, bezzeg most, a báránykák… A valóság azonban az, hogy ugyanazt a képet nézzük.

Emlékezzünk csak!

2006-ban elhangzik Gyurcsány őszödi beszéde, és spontán tiltakozás kezdődik a Parlament előtt. Aztán jön Toroczkai László és a tévé székháza elé viszi a tömeg egy részét, majd az a tömeg megtámadja a székházat, a székházat védő rendőröket, majd fel is gyújtják a parkoló autókat, s végül betörnek az épületbe.

A székház bejáratát fegyvertelen, védőfelszerelés nélküli rendőrök „védik", az ő életük egész idő alatt veszélyben van, többen súlyos sérüléseket szenvednek, amikor a tömeg flaszter- és betondarabokkal kezdi dobálni őket.

Ott voltam, soha nem fogom elfelejteni: eközben a székház háta mögött, a Nádor és Zoltán utca sarkán talpig beöltözött rebiszesek ácsorogtak, és a parancsnokuk valakinek ezt üvöltötte a telefonba: „Nem érdekel, mi a parancs, én most odamegyek, és kimentem az embereket!" Mint tudjuk, Gyurcsány személyesen osztogatta utasításait a rendőri vezetőknek azon az éjszakán, és a rebiszesek végül nem mentették ki az életveszélyben lévő rendőröket a székház bejáratától.

Kinek volt az érdeke ez az egész? Gyurcsánynak, aki arra várt, hogy meghaljon egy rendőr, hiszen attól kezdve nem az ő beszédéről lett volna szó, hanem a rendőrgyilkos csőcselékről. Miképpen a tévé felgyújtása és feldúlása is neki jött kapóra. S mindezt kinek köszönhette? Toroczkainak. S mi lett a vége?

Az, hogy később az azonosító szám nélküli, állattá vált rendőrök a Fidesz nagygyűléséről békésen hazafelé tartó tömeget verték félholtra, kisgyerekes anyukákat, fiatal apukákat, nagypapákat és nagymamákat, olimpiai bajnokot és jezsuita szerzetest, nekik törték kezüket-lábukat, lőtték ki a szemüket, kardlapozták őket lovasroham keretében, és őket ítélték el futószalagon bírói talárba öltözött gazemberek.

Őket, nem Toroczkaiékat. Toroczkaiék viszont nagy genezist építettek a történtekre, mondván, igazából ők ott születtek meg, a gyurcsányi erőszak könnygázfelhőjében – amely erőszak és könnygázfelhő nem lehetett volna, ha előzőleg Toroczkaiék nem borítják lángba a tévé székházát, és nem támadják meg a Gyurcsány által direkt fegyvertelenül hagyott rendőröket.

Ez látható az első fényképen, persze ha valaki lát, nem csak néz.

S mi is látható a második képen? Hát az, ahogy Gyurcsány, Vona és Toroczkai együtt tüntet a választás után hat nappal a kormány és a Fidesz ellen.

Akik állítólag a gyurcsányi erőszak füstjében és lángjában születtek és kovácsolódtak össze igazi közösséggé, „radikális magyarokká", azok most Gyurcsánnyal összefogva hisztériáznak és beszélnek összevissza minden hülyeséget és hazugságot, pusztán azért, mert 1,8 millióval kevesebb ember szavazott rájuk, mint a Fideszre és Orbánra.

Láttunk már ilyet is. A rendszerváltás hajnalán egy SZDSZ nevű formáció, amikor az emberek nem őket szavazták be a hatalomba az első szabad választáson, úgy döntött, hogy elárulva mindent és mindenkit, kiereszti a politikai karanténból a kommunista utódpártot, és a Charta mozgalom keretében egyszer csak együtt tüntetett az első szabadon választott kormány ellen az SZDSZ teljes vezérkara – Berecz Jánossal!

Mert éppen „barna eső" esett… Most pedig a „barna eső" tüntet Gyurcsánnyal, és megint a polgári közép ellen. Hiszen nincs új a nap alatt. Ez van a második képen. A szereplők is ugyanazok. Hiszen teljesen mindegy, hogy aktuálisan melyiknek mi a neve.

Tudjuk, még a nevük se az, amit az őseiktől kaptak.

(Bayer Zsolt, magyaridok.hu

http://mindenszo.hu/bayer-zsolt-a-tuntetesekrol-ugyanaz-a-kep/

Szombaton újabb ellenzékváltó tüntetés lesz

Kormányváltónak hirdetik, de valójában ellenzékváltó lesz az a szombati tüntetés, amely civil helyett csak álcivil lesz

2018.04.20, 21:41

Kormányváltónak hirdetik, de valójában ellenzékváltó lesz az a szombati tüntetés, amely civil helyett csak álcivil lesz. A szoci szervezőapparátus által lebonyolított és a Soros-hálózat által finanszírozott tüntikézés sztárja az a függetlennek hazudott Márki-Zay Péter lesz, aki valójában sok minden, csak nem független. Úgy látszik, már Sorosnak is elege van a magyar balliberális ellenzéki pártokból.

Tisztán látszik már, hogy a bukott ellenzéki pártok politikai alkalmatlanságát kihasználva Soros György magyarországi hálózata a politikai hatalom megszerzése érdekében most éppen egy álcivil ellenzéki tüntetéssorozat megszervezésébe kezdett bele. Úgy, ahogy van, az egész értelmetlen – de ez szemmel láthatóan egyáltalán nem gond azoknak, akiket csak a zavarkeltés érdekel.

Miért tüntikéznek akkor mégis a nagyrészt vezetők nélkül maradt balliberális kisebbség legharcosabb tagjai? Hát azért, mert kudarcot vallott a teljes ellenzékre ráerőltetett választási összefogás, együtt és külön is becsődöltek a ballib ellenzéki pártok, lyukra futott a Jobbik baloldalra való átfordítása. Bekövetkezett a teljes összeomlás az ellenzéki pártoknál. Mivel pedig Soros Györgynek továbbra is az útjában áll Magyarország a migrációt elutasító álláspontja miatt, ezért a globális léptékben is tevékenykedő amerikai milliárdos a jövőben is mindent megtesz azért, hogy megbuktassa a választással hatalomra került magyar kormányt.

A 2018-as választáson nemcsak a ballib ellenzéki pártok szerepeltek le Soros előtt, hanem még az általa fizetett álcivilek is. Gulyás Márton csak egy néhány fős hajléktalanokból álló kommandót tudott akcióztatni a nevetségessé vált "polgári engedetlenségi" performanszaihoz. Ráadásul még a momentumos gyerekek is – önkéntes aktivisták híján – nagyrészt béraktivistákkal csinálták végig a választási kampányt.

Nincs tehát olyan aktivista- és tömegbázis Magyarországon, amely Soros tényleges és lényegi céljaiért hajlandó lenne utcára vonulni vagy bármilyen érdemleges politikai aktivitást folytatni.

Az ellenzék árván maradt hívei viszont kapóra jönnek Sorosnak a céljai megvalósítása érdekében. Őket tervezi a tüntetéseken keresztül becsatornázni saját maga alá az amerikai milliárdos. De úgy, hogy a szerepvállalása a tüntetésekkel összefüggésben mindvégig titok maradjon.

Nem volt és nincs könnyű dolga a világszerte színes forradalmakat kirobbantó, és azokat aztán kormánydöntésekig elvivő Soros-hálózatnak Magyarországon. A hálózat irányítóinak nem maradt más választása, mint folytatni a feszültségkeltést, a békétlenség szítását, hátha végül mégis kialakulhat még belőle valami haszon Soros számára. De az új kormánydöntő forgatókönyvekhez szemlátomást a háttérből még új szereplőket keresnek. Egy ilyet pedig már találtak is.

Ő Márki-Zay Péter, aki ennek megfelelően beszédet mond majd a szombat estére meghirdetett legújabb ellenzékváltó tüntetésen. Ő az új Karácsony Gergely meg Gulyás Márton egy személyben. Sorosék abban bíznak, hogy a függetlennek hazudott Márki-Zay országos politikai szintre való felépítésével létrehozhatják az egységes ellenzéket.

Pedig ez lehetetlen, hiszen ez nem egyszerűen a pártok vezetőinek vagy a pártoknak a leváltását, lecserélését jelentené, hanem gyakorlatilag az összesnek a megszüntetését is. Ez pedig lehetetlen, mert értelmetlen. Pártok nélkül nem lehet egy plurális demokráciát működtetni.

Márki-Zay Péterről pedig nincs élő ember Magyarországon, aki azt gondolná, hogy független jelölt. Hiszen az állítólagos független jobboldaliról kiderült, hogy a megválasztása másnapján már Botka Lászlóhoz rohant a szegedi MSZP-irodába, utána nem sokkal pedig kinevezte a saját kabinetfőnökének Horn Gyula hajdani kabinetvezetőjét.

A nagy ellenzékváltó tüntetés civil jellege pedig a születése pillanatától kezdve arra a hazugságra épül, miszerint – az MSZP-s Gulyás Balázs főszervező állítása alapján – a tüntetés szervezésének többmilliós költségeit magánszemélyek adományai fedezik (állítólag). Ez legalább annyira reális, mint az, hogy a Momentumba a választási vereség után naponta 1000 ember jelentkezett új tagnak.

Mi várható akkor ezek alapján a második nagy ellenzéki (ellenzékváltó) tüntetéstől? Nagyjából semmi, illetve legfőképpen az, hogy az április 21-ei, és minden utána következő újabb "nagy ellenzéki" tüntetésen is egyre kevesebben lesznek majd a demonstrálók.

Miért ellenzékváltó tüntetés a szombati demonstráció? Azért, mert az ellenzéki pártok vezetői nélkül megtartott kormányváltó tüntetést nem lehet másként értékelni, mint egy olyan demonstrációt, ami valójában az ellenzéki pártok és vezetőik ellen szerveztek meg.

Vincze Viktor Attila, 888.hu

http://mindenszo.hu/szombaton-ujabb-ellenzekvalto-tuntetes-lesz/

Soros zsoldosai

A Norvégiai Köztársaság kormányának magyarországi alkalmazottai (akiket a ballib nyelv, ismeretlen okokból, "civileknek" csúfol) jutott eszembe a vonatkozó bulgáriai párhuzam.

Bulgáriában a jelenség évtizedes immár.

Annyira, hogy Soros nevéből mára a bolgárban köznév lett: соросоид, magyarul: sorosoida, azaz kb. Soros-zsoldos. Miért Soros nevéből? Az ok egyszerű: ő csinálta Bulgáriában az első alapítványt, melynek fő tevékenysége a politizálás. Azóta persze sok más hasonló nyugati alapítvány is lett, de a bolgár köznyelv a nem Soroshoz kötődő alapítványok által fizetett "civileket" is sorosoidáknak nevezi.

Mi a sorosoida? Jellemzően ez olyan ember, aki se nem dolgozik, se nem tanul, se vállalkozással nem foglalkozik. Magyarul: munkanélküli. De nem azért munkanélküli, mert peches volt és munka nélkül maradt, hanem azért, mert ő direkt ezt az életmódot választotta. Mint Lenin hivatásos forradalmárai egy évszázaddal ezelőtt.

Mit csinál a sorosoida? Tüntet, nyilatkozik, interjút ad, szervezkedik. Mindig a "helyes" cél érdekében, azt meg, hogy mi a helyes cél, mindig a "központban" döntik el.

A sorosoida korlátlan költségkerettel rendelkezik. Bármikor képes méregdrága profi hangosítást biztosítani az 50-60 fős tüntetéshez. A tüntetésre bármit el tud hozni, pl. ha kell, drága zongorát. Képes óriáshirdetéseket megjelentetni, neves énekeseket felléptetni komoly gázsiért. Képes sátortábort verni és abban napokig etetni-itatni
a résztvevőket. Semmi gond neki bármikor elugrani Amerikába, Nyugat-Európába, se az utazási költség, se a szállás költsége nem okoz semmilyen problémát.

Mivel a sorosoidák száma pár ezer csak, nem tudnak önmaguk sokezres tüntetéseket szervezni. De ezt megoldja a pénz. A sorosoida arra is képes, hogy órabért fizessen bértüntető statisztáknak.

Ha keménykedni kell, akkor a sorosoida képes középületet elfoglalni, barrikádot emelni, művért önteni saját magára, majd tiltakozni a "rendőri erőszak" ellen. Ha meg éppen a lágyabb arculatot kell felmutatni, akkor semmi gond kutyát sétáltató ártatlan kisgyerekeket felvonultatni.

"Békeidőben", amikor nem kell tüntetni, a sorosoida nyugodtabb életet él. Ilyenkor médiakampányokat szervez, manipulál. A sorosoida ugyanis profi manipulátor. Az 500-800 fős tüntetést százezresnek mondja, a többezrest meg forradalomnak. Ő a nép lelke, a többség véleménye őt hidegen hagyja, hiszen a többség idióta és nem ismeri saját érdekeit. Az Alapítvány jobban tudja mi jó a népnek, s aki ezt kétségbe vonja, az nacionalista, kommunista, náci, fasiszta, vallási fanatikus, demagóg populista, retográd erő, vagy bármi más, a lényeg: az ilyen nem a "haladás" és "Európa" embere. Márpedig a "haladás" és "Európa" feltétlen értékek, melyekért mindent meg kell tenni.

A sorosoida bármit megtehet, egyetlen korlát van: gazdáinak akarata. Ha ebben félrelép, vége örökre a pénznek és az édes életnek.

Ha valahol virágzik a korrupció, akkor ebben a nemzetek feje felett szervezett uniós hatalmi struktúrában igen. makron szerint nem jó ha nem liberális valaki mert akkor az tekintélyelvű. Ugyan mire fel tartják bármiben is kompetensnek magukat?! Ha sosincs tekintély, akkor nekik se.

Mindez a mi adóinkból, ezért dolgozunk hogy szétverjék a társadalmaink alapegységeit a rohadék liibsik.

makron szerint nem jó ha nem liberális valaki mert akkor az tekintélyelvű

DE akkor azok az eurokomcsi ballibbant barmok ott a tanácsokban, bizottságokban (echte szoci elnevezések ezek is)

Ugyan mire fel tartják bármiben is kompetensnek magukat?! Ha sosincs tekintély, akkor nekik se.

Nincs is mit tisztelni rajtuk. Megvették őket kilóra, soros úgy jár az eu nem valódi vezetőihez, mint egy GAZDA.

Ha valahol virágzik a korrupció, akkor ebben a nemzetek feje felett szervezett uniós hatalmi struktúrában igen.

ÉS a jobbik újabban ezt a bolsevik eu-t tartja "megoldásnak" minden bajunkra.

"Most már tudjuk, miről beszélget zárt ajtók mögött a napokban Soros György az EU vezetőivel. Rendkívül veszélyes és aljas indítványt tárgyalt ma az Európai Parlament, amelynek lényege: az Európai Unió pénzzel fogja támogatni azokat a civil szervezeteket, amelyeknek nyilvánvaló célja Magyarország és Lengyelország destabilizálása, illetve a tömeges migráció segítése, előmozdítása. Az indítvány címe:

„A demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető értékeket az Európai Unióban előmozdító civil szervezetek támogatására irányuló Európai Értékek Eszköze". Az európai uniós bikfanyelven ez azt jelenti: a Magyarország és Lengyelország jelenlegi kormányait támadó civilek illetve a tömeges migráció segítői kapnák ezeket a pénzeket. Felszólalásomban fejeztem ki felháborodottságomat, és kérdeztem rá az indítvány jövője szempontjából leglényegesebbre: a Fideszt is magában foglaló Európai Néppárt támogatja-e ezt a kezdeményezést. Úgy gondolom, hogy ezzel nekünk, magyaroknak is előmozdító szerepet kell vállalnunk. Ezért arra kérek mindenkit, párthovatartozásra tekintet nélkül, aki meg akarja akadályozni Magyarország destabilizálását és a tömeges migráció jelenségét, hogy haladéktalanul írjon a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőinek

https://www.youtube.com/watch?v=jm3tiD-3p0o

Minden magyar azonnal tiltakozzon! Morvai felhívása az EU/Soros-terv újabb elemével szemben

Morvai Krisztina EP képviselő

Utóirat: A kezdeményezés - teljesen szabályellenesen - egyelőre csak angolul áll rendelkezésre.

https://www.youtube.com/redirect?q=http%3A%2F%2Fwww.europarl.europa.eu%2Fsides%2FgetDoc.do%3FpubRef%3D-%252f%252fEP%252f%252fTEXT%252bMOTION%252bB8-2018-0189%252b0%252bDOC%252bXML%252bV0%252f%252fEN%26language%3DHU&redir_token=46ia4LrV4qN6C5BdEI0izpxtvBt8MTUyNDY4OTYwMkAxNTI0NjAzMjAy&event=video_description&v=jm3tiD-3p0o

Feltétlen eu párti rosszabbik párt visszahívná Brüsszelből, pedig minket képvisel !!!! A nemzeti érdekeinket. Ja, a libsik szerint nemzet nincs. Sőt, ők sincsenek. Magyarország és Lengyelország a „brüsszeli vádlottak padján”

Feltétlen eu párti rosszabbik párt visszahívná Brüsszelből, pedig minket képvisel !!!!

A nemzeti érdekeinket. Ja, a libsik szerint nemzet nincs. Sőt, ők sincsenek.

Ne hagyjuk destabilizálni Magyarországot az EU és Sorosék által - Nálunk nem csinálhatnak Majdan teret, Ukrajnát! - Morvai felhívása (Videóval)

2018. április 12. csütörtök, 17:45

Morvai beolvasott - Magyarország és Lengyelország a „brüsszeli vádlottak padján"

Magyarországot, majd Lengyelországot ültették a „vádlottak padjára" április 12-én az Európai Parlamentben. Morvai Krisztina felszólalásaiban helyretette a nemzeti függetlenségüket védő tagállamokkal szemben bosszúszomjas eurokratákat. Rámutatott arra is: amikor egyes európai parlamenti képviselők unatkoznak, elkezdenek sorosista pajtásaikkal együtt forradalmakat kirobbantani, országokat destabilizálni, "arab tavaszt", vagy éppen ukrajnai Majdan teret "csinálni", tengernyi szenvedést okozva a későbbiekben a helyi lakosságnak. Alább csatolunk egy felvételt, amelyen a Momentum Mozgalom által a napokban Magyarországra hívott "kedvencünk", a magyargyűlölő Guy Verhofstadt EP képviselő a Majdan téren (Kijev, Ukrajna) szónokol és lázít. A következményeket ismerjük... Legyünk bölcsek, hogy Magyarországon ezt ne tudják megismételni!

Krisztina csütörtöki felszólalásai ezen a felvételen láthatóak:

http://www.youtube.com/watch?v=0h_VHKNxEnI

Guy Verhofstadt Majdan téri szónoklata pedig

https://www.euractiv.com/section/eu-elections-2014/video/guy-verhofstadt-speaking-to-protesters-in-maidan-square-kiev/

https://www.morvaikrisztina.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1532:2018-04-12-16-47-48&catid=90:besorolatlan

A jobbik egy korrupt párt. Megromlott, volt az a pénz. Piszkos kezűek már. "Nagyvonalúan osztották a pénzt a holdudvarnak" "A Jobbik saját frakciótagjainak rokonaival is szívesen szerződött."

A jobbik egy korrupt párt. Megromlott, volt az a pénz. Piszkos kezűek már.

A politikusok rokonaival is gyakran szerződtek

A Jobbik frakciója százhatvankétmilliót költött különféle megbízásokra

Miközben Damoklesz kardjaként függ a Jobbik felett a tiltott pártfinanszírozás miatt megállapított 660 millió forintos tartozás, a párt tavalyi frakciószerződései azt mutatják, a Jobbik igen nagyvonalúan bánt a pénzzel. A kifizetettek közt feltűnik az Iránytű Intézet, Árgyelán János, valamint Sneider Tamás felesége is.

A választások után ismét előtérbe került az a 660 millió forintos tartozás, amit az Állami Számvevőszék állapított meg tiltott pártfinanszírozás miatt a Jobbik tavaly tavaszi, Simicska Lajos cégeivel kötött plakátszerződései kapcsán.

Ismert, a párt még tavaly decemberben leszögezte, nem hajlandó fizetni, de azért társadalmi gyűjtésbe kezdtek, amellyel mintegy százmillió forintot kalapoztak össze. Az Index információi szerint egyébként a pártvezetésnek esze ágában sincs befizetni az államkincstárnak ezt a pénzt.

A fentiek ellenére úgy tűnik, a Jobbik igen nagyvonalúan bánik a frakció pénzével, csak a tavalyi évben 162 millió forintnyi számlát adtak le az Országgyűlésnek, összesen 303 szerződéskötés eredményeként.

Nagyvonalúan osztották a pénzt a holdudvarnak

A legjobban most is az Iránytű Intézet járt, amely, tavaly több mint 34 millió forintot kapott különféle szakpolitikát érintő szakanyagok kidolgozására. Ismert, az Iránytű Intézet tulajdonosa az a Forrai Richárd, aki egyebek mellett Vona Gábor személyes tanácsadója, a Jobbik egykori frakcióigazgatója. Bőven jutott megrendelés az Uni-Promotion Kft.-nek is, amely 910 ezer forintot kapott a Jobbik-frakciótól.

Jurenkó Ferencnek, az Alfahír újságírójának vállalkozása 2016-ban egyébként jóval többet, 1,2 millió forintot kapott ugyancsak szakpolitikát érintő szakanyagok összeállítására. Az nem derül ki, hogy pontosan mit takar a szakpolitikai szakanyag, de számos cég segíthette e címszó alatt a párt munkáját, összesen közel 4,5 millió forintért.

A másik népszerű kifizetési forma a szaktanácsadás volt a Jobbiknál, ilyen címszó alatt 139 alkalommal szerződött, és csaknem 39 millió forintot költött a párt frakciója. A 168 Óra számításai szerint egyébként sok-sok esetben havonta adtak le számlákat kisebb címletekkel, de egy meghatározó tanácsadói kört stabilan finanszírozva ezzel.

Összesen 28 magánszeméllyel vagy egyéni vállalkozóval, valamint két céggel volt ilyen szerződésük, amely ráadásul esetenként egész évre szólt, csak épp havonta, kéthavonta újrakötötték a megbízásokat.

Ebben a körben több olyan személy is kapott időszakos megbízást, aki a Jobbik Ifjúsági Tagozatában töltött be valamilyen szerepet. De busás összeget, 4,5 millió forintot kapott ilyen jogcímen Fehér Zsolt, a Jobbik Pest megyei választmányának elnöke is.

A frakció tavalyi szerződéseiből az is kitűnik, a Jobbik képviselői nagyon gyakran vettek igénybe tolmácsot is. Több alkalommal segítette így a Jobbik munkáját Árgyelán János, az országos választmány alelnöke, aki az előző évekhez hasonlóan saját nyelviskoláján keresztül is kapott megbízásokat.

Míg 2016-ban havonta 450 ezer forintot kapott a jobbikos politikus, a Texas Nyelviskola pedig 100 ezer forintot, tavaly már havi 550 ezer forintért tolmácsolt a pártnak, ami több mint 6,6 millió forintos bevételt jelentett egész évben. Volt olyan tolmács, aki még Árgyelánnál is jobban keresett, Joó Sándor tízszer is szerződött a Jobbikkal, összesen 6,8 millió forintért. A kimutatásból kiderül egyébként, hogy tolmács munkára több mint 20 millió forintot költött a Jobbik, és hét személlyel szerződtek.

A Jobbik saját frakciótagjainak rokonaival is szívesen szerződött. Ezek közül kitűnik Sneider Tamás felesége, Szabó Edit Édua, aki egy egyszemélyes ügyvédi iroda tulajdonosaként havi 450 850 forintért adott jogi tanácsokat férjének és politikustársainak, összesen 5,4 millió forintért.

Feltűnően sokat fizetett a Jobbik még kommunikációs tréningekre, illetve sajtókoordinációs munkára. Utóbbira több alkalommal szerződtették Perge Henriettát, az N1TV korábbi munkatársát, aki 2016–17-ben közel 10 millió forintot kapott.

Sajátosan értelmezett sajtószabadság

Országos népszavazást kezdeményez a Jobbik a sajtószabadság visszaállítása érdekében – erről Volner János frakcióvezető beszélt tegnap. A szabad sajtóért kiálló politikus azonban nem volt hajlandó szóba állni a Magyar Idők munkatársával, a sajtótájékoztatón fel sem tehettük kérdéseinket. Volner szerint a kormány kézivezérléssel irányít több médiumot, következmények nélkül terjesztenek álhíreket, hazugságokat, a kiegyensúlyozottságnak pedig a látszatát is kerülik. Jogerős bírósági ítéleteket nem teljesítenek, helyreigazításokat nem közölnek. A Jobbik azt szeretné, hogy ne lehessen ezentúl egyoldalúan tájékoztatni, egyenlő feltételek legyenek biztosítva mind a kormány, mind az ellenzék politikusainak. Súlyos büntetés járjon azoknak a sajtóorgánumoknak, amelyek jogerős bírósági ítélet ellenére nem hajlandók közölni a helyreigazításokat, a hazug állítások miatt induló személyiségi jogi pereket pedig a bíróságok tárgyalják soron kívül. (G. D.)

Címkék: állami számvevőszékIránytű IntézetjobbiksimicskaSneider Tamás

https://magyaridok.hu/belfold/a-politikusok-rokonaival-is-gyakran-szerzodtek-3021607/

A "hagyományos" bűnözők lassan mehetnek nyugdíjba, itt a vahabita iszlám terrorizmus. Szaúdi és amerikai pénzen, meg még ki tudja honnan etetve. "A "hagyományos" bűnözők lassan mehetnek nyugdíjba, itt a vahabita iszlám terrorizmus. Szaúdi és amerikai pénzen, meg még ki tudja honnan etetve."

A "hagyományos" bűnözők lassan mehetnek nyugdíjba, itt a vahabita iszlám terrorizmus. Szaúdi és amerikai pénzen, meg még ki tudja honnan etetve.

"De emberek, hát nem értitek? Ez a fegyverhez jutási könnyebbség is annak a háttérhatalomnak a mesterkedése, akik beengedik a migránsokat. Most majd így fegyverzik fel őket, féltitokban. És mi jön aztán? Ki fogják velük írtatni a töketlenné vált európai fehér ember többségét, akiket meg meghagynak azok lesznek a nincstelen rabszolgáik.

Ébresztő fehérek, ha élni akartok!

De kiálthat itt az ember, már nincs aki meghallja. Jó kihalást fehérek!"

A terroristák egyre könnyebben jutnak fegyverhez Európában

Fegyverkezési verseny tört ki az európai szervezett bűnözői csoportok közt, ami nagy mértékben megkönnyítheti a potenciális terroristák fegyverhez jutását – írja a Guardian brit napilap.

A The Guardian beszámolója arra figyelmeztet, hogy ledőltek azok a korlátok, melyek eddig megakadályozták, hogy az európai feketepiacon könnyedén fegyverhez lehessen jutni. Elmondásuk szerint a tömeges bevándorlás hatására a fegyverkereskedelem is felélénkült, a szervezett bűnözői csoportok kiterjedt, határokon átívelő csempésztevékenységet folytatnak. A lap ráadásul az Európai Bizottság jelentésére hivatkozva azt írja, a terroristák könnyedén háborús fegyverekhez is hozzájuthatnak Európában, vagy magukkal hozhatnak ilyen fegyvereket.

A jelentés szerint az utóbbi évek terrortámadásait amiatt főleg nem lőfegyverrel követték el, mert az európai hatóságok meg tudták nehezíteni a terroristák lőfegyverhez jutását. Ehelyett történt gépjárművel tömegbe hajtás, késelések, emellett házilag készített robbanóanyaggal elkövetett terrorcselekmények is ismertté váltak Európában.

A brit lap azt írja, ezzel szemben mostanra könnyebbé vált az automata fegyverek beszerzése a feketepiacon, ami a korábbiaknál több halálos áldozattal járó terrortámadásokhoz vezethet. Az utóbbi években Európában legnagyobb számú halálos áldozattal járó terrortámadás a Párizsban történt 2015-ös mészárlás volt, melynek során 130 ember veszítette életét. Ennek során az elkövetők szintén lőfegyvereket használtak, a brit lap szerint az ilyen típusú terrortámadások válhatnak gyakoribbá.

http://www.hidfo.ru/2018/04/a-terroristak-egyre-konnyebben-jutnak-fegyverhez-europaban/

Eközben Brüsszelben a mi adóinkból összeadva finanszíroznák a normalitás ádáz ellenségeit. És nem csak a különféle álcivileket. Szovjet ez az unió. Morvai Krisztina megkongatta a vészharangot: uniós pénzeket kaphatnak a Soros-szervezetek

Eközben Brüsszelben a mi adóinkból összeadva finanszíroznák a normalitás ádáz ellenségeit. És nem csak a különféle álcivileket.

Szovjet ez az unió.

Morvai Krisztina megkongatta a vészharangot: uniós pénzeket kaphatnak a Soros-szervezetek

Morvai Krisztina közleményben jelezte, hogy az Európai Parlament (EP) elé került egy javaslat, amely komoly uniós forrásokat biztosítana Soros szervezeteinek, amennyiben megszavazzák. A labda jelenleg az Európai Néppárt frakciójánál pattog, a kérdés, hogy az európai jobboldal is asszisztálni fog-e ehhez.

Morvai Krisztina lapunknak is eljuttatott közleményében azt írta:

Most már tudjuk, miről beszélgetett zárt ajtók mögött a napokban Soros György az EU vezetőivel. Rendkívül veszélyes és aljas indítványt tárgyalt ma az Európai Parlament, amelynek lényege: az Európai Unió pénzzel fogja támogatni azokat a civil szervezeteket, amelyeknek nyilvánvaló célja Magyarország és Lengyelország destabilizálása, illetve a tömeges migráció segítése, előmozdítása. Az indítvány címe: „A demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető értékeket az Európai Unióban előmozdító civil szervezetek támogatására irányuló Európai Értékek Eszköze"

– írta a képviselő. Az előterjesztés angol címe: "European Parliament resolution on the need to establish a European Values Instrument to support civil society organisations which promote fundamental values within the European Union at local and national level". Hozzátette:

Az európai uniós bikfanyelven ez azt jelenti: a Magyarország és Lengyelország jelenlegi kormányait támadó civilek, illetve a tömeges migráció segítői kapnák ezeket a pénzeket".

A képviselő a Néppárt frakcióját igyekezett felszólítani arra, hogy ne szavazzák meg ezt az előterjesztést.

A javaslat egyébként a híres, hírhedt Európai Parlament Állampolgári Jogi-, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) elnökétől, Claude Moraestől ered. A bizottságot lapunk korábban Soros-fiókáknak nevezte, nem véletlenül. A LIBE bizottságban szinte kizárólag Soros emberei ülnek, és az elmúlt években sokszor támadták Magyarországot.

Pénz a Soros-szervezeteknek

A jelenlegi javaslat konkrét formába önti a Juncker vezette Európai Bizottság 2017. január 24-i jelentését ('Strengthening Citizens' Rights in a Union of Democratic Change – EU Citizenship Report 2017'). A jelenlegi javaslat egyébként itt olvasható, egyelőre csak angolul érhető el.

A javaslat felsorolja azokat az értékeket általános jelleggel, amelyek védelmében fel kellene lépnie a támogatandó szervezeteknek: az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása, beleértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait; valamint a pluralizmus, a megkülönböztetésmentesség, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, a nők közötti egyenlőség elve.

Ezen kívül tartalmazza a javaslat azt a varázselvet, amit szintén újra és újra előhúznak a kalapból az EU fősivalkodói, nevezetesen:

bármelyik tagállam romló teljesítménye [ezeken a területeken] káros hatással lehet az EU egészére nézve".

Erre a célra a javaslat megalkotói felállítanának egy szervezetet, amely ezeknek az "európai értékeknek" a védelmét az általa támogatott civil szervezetekkel karöltve védené. A szervezet neve European Values Instrument (EVT), amelyet nehéz igazán frappánsan lefordítani, talán Európai Értékekért Felelős Szervezetként lehet leírni. A szervezet "nemzeti és lokális" szinten biztosítana forrásokat a jogvédők számára a következő EU-s költségvetésből, amely épp készülőfélben van.

A finanszírozás három részből állna: ezek a szervezetek kapnának egy alapfinanszírozást, emellett projektpénzeket kaphatnak és egy-egy olyan eseti támogatást is, amellyel a különböző uniós kezdeményezésekben vehetnének részt.

Az EVT a javaslat szerint a Juncker vezette EB alá tartozna, ugyanis így felgyorsulhatna a finanszírozás. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy Jean-Claude Juncker és első alelnöke, Frans Timmermans évtizedes barátságot ápol Soros Györggyel, így a milliárdos projektjei és szervezetei sosem látott hatékonysággal, gyorsasággal hívhatják le az uniós forrásokat.

A javaslat a kétkedők megnyugtatására előírja, hogy a pályázó szervezetektől teljes átláthatóságot kér a források felhasználását illetően. Ez a Soros-szervezetek esetében általában úgy szokott semmivé válni, hogy a támogatások számos szervezeten keresztül mennek, mire eljutnak a végfelhasználás helyszínére. A források a nagyobb szervezetektől az egyre kisebb helyi kezdeményezésekhez akár féltucatnyi szervezeten keresztül jutnak el, így nehezebben követhető a pénz útja.

Az egyébként rejtély, hogy a világon emberi jogok tekintetében talán a legjobban teljesítő EU-nak és partnereiknek (például a nem EU-tag Svájc vagy Norvégia) miért van szüksége egy ilyen kiterjedt jogvédő hálózatra. A választ korábban már megkaptuk Dénes Balázstól.

Soros benyomul

A Civil Liberties Union for Europe (CLUE) Soros-szervezet igazgatója még márciusban bukott le. Akkor került ugyanis nyilvánosságra egy hangfelvétel a Jerusalem Post jóvoltából, amelyen a Soros-hálózat céljairól és eszközeiről számolt be részletesen.

Egymillió dollárt kaptunk [kezdetben] az Open Society Foundationtől"

– mondta Dénes, hozzátéve, hogy kezdetben szorosan az Open Society Foundation alá tartoztak, vagyis lényegében az ő projektjük a Soros-alapítványok egyik projektje volt.

És néhány évvel később, amikor megmondtuk nekik, hogy készen állunk, meg tudjuk csinálni...Soros azt mondta nekem, hogy adunk nektek hárommillió dollárt a következő három évre".

Majd így folytatta, felvázolva Soros alapítványainak jövőre vonatkozó stratégiáját:

Amiért igazából felvettek az OSF-hez öt évvel ezelőtt, az az, hogy felismerték, hogy abban a pillanatban nem volt Európában olyan civil szervezet, amely kézben tudta volna tartani az EU-t"

– mondta Dénes.

A férfi a felvételen azt mondta erről a "kézben tartásról", irányításról, hogy "ez annak képessége, hogy harcoljanak bizonyos dolgok ellen... és hogy irányíthassák az embereket, valamint kampányokat csináljanak és megfelelően tudjanak mobilizálni".

A terv tehát az volt, hogy a Soros-szervezetek benyomuljanak Európába, ahol nem akadt vetélytársuk. Ennek a tervnek a következő lépése a jelenlegi javaslat, amely arra irányul, hogy ne csak a milliárdos spekuláns Soros György, hanem az Európai adófizetők is hozzájáruljanak a hálózat finanszírozásához.

https://888.hu/article-morvai-krisztina-megkongatta-a-veszharangot-unios-penzeket-kaphatnak-a-soros-szervezetek

"A Soros-fiú és Maxwell természetesen nagy hívei a migrációnak, azért harcolnak, hogy Európába még több bevándorló érkezhessen. Alex és Maxwell, ha Pestre jönnek instruálni a Soros-aktivistákat, gyakran töltik éjszakáikat Budapest legdrágább szállodájának elnöki lakosztályában, a Four Seasonsben, ahol kétmillió forintba kerül egy éjszaka."

Akinek van az a pénz, amiért nemhogy a hazáját de egész Európa bármiféle értelmes és élhető jövőjét elárulja, az egy utolsó rongyember és kész.

Soros zsoldosok léteznek, igen. NEM civilek.

"Soros - furcsa identitású,sokunk szerint undorító beállítottságú - undormányfia a nemzetállamok bukását kívánja....Soros György fia beengedné Európába a migránsokat, és eltörölné a nemzetállamokat.

A képeken már-már provokatív módon demonstrálják fizikai és érzelmi összetartozásukat. Gyakran ölelkeznek, szorítják egymás kezét. A nyilvános posztokhoz írt szövegek szoros és egyre mélyülő emberi kapcsolatról tanúskodnak.

A Soros-fiú és Maxwell természetesen nagy hívei a migrációnak, azért harcolnak, hogy Európába még több bevándorló érkezhessen. Alex és Maxwell, ha Pestre jönnek instruálni a Soros-aktivistákat, gyakran töltik éjszakáikat Budapest legdrágább szállodájának elnöki lakosztályában, a Four Seasonsben, ahol kétmillió forintba kerül egy éjszaka.

Az ellenzék csúfos bukása után csatasorba állította a fiát, Alexet is, akit Budapestre küldött. A pénzügyi spekuláns ugyanis képtelen belenyugodni a választási vereségbe.Soros György nem adja fel a migránsok betelepítésének tervét. A hét elején Brüsszelbe ment, hogy ismét onnan támadja Magyar­országot. Az új hadjárat parancsnoka ezúttal is a fia, Alex – írja a Ripost. Alex Soros, ha tehetné, eltörölné a nemzetállamokat, amin egy korábban a közösségi oldalára feltöltött posztban is élcelődik. Alex Soros az Instagramon posztolt egy fotót, amelyen a nemzetek bukásán viccelődött.Egy olyan képet töltött fel ugyanis, amelyen a bécsi Hotel Sacher bejárata fölött öt zászló található: egy amerikai, egy német, egy ENSZ, egy osztrák és egy európai uniós. A milliárdosfiú felteszi a kérdést: melyik nemzet zászlaja fog először lehullani?

Soros Alex már korábban átvette a magyar hadtest irányítását, de a Ripost információi szerint most ismét személyesen érkezik Budapestre. Elválaszthatatlanul ott van mellette élet és harcostársa, Maxwell Osborne, MaxiBubus is,aki már nagypofával bele is szólt a magyar politikába.

Lexibaba és barátja, Maxibubus szemelte ki például a garázda Gulyás Mártont, ők láttak benne fantáziát. De bíznak a szocialista Gurmai Zita fiában, Gulyás Balázsban is, aki a szombati budapesti ellenzéki tüntetés főszervezője volt.

A Ripost információi szerint Soros Alex rövidesen újra személyesen tart eligazítást a magyar osztagnak, és ismét vele jön elválaszthatatlan társa, Maxwell Osborne is. Maxwell szó szerint élet- és harcostársa a Soros-örökösnek. Elválaszthatatlanok. A melegek körében közkedvelt divattervező és politikai aktivista évek óta a legszorosabb kapcsolatban áll a Soros-fiúval, együtt járnak a világban mindenfelé, fotók és videók százait posztolják nyilvánosan."

Linkeken van több kép is.

https://888.hu/article-soros-gyorgy-fia-budapestre-jon-hogy-az-ellenzeknek-segithessen

Soros György fia Budapestre jön, hogy az ellenzéknek segíthessen

2018. április 18. 21:28

Soros György nem képes elfogadni azt, ahogy a magyar emberek döntöttek az áprilisi választáson. Ezért a hét elején Brüsszelbe utazott, és ott szövetkezett Magyarország ellen, most pedig a fiát küldi Budapestre.

A milliárdos üzletember fia, Alex ismét Budapestre látogat barátjával, Maxwell Osborne-nal, aki neves divattervező és politikai aktivista. Az utazás célja nem más, minthogy csatasorba állítsák az ellenzéket – írja a Ripost. Az idő nagyon sürgeti őket, hiszen az Európai Unióban a félév végéig, június 30-ig ki kell találni az új migránsrendszert, amit minden tagállamnak át kell vennie. Hivatkozási alapnak pedig nagyon jól jön nekik a választások eredményével szembemenő tüntetések. Alex Soros ezért is szimpatizál annyira az ellenzéki tüntivel, amiről még a világhálón is előszeretettel posztolgat.

Soros György továbbra is a háttérből irányít, de a magyar ügyek közvetlen vezetését fiára bízta. A Ripost információi szerint például Alex és barátja, Maxwell szemelték ki Gulyás Mártont az ellenzék új vezetőjének. Alex sokszor kikéri Maxwell tanácsát politikai kérdésekben. Állítólag Gulyás Mártont is Maxwell választotta ki "megérzései" alapján. Alex pedig bízik párja megérzéseiben, ezért támogatja Gulyás Mártont. De szimpatizálnak Gurmai Zita szocialista nagyasszony fiával is, Gulyás Balázzsal, aki a demokratikus választások elleni tüntetések főszervezője. Neki már külön gratuláltak is a választások eredményével szembemenő demonstráció megszervezéséhez.

Alex és Maxwell között több van mint barátság, folyamatosan együtt járják a világot és elképesztő mennyiségű közös fotóval posztolják tele közösségi oldalaikat.

Az ifjú Soros nem csak barátjáról oszt meg képeket, arról is megemlékezik néha egy-egy fotóval, amikor Hillary Clintonnal vagy Obama exelnökkel találkozik, hiszen velük is rendszeresen egyeztet, mivel apja a Demokrata Párt bőkezű finanszírozója.

Alex és Maxwell kiállnak a migráció mellett, azért harcolnak, hogy Európába még több bevándorló érkezhessen.

Több általuk közzétett videón arra biztatják a migránsokat, hogy rövidesen megindulhatnak Európa felé. Évente többször turnéznak migránstáborokban és jótékonykodnak kicsit, miután a luxuspartik jelentette fáradalmakat kipihenték – írja a Ripost.

Budapesten általában a Four Seasonsben szállnak meg, ahol 2 millió forintba kerül egy éjszaka.

Alex innen szokott útnak indulni a CEU felé, hogy ott eligazíthassa a Soros-aktivistákat.

https://ripost.hu/cikk-soros-ismet-pestre-kuldte-a-fiat-alex-hozza-a-legjobb-baratjat-is-szilveszteri-coming-out

Soros ismét Pestre küldte a fiát, Alex hozza a legjobb barát­ját is: Szilveszteri co­ming out

Soros György képtelen belenyugodni a vá­lasztási vereségbe, nem adja fel a migrán­sok betelepítésének tervét. A hét elején Brüsszelbe ment, hogy ismét onnan tá­madja Magyarországot. Az új hadjárat pa­rancsnoka ezúttal is a fia, Alex.

Nem adják fel a migránskvóták keresztülvitelét. Soros Alex már korábban átvette a magyar hadtest irányítását, de most ismét személyesen érkezik Pestre. Elválaszthatatlanul ott van mellette legjobb barátja Maxwell Osborne. Ő is beleszól a magyar politikába.

A megsemmisítő választási vereség után az elsődleges cél az ellenzék feltámasztása és csatasorba állítása. A Soros-klán ennek rendel alá most mindent.

Sürget az idő, hiszen az Európai Unióban a félév végéig, június 30-ig át kell erőltetni az új migránsküldő rendszert. Az ellenkezni merészelő tagállamok akarata ellenére is! Ezért támogatják minden erejükkel a választások eredményével szembemenő tüntetéseket, hogy aztán azokra hivatkozni lehessen a brüsszeli migránscsatában. Alex Soros ezért posztolgatja a tüntetésről szóló híreket szerte a világhálón.

Soros György már korábban a fiára bízta a magyar osztagok vezetését. Alex és barátja Maxwell szemelte ki például a garázda Gulyás Mártont, ők láttak benne fantáziát. De bíznak Gurmai Zita szocialista nagyasszony fiában, Gulyás Balázsban is, aki a demokratikus választások elleni tüntetések főszervezője. Már gratuláltak is neki, lelkesülten posztolva a szabad választásokat tagadó demonstráció fotóját…

Maxwell, a kis Soros, meg a coming-out

Soros Alex rövidesen újra személyesen tart eligazítást a magyar osztagnak, és ismét vele jön elválaszthatatlan társa Maxwell Osborne is. Maxwell szó szerint élet és harcostársa a Soros-örökösnek. Elválaszthatatlanok.

A neves divattervező és politikai aktivista évek óta a legszorosabb kapcsolatban áll a Soros-fiúval, együtt járnak a világban mindenfelé, fotók és videók százait posztolják nyilvánosan.

A képeken már-már provokatív módon demonstrálják fizikai és érzelmi összetartozásukat. Gyakran ölelkeznek, szorítják egymás kezét.A nyilvános posztokhoz írt szövegek szoros és egyre mélyülő emberi kapcsolatról tanúskodnak.

Bár mindenki tudta a New York-i felső tízezer köreiben, hogy ők ketten egy párt alkotnak, de a Soros-fiú politikai szerepére tekintettel mégis okoztak némi meglepetést szilveszterkor.

Az újév hajnalán ugyanis egy látványos videóval, sőt egy közös ágyfotóval coming-outoltak, egyenesen Dominikából, a közös szállodai szobából...

Páros utazás, csak mi ketten, hirdették a videó kockái...

Bátran megmutatták országnak-világnak, hogy mi a teljes igazság. Politikai körökben mindez idáig ritkának mondható pikáns Instagram és Twitter üzenetekből sem volt hiány, például, ki hogyan szokott "a másik háta mögé kerülni", hogy finoman fogalmazzunk. Szállt a neten az I love you! és a Bromance, a testvérek románca.

Nagypolitikai körökben szokatlan nyíltsággal posztolgatja Soros Alex ezeket a fotókat. Aztán meg egyet mondjuk arról, amikor Hillary Clintonnal vagy Obama ex-elnökkel találkozik rendszeresen, hiszen apja a Demokrata Párt bőkezű finanszírozója.

Mit mondhatunk erre? Ez van és kész, legyenek boldogok. Az már más kérdés, hogy a Soros-fiú magyar politikai kérdésekben is támaszkodik párjára Maxwell Osbornra.

Elsősorban az ő favoritja Gulyás Márton, akit főként Maxwell „megérzései" alapján pénzelnek Sorosék. Hogy mit lát Maxwell Osborne Gulyásban? Talán a vehemenciája tetszik neki, netán a stílusa, beleértve az atlétatrikót, piros pöttyös zoknit és lila nyakkendőt is.

Mindenesetre küldik a pénzt és biztatást neki bőségesen… New York-i információk szerint rövidesen az óceán túlpartján is megfuttatják a „lieblinget".

A Soros-fiú és Maxwell természetesen nagy hívei a migrációnak, azért harcolnak, hogy Európába még több bevándorló érkezhessen. A közzétett videókon biztatják a jobb sorsra érdemes migránsokat, hogy rövidesen megindulhatnak Európa felé….

Évente többször turnéznak migránstáborokban, jótékonykodnak egy kicsit a sok-sok fergeteges, több tízezer dollárba kerülő New York-i luxusparty után, ahol mindketten pénzszóró „bulikirálynak", playboynak, amerikai sztárok nagy csókosának számítanak.