2016. szeptember 1., csütörtök

A Legfőbb Ügyészség épülete előtt szeptember 3-án szombaton, délelőtt fél 12-kor gyülekeznek majd az emberek, hogy kifejezzék tiltakozásukat a hatalom Budaházyékat sújtó ítélete ellen, mely egyben üzenet is volt részükről a nemzeti oldalnak.

Szeptember 3-án szombaton, délelőtt fél 12-kor

ORSZÁGOS A FELHÁBORODÁS – TÜNTETÉS

Bár a fősodratú média igen szűken méri az információt a Budaházy Györgyöt és társait sújtó ítélet kapcsán, az interneten, a nemzeti médiumok részletekbe menően foglalkoznak azzal a gyalázatos ítélettel, mellyel 2016. augusztus 30-án csapta arcul a hatalom a hazafiakat.

Várható, hogy ezt a gyalázatot a nemzeti oldal nem hagyja annyiban. Az sem kizárt, hogy előbb-utóbb nagyobb szabású utcai demonstrációkra is sor kerülhet. Természetesen a színfalak mögött a nemzeti jogvédők is teszik már a dolgukat – ahogyan eddig is tették, de lásd a hatalmi önkény annyira biztos a dolgában, hogy inkább gyufát húzogat – , azonban a nemzeti önszerveződés máris beindult.

A Legfőbb Ügyészség épülete előtt szeptember 3-án szombaton, délelőtt fél 12-kor gyülekeznek majd az emberek, hogy kifejezzék tiltakozásukat a hatalom Budaházyékat sújtó ítélete ellen, mely egyben üzenet is volt részükről a nemzeti oldalnak.

https://internetfigyelo.wordpress.com/2016/09/01/orszagos-a-felhaborodas-tuntetes/

Hazafiak börtönben, gyurcsány demszky stb szabadlábon, minek múlt el 6 év, pontosan így lett volna a szocilibek uralma alatt is "Budaházy György: Meglátásaim röviden az augusztus 30-ai elsőfokú ítélet után"

Hazafiak börtönben, gyurcsány demszky stb szabadlábon, minek múlt el 6 év, pontosan így lett volna a szocilibek uralma alatt is.

A "polgári" de nem hazafi csak harácsoló burzsoá fideszlakájok hallgatnak mint szar a fűben, mint mindig mikor kilóg a lóláb hogy ők is ugyanaz a brancs mint a ballibek.

Aki mégse hallgatnak az ellentmondások láttán, a régi polgári körös társaság akik nem fidesz tagok és kifele áll a szénájuk a fidesz közeli médiából is. Őket nem soros fizeti, így hát nem kapnak 444 mintára újmédiát ha már a fidesz számára vállalhatatlanul magyarok.

De igenis rezsim ez a narancsliberális fos a szó negatív értelmében. Elnyomó, megvan. Kifosztó, ez is áll. Megfélemlítő is.

Budaházy György: Meglátásaim röviden az augusztus 30-ai elsőfokú ítélet után

Átolvasva a híreket a keddi ítéletről, átgondolva a dolgokat, az háborít fel a legjobban, hogy egyes médiumok és médiaszemélyiségek máris kész tényként kezelik a bűnösségünket, a terrorizmust, és már megy a dolgok parttalan felnagyítása.

Miközben

1. az ítélet nem jogerős, tehát az ártatlanság vélelme most is megillet minket,

2. a Magyarországon – még a bíróság által is elismerten – joggyakorlatban még kimunkálatlan terrorizmus tényállásának ítéleti megindokolása igen felületes volt, pedig ennek az ügynek ez a lényege, hisz egyébként kisebb értékű rongálásokról van szó,

3. ahogy sajnálatos módon az egész eljárás alatt is a média nagy részében, úgy az ítéletben is csak a vád bizonyítékairól hallhattunk, mintha a mi védekezésünk is csak addig terjedt volna, hogy ezeknek a törvényes mivoltát vitattuk. Kétségtelenül ezt is megtettük (persze az a botrány, hogy ezt lehet egyáltalán vitatni, és ezt még a bíróság is valamelyest elismerte), de voltak cáfoló tanúink, dokumentumaink és a valóság tényeivel való vádirati ellentmondások is, mégis ezek értékelése semmilyen szinten nem történt meg.

4. még az sem derült ki számomra az ítélet indoklásából, hogy én most melyik vádpontban, mi alapján vagyok bűnös egyáltalán (ezt egyébként néhány tisztességesebb cikkíró is megjegyezte).

Rengeteg energiám és időm ment rá ezen ügy dokumentumainak feldolgozására, a jogi helyzet átlátására, az ügyben való védekezés felépítésére. És most azzal kellett szembesülnöm, hogy úgy tűnik, ez semmit nem ért, mert akiket azért fizetnek (ügyészek, bírók), hogy az ügyet ugyanígy feldolgozva, az általam felvetettekre érdemben reagáljanak, süketek és vakok.

Nem meglepő, hogy mindezek után rengetegen koncepciósnak vélik az eljáráson túl az ítéletet is.

Az, hogy ma nekem kell szembesülnöm ezzel a fenyegető helyzettel és nem a Gyurcsány-rezsim által elkövetett terror felelőseinek, jól rámutat, hová vezetett a rendszerváltás óta folyó mutyipolitizálás, a rendre beígért elszámoltatások elmaradása.

Persze nem fogom feladni, küzdök tovább az igazamért minden lehető jogi fórumon. Köszönöm a mellettünk való kiállást mindenkinek, aki megteszi, nagy szükség van rá.
Azért a súlyosan igazságtalan ítéleten való jól érzékelhető, igen széleskörű felháborodás és megütközés mutatja, hogy nem én vagyok ennek a nemzetnek a szemében a terrorista.

https://kuruc.info/r/6/163250/