| FB-RSS Feed for Balázs Kiss |
| FB-RSS Feed for Balázs Kiss // via fulltextrssfeed.com |
Tényleg ezt jelenti a liberális demokrácia, ami pont a nép érdekeinek képviseletét nevezi populizmusnak és szélsőségnek.
Bogár László: Az új gazda parancsai
http://www.flagmagazin.hu/ gazdasag/ bogar_laszlo_az_uj_gazda_pa rancsai
gazdaság 2015. 02. 06.
A MSZP–SZDSZ nagykoalíció legalább harminc-negyven éve meghatározója a magyar politikai rendszer uralmi struktúrájának.
A DEKA, azaz a Demokratikus Kerekasztal létrehozásával újabb parodisztikus szakaszához érkezett az a most már lassan egy évtizede zajló folyamat, amelynek során igen találékony módon, lépésről lépésre számolja fel önmagát az a valami, amelyet jobb híján „balliberális" politikai szegmensnek szokás nevezni. E hosszan elnyúló öngyilkosság során egyúttal megmutatkozik a baloldal liberalizmushoz való kapcsolatának teljes csődje is. Az itt következő gondolatfüzérben arra tennénk kísérletet, hogy kicsit közelebb kerüljünk annak a talánynak a megoldásához, amelynek lényege éppen ez az önfelszámolás.
Pedig ez a komplexum, vagyis a MSZP–SZDSZ nagykoalíció legalább harminc-negyven éve meghatározója a magyar politikai rendszer uralmi struktúrájának. És hogy miért beszélek harminc-negyven évről? Hát azért, mert ahogy már írtam erről, 1996-ban Jacques De Larosier bankelnök személyesen mesélte el nekem annak az 1981-ben lezajlott beszélgetésnek a történetét, amelyet Kádár Jánossal folyatott Budapesten.
Ahová akkoriban a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójaként azért jött, hogy közölje Kádárral: a játszma véget ért. Sikeresen adósságcsapdába csalták Magyarországot, így, bár a szocializmus és a szovjetfüggés színpadi díszletei egy darabig még a helyükön maradnak, Kádár a továbbiakban lesz szíves az ő Washingtonból érkező diszkrét utasításait követni, ha nem akarja, hogy országát kirobbantsák alóla. Legnagyobb megdöbbenésére Kádár cinikusan vigyorogva közölte, hogy ebben semmi meglepő nincs, és mivel évszázadok óta mindig elsőrendű birodalmi seggnyalók voltunk, így most is várjuk az új „gazda" parancsait, és ő, mármint Kádár, garantálja, hogy nagyon elégedettek lesznek majd velünk e parancsok végrehajtását illetően. Sőt, annak érzékeltetésére, hogy nem a levegőbe beszél, azt is jelezte, hogy Nyers Rezsőt és Tardos Mártont (lám-lám, az „MSZP–SZDSZ nagykoalíció") már meg is bízta azzal, hogy hozzanak létre vezető jogászokból egy olyan munkaközösséget, amely néhány év alatt kidolgozza Magyarországnak a globális kapitalizmus intézményi rendszerébe való visszaillesztésének jogi kereteit. Ez a grémium 1986-ra el is készült a munkával, Tardos pedig a Fordulat és reform című dolgozat „szamizdatként" való terjesztésével el is kezdte ennek az informális politikai térben való tesztelését. Az ultraliberális értelmiség azóta is „szabadságharcként" ünnepli mindezt, holott evidens módon ennek éppen az ellenkezője ment végbe.
Az ezáltal felépített új birodalmi függés és kifosztás sokkal brutálisabbnak bizonyult az elmúlt harminc év során, mint a szovjet rezsimé volt. És miután a teszt igen sikeresnek bizonyult, Kádár még bukása előtt utasítást adott az ezzel összhangban lévő törvényjavaslat benyújtására, amelyet a parlament 1988 őszén el is fogadott, és az már csak „hab a tortán", hogy azóta is ez van érvényben 1988-as VI.-os törvényként. Vagyis az akkor még nyíltan nem létező, mert a struktúra mögé „bújó" MSZP–SZDSZ nagykoalíció meghatározó szerepet játszott már az ország tudatos és katasztrofális eladósításában is 1972-82 között, majd az adósságcsapdára alapozódó újabb birodalmi kifosztás végrehajtásában. Amit az úgynevezett első szabad választások után vitt véghez, az inkább csak a kegyetlen végjátszma, Magyarország végső felszámolása, aminek a formálisan kormányon lévő Antall-kabinet legfeljebb tehetetlen szemlélője lehetett.
Ez a kollaboráns struktúra becslések szerint harminc év alatt legalább ötszázmilliárd dollárnyi anyagi vagyonvesztést okozott az országnak. A most már lényegében visszafordíthatatlannak látszó anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi és szellemi lepusztulást, e dimenzióiban csak a török hódoltság időszakához mérhető kifosztást cinikusan perverz kéjjel „szabadságnak, demokráciának, felemelkedésnek, jólétnek" nevezték el azok, akik a magyar társadalom mérhetetlen szerencsétlenségére sajnos valóban „tudták, merték" és kíméletlen kegyetlenséggel „tették" is mindazt, amivel végzetes lejtőre lökték az országot.
A kicsit „későn érő típusú" magyar társadalom 2010-re végre összeszedte addig tökéletesen hiányzó tudását és bátorságát, s megdöntötte ezt a nagykoalíciót. Az elgondolkodtató inkább az, hogy az őket „futtató" globalista rendszer minden látszólagos – főként üres verbális intervenciókban megnyilvánuló – támogatása mellett valójában sorsukra hagyta őket. Mindez például most abból is látszik, hogy nemcsak engedi, hogy a DEKA bohózatba illő vergődése végbemenjen, de még arra is ösztönzi a liberális médiát, hogy minderről beszámolva megsemmisítően gúnyos „tudósításokban" részletesen tálalja is ezt a tragikomédiát. E burleszk drámai lényege ugyanis éppen az, hogy így most utólag az is kiderülni látszik, milyen hihetetlenül hamis, ócska, hazug és primitív sztereotípiákra épült az a bizonyos „liberális demokráciának" nevezett kifosztó gépezet, amelynek sok-sok levitézlett pojácája – köztük néhány valaha talán jobb sorsra érdemes nemzetközi híresség – éppen ledarálja saját személyén túl az uralomra kerülésük minden további esélyét is.
Hát csak hajrá!
Bogár László – magyarhirlap.hu
Photo
2/7/2015 1:24:03 PM
Máról hol...napra, ha a vélemény egyben csoportérdek is, nem fog ez megváltozni. Azért nem fog egy eszenyi, geszti, vagy presser magyar lenni és nemzeti, mert nem érdekük és személyesen se a magyarság sorsa érdekli őket. Cseh Tamást is elkönyvelték jobboldalinak ezek, amíg élet. Az a feketeseggű megfelelője libsibolsi körökben, aki nem kap lehetőséget. 2002 áprilisi jobbos, igaz fideszes, Kossuth réti rendezvényen fellépett pár színész, zenész, író, rendező. Rögtön megkapták hogy nácik, lehetőséget annál kevesebbet kaptak ezután. Usztics Mátyást is pl valahogy kihagyták ezek után a libsik mindenhonnan, a Tűzvonalvan sorozatban logikus lett volna szerepeltetni pedig, lett helyette stohl buci. Rossz csere volt. wink emoticon
Nem kell nekünk krétakör, bevallottan szabadkőműves vadliberális egyenkultúra, művészetnek álcázott, szabadnak hazudott ám ideológiailag totálisan soviniszta szadeszista propaganda gyár. Annyira politikaiak ezek, hogy átjárás van belőlük a dékába meg az együttbe! colonthree emoticon
Páholy - Gajdics Ottó: A Krétakör emlékére
mondom a magamét 2015. 02. 06.
Hűséges olvasóimnak tartozom egy nekrológgal. Állandó témám, kritikám kitartó tárgya, adrenalinszintem karbantartója, a Krétakör ügyvezetője leköszönt posztjáról. Mielőtt könnycseppet morzsolnánk el bal szemünk sarkában, emlékezzünk!
Emlékezetünk felfrissítéséhez hívjuk segítségül Schilling Árpádot, a Krétakör alapítóját, a hajdani zseniális rendezőt, aki azt találta mondani a minap a tévedések elkerülése végett, „a Krétakör nem egy tüntetésszervező cég, hanem művészeti, pedagógiai és szociális programok végrehajtására szakosodott civil szervezet. Nem támogatnak minket pártok, és mi sem őket. Függetlenek vagyunk, átlátható a működésünk." És jó, hogy ezt nyilatkozta, mert én hajlok arra a véleményre nyilatkozata ellenére is, hogy miután legendás előadásaik nem hozták meg a várt elismerést, legalábbis nem nyilvánult ez meg kellő mértékű állami dotációban, a balliberális ellenzéki politika ócska eszközévé silányították a Krétakört.
És miután Gulyás, Schilling és immár felesége, Sárosdi Lilla is állandó szereplői a „legapróbb sérelemért is utcára vonuló magyar mozgalomnak", ha nem tüntetésszervező cég a Krétakör, akkor ők maguk lettek egy permanens demonstráció. Mint Cseh Tamás dalában a lepedőbe bújt kísértetalak, a köpés és az eltűnés. Lássuk be, nem lehet kellemes állapot még önkéntes alapon sem.
De ne siessünk ennyire előre. Hiszen vigyázva, nehogy egyik szavát a másikba öltse, Schilling azt is kifejtette: „A Krétakör mindig is politizált, mert nem hallgatott fontos közéleti ügyekben. 2010 után az intenzitás változott, de ennek egyedül a jelenlegi kormány képviselőinek a minősíthetetlen viselkedése az oka." Nyomatékul elmesél még egy ismerős történetet, melynek kecses ívén gyorsan eljutunk ismét főszereplőnkhöz: A „Független Előadóművészek Szövetségének közgyűlésén részt vevők úgy döntöttek, menjünk el Markó Iván előadására, ott tegyük fel a kérdést, amelyekre sem Markó, sem az Emmi, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium nem hajlandó válaszolni: hogyan kaphat egy független társulat pályázat nélkül akkora összeget, amelyet a többiek pályázaton sem? Végül csak egy szervezet állt az ajtóban, a Krétakör. Gulyás Márton bement, a többi már történelem. Nem maradt más, aki szembe mert volna szállni a hatalmaskodó elittel. Így lett a Krétakör az egyik leghangosabb civil szervezet."
Nos, erről az alapállásról már sokkal érthetőbb, miért mond olyanokat mostanság Gulyás Márton, miszerint „nehéz nem észrevenni a koncepciós jelleget abban, hogy a NAV most vizsgálatot indított a Krétakör ellen", hiszen mi, akik soha nem voltunk a leghangosabb civil szervezet, egészen mást gondolunk a minősíthetetlen viselkedésről is. De ezért jó a társadalmi párbeszéd, az ember folyamatosan fejlődik közben, megtanul olvasni a hazugságok, csúsztatások, szándékos ferdítések között, s e folyamat közben a végén még megértjük egymást. Ez akkor is pozitív, ha egyetérteni soha nem fogunk. Mondjuk, nehéz is olyanokkal, mint Schilling és Gulyás, akik szerint azért nincs értelme például tárgyalni a kormánnyal, mert ez a kormány nem akar tárgyalni senkivel. Micsoda logika, micsoda párbeszéd!
Ha mindehhez még hozzávesszük, milyen társszervezetek köszönhetik létüket a Krétakör Bázisnak, amely sajnálatos módon szintén megszűnt, áldani fogjuk a sorsot, amiért Gulyás Márton ezt még életünkben feltárta előttünk. A Krétakör Bázison, ami a szervezet irodája mellett közösségi térként is működött a Gönczy Pál utca 2. alatt, alakult meg a Humán Platform, amely otthona volt a +1 stúdiójának, illetve itt lehetett megtalálni a Szabadiskolát, ahol átmenetileg dolgozott a Kék Pont, a Káva Kulturális Műhely, az Accord Quartett, A Város Mindenkié, a Kontrabajusz kórus, és még sokan mások. Ha párhuzamot vonunk Schilling Árpád szíves közlésével, akkor az imént felsoroltak sem tüntetésszervező cégek, az pedig, hogy rendre feltűnnek az összes kormányellenes megmozduláson a több tízezrestől a pár százasig, az nyilván csak a véletlen műve.
Végezetül vessünk egy pillantást a jövőbe. Mint ismeretes, a Krétakör színházként indult, civil szervezetté alakult, majd most alapítvány lesz belőle. Az új ügyvezető, Potyondi Lilla az Indexnek elmondta, ebben a formában az idei évtől a Krétakör Alapítvány a nemzetközi társadalomfejlesztésre fog koncentrálni, miközben továbbra is támogatni fogják Schilling Árpád művészeti projektjeit. Ízlelgessük ezt a kifejezést: „nemzetközi társadalomfejlesztés"! Ne hessegessük el azt a gondolatunkat, hogy kísértetiesen hasonlít ez a jelzős szerkezet az Obama amerikai elnök elhíresült tervében hallottakra. Nevezetesen arra a kijelentésére, amikor egész kormánya feladatává tette más országok civil szervezeteinek segítését, és világszerte innovációs központok létrehozását tűzte ki célul a civil társadalmi csoportok támogatására. Mert szerinte a demokrácia eszméjének elnyomása, ha egy civil szervezetet a hatalom vegzál. Ezt ő nyilván tapasztalatból tudja, ott nincsen csak két valamirevaló párt. Nálunk speciel több száz ad lehetőséget a hatalom kritizálására, és a több tízezer civil szervezetből csak néhány foglalkozik kormánybuktatással, miközben függetlennek hazudja magát. Azt már csak én teszem hozzá, hogy Obama szavaival nyíltan, gátlás nélkül buzdít beavatkozásra más országok belügyeibe, amit véres diktatúrák esetében is fanyalogva kellene fogadnia egy hangos civil demokratának, ott pedig, ahol nem dőlt még el a vita arról, diktátor-e, akire többen szavaztak, mint azok jelöltjére, akik utálják őt, egyenesen vissza kellene utasítani.
Sokat szenvedett hazánkban mégis úgy tűnik, a művészekből-tudósokból átvedlett, politizáló hajlamú civiljeink inkább máris felkészülnek a gazdag pénzeső becsatornázására, miután a „felhősödést" az elnök szintén megjósolta.
Nézzük viszont a történtek pozitív oldalát! Eggyel kevesebb azon csoportosulások száma, ahol összekeverik a művészeti tevékenységet az ellenzéki politizálással. Ezzel mindenképpen nyert a művészet. Gulyás Márton sem fog éhen halni, de amennyiben szükségessé válik, a Páholy blog gyűjtést szervez neki egy megafonra. Fájdalom, de nem tudok sírni.
A Páholy blog további bejegyzéseit itt olvashatja.
You are receiving this email because you subscribed to this feed at feedmyinbox.com
If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése