Szomorú, de igaz: nincs „jogotok" a jobb élethez
Címkék: bevándorlás migráció menekültek havas jon kesztyű nélkül
Kedves migránsok, migránsvédők és Facebookon sápítozó wannabe migránsvédők, talán még senkitől nem hallottátok, és én leszek az első, aki a rossz hírt közli veletek: senkinek nincs "joga" a jobb élethez.
Együttérzek a menekültekkel. Ezt nem iróniából írom. Szívből sajnálok minden férfit, nőt és gyereket, akik a háború pokla elől több ezer kilométeren át vonszolják magukat, hátrahagyva házukat és hazájukat egy szebb jövő reményében. Akik gyalogolnak, vonatra szállnak, csónakba ülnek, és ha a tutajjal együtt a család is elsüllyed, könnyek között azzal vigasztalják magukat: Allah így akarta!
Azt gondolom, minden magát kulturálisan felsőbbrendűnek gondoló országról bizonyítványt állít ki, hogyan bánik az ajtaján kopogó segítségkérőkkel. De mit kezdjünk azokkal, akik nem kopogtatnak, hanem hangosan dörömbölnek, és azt üvöltik, joguk van oda menni, ahová akarnak? http://alfahir.hu/nemetorszag_se_eleg_jo_a_migransoknak Akik az ajtó helyett a kertek alatt lopakodnak, akik elégetik papírjaikat, akik sínekre dobálják az élelmet? http://alfahir.hu/igy_dobaljak_ki_a_vizet_es_az_elelmet_bicsken_a_migransok
A Fotelkalandor blog 12 pontban foglalta össze http://fotelkalandor.blog.hu/2015/09/08/miert_pont_most_jonnek milyen Európától független katonai-külpolitikai okok miatt erősödött fel az utóbbi hónapokban a szíriai migráció. Hiánypótló írás, amely azonban sajnos nem tér ki arra, hogy az afgánok, akik 2001 óta háborúban állnak, a bangladesiek, ahol béke honol vagy a pakisztániak, akik három éve még a világ húsz legboldogabb országa közé sorolták magukat http://tribune.com.pk/story/446303/pakistan-among-top-20-happiest-countries-beating-india-us-report/ miért most döntettek úgy, hogy egy halálosan veszélyes túrára vállalkozva megcélozzák a nagybetűs NYUGAT-ot, amelynek sem a nyelvét nem beszélik, sem a kultúráját nem ismerik, amit meg ismernek belőle, abból köszönik szépen, nem kérnek.
Mert aki Németországba akar menekülni, az nem menekült többé, akkor sem, ha eredetileg valóban háborús zónából indult el. Az innentől gazdasági bevándorló, aki csak egyszerűen jobban szeretne élni. Ez egy teljesen érhető emberi vágy, csak hát van pár százmillió ember Nyugat-Európában, aki szintén erre törekszik, és közülük évről évre kevesebben érzik otthon magukat saját hazájukban.
Innentől kezdve pedig nem az a kérdés, hogy az afgán, szír és pakisztáni bevándorló szeretne-e Németországban élni, hanem hogy Németország állampolgárai szeretnék-e őt befogadni.
A bevándorlókkal két dolgot kell megértetni. Egy: nem semmisítheted meg a dokumentumaidat, nem hivatkozhatsz úgy a jogaidra, hogy az országunkba lépve egy jogsértéssel indítasz, és így kérsz méltányosságot. Kettő: ha valóban menekült vagy, akkor ezt az első békés országban be kell jelentened. Ha jól számolom, neked ez már az ötödik, amin keresztülhaladtál, úgyhogy tessék, arra van az ajtó visszafelé.
Sokan előszeretettel hivatkoznak az 56-os emigráns magyarokra, akiket Ausztria befogadott. Ennél rosszabb párhuzamot keresve sem lehet találni. Az 56-os magyarok ugyanis menekültként viselkedtek, nem pedig illegális határsértőkként. Keresték a kapcsolatot a hatóságokkal, igyekeztek menekült státuszt szerezni, hónapokig zárt táborokban tébláboltak igen sanyarú körülmények között, míg több hónapnyi várakozás után sikerült igazolni magukat, és munkát szerezni vagy továbbállni. Nem hőzöngtek, nem dobálták ki a párizsis szendvicset a kukába, nem követelték a jogaikat. Hálásak voltak a befogadó nemzetnek, amely oltalmat nyújtott nekik a legnehezebb időkben. Valami hasonlót várnánk el a mi „menekültjeinktől" is.
Jogvédőink előszeretettel hivatkoznak arra, hogy mindenkinek „joga van a jobb élethez". Kedves migránsok, migránsvédők és Facebookon sápítozó wannabe migránsvédők, talán még senkitől nem hallottátok, és én leszek az első, aki a rossz hírt közli veletek: ilyen jog nem létezik. Senkinek nincs joga a jobb élethez. Az embernek joga van az élethez, a szabadsághoz, az egyenlő bánásmódhoz, az egészséghez, a biztonsághoz. De ezekhez is csak abban az esetben, ha betartja annak az országnak a törvényeit, ahová érkezik, együttműködve a hatóságokkal.
Aki szeretne egy gazdagabb ország állampolgára lenni, és az ottani fizetésekből/segélyekből megélni, erre is van lehetőség, de ehhez nem csempészkamionok alvázához tapadva vezet az út, hanem menekülttáborokban, várva a kérelmek elbírálását. Aki ezt nem képes vagy nem akarja felfogni, az megbukott a beugrón a Hogyan lehetek uniós állampolgár c. szigorlaton.
Egyébként mindettől függetlenül is lehet ezeken az embereken segíteni, erre vannak a segélyszervezetek és önkéntes alakulatok. De engedtessék már meg minden országnak, hogy mielőtt átenged a területén naponta 2-3 ezer embert, legalább azt megtudja, hogy kik ők, milyen országból és milyen céllal érkeztek! Ja, hogy ez egy baromi hosszú bürokratikus folyamat, esetenként megalázó procedúrákkal és pökhendi hivatalnokokkal? A határon túli magyarok, akiket 65 évig szobáztattak az állampolgárságért, tudnának erről mesélni.
A Balkán kapuja kétségkívül nem az új Kánaán, de itt legalább nem kell az Iszlám Államtól tartani. Ha csak ti nem hoztátok magatokkal.
2015. szeptember 10., csütörtök
"Mert aki Németországba akar menekülni, az nem menekült többé, akkor sem, ha eredetileg valóban háborús zónából indult el. Az innentől gazdasági bevándorló, aki csak egyszerűen jobban szeretne élni. Ez egy teljesen érhető emberi vágy, csak hát van pár százmillió ember Nyugat-Európában, aki szintén erre törekszik, és közülük évről évre kevesebben érzik otthon magukat saját hazájukban."
Az iszlám legyőzi Európát
A Demokrata 2015 január 14-i számában megjelent írás
Az elmúlt napok tragikus franciaországi eseményei lényegében csak folytatását jelentik a bevándorló nemzetek és vallások európai harcának, aminek keretében az elmúlt években lángba borult több nyugat-európai főváros. Az olcsó munkaerejük miatt idecsábított muszlimok második-harmadik generációját képtelenek integrálni az uniós nemzetállamok, akik körében egyre erőteljesebb a frusztráltság, a radikalizálódás. Franciaország vagy Németország lakosságának már 20 százaléka külföldi, a nagyvárosokban ennél is nagyobb az arány, s a születésszámok az iszlám további térhódítását mutatják. Hasonló okok robbantották szét az Osztrák–Magyar Monarchiát.
2005-ben több napig tartó súlyos összecsapások Párizs arab bevándorlók által lakott külvárosaiban. 2011-ben hasonló éjszakai ütközetek a London szegénynegyedének tartott Tottenham városrész kapucnis huligánjaival. 2013-ban Stockholmban majd a bevándorlók központjának számító Malmőben garázdaságba torkolló tüntetéssorozat a „rendőri túlkapások" ellen. S ugyanez 2012-ben Koppenhágában, amikor egy iszlámot gúnyoló amatőr film miatt robbantak ki zavargások. A négy legnagyobb európai befogadó nemzet, a francia, a német, a brit és a svéd közül az elmúlt években csupán a németek tudták magukat távol tartani a távoli kultúrákkal való érintkezés erőszakos hatásaitól. Hogy az európai muszlim kisebbségek messze nem annyira toleránsak, mint az őket befogadó társadalom, 2004 novemberében a hollandok is megtapasztalhatták. Egy marokkói származású, de már Hollandiában született muszlim ekkor gyilkolta meg Theo van Gogh filmrendezőt. Az eset rendkívül hasonlít a mostani párizsi merényletre, hisz a rendezőnek szintén egy alkotása miatt, az iszlám nőelnyomó politikájára fókuszáló Behódolás című film miatt kellett meghalnia – ahogy ez a testébe döfött késre tűzött levélen olvasható is volt. Az események sora azt mutatja: Nyugat-Európa nem tud mit kezdeni a második-harmadik generációs bevándorlókkal, akiket radikális vallási fanatizmusba kerget, hogy a társadalom nem tudja biztosítani számukra az „őslakosokkal" azonos társadalmi-anyagi feltételeket.
Gyermek helyett bevándorlás
A probléma gyökerét még a hatvanas-hetvenes években szabadította magára Európa, amikor a volt gyarmatokról vagy általában a szegényebb országokból próbálta biztosítani a gyors gazdasági fejlődés munkaerő-szükségletét. Franciaországban ekkor jelentek meg nagy számban az algériai, Németországban a török, Nagy-Britanniában pedig a pakisztáni és a néger bevándorlók, akik egyúttal egy arisztokratikus határvonal meghúzására is ösztönözték a többségi társadalmat. A befogadó nemzetek ugyanis ráhagyták a nehéz, koszos, egészségtelen s jellemzően rosszabbul fizetett munkákat az újonnan érkezőkre – mondhatni ez volt a befogadásuk ára. Az első generációs bevándorlóknak ez még nem volt ellenükre, hisz így is lényegesen jobban élhettek, mint eredeti hazájukban. Fiaik, unokáik, akik ugyanakkor már a többségi társadalom iskolarendszerében, reklámjain, társadalmi értékrendjén szocializálódtak, már nem találják megfelelőnek a másodrangú státuszt. S a lehetőségek hiánya, amire a gazdasági válság az elmúlt években rá is erősített, egyre inkább frusztrálja ezeket a generációkat.
Bár a hetvenes évek második felében, az olajválság miatt a nyugat-európai kormányok átmenetileg korlátozták a bevándorlást, a csökkenő gyermekszámtól sújtott Európa az elmúlt évtizedekben ismét kénytelen volt megnyitni kapuit. Statisztikák szerint az Európai Unió lakossága évente 2 millió fővel csökken, a kontinensnek tehát legalább ennyi bevándorlóra van szüksége munkaerőpiacának és szociális rendszerének fenntartásához. Legsúlyosabb a helyzet Németországban, ahol becslések szerint tizenöt év múlva a társadalom majdnem fele 65 évnél idősebb lesz. Ennek tükrében nem csoda, hogy 2013-ban például minden eddiginél több, másfél millió bevándorlót fogadott Németország. Aminek eredményeként a helyi statisztikai hivatal szerint az ország 80 millió lakosából 16,5 millió, vagyis minden ötödik külföldi. Közülük egyébként 9,7 millióan már megkapták a német állampolgárságot.
A németországihoz közelít a francia, ahol 18 százalékos a bevándorlók aránya, ami a 66 milliós lakosságból 11,8 milliós tömeget jelent. Ebből 5,3 millióan első generációs bevándorlók, 6,5 millióan azonban már Franciaországban születtek. A bevándorlók közel fele, 5,5 millió ember egyébként másik európai országból érkezett, 4 millióan arabok, 1 millióan négerek és mintegy 400 ezer a török származású.
Hogy a bevándorlás több évtizedes távlatban mennyire erőteljesen tudja befolyásolni egy adott ország népességét, látványosan mutatja Hollandia példája. A tulipános országban a hatvanas években még csupán 11 millió ember lakott, alig több, mint nálunk. Magyarország lakossága azóta 10 millió alá morzsolódott, Hollandiáé pedig 16 millióra nőtt. Ennek keretében azonban a hollandoknál immár 1,8 millió külföldön született él, s a statisztikák szerint a fiatal aktív korosztály 12 százaléka Európán kívüli származású. Nem mellékesen: a gyermekek 16,4 százalékát az ő családjaikban szülik.
Megbukott a multikulti
A zártnak gondolt skandináv államok közül meglepően magas a bevándorlók száma Svédországban és Dániában. Előbbi 9,5 milliós lakosságából 1,3 millió, vagyis 14 százalék a külföldi születésűek aránya, igaz, ennek kétharmada az Európai Unióból érkezett. Dánia 5,6 millió lakosának pedig 8 százaléka első generációs bevándorló, s további 2,5 százalék bevándorlók leszármazottja.
A bevándorlással járó társadalmi veszélyeket egészen a legújabb időkig nem érzékelte a nyugat-európai társadalom. A huszadik század második felében ugyanis a gazdaság mellett a társadalmi modellekben is egyre erőteljesebb lett a liberális szemlélet. Az úgynevezett multikulturális modell hívei szerint a kultúrák képesek egymás mellett élni, sőt gazdagítani egymást, toleranciára és sokszínűségre nevelve a társadalmat. E felfogás szerint a befogadó, tehát erősebb közösségeknek nemcsak tűrni, hanem a megerősödésben támogatni is kell a másképp gondolkodókat. Ennek keretében a bevándorlók letelepedési segélyeket, lakástámogatást, ingyenes nyelvoktatást kapnak Hollandiában. Franciaországban pedig már több mint ezer mecset működik, amelyek közül több állami támogatással, katolikus templomból lett átalakítva – miközben egyébként a keresztény templomokat egyre kevésbé látogatja a lakosság.
A multikulturális társadalmi modellről azonban az elmúlt évek eseményei kapcsán kiderült: nagy kulturális különbségek esetén felemás eredményhez vezet. Míg ugyanis a hosszú évszázadok nemzeti konfliktusaiban s a két világháború vérzivatarában konfliktuskerülővé váló Európa, amely ráadásul a fejlett világ kulturális bölcsője, valóban megpróbálta elfogadni a másként gondolkodókat, a kevésbé kifinomult környezetből érkező, ráadásul az ottani társadalomban sem legiskolázottabbnak számító bevándorlók egyszerűen a gyengeség jeleként értelmezik a toleranciát. A liberális „tapintatból" adódóan a kultúrák összekapcsolódása helyett valójában egymástól idegen párhuzamos kultúrák alakultak ki. Ahol a befogadott felek gazdasági frusztráltsága egyre radikálisabb társadalmi követelésekhez vezet. Az erőszakra ráadásul igazolást is ad az elmélet, amely szerint az egykori gyarmati népekkel szemben az európai társadalomnak tartozása van a több évszázados kizsákmányolás miatt.
Az összegzések szerint az Európai Unióban ma közel 20 millió muzulmán él, ami tulajdonképpen nem sok a közösség 506 milliós létszámához képest. Jelenlétük azonban jóval látványosabb, részben a többségi társadalommal szembeni intoleráns megnyilvánulásaik, részben a frusztráltságból vagy iskolázatlanságból adódó bűnözés miatt. Dániában például néhány évvel ezelőtt egy iszlám csoport kezdeményezte a karácsony törlését az állami ünnepek közül, arra hivatkozva, hogy az sérti a vallások egyenlőségének elvét. Az Iszlám Hívás nevű szervezet pedig azt szeretné elérni, hogy Koppenhága bizonyos bevándorlók által lakott elővárosait helyezzék az iszlám törvénykezés, a saría hatálya alá. Németországban egyébként, egy közelmúltban megjelent könyv szerint a saría már most is működik a muszlim közösség körében – a bevándorlók inkább e „föld alatti bíróságokhoz" fordulnak vitás ügyeikben, mint az állami szervekhez. A Mohamedet kigúnyoló újságírók, filmrendező vagy éppen politikus legyilkolása lényegében szintén az iszlám intolerancia megnyilvánulása, hiszen az elkövetők ugyanakkor megengedik maguknak, hogy kifigurázzák, sőt megsemmisítsék a keresztény jelképeket.
A különböző kultúrák egymás mellett élésének veszélyeire élesen hívják fel a figyelmet a bevándorlásban különösen érintett térségek elszabaduló bűnözési rátái. A harmadik legnagyobb svéd város, a bevándorlók fogadásában élen járó Malmö például az utóbbi években rémálom lett a fiatal nők számára. A térségben ugyanis megsokszorozódtak a nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények, ráadásul jellemzően azok csoportosan elkövetett változata. A Svéd Bűnmegelőzési Tanács szerint az országban a kilencvenes évekhez képest megötszöröződött a nemi erőszak, s a bűnesetek háromnegyedét arab bevándorlók követik el. Franciaországban a rendőrség bevezette az „insécurite" kifejezést, amit a muszlim közösségből induló, vandalizmussal kevert bűnesetekre alkalmaznak. A holland belügyminisztérium egyik összegzéséből pedig kiderül, hogy a 12–24 év közötti marokkói bevándorlók 40 százalékát öt éven belül egyszer már rajtakapták valamilyen bűncselekmény elkövetésén.
Elvesznek a fővárosok
Paradox módon épp a nemzetek fő büszkeségei, a fővárosok esnek leginkább áldozatul a bevándorlók áradatának, néha már elveszítve nemzeti jellegüket. A legnehezebb helyzetbe London került, ahol immár a lakosság 42 százaléka külföldi, aminek következtében az angolok szabályosan menekülnek a városból. A bevándorlók közül egyébként minden negyedik muszlim vallású, vagyis a lakosság 10 százaléka. Nem sokkal jobb a helyzet Párizsban, ahol a lakosság 19 százaléka külföldi, s közülük minden második muszlim. De például egy másik francia városban, Marseille-ben a muszlimok aránya már most eléri a 17 százalékot. Az Európai Unióban egyébként Franciaországban él a legtöbb muszlim, becslések szerint mintegy 6,5 millió fő. Szeparáltságukat erősíti, hogy a valláson kívül területileg is zárt közösségben. Párizsban például az északi lerobbant iparkerületekben, Amszterdamban vagy Rotterdamban az arab tévéadókra hangolt antennatengerről elnevezett Satellit-városrészekben élnek, ahol a többségi társadalom számára kontrollálhatatlanul népszerűsíthetik például a dzsihadista eszméket. A liberalizmusban élen járó holland városok közül Rotterdamban már 25, Amszterdamban 20 százalék a muszlimok aránya. Rotterdamot egyébként 2009 óta marokkói származású, muszlim polgármester irányítja.
A nyugati politika csak az elmúlt években eszmélt rá, hogy ezekben a rejtett műhelyekben megszületett az iszlám térítésnek egy rendkívül fanatizált változata, aminek eredményeként becslések szerint háromezer, már nyugati állampolgárként született arab állt be például az Iszlám Állam hadseregébe. Ahogy a múlt heti párizsi vérengzés elkövetői is hazatért Iszlám Állam katonái voltak.
A helyzet rendkívül súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Míg ugyanis korábban a nemzetállamok eredményesen védekezhettek a külső terrorfenyegetésekkel szemben a repülőterek fokozott vizsgálatával, a külföldiek beutazásának korlátozásával, a megelőzés rémálommá válik, ha az ellenség már bent van az országban, sőt állampolgársággal is rendelkezik, ismeri a nyelvet, helyismerete van, mi több, támogató környezettel, afféle hátországgal is rendelkezik. Ennek eredményeként bizonyos nyugati kormányok „ébredezni kezdtek" az elmúlt években, vagyis megpróbálnak a multikulturális modellel szemben szigorúbb politikát felállítani a bevándorlók integrálására – ez azonban az erős liberális hagyományok miatt igen lassan halad.
Franciaország 2004-ben betiltotta a fejkendő viseletét az állami iskolákban, arról azonban azóta is csak vita folyik, hogy a korlátozást milyen mértékben terjesszék ki a felnőttek világára, például a közszféra dolgozóira. Szintén Párizs bevezette azt a lehetőséget, hogy a terroristagyanús személyeket négy napra őrizetbe vehessék, s a hatóságok átkutathassák az eddig tabunak tekintett muszlim templomokat (amelyek bizonyos esetekben szélsőséges uszítások színterei voltak). Nagy-Britanniában Tony Blair kormánya előírta, hogy a leendő állampolgároknak vizsgázniuk kelljen a brit értékek ismeretéből, a jelenlegi Cameron-kormány pedig még az uniós tagság felülvizsgálatának árán is szigorítana a brit bevándorlási politikán. Svájcban, ahol pedig csak a lakosság 4 százaléka muszlim, viszont a dolgozók 22 százaléka külföldi, tavaly februárban népszavazás döntött arról, hogy az eddigi negyedére korlátozzák a legális bevándorlás lehetőségét.
Kísért a Monarchia
Mindezek azonban erőtlen és megkésett próbálkozásnak látszanak annak tükrében, hogy Nyugat-Európában már mennyire erős bázisokat épített ki az iszlám. Aminek súlyát nem is annyira a lakosság jelenlegi 5 százalékos aránya, sokkal inkább jövőbeni pozíciója határozza meg. Míg ugyanis az Európai Unió őslakos családjai csupán átlag 1,4 gyermeket szülnek családonként, a bevándorló muszlim közösségeket lényegesen magasabb, körülbelül háromszoros termékenység jellemzi. Vagyis Európa a további bevándorlás azonnali, teljes betiltásával sem tud fordítani a demográfiai folyamatokon. A brit Nemzeti Hírszerzési Tanács becslése szerint a következő tíz évben Európa muszlim lakossága megduplázódik, 2050-re pedig újra megduplázódik, vagyis eléri az összlakosság 20 százalékát. A már most jelentős muszlim közösségekkel rendelkező városokban pedig abszolút többségbe kerülnek a keleti vallás hívei. Utóbbit igazolja, hogy ezekben a térségekben a 16 évnél fiatalabbak között már most is többségben vannak a bevándorlók. Brüsszelben például a leggyakrabban adott nevek között megjelent a Mohamed, a Mehdi vagy a Rajan.
A változás száz év alatt, ami nagyjából három generációt jelent, még látványosabban kiszámolható. Míg száz európai család az 1,4-es születési rátával számolva ez idő alatt 35-re csökken, a jelenlegi arányoknak megfelelő 4 muszlim család a 4,2-es születési rátával ugyanezen idő alatt 37-re terebélyesedik. Vagyis, csupán a nagyobb termékenységgel, a muszlimok száz év alatt többségbe kerülnek Európában.
A sors fintora, hogy a folyamatban épp az a Franciaország jár élen, amelyik kulcsszerepet játszott az Osztrák–Magyar Monarchia szétdarabolásában. Mint köztudott, fő nemzeti tragédiánk oka hasonló volt, mint amit most magára szabadított Nyugat-Európa. A törökdúlás után a Kárpát-medencében felére csökkent magyarság pótlására nagy számban csábítottak a szomszédos országokból telepeseket, akik aztán tömbökben élve sem nyelvileg, sem kulturálisan nem asszimilálódtak a befogadó közösséghez, ellenben idővel felerősödtek önrendelkezési követeléseik. Amennyiben a történelem tényleg ismétli önmagát, a liberális társadalmi modellel Nyugat-Európa saját szétrobbanását kockáztatja.
A hétvégi párizsi megemlékezéseken a magyar miniszterelnök is részt vett, s hangsúlyozta: az eseményeknek a bevándorlási politika felülvizsgálatára kell késztetniük az uniós vezetőket, és hogy Magyarország a jövőben sem kívánja befogadni a hazájukat gazdasági okok miatt elhagyókat. Kérdés ugyanakkor, hazánk mennyire tudja magát megvédeni a tagállamok közötti munkaerő-elvándorlástól. Ha ugyanis a vallási fanatizmustól megriadó Nyugat-Európa valóban lezárná határait az idegen kultúrák munkavállalói előtt, az egyetlen logikus menekülési útvonala a szintén keresztény-gyökerű kelet-európai dolgozók elszívása lenne.
Kárász Andor
A Demokrata 2015 január 14-i számában megjelent írás
Az elmúlt napok tragikus franciaországi eseményei lényegében csak folytatását jelentik a bevándorló nemzetek és vallások európai harcának, aminek keretében az elmúlt években lángba borult több nyugat-európai főváros. Az olcsó munkaerejük miatt idecsábított muszlimok második-harmadik generációját képtelenek integrálni az uniós nemzetállamok, akik körében egyre erőteljesebb a frusztráltság, a radikalizálódás. Franciaország vagy Németország lakosságának már 20 százaléka külföldi, a nagyvárosokban ennél is nagyobb az arány, s a születésszámok az iszlám további térhódítását mutatják. Hasonló okok robbantották szét az Osztrák–Magyar Monarchiát.
2005-ben több napig tartó súlyos összecsapások Párizs arab bevándorlók által lakott külvárosaiban. 2011-ben hasonló éjszakai ütközetek a London szegénynegyedének tartott Tottenham városrész kapucnis huligánjaival. 2013-ban Stockholmban majd a bevándorlók központjának számító Malmőben garázdaságba torkolló tüntetéssorozat a „rendőri túlkapások" ellen. S ugyanez 2012-ben Koppenhágában, amikor egy iszlámot gúnyoló amatőr film miatt robbantak ki zavargások. A négy legnagyobb európai befogadó nemzet, a francia, a német, a brit és a svéd közül az elmúlt években csupán a németek tudták magukat távol tartani a távoli kultúrákkal való érintkezés erőszakos hatásaitól. Hogy az európai muszlim kisebbségek messze nem annyira toleránsak, mint az őket befogadó társadalom, 2004 novemberében a hollandok is megtapasztalhatták. Egy marokkói származású, de már Hollandiában született muszlim ekkor gyilkolta meg Theo van Gogh filmrendezőt. Az eset rendkívül hasonlít a mostani párizsi merényletre, hisz a rendezőnek szintén egy alkotása miatt, az iszlám nőelnyomó politikájára fókuszáló Behódolás című film miatt kellett meghalnia – ahogy ez a testébe döfött késre tűzött levélen olvasható is volt. Az események sora azt mutatja: Nyugat-Európa nem tud mit kezdeni a második-harmadik generációs bevándorlókkal, akiket radikális vallási fanatizmusba kerget, hogy a társadalom nem tudja biztosítani számukra az „őslakosokkal" azonos társadalmi-anyagi feltételeket.
Gyermek helyett bevándorlás
A probléma gyökerét még a hatvanas-hetvenes években szabadította magára Európa, amikor a volt gyarmatokról vagy általában a szegényebb országokból próbálta biztosítani a gyors gazdasági fejlődés munkaerő-szükségletét. Franciaországban ekkor jelentek meg nagy számban az algériai, Németországban a török, Nagy-Britanniában pedig a pakisztáni és a néger bevándorlók, akik egyúttal egy arisztokratikus határvonal meghúzására is ösztönözték a többségi társadalmat. A befogadó nemzetek ugyanis ráhagyták a nehéz, koszos, egészségtelen s jellemzően rosszabbul fizetett munkákat az újonnan érkezőkre – mondhatni ez volt a befogadásuk ára. Az első generációs bevándorlóknak ez még nem volt ellenükre, hisz így is lényegesen jobban élhettek, mint eredeti hazájukban. Fiaik, unokáik, akik ugyanakkor már a többségi társadalom iskolarendszerében, reklámjain, társadalmi értékrendjén szocializálódtak, már nem találják megfelelőnek a másodrangú státuszt. S a lehetőségek hiánya, amire a gazdasági válság az elmúlt években rá is erősített, egyre inkább frusztrálja ezeket a generációkat.
Bár a hetvenes évek második felében, az olajválság miatt a nyugat-európai kormányok átmenetileg korlátozták a bevándorlást, a csökkenő gyermekszámtól sújtott Európa az elmúlt évtizedekben ismét kénytelen volt megnyitni kapuit. Statisztikák szerint az Európai Unió lakossága évente 2 millió fővel csökken, a kontinensnek tehát legalább ennyi bevándorlóra van szüksége munkaerőpiacának és szociális rendszerének fenntartásához. Legsúlyosabb a helyzet Németországban, ahol becslések szerint tizenöt év múlva a társadalom majdnem fele 65 évnél idősebb lesz. Ennek tükrében nem csoda, hogy 2013-ban például minden eddiginél több, másfél millió bevándorlót fogadott Németország. Aminek eredményeként a helyi statisztikai hivatal szerint az ország 80 millió lakosából 16,5 millió, vagyis minden ötödik külföldi. Közülük egyébként 9,7 millióan már megkapták a német állampolgárságot.
A németországihoz közelít a francia, ahol 18 százalékos a bevándorlók aránya, ami a 66 milliós lakosságból 11,8 milliós tömeget jelent. Ebből 5,3 millióan első generációs bevándorlók, 6,5 millióan azonban már Franciaországban születtek. A bevándorlók közel fele, 5,5 millió ember egyébként másik európai országból érkezett, 4 millióan arabok, 1 millióan négerek és mintegy 400 ezer a török származású.
Hogy a bevándorlás több évtizedes távlatban mennyire erőteljesen tudja befolyásolni egy adott ország népességét, látványosan mutatja Hollandia példája. A tulipános országban a hatvanas években még csupán 11 millió ember lakott, alig több, mint nálunk. Magyarország lakossága azóta 10 millió alá morzsolódott, Hollandiáé pedig 16 millióra nőtt. Ennek keretében azonban a hollandoknál immár 1,8 millió külföldön született él, s a statisztikák szerint a fiatal aktív korosztály 12 százaléka Európán kívüli származású. Nem mellékesen: a gyermekek 16,4 százalékát az ő családjaikban szülik.
Megbukott a multikulti
A zártnak gondolt skandináv államok közül meglepően magas a bevándorlók száma Svédországban és Dániában. Előbbi 9,5 milliós lakosságából 1,3 millió, vagyis 14 százalék a külföldi születésűek aránya, igaz, ennek kétharmada az Európai Unióból érkezett. Dánia 5,6 millió lakosának pedig 8 százaléka első generációs bevándorló, s további 2,5 százalék bevándorlók leszármazottja.
A bevándorlással járó társadalmi veszélyeket egészen a legújabb időkig nem érzékelte a nyugat-európai társadalom. A huszadik század második felében ugyanis a gazdaság mellett a társadalmi modellekben is egyre erőteljesebb lett a liberális szemlélet. Az úgynevezett multikulturális modell hívei szerint a kultúrák képesek egymás mellett élni, sőt gazdagítani egymást, toleranciára és sokszínűségre nevelve a társadalmat. E felfogás szerint a befogadó, tehát erősebb közösségeknek nemcsak tűrni, hanem a megerősödésben támogatni is kell a másképp gondolkodókat. Ennek keretében a bevándorlók letelepedési segélyeket, lakástámogatást, ingyenes nyelvoktatást kapnak Hollandiában. Franciaországban pedig már több mint ezer mecset működik, amelyek közül több állami támogatással, katolikus templomból lett átalakítva – miközben egyébként a keresztény templomokat egyre kevésbé látogatja a lakosság.
A multikulturális társadalmi modellről azonban az elmúlt évek eseményei kapcsán kiderült: nagy kulturális különbségek esetén felemás eredményhez vezet. Míg ugyanis a hosszú évszázadok nemzeti konfliktusaiban s a két világháború vérzivatarában konfliktuskerülővé váló Európa, amely ráadásul a fejlett világ kulturális bölcsője, valóban megpróbálta elfogadni a másként gondolkodókat, a kevésbé kifinomult környezetből érkező, ráadásul az ottani társadalomban sem legiskolázottabbnak számító bevándorlók egyszerűen a gyengeség jeleként értelmezik a toleranciát. A liberális „tapintatból" adódóan a kultúrák összekapcsolódása helyett valójában egymástól idegen párhuzamos kultúrák alakultak ki. Ahol a befogadott felek gazdasági frusztráltsága egyre radikálisabb társadalmi követelésekhez vezet. Az erőszakra ráadásul igazolást is ad az elmélet, amely szerint az egykori gyarmati népekkel szemben az európai társadalomnak tartozása van a több évszázados kizsákmányolás miatt.
Az összegzések szerint az Európai Unióban ma közel 20 millió muzulmán él, ami tulajdonképpen nem sok a közösség 506 milliós létszámához képest. Jelenlétük azonban jóval látványosabb, részben a többségi társadalommal szembeni intoleráns megnyilvánulásaik, részben a frusztráltságból vagy iskolázatlanságból adódó bűnözés miatt. Dániában például néhány évvel ezelőtt egy iszlám csoport kezdeményezte a karácsony törlését az állami ünnepek közül, arra hivatkozva, hogy az sérti a vallások egyenlőségének elvét. Az Iszlám Hívás nevű szervezet pedig azt szeretné elérni, hogy Koppenhága bizonyos bevándorlók által lakott elővárosait helyezzék az iszlám törvénykezés, a saría hatálya alá. Németországban egyébként, egy közelmúltban megjelent könyv szerint a saría már most is működik a muszlim közösség körében – a bevándorlók inkább e „föld alatti bíróságokhoz" fordulnak vitás ügyeikben, mint az állami szervekhez. A Mohamedet kigúnyoló újságírók, filmrendező vagy éppen politikus legyilkolása lényegében szintén az iszlám intolerancia megnyilvánulása, hiszen az elkövetők ugyanakkor megengedik maguknak, hogy kifigurázzák, sőt megsemmisítsék a keresztény jelképeket.
A különböző kultúrák egymás mellett élésének veszélyeire élesen hívják fel a figyelmet a bevándorlásban különösen érintett térségek elszabaduló bűnözési rátái. A harmadik legnagyobb svéd város, a bevándorlók fogadásában élen járó Malmö például az utóbbi években rémálom lett a fiatal nők számára. A térségben ugyanis megsokszorozódtak a nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények, ráadásul jellemzően azok csoportosan elkövetett változata. A Svéd Bűnmegelőzési Tanács szerint az országban a kilencvenes évekhez képest megötszöröződött a nemi erőszak, s a bűnesetek háromnegyedét arab bevándorlók követik el. Franciaországban a rendőrség bevezette az „insécurite" kifejezést, amit a muszlim közösségből induló, vandalizmussal kevert bűnesetekre alkalmaznak. A holland belügyminisztérium egyik összegzéséből pedig kiderül, hogy a 12–24 év közötti marokkói bevándorlók 40 százalékát öt éven belül egyszer már rajtakapták valamilyen bűncselekmény elkövetésén.
Elvesznek a fővárosok
Paradox módon épp a nemzetek fő büszkeségei, a fővárosok esnek leginkább áldozatul a bevándorlók áradatának, néha már elveszítve nemzeti jellegüket. A legnehezebb helyzetbe London került, ahol immár a lakosság 42 százaléka külföldi, aminek következtében az angolok szabályosan menekülnek a városból. A bevándorlók közül egyébként minden negyedik muszlim vallású, vagyis a lakosság 10 százaléka. Nem sokkal jobb a helyzet Párizsban, ahol a lakosság 19 százaléka külföldi, s közülük minden második muszlim. De például egy másik francia városban, Marseille-ben a muszlimok aránya már most eléri a 17 százalékot. Az Európai Unióban egyébként Franciaországban él a legtöbb muszlim, becslések szerint mintegy 6,5 millió fő. Szeparáltságukat erősíti, hogy a valláson kívül területileg is zárt közösségben. Párizsban például az északi lerobbant iparkerületekben, Amszterdamban vagy Rotterdamban az arab tévéadókra hangolt antennatengerről elnevezett Satellit-városrészekben élnek, ahol a többségi társadalom számára kontrollálhatatlanul népszerűsíthetik például a dzsihadista eszméket. A liberalizmusban élen járó holland városok közül Rotterdamban már 25, Amszterdamban 20 százalék a muszlimok aránya. Rotterdamot egyébként 2009 óta marokkói származású, muszlim polgármester irányítja.
A nyugati politika csak az elmúlt években eszmélt rá, hogy ezekben a rejtett műhelyekben megszületett az iszlám térítésnek egy rendkívül fanatizált változata, aminek eredményeként becslések szerint háromezer, már nyugati állampolgárként született arab állt be például az Iszlám Állam hadseregébe. Ahogy a múlt heti párizsi vérengzés elkövetői is hazatért Iszlám Állam katonái voltak.
A helyzet rendkívül súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Míg ugyanis korábban a nemzetállamok eredményesen védekezhettek a külső terrorfenyegetésekkel szemben a repülőterek fokozott vizsgálatával, a külföldiek beutazásának korlátozásával, a megelőzés rémálommá válik, ha az ellenség már bent van az országban, sőt állampolgársággal is rendelkezik, ismeri a nyelvet, helyismerete van, mi több, támogató környezettel, afféle hátországgal is rendelkezik. Ennek eredményeként bizonyos nyugati kormányok „ébredezni kezdtek" az elmúlt években, vagyis megpróbálnak a multikulturális modellel szemben szigorúbb politikát felállítani a bevándorlók integrálására – ez azonban az erős liberális hagyományok miatt igen lassan halad.
Franciaország 2004-ben betiltotta a fejkendő viseletét az állami iskolákban, arról azonban azóta is csak vita folyik, hogy a korlátozást milyen mértékben terjesszék ki a felnőttek világára, például a közszféra dolgozóira. Szintén Párizs bevezette azt a lehetőséget, hogy a terroristagyanús személyeket négy napra őrizetbe vehessék, s a hatóságok átkutathassák az eddig tabunak tekintett muszlim templomokat (amelyek bizonyos esetekben szélsőséges uszítások színterei voltak). Nagy-Britanniában Tony Blair kormánya előírta, hogy a leendő állampolgároknak vizsgázniuk kelljen a brit értékek ismeretéből, a jelenlegi Cameron-kormány pedig még az uniós tagság felülvizsgálatának árán is szigorítana a brit bevándorlási politikán. Svájcban, ahol pedig csak a lakosság 4 százaléka muszlim, viszont a dolgozók 22 százaléka külföldi, tavaly februárban népszavazás döntött arról, hogy az eddigi negyedére korlátozzák a legális bevándorlás lehetőségét.
Kísért a Monarchia
Mindezek azonban erőtlen és megkésett próbálkozásnak látszanak annak tükrében, hogy Nyugat-Európában már mennyire erős bázisokat épített ki az iszlám. Aminek súlyát nem is annyira a lakosság jelenlegi 5 százalékos aránya, sokkal inkább jövőbeni pozíciója határozza meg. Míg ugyanis az Európai Unió őslakos családjai csupán átlag 1,4 gyermeket szülnek családonként, a bevándorló muszlim közösségeket lényegesen magasabb, körülbelül háromszoros termékenység jellemzi. Vagyis Európa a további bevándorlás azonnali, teljes betiltásával sem tud fordítani a demográfiai folyamatokon. A brit Nemzeti Hírszerzési Tanács becslése szerint a következő tíz évben Európa muszlim lakossága megduplázódik, 2050-re pedig újra megduplázódik, vagyis eléri az összlakosság 20 százalékát. A már most jelentős muszlim közösségekkel rendelkező városokban pedig abszolút többségbe kerülnek a keleti vallás hívei. Utóbbit igazolja, hogy ezekben a térségekben a 16 évnél fiatalabbak között már most is többségben vannak a bevándorlók. Brüsszelben például a leggyakrabban adott nevek között megjelent a Mohamed, a Mehdi vagy a Rajan.
A változás száz év alatt, ami nagyjából három generációt jelent, még látványosabban kiszámolható. Míg száz európai család az 1,4-es születési rátával számolva ez idő alatt 35-re csökken, a jelenlegi arányoknak megfelelő 4 muszlim család a 4,2-es születési rátával ugyanezen idő alatt 37-re terebélyesedik. Vagyis, csupán a nagyobb termékenységgel, a muszlimok száz év alatt többségbe kerülnek Európában.
A sors fintora, hogy a folyamatban épp az a Franciaország jár élen, amelyik kulcsszerepet játszott az Osztrák–Magyar Monarchia szétdarabolásában. Mint köztudott, fő nemzeti tragédiánk oka hasonló volt, mint amit most magára szabadított Nyugat-Európa. A törökdúlás után a Kárpát-medencében felére csökkent magyarság pótlására nagy számban csábítottak a szomszédos országokból telepeseket, akik aztán tömbökben élve sem nyelvileg, sem kulturálisan nem asszimilálódtak a befogadó közösséghez, ellenben idővel felerősödtek önrendelkezési követeléseik. Amennyiben a történelem tényleg ismétli önmagát, a liberális társadalmi modellel Nyugat-Európa saját szétrobbanását kockáztatja.
A hétvégi párizsi megemlékezéseken a magyar miniszterelnök is részt vett, s hangsúlyozta: az eseményeknek a bevándorlási politika felülvizsgálatára kell késztetniük az uniós vezetőket, és hogy Magyarország a jövőben sem kívánja befogadni a hazájukat gazdasági okok miatt elhagyókat. Kérdés ugyanakkor, hazánk mennyire tudja magát megvédeni a tagállamok közötti munkaerő-elvándorlástól. Ha ugyanis a vallási fanatizmustól megriadó Nyugat-Európa valóban lezárná határait az idegen kultúrák munkavállalói előtt, az egyetlen logikus menekülési útvonala a szintén keresztény-gyökerű kelet-európai dolgozók elszívása lenne.
Kárász Andor
2015. február 18., szerda
FB-RSS Feed for Balázs Kiss
 | We do it all day. Let us teach you what we've learned. Learn how the experts market their startups. Grab the free ebook. From our sponsors |
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss |
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss |
Mit csinált Putyin, mielőtt Magyarországra jött? | Hídfő
Hídfő egy élő politikához.
KELETI SZÉL-NYUGATI FERTŐ
Te tudtad ,hogy a Gulág egész fennállása alatt zsidó vezetés alatt állt. A zsidó Henrik Jagoda sok éven át volt a Gulág koronázatlan királya? (Генрих Григорьевич Ягода) született Enoh Gerzsonovics )
You are receiving this email because you subscribed to this feed at feedmyinbox.com
If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions
2015. február 17., kedd
FB-RSS Feed for Balázs Kiss : Please go to http://fbrss.com and log in again to continue using this feed.
| We do it all day. Let us teach you what we've learned. Learn how the experts market their startups. Grab the free ebook. From our sponsors |
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss |
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss // via fulltextrssfeed.com |
Please go to http://fbrss.com and log in again to continue using this feed.
2/17/2015 4:26:44 PM
Login via Facebook Connect:
You are receiving this email because you subscribed to this feed at feedmyinbox.com
If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions
2015. február 14., szombat
FB-RSS Feed for Balázs Kiss : Photo
FeedMyInbox
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss |
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss // via fulltextrssfeed.com |
Photo
2/12/2015 7:32:30 PM
Az usraeli parancsra meghozott idióta oroszellenes szankciók gazdasági következményét mi is álljuk, pedig nincs beleszólásunk sok! A fidesz is megszavazta, egyedül a Jobbik nem.
Eközben az usa ugyanúgy kereskedik az oroszokkal, sőt az eu szankciói óta 20%-al nőtt ennek volumene. Hazaárulók és korruptak szavaznak meg az eu-ban efféle szankciókat, amikor az se tartja be őket aki ránk kényszerítette...!.
A tényleg korrupt ukrajnai, és zömmel zsidó oligarchákkal usraelnek semmi baja. Soros is velünk fizettetné meg Ukrajna gyarmatosításának árát. Mert az imf pénzeket, és a többit sem az ukrán nép kapja!
Boros Imre: Ki állja az ukrán számlát?
http://www.flagmagazin.hu/ gazdasag/ boros_imre_ki_allja_az_ukra n_szamlat
gazdaság 2015. 02. 12.
A ma kiterjedt háborúval fenyegető ukrajnai konfliktus magjai 1999-ben hullottak talajba.
A ma kiterjedt háborúval fenyegető ukrajnai konfliktus magjai 1999-ben hullottak talajba, amikor Borisz Jelcin az utolsó utáni pillanatban mégsem a papírforma szerinti jelöltet (Viktor Csernomirgyin), hanem az addig szinte ismeretlen Vlagyimir Putyint juttatta utódlási helyzetbe.
Közel egy évtizedig ugyanis sikerrel folyt a volt Szovjetunió utódállamainak a Nyugat által megálmodott világpiaci integrációja. A Nyugat egy percig sem tartotta magára nézve elszántan kötelezőnek a Szovjetunió felbomlását eredményező Bush–Gorbacsov megállapodást. Nem csak Kelet-Közép-Európa államai lettek tagjai a NATO-nak, a katonai szervezet rövidesen elérte a volt szovjet birodalom balti országait is. Ennél is sikeresebben haladt a gazdaságok nyugati integrációja.
Az Európai Unió gazdaságilag fejlett középső magja a déli országcsoport után immáron kiterjedt keleti gyűrűt is képzett, és mintegy belső gyarmatként kezdte üzemeltetni a volt KGST-tagországokat. Felvevő piacokat nyert gazdasági növekedéséhez, olcsó munkaerőt kapott, és számára a legkedvezőbb árfeltételekhez jutott e gazdaságok kulcspozícióinak megszerzésekor (pénzintézetek, energetikai cégek, kereskedelmi láncok). Sikerrel járt a megnyert gazdasági pozíciók fenntartását zászlójára tűző „nyugatias" pártcsaládok meghonosításában is. Az országcsoport felzárkóztatására szolgáló uniós források pedig csak évekkel e gazdaságok alapos megdolgozása után nyíltak meg.
Csaknem egy évtizedig Oroszországban is kitűnően haladtak az ügyek. Évente 40-50 milliárd dollárnyi jövedelem vándorolt Oroszországból off-shore helyekre nemzetközi befektetők és helyi klienseik jóvoltából. Úgy tűnt, hogy a gazdaság legértékesebb ágazatait (energetikai cégek, pénzintézetek, kereskedelmi láncok) is akadályok nélkül magánosították, természetesen mindegyik nyugati befektetők tulajdonába került, mint ahogy ez történt például hazánkban is 1995 és 1997 között.
Erre a nyugati szempontból ideálisnak mondható folyamatra fékezett rá az 1999-ben kormányra kerülő, majd rövid úton első nyolcéves elnöki periódusát is megkezdő Vlagyimir Putyin. Az ő elmúlt másfél évtizede arról szólt, hogy a Szovjetunió bomlástermékéből létrejött Oroszország gazdasági és katonai értelemben is újra megjelent a világpolitika színpadán mint nagyhatalom. Távolra került már attól, hogy fizetésképtelenné váljon, mint történt ez éppen a hatalomváltás pillanatában, 1998–1999 fordulóján. Ellenkezőleg, gazdasági növekedés, több száz milliárd dolláros devizakészletek felhalmozása következett, valamint gazdasági kapcsolatépítés az orosz nemzeti érdek logikája mentén. Megegyezések, szerződések a volt szovjet államokkal – ide értve Ukrajnát is – de a volt KGST-országokkal, sőt Európa nyugati térfelével is.
A második legnagyobb volt szovjet tagállamban, Ukrajnában azonban másként alakultak a dolgok.
Kijev mindig is ezer szállal kötődött az orosz gazdasághoz, kötődik ma is. Ennek legerősebb köteléke az energia. Oroszország földgázt és kőolajat szállít, aminek a segítségével Ukrajna töméntelen mennyiségű műtrágyát gyárt a hazai és az orosz mezőgazdaság számára. Ráadásul az ukrán agrárium és élelmiszeripar fő felvevő piaca éppen Oroszország. Az Ukrajnán át vezető „gázcső" pedig szinte fél Európába, például hazánkba is eljuttatja a földgázt.
A két utódállam közötti szoros köteléket Ukrajna nemzetiségeinek is meg kellett volna alapoznia, amin belül a legnagyobb éppen a többmilliós orosz kisebbség. Az egymást követő ukrán állami vezetések azonban csak azzal voltak elfoglalva a Szovjetunió felbomlása után, hogy melyikük milyen oligarchákkal szövetkezik, s mennyi hasznot húzhat velük együtt a gázból. Jellemző, hogy éppen a hatékony nyugati „demokráciasegéllyel" hatalomra kerülő gázhercegnő, Julija Timosenko kormányzása alatt hozták meg a legkíméletlenebb kisebbségi szabályokat, egyebek mellett megtiltva a szabad nyelvhasználatot is. Logikusnak tűnik, hogy a nyugatról érkező „demokrácia" nem adta fel törekvéseit Timosenko bukásával, hanem belefogott a második „demokráciatöltet" célhoz juttatásába is, ami ezúttal nem állt meg az ukrán–orosz határon, Ukrajna kiszakítását célozta meg az orosz befolyási övezetből. Ez a jelentős amerikai költséggel járó „demokráciatöltet" a kijevi Majdan téren kezdődött, és azóta is vérrel íródik a története, elemeiben veszélyeztetve Oroszország gazdasági és katonai érdekeit A gazdasági értelemben véglegesen legyengült Ukrajna évente duplázódó adósságai miatt kénytelen lesz az Európába vezető gázcsövet is magánosítani.
A korábban elutasított orosz ajánlat után ma csak az amerikaiaké jöhet szóba, aminek a majdanos kormány már a személyi garanciáit is megteremtette azzal, hogy a kabinet gazdasági bizottságainak vezetői amerikai érdekeltségek emberei. A gázügyi szekcióé is. Nem nehéz belátni, hogy ennek az oroszok egyáltalán nem örülnek, és sürgősen alternatív szállítási megoldások után néznek. Az Ukrajnának megajánlott NATO-tagságot azonban Oroszország katonai fenyegetésnek tekinti magára nézve. Az csak a „lejátszási technika" sajátossága, hogy a konfliktus a helyi orosz nyelvű kelet ukrajnai közösség szeparatista törekvéseinek formájában jelentkezik.
Putyin arra törekszik, hogy ne kerüljenek Moszkva közelébe a NATO rakétái. Ezért annektálta, illetve szerezte vissza a Krímet, és ezért akarja az ide vezető földnyelvet is ellenőrzése alá vonni. S persze nem szeretné az amerikai 6. flottát a Fekete-tengeren, de főként nem az Azovi-tengeren látni. Ez érthető, noha a demokráciának, a népek önrendelkezési jogának ehhez semmi köze, amint a „Majdan-forradalomhoz" sem volt.
Nyitott kérdés viszont mind a mai napig, hogy ugyan ki állja a különben igencsak tetemes ukrán számlát. Hazánk hajdani fia, Soros György derűs ötlete szerint ez a kötelezettség Európára vár, noha a konfliktus és az azzal kapcsolatos szankciók terheit eddig is is az öreg kontinens állta. Látni kell, hogy az Oroszország és Európa közötti szakítás amerikai érdek. Ukrajna stabilizálásához legalább ötvenmilliárd euróra lenne szükség, no meg a végtelen korrupció megszüntetésére, hogy a pénzt hatékonyan használják fel, ne kerüljön az oligarchák pénztárába közvetlenül. A mi érdekünk a mielőbbi béke és a rendezés, de a tornyosuló akadályokat látva erre csekély az esély.
Boros Imre – magyarhirlap.hu
You are receiving this email because you subscribed to this feed at feedmyinbox.com
If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions
2015. február 13., péntek
FB-RSS Feed for Balázs Kiss : Photo
FeedMyInbox
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss |
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss // via fulltextrssfeed.com |
Photo
2/12/2015 1:32:30 PM
Az usraeli parancsra meghozott idióta oroszellenes szankciók gazdasági következményét mi is álljuk, pedig nincs beleszólásunk sok! A fidesz is megszavazta, egyedül a Jobbik nem.
Eközben az usa ugyanúgy kereskedik az oroszokkal, sőt az eu szankciói óta 20%-al nőtt ennek volumene. Hazaárulók és korruptak szavaznak meg az eu-ban efféle szankciókat, amikor az se tartja be őket aki ránk kényszerítette...!.
A tényleg korrupt ukrajnai, és zömmel zsidó oligarchákkal usraelnek semmi baja. Soros is velünk fizettetné meg Ukrajna gyarmatosításának árát. Mert az imf pénzeket, és a többit sem az ukrán nép kapja!
Boros Imre: Ki állja az ukrán számlát?
http://www.flagmagazin.hu/ gazdasag/ boros_imre_ki_allja_az_ukra n_szamlat
gazdaság 2015. 02. 12.
A ma kiterjedt háborúval fenyegető ukrajnai konfliktus magjai 1999-ben hullottak talajba.
A ma kiterjedt háborúval fenyegető ukrajnai konfliktus magjai 1999-ben hullottak talajba, amikor Borisz Jelcin az utolsó utáni pillanatban mégsem a papírforma szerinti jelöltet (Viktor Csernomirgyin), hanem az addig szinte ismeretlen Vlagyimir Putyint juttatta utódlási helyzetbe.
Közel egy évtizedig ugyanis sikerrel folyt a volt Szovjetunió utódállamainak a Nyugat által megálmodott világpiaci integrációja. A Nyugat egy percig sem tartotta magára nézve elszántan kötelezőnek a Szovjetunió felbomlását eredményező Bush–Gorbacsov megállapodást. Nem csak Kelet-Közép-Európa államai lettek tagjai a NATO-nak, a katonai szervezet rövidesen elérte a volt szovjet birodalom balti országait is. Ennél is sikeresebben haladt a gazdaságok nyugati integrációja.
Az Európai Unió gazdaságilag fejlett középső magja a déli országcsoport után immáron kiterjedt keleti gyűrűt is képzett, és mintegy belső gyarmatként kezdte üzemeltetni a volt KGST-tagországokat. Felvevő piacokat nyert gazdasági növekedéséhez, olcsó munkaerőt kapott, és számára a legkedvezőbb árfeltételekhez jutott e gazdaságok kulcspozícióinak megszerzésekor (pénzintézetek, energetikai cégek, kereskedelmi láncok). Sikerrel járt a megnyert gazdasági pozíciók fenntartását zászlójára tűző „nyugatias" pártcsaládok meghonosításában is. Az országcsoport felzárkóztatására szolgáló uniós források pedig csak évekkel e gazdaságok alapos megdolgozása után nyíltak meg.
Csaknem egy évtizedig Oroszországban is kitűnően haladtak az ügyek. Évente 40-50 milliárd dollárnyi jövedelem vándorolt Oroszországból off-shore helyekre nemzetközi befektetők és helyi klienseik jóvoltából. Úgy tűnt, hogy a gazdaság legértékesebb ágazatait (energetikai cégek, pénzintézetek, kereskedelmi láncok) is akadályok nélkül magánosították, természetesen mindegyik nyugati befektetők tulajdonába került, mint ahogy ez történt például hazánkban is 1995 és 1997 között.
Erre a nyugati szempontból ideálisnak mondható folyamatra fékezett rá az 1999-ben kormányra kerülő, majd rövid úton első nyolcéves elnöki periódusát is megkezdő Vlagyimir Putyin. Az ő elmúlt másfél évtizede arról szólt, hogy a Szovjetunió bomlástermékéből létrejött Oroszország gazdasági és katonai értelemben is újra megjelent a világpolitika színpadán mint nagyhatalom. Távolra került már attól, hogy fizetésképtelenné váljon, mint történt ez éppen a hatalomváltás pillanatában, 1998–1999 fordulóján. Ellenkezőleg, gazdasági növekedés, több száz milliárd dolláros devizakészletek felhalmozása következett, valamint gazdasági kapcsolatépítés az orosz nemzeti érdek logikája mentén. Megegyezések, szerződések a volt szovjet államokkal – ide értve Ukrajnát is – de a volt KGST-országokkal, sőt Európa nyugati térfelével is.
A második legnagyobb volt szovjet tagállamban, Ukrajnában azonban másként alakultak a dolgok.
Kijev mindig is ezer szállal kötődött az orosz gazdasághoz, kötődik ma is. Ennek legerősebb köteléke az energia. Oroszország földgázt és kőolajat szállít, aminek a segítségével Ukrajna töméntelen mennyiségű műtrágyát gyárt a hazai és az orosz mezőgazdaság számára. Ráadásul az ukrán agrárium és élelmiszeripar fő felvevő piaca éppen Oroszország. Az Ukrajnán át vezető „gázcső" pedig szinte fél Európába, például hazánkba is eljuttatja a földgázt.
A két utódállam közötti szoros köteléket Ukrajna nemzetiségeinek is meg kellett volna alapoznia, amin belül a legnagyobb éppen a többmilliós orosz kisebbség. Az egymást követő ukrán állami vezetések azonban csak azzal voltak elfoglalva a Szovjetunió felbomlása után, hogy melyikük milyen oligarchákkal szövetkezik, s mennyi hasznot húzhat velük együtt a gázból. Jellemző, hogy éppen a hatékony nyugati „demokráciasegéllyel" hatalomra kerülő gázhercegnő, Julija Timosenko kormányzása alatt hozták meg a legkíméletlenebb kisebbségi szabályokat, egyebek mellett megtiltva a szabad nyelvhasználatot is. Logikusnak tűnik, hogy a nyugatról érkező „demokrácia" nem adta fel törekvéseit Timosenko bukásával, hanem belefogott a második „demokráciatöltet" célhoz juttatásába is, ami ezúttal nem állt meg az ukrán–orosz határon, Ukrajna kiszakítását célozta meg az orosz befolyási övezetből. Ez a jelentős amerikai költséggel járó „demokráciatöltet" a kijevi Majdan téren kezdődött, és azóta is vérrel íródik a története, elemeiben veszélyeztetve Oroszország gazdasági és katonai érdekeit A gazdasági értelemben véglegesen legyengült Ukrajna évente duplázódó adósságai miatt kénytelen lesz az Európába vezető gázcsövet is magánosítani.
A korábban elutasított orosz ajánlat után ma csak az amerikaiaké jöhet szóba, aminek a majdanos kormány már a személyi garanciáit is megteremtette azzal, hogy a kabinet gazdasági bizottságainak vezetői amerikai érdekeltségek emberei. A gázügyi szekcióé is. Nem nehéz belátni, hogy ennek az oroszok egyáltalán nem örülnek, és sürgősen alternatív szállítási megoldások után néznek. Az Ukrajnának megajánlott NATO-tagságot azonban Oroszország katonai fenyegetésnek tekinti magára nézve. Az csak a „lejátszási technika" sajátossága, hogy a konfliktus a helyi orosz nyelvű kelet ukrajnai közösség szeparatista törekvéseinek formájában jelentkezik.
Putyin arra törekszik, hogy ne kerüljenek Moszkva közelébe a NATO rakétái. Ezért annektálta, illetve szerezte vissza a Krímet, és ezért akarja az ide vezető földnyelvet is ellenőrzése alá vonni. S persze nem szeretné az amerikai 6. flottát a Fekete-tengeren, de főként nem az Azovi-tengeren látni. Ez érthető, noha a demokráciának, a népek önrendelkezési jogának ehhez semmi köze, amint a „Majdan-forradalomhoz" sem volt.
Nyitott kérdés viszont mind a mai napig, hogy ugyan ki állja a különben igencsak tetemes ukrán számlát. Hazánk hajdani fia, Soros György derűs ötlete szerint ez a kötelezettség Európára vár, noha a konfliktus és az azzal kapcsolatos szankciók terheit eddig is is az öreg kontinens állta. Látni kell, hogy az Oroszország és Európa közötti szakítás amerikai érdek. Ukrajna stabilizálásához legalább ötvenmilliárd euróra lenne szükség, no meg a végtelen korrupció megszüntetésére, hogy a pénzt hatékonyan használják fel, ne kerüljön az oligarchák pénztárába közvetlenül. A mi érdekünk a mielőbbi béke és a rendezés, de a tornyosuló akadályokat látva erre csekély az esély.
Boros Imre – magyarhirlap.hu
You are receiving this email because you subscribed to this feed at feedmyinbox.com
If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions
FB-RSS Feed for Balázs Kiss
FeedMyInbox
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss |
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss |
Árat emelnek a kartellező telkó multik, oligopólium van. Az it cafe féle, nemzetközi tőke - tulajdonú média nem harap rá a sztorira mégse, olyan jó kis dajkó pál féle tótawéista széllibbant vadkapitalizmus imádó fikablogger stílusú véleménycikkekkel, mert ha nem lehet egyet rúgni az antineoib unortodoxiába, akkor az nem is hírérték. :P Hol itt a piaci verseny, amikor minden piaci szereplő árat emel, és kartelleznek, na meg mondvacsinált tételek épülnek a számlákba!? Egy negyedik mobilszolgáltató már rég lehetne, megtörni a piszkos vadkapitalisták mesterségesen magas mobilnet árait, például. Előbb egy magáncég piacra lépése (a Digi), aztán állami vállalat alapítása került szóba, de ezeket elgáncsolták az eu-nál + más hatóságoknál a hármak, és a mindig mószeroló ballib!!! A liberál hipszterek kedvenc nemzetközi nagytőkéje működésben. Állítólag így fog fejlődni az ország, csak a mucsai jobboldal nem elég piacbarát és azért nem. A piac meg nem emberbarát! :3 "Brutális áremelés jöhet a Telenornál Egyoldalú szerződésmódosításról értesítette üzleti ügyfeleit a Telenor Magyarország – írja a Hvg.hu. A portál szerint az áremelés két új fizetési tételt is tartalmaz, ezek egy közepes méretű cégnél könnyen több tízezer forinttal megnövelhetik a havi kiadásokat. Mint írják, a két új tétel egy kiegészítő havidíj és egy kapcsolási díj. Előbbi állítólag 200 és 1000 forint közötti felárat hoz, mely ráadásul „nem lebeszélhető, nem leforgalmazható", és minden előfizetés után számlázzák, utóbbi pedig hívásonként 3 forinttal emeli meg a telefonszámlát. A HVG azt írja, hogy a Telenor Magyarország a hónap elején harmincezer levelet küldött szét üzleti előfizetőinek. Ebben a Christopher Laska vezérigazgató és Mike Michel marketingért felelős vezérigazgató-helyettes értesítette a címzetteket, hogy február 19-ével egyoldalúan módosítják a velük kötött szerződést."
Photo
2/12/2015 1:32:30 PM
Balázs Kiss added 2 new photos to the album Jobbik és nemzeti radikalizmus.
You are receiving this email because you subscribed to this feed at feedmyinbox.com
If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions
2015. február 12., csütörtök
FB-RSS Feed for Balázs Kiss
FeedMyInbox
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss |
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss |
Valós politikai erőviszonyok - baloldali stratégia és a civil tüntetések lényege | Hídfő
Hídfő egy élő politikához.
Homokszem a gépezetben? ~ Radical Puzzle ...hogy összeálljon a kép
Kedves Kommentelők!A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az U…
Simicska Lajos lebukott, avagy részegen ne vedd fel a telefont
A pénteki S-day (a Simicska coming out napja) számos dologra világított rá. Elsősorban és mindenekelőtt nyilvánosan is megdöntötte azt a hazugság-tabut, hogy független újságíró, mint olyan, létezik. Nem létezik és soha nem is létezett. A Simicska médiacsoport vezetőinek rövid…
DiploMaci Fókusz: Bevándorlás, menekültek (2)
A miniszterelnök január elején tett nyilatkozata, miszerint „a gazdasági bevándorlás nagyon rossz dolog", heves közéleti reakciókat váltott ki. A bevándorlás és a menekültek kérdésével kapcsolatban azonban elmondható, hogy az emberek fejében rengeteg tévképzet él, amelyek…
You are receiving this email because you subscribed to this feed at feedmyinbox.com
If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions
FB-RSS Feed for Balázs Kiss
FeedMyInbox
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss |
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss // via fulltextrssfeed.com |
Az usraeli parancsra meghozott idióta oroszellenes szankciók gazdasági következményét mi is álljuk, pedig nincs beleszólásunk sok! A fidesz is megszavazta, egyedül a Jobbik nem.
Eközben az usa ugyanúgy kereskedik az oroszokkal, sőt az eu szankciói óta 20%-al nőtt ennek volumene. Hazaárulók és korruptak szavaznak meg az eu-ban efféle szankciókat, amikor az se tartja be őket aki ránk kényszerítette...!.
A tényleg korrupt ukrajnai, és zömmel zsidó oligarchákkal usraelnek semmi baja. Soros is velünk fizettetné meg Ukrajna gyarmatosításának árát. Mert az imf pénzeket, és a többit sem az ukrán nép kapja!
Boros Imre: Ki állja az ukrán számlát?
http://www.flagmagazin.hu/ gazdasag/ boros_imre_ki_allja_az_ukra n_szamlat
gazdaság 2015. 02. 12.
A ma kiterjedt háborúval fenyegető ukrajnai konfliktus magjai 1999-ben hullottak talajba.
A ma kiterjedt háborúval fenyegető ukrajnai konfliktus magjai 1999-ben hullottak talajba, amikor Borisz Jelcin az utolsó utáni pillanatban mégsem a papírforma szerinti jelöltet (Viktor Csernomirgyin), hanem az addig szinte ismeretlen Vlagyimir Putyint juttatta utódlási helyzetbe.
Közel egy évtizedig ugyanis sikerrel folyt a volt Szovjetunió utódállamainak a Nyugat által megálmodott világpiaci integrációja. A Nyugat egy percig sem tartotta magára nézve elszántan kötelezőnek a Szovjetunió felbomlását eredményező Bush–Gorbacsov megállapodást. Nem csak Kelet-Közép-Európa államai lettek tagjai a NATO-nak, a katonai szervezet rövidesen elérte a volt szovjet birodalom balti országait is. Ennél is sikeresebben haladt a gazdaságok nyugati integrációja.
Az Európai Unió gazdaságilag fejlett középső magja a déli országcsoport után immáron kiterjedt keleti gyűrűt is képzett, és mintegy belső gyarmatként kezdte üzemeltetni a volt KGST-tagországokat. Felvevő piacokat nyert gazdasági növekedéséhez, olcsó munkaerőt kapott, és számára a legkedvezőbb árfeltételekhez jutott e gazdaságok kulcspozícióinak megszerzésekor (pénzintézetek, energetikai cégek, kereskedelmi láncok). Sikerrel járt a megnyert gazdasági pozíciók fenntartását zászlójára tűző „nyugatias" pártcsaládok meghonosításában is. Az országcsoport felzárkóztatására szolgáló uniós források pedig csak évekkel e gazdaságok alapos megdolgozása után nyíltak meg.
Csaknem egy évtizedig Oroszországban is kitűnően haladtak az ügyek. Évente 40-50 milliárd dollárnyi jövedelem vándorolt Oroszországból off-shore helyekre nemzetközi befektetők és helyi klienseik jóvoltából. Úgy tűnt, hogy a gazdaság legértékesebb ágazatait (energetikai cégek, pénzintézetek, kereskedelmi láncok) is akadályok nélkül magánosították, természetesen mindegyik nyugati befektetők tulajdonába került, mint ahogy ez történt például hazánkban is 1995 és 1997 között.
Erre a nyugati szempontból ideálisnak mondható folyamatra fékezett rá az 1999-ben kormányra kerülő, majd rövid úton első nyolcéves elnöki periódusát is megkezdő Vlagyimir Putyin. Az ő elmúlt másfél évtizede arról szólt, hogy a Szovjetunió bomlástermékéből létrejött Oroszország gazdasági és katonai értelemben is újra megjelent a világpolitika színpadán mint nagyhatalom. Távolra került már attól, hogy fizetésképtelenné váljon, mint történt ez éppen a hatalomváltás pillanatában, 1998–1999 fordulóján. Ellenkezőleg, gazdasági növekedés, több száz milliárd dolláros devizakészletek felhalmozása következett, valamint gazdasági kapcsolatépítés az orosz nemzeti érdek logikája mentén. Megegyezések, szerződések a volt szovjet államokkal – ide értve Ukrajnát is – de a volt KGST-országokkal, sőt Európa nyugati térfelével is.
A második legnagyobb volt szovjet tagállamban, Ukrajnában azonban másként alakultak a dolgok.
Kijev mindig is ezer szállal kötődött az orosz gazdasághoz, kötődik ma is. Ennek legerősebb köteléke az energia. Oroszország földgázt és kőolajat szállít, aminek a segítségével Ukrajna töméntelen mennyiségű műtrágyát gyárt a hazai és az orosz mezőgazdaság számára. Ráadásul az ukrán agrárium és élelmiszeripar fő felvevő piaca éppen Oroszország. Az Ukrajnán át vezető „gázcső" pedig szinte fél Európába, például hazánkba is eljuttatja a földgázt.
A két utódállam közötti szoros köteléket Ukrajna nemzetiségeinek is meg kellett volna alapoznia, amin belül a legnagyobb éppen a többmilliós orosz kisebbség. Az egymást követő ukrán állami vezetések azonban csak azzal voltak elfoglalva a Szovjetunió felbomlása után, hogy melyikük milyen oligarchákkal szövetkezik, s mennyi hasznot húzhat velük együtt a gázból. Jellemző, hogy éppen a hatékony nyugati „demokráciasegéllyel" hatalomra kerülő gázhercegnő, Julija Timosenko kormányzása alatt hozták meg a legkíméletlenebb kisebbségi szabályokat, egyebek mellett megtiltva a szabad nyelvhasználatot is. Logikusnak tűnik, hogy a nyugatról érkező „demokrácia" nem adta fel törekvéseit Timosenko bukásával, hanem belefogott a második „demokráciatöltet" célhoz juttatásába is, ami ezúttal nem állt meg az ukrán–orosz határon, Ukrajna kiszakítását célozta meg az orosz befolyási övezetből. Ez a jelentős amerikai költséggel járó „demokráciatöltet" a kijevi Majdan téren kezdődött, és azóta is vérrel íródik a története, elemeiben veszélyeztetve Oroszország gazdasági és katonai érdekeit A gazdasági értelemben véglegesen legyengült Ukrajna évente duplázódó adósságai miatt kénytelen lesz az Európába vezető gázcsövet is magánosítani.
A korábban elutasított orosz ajánlat után ma csak az amerikaiaké jöhet szóba, aminek a majdanos kormány már a személyi garanciáit is megteremtette azzal, hogy a kabinet gazdasági bizottságainak vezetői amerikai érdekeltségek emberei. A gázügyi szekcióé is. Nem nehéz belátni, hogy ennek az oroszok egyáltalán nem örülnek, és sürgősen alternatív szállítási megoldások után néznek. Az Ukrajnának megajánlott NATO-tagságot azonban Oroszország katonai fenyegetésnek tekinti magára nézve. Az csak a „lejátszási technika" sajátossága, hogy a konfliktus a helyi orosz nyelvű kelet ukrajnai közösség szeparatista törekvéseinek formájában jelentkezik.
Putyin arra törekszik, hogy ne kerüljenek Moszkva közelébe a NATO rakétái. Ezért annektálta, illetve szerezte vissza a Krímet, és ezért akarja az ide vezető földnyelvet is ellenőrzése alá vonni. S persze nem szeretné az amerikai 6. flottát a Fekete-tengeren, de főként nem az Azovi-tengeren látni. Ez érthető, noha a demokráciának, a népek önrendelkezési jogának ehhez semmi köze, amint a „Majdan-forradalomhoz" sem volt.
Nyitott kérdés viszont mind a mai napig, hogy ugyan ki állja a különben igencsak tetemes ukrán számlát. Hazánk hajdani fia, Soros György derűs ötlete szerint ez a kötelezettség Európára vár, noha a konfliktus és az azzal kapcsolatos szankciók terheit eddig is is az öreg kontinens állta. Látni kell, hogy az Oroszország és Európa közötti szakítás amerikai érdek. Ukrajna stabilizálásához legalább ötvenmilliárd euróra lenne szükség, no meg a végtelen korrupció megszüntetésére, hogy a pénzt hatékonyan használják fel, ne kerüljön az oligarchák pénztárába közvetlenül. A mi érdekünk a mielőbbi béke és a rendezés, de a tornyosuló akadályokat látva erre csekély az esély.
Boros Imre – magyarhirlap.hu
Ilyen háborúból úgy lehet kimaradni, ha az usraeli vagy inkább cionista világhódítást ellenző országok nemzetközi szövetségéhez csatlakozunk. Eurázsiai béke vagy atlantista háborús politika, ami még akkor is tönkreteszi Európát ha végül nem lesz belőle világháború.
Bezzeg a kommunistákkal 1943-45-ben tárgyaltak, nekik engedtek. Teherán, Jalta, Potsdam címmel megvan magyarul egy könyv a konferenci...ákon elhangzottakról. Most, hogy nem a bankárok uralják az oroszokat, egyből szélsőségesnek állítja be őket a cionista banda.
Akik Európa ellenségei is, nemcsak az oroszoké. Hiszen az ukrajnai puccs is az ő művük,
Albert Pike és szabadkőműves társai már a 19. században eltervezték a három világháborút. Természetesen manapság is léteznek a vakolók, sőt nyíltan IS. Hazaáruló aki kiszolgálja ezeket.
Bogár László: Jalta
http://www.flagmagazin.hu/ gazdasag/bogar_laszlo_jalta
gazdaság 2015. 02. 11.
Éppen hetven évvel ezelőtt zajlott le a legújabb kori világtörténelem egyik legdöntőbb tanácskozása Jaltában. A három szövetséges, Sztálin, Churchill és Roosevelt olyan globális hatalmi egyezséget ígért, amely lehetetlenné tenné egy újabb világháború kirobbanását.
A tényleges erőviszonyokat jól tükrözte, hogy James F. Byrnes, az amerikai delegáció tagja, későbbi külügyminiszter, így jellemezte a helyzetet: „Nem az volt a kérdés, hogy mit akar a Nyugat megengedni az oroszoknak, hanem az, hogy mit engednek meg nekünk az oroszok."
A Jaltában megkötött egyezség Kelet- és Közép-Európát a szovjet birodalom részévé, „külső gyarmatává" tette, és a térség iszonyú árat fizetett mindezért, de tény, hogy a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békerendszer 1648-as létrejötte óta ez volt a leghosszabb békeidőszak Európa történetében. Mivel most már nyilvánvaló, hogy ez a békeidőszak véget ért, ha Európa és a világ el akarja kerülni egy elképzelhetetlenül pusztító újabb világháború kirobbanását, új egyezségre van szükség.
Ahhoz azonban, hogy képesek legyünk egy ilyen új egyezség létrehozására, nagyon pontosan kellene látnunk történelmi helyzetünk mélyszerkezetét. Ennek megértéséhez először is azt kellene rögzítenünk, hogy az elmúlt fél évezred során a Nyugat uralja a világot, ám mivel a Nyugat soha sem volt egységes birodalom, így a Nyugaton belül ötszáz éve zajlik a versengés a főhatalom birtoklásáért. Aki ezt a főhatalmat gyakorolja, az egyúttal a világ ura is. Volt legalábbis eddig.
A mostani, Jaltát felváltó, új globális egyezség megkötésének kényszere ugyanis éppen abból fakad, hogy a Nyugat Kínával, Indiával és az iszlámmal szemben egyre inkább elveszteni látszik az elmúlt évszázadok során „öröknek" hitt világuralmát. Azt sem árt felidézni, hogy a jaltai egyezség lényege az volt, hogy az Orosz Birodalom akkoriban éppen a Szovjetunió néven ismert megjelenési formája gyakorlatilag egész Közép-Európa fölött teljhatalmat kapott. Ma már látjuk, hogy a Nyugat angolszász dominanciájú globális birodalma számára mindez azért volt „hasznos", mert az így létrejövő, magát „szocializmusnak" nevező berendezkedés, minden elképzelhetőnél brutálisabban, és ami a lényeg, gyorsabban és hatékonyabban számolta fel a paraszti társadalmak maradványait, mintha ezt a Nyugat maga tette volna. (Vagyis valójában eredményesen végezte el a történelmi „piszkos munkát" a kényes ízlésű „demokratikus" Nyugat helyett.) Miután a „szocializmus" (ami lényegében egy brutális politikai kapitalizmus volt csupán) mindezt sikeresen véghezvitte, a „rendszerváltás" keretében a Nyugat „visszavette" a Szovjet Birodalom e „külső gyarmatait", de csak azért, hogy újra a saját „félperifériájává" tegye azokat a „rendszerváltás" nevű birodalomváltás során.
A jaltai egyezség úgy tudott fennmaradni 1990 után is, hogy a „visszaalakuló" Orosz Birodalom garanciákat kapott arra, hogy békés visszavonulása fejében a „belső gyarmatait" (a volt szovjet világot) megőrizheti. Mivel a Nyugat birodalma sorozatosan megszegte ezt az alkut, a jaltai egyezség láthatólag már nem képes globális hatalmi talapzatul szolgálni. Az Orosz Birodalom „hozzáállásának" megváltozása mellett Jalta most zajló összeomlásának másik fő oka, hogy Kína, India és az iszlám, egész más módon ugyan, mint öt évszázada, újra olyan planetáris jelentőségű szereplőkké váltak, ami Jaltában még nem is volt értelmezhető.
A Jalta óta domináns „amerikai birodalom" most arra törekszik, hogy potenciális riválisait destabilizálja és a köztük lévő kapcsolati rendszert szétzilálja, mert okkal tart attól, hogy egyre inkább elveszti globális vezető szerepét, ami részben már meg is történt. Nyugat-Európát a 2008-as válsággal, Oroszországot az Ukrajnában kiprovokált polgárháborúval, Kínát a perifériáin állandósított feszültségekkel próbálja meggyengíteni. Az iszlám világot pedig az „arab tavasz" mesterségesen előidézett káoszával igyekszik a folyamatos anarchia állapotában tartani. A leglátványosabb „frontvonalat" ma az Oroszország és Európa között az elmúlt két évtized során létrejött együttműködési rendszer jelenti. Ennek szétroncsolása ugyanis egyszerre rendítené meg mindkét fő riválisát. Provokációk egész sorával, és a globális média véleményhatalmi terrorjának segítségével a birodalom sikeresen hozott létre egy olyan pszichózist, ami Oroszországot veszélyes agresszorként mutatja be. A helyzet kétségkívül rendkívül súlyos, és ma lehetetlen megmondani, hogy háború nélkül is létrejöhet-e egy új békerendszer.
Erre a harmincéves háborút 1648-ban lezáró béke óta sajnos nem volt példa. Magyarország geopolitikai értelemben e „tektonikai törésvonal" kellős közepén fekszik, és ahogy az elmúlt ötszáz év során folyamatosan, most is ez jelenti a legfőbb kihívást. Logikailag két veszély fenyeget. Az egyik, hogy tudatlanságból, tehetetlenségből, gyávaságból, opportunista módon „odakozmálunk" a bukott birodalomhoz („utolsó csatlós") és mindent elveszítünk. A másik, hogy a két birodalom között manőverezve („kötéltánc", „borotvaél" stb.) elvétjük a lépést, és a tektonikai repedés olvadt kőzet poklába hullván szintén mindent elveszítünk. Aligha tagadható tehát, hogy Mohács és Trianon után újra történelmi jelentőségű kritikus elágazási ponthoz érkeztünk. Nemzeti egység kellene, hogy elkerüljük a harmadik katasztrófát.
Bogár László – magyarhirlap.hu
Mert a ballib mindent megtesz az ország nemzetközi ellehetetlenítéséért. Ha valahol megindul egy lejáratókampány, bojkott, vagy kötelezettségszegési eljárás, leminősítés hazánk ellen, a mögött feltételezni kell a libtard spiclijeit, mószerolóit. A tavares jelentés nem egyedüli eset, mindig a libsik jelentenek nemzetközi cionista gazdáiknak!
Nem elég kapitalista nekik a pedig félig neolib Fidesz, ...a Jobbikot meg nácizzák = neoliberális vagy neokon. A simicska is neokohn csak és nem jobbos, látom usa imádó ez is, akkor ezért "rúgták ki" Lovas Istvánt tavaly ősszel. Simliska járjon úgy, mint a privatizációs tolvaj oligarcha hodorkovszkij. Az is zsidó. Adót fizetni egyik se akart, pedig milliárdosok (a másik már csak volt...) a büdös disznók. Persze a politikus- és gazdasági bűnözők elszámoltatásához ki kell lépni az eu-ból, mert amúgy azonnal visítanának a farkon taposott patkányok jogosan elítélt fajttársuk védelmére!
Bayer Zsolt: Párhuzamos világok
http://www.flagmagazin.hu/ jobbegyenes/ bayer_zsolt_parhuzamos_vila gok
jobbegyenes 2015. 02. 12.
Élünk egymás mellett, de hiába. Karinthy óta tudjuk ugyan, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak, és ott illedelmesen megemelik egymásnak a kalapjukat, de a mi végtelenünk még nem érkezett meg.
A mi párhuzamos világaink mintha sohasem találkoznának.
Ha pedig meggörbítjük a teret, és arra várunk, hogy most majd végre mégis beköszön kalapot emelve a párhuzamos, csalatkoznunk kell. A párhuzamos helyett vagy egy Szanyi Tibor, vagy egy Szél Bernadett, vagy újabban egy Simicska Lajos köszön csak be abból az érthetetlen, másik világból.
Hallgatjuk például, évek óta, hogy minden rossz. Hogy a gazdaság bármelyik pillanatban összeomolhat. De nem omlott össze. A párhuzamos világ lakói összekuszálták a klasszikus dramaturgiát. Már 2010-ben behozták a színpadra a puskát, de azóta sem sütötték el. Ha pedig mégis, titokban, akkor többnyire tökön lőtték magukat. Mert hát nem lett bankcsőd, nem léptük túl az Európai Unió által meghatározott hiányt (amit csak az Orbán-kormány(ok) nem léphettek át, elődeik bármikor, bármennyivel).
Nem omlott össze a munkaerőpiac, a nyugdíjrendszer, az oktatás – nem omlott össze semmi sem, pedig a párhuzamos világ szomorkás, savanyú képű és savanyú szagú lakói erre készülnek hosszú-hosszú évek óta. Akkor derülnének fel, és akkor illatosítanák be magukat levendulás vízzel, ha végre valami összeomlana. De nem omlik, a fene egye meg. Sőt…
Itt van most az új OECD-jelentés. Ebben a következő megállapítások olvashatók: „Megállapítják, hogy tíz évre kitekintve hazánk a legjobban teljesítő országok között van, és a végrehajtott reformok itt járultak hozzá az egyik legnagyobb mértékben a növekedéshez. (…) Az OECD szakértői szerint immár látszanak a kormány foglalkoztatáspolitikai intézkedéseinek eredményei. A munkabérre rakódó adóteher tekintetében pozitívan értékeli a jelentés, hogy 2013-ban a Munkahelyvédelmi Akció keretében a kormány egyes hátrányos helyzetű csoportok számára csökkentette a munkáltatói szociális hozzájárulás mértékét, valamint hogy a családi adókedvezmény kiterjesztésével nőtt az alacsony bérűek keresete. Az oktatás területén jó példaként említik a hátrányos helyzetű általános és középiskolai tanulók támogatási programját. (…) A tanulmány aláhúzza, hogy a kormány folyamatosan hajtja végre és terjeszti ki a közszolgálati reformprogramjait, és ezáltal csökkennek az adminisztratív terhek. A gazdaság szabályozását tekintve Magyarország jobban teljesít az OECD átlagánál és az összes visegrádi országnál is."
Aztán itt van a külpolitika. Merkel látogatása előtt hetekig stenkelték magukat az urak és a hölgyek, hogy akkor úgyis jön majd a kancellár asszony, és egy pórázon körbevezeti Orbánt a Parlament Vadásztermében.
Jött. Nem vezette körbe.
Mikor elment, a hölgyek és az urak még egy hétig azon rugóztak, hogy a közös sajtótájékoztatón látszott a feszültség a két politikus között, meg Orbán nem röhögészett, ami biztos jele annak, hogy Merkel alaposan megmosta a fejét négyszemközt. Aha.
Amúgy megnéztem a Merkel–Obama közös sajtótájékoztatót. Ajjaj!
A kancellár asszony nagyon megmoshatta Obama fejét, nézzék csak meg, mennyire nem heherészik az amerikai elnök!
Aztán azt hallgatjuk, hogy Orbán pária lesz az EU-ban, mert fogadja Putyint, és Putyinnal tisztességes, rendes, európai államférfi nem hajlandó találkozni. Ehhez képest Merkel kézen fogta a francia elnököt, Hollande-ot, és együtt kiutaztak Moszkvába, tárgyalni Putyinnal. Nem fogadták, fenét! Elmentek hozzá. Biztosan velem van a hiba, de szerintem ez cáfolja a hazai párhuzamos valóság lakóinak állításait. Nem is beszélve aztán Sarkozy volt (és eljövendő?) francia elnökről, aki a minap e szavakat mondta egy interjúban: „Oroszországgal közös a kultúránk. Az amerikaiak oroszokkal kapcsolatos érdekei nem ugyanazok, mint Európa érdekei Oroszországgal. (…) Nem akarjuk, hogy újjáéledjen a hidegháború Európa és Oroszország között. (…) A Krím félsziget Oroszországot választotta, és ezért nem tehetünk szemrehányást neki." Hűha! Ebből még baj lesz… Sarkozy is szorulni fog! Még a végén a párhuzamos valóság lakói arra fogják kihegyezni a dolgot, hogy látszik rajta a magyar vérvonal…
Aztán itt vannak a civilszervezetek viselt dolgai. Ugye szintén évek óta hallgatjuk, hogy demokrata aztán nem firtatja, vizslatja, vegzálja a civileket. Ez ügyben maga az amerikai elnök is üzent nekünk, ide a végekre. És most mit hallok? Anthony Gardner, az EU-hoz akkreditált amerikai nagykövet nagyon felháborodott, amiért az amerikai-európai transzatlanti kereskedelmi egyezményt ellenző európai civilek „nem elég transzparensek", és „nem lehet tudni, kik és milyen érdekek mentén pénzelik őket".
Hogy mik nem vannak…
És most még itt van nekünk Simicska Lajos is. Van is egy új mondás: olyan józan, mint Lajos, egy nappal szánkózás előtt. Ráadásul Lajos – úgy hírlik – komolyan beleáll a sportba. Hamarosan hógolyózni indul, utána curling házi bajnokságon fogja sifitelni egy seprűvel a jeget. Csak nehogy kikezdje a máját a sok sport.
Csak nehogy mégis összefussanak a párhuzamosok a végtelenben.
Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu
You are receiving this email because you subscribed to this feed at feedmyinbox.com
If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)